Az aradi 13

Alább közölt összeállításunkból megtudhatják, kivégzésük elött mivel
búcsúztak az aradiak hazájuktól és a forradalomtól.

Leiningen-Westerburg Károly: A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.

Damjanich János: Legyöztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.

Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélöszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.

Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.

Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.

Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.

Dessewffy Arisztid: Tegnap hösök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata.

Nagy-Sándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hössé, igaz emberré, jó katonává tett.

Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.

Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi
embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Kiss Ernö: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicsö szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.

Láhner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni
áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.

Poeltenberg Ernö: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.

Legyünk hüek hitükhöz! Áldozatuk ne legyen hiábavaló!

Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!
Forró Gábor

Döbbenet volt az ország lelke akkor,
Egyetlen sóhaj morajlott tova,
Mint vészes rianás, gáttörő tavaszkor,
Úgy dübörgött Kossuth nagy kora.
Vijjogva szállt a zord halálmadár,
Mint pokolból szabadult szörnyű rém:
Sötétség lett úrrá e szent hazán,
Mert Világosnál kialudott a fény.
Egy jajszó sikoltott a honfiszájon -
Az aradi Tizenhárom!...

Az Óriás, ki lelke tűzborával
Tízmillió magyart harci lázba vert,
Lángajkára fagyott utolsó dalával
Már Mars hadisten kebelén pihent...
Nem pergetett már riadót koboz szava,
Elnémultak pacsirták és sasok,
De égre zúgott a holt Petőfi sóhaja,
Mint üllőn csengő, villámló vasok
S végig dörögte a vérszagú világon:
Az aradi Tizenhárom!...

Egy szó jajdult csak a meghőkölt világon -
Még a kancsukás cár is felnyögött:
A frank, a belga, német és angol határon
Kegyelmet követelt a Titán-Száműzött.
Döblingbe űzött börtön posztján
Gyilkos tollával a Legnagyobb Magyar,
Mint ketrecbe láncolt fenséges oroszlán,
Ki kétségbeesetten saját húsába mar,
A boltra írta: - mint gyújtó, égi árom:
Az aradi Tizenhárom!...

Öklét rázta a Becsület szava,
A Jog, Igazság, Szeretet felordított,
Kegyelmet kért a félvilág maga,
Ám a győző halálharangot kondított.
S az őrült ördög, a fattyúvérű rém,
A hesseni herceg szerelem fia.
Hóhér - Haynau, kinek gyilkolás volt a kéj,
Akarta, hogy vérben égjen Hunnia...
És fennakadt a szörnyű vérvádon:
Az aradi Tizenhárom!...

A döbbenet tépett milljó szív-eret,
Egyetlen sóhaj morajlott tova:
De nem mozdult meg a lelkiismeret.
S a hősöknek meg kellett halnia!
És meghaltak, dicsőn, mint az istenek...
Életük munkája: történelem.
Nevük tízmilljó magyar szívben remeg
S élni fog, amiúíg csak egy magyar terem!
Dicsőségük zsoltár a honfiszájon:
Örökké él az aradi Tizenhárom!...
(Budapest, l939. Turulszárnyon)

Kerecseny János: