Csapó Endre

Közteherviselés 2010-ben

Megjelent a Magyar Élet 2010. október 28-i számában

Nyugodtan mellőzhetjük világunk élete leírásából a politikai fogalmakat, amikor országok közötti összetűzések okairól szólunk. Ez vonatkozik a XX. századra is, annak ellenére, hogy iszonyatos méretű háborúkban pusztították egymást az emberek, élen járva ebben a legeredményesebbeket, a legsikeresebbeket. A három fő ideológiai-politikai alibi: demokrácia, kommunizmus, fasizmus. Mindegyiken belül számos változattal. A politikai ideológiák mindegyike oly eszméket, elveket hirdet, amihez könnyű híveket toborozni bármely társadalomban, csak hitelt kell adni a megfogalmazásnak, ami szerint békét, bőséget, igazságot hirdet, vagyis csupa földi jót.

Most, hogy már csak a demokrácia maradt a porondon, és mégsincs béke, bőség, igazság stb., sokkal tisztábban megmutatkozik, hogy a küzdelmek igazi okai gazdaságiak. A birtoklási vágy, a másik zöldebb legelőjének megszerzése a háborúk értelme. Az arabok sivatagjainak homokja soha nem hozta volna háborús izgalomba a nyugati hatalmakat, ha nem lenne alatta olaj. A szerzési vágy örök, és például a kommunista kelet és a demokrata nyugat által ebben a sorrendben egyaránt gazdasági függésre szorított kelet-közép-európai országok a kiszolgáltatottság keserű korszakát élik. Magyarország elkeseredett küzdelmet folytat annak érdekében, hogy legalább elviselhetőbb élete legyen az adósok börtönében, ahova a hitelezők lökték. 

Ki kell mondani azt is, hogy a hitelezők arra törekszenek, hogy Magyarország alakítsa ki állama szerkezetét úgy, ahogy azt a nemzetközi gazdasági trend diktálja: az állam maradjon minél távolabb a gazdasági élet területétől. Ennek a politikai követelésnek igyekezett megfelelni az SZDSZ és az MSZP, legfőképpen a privatizáció által, aminek az a módja, hogy a közvagyont elveszik az államtól, és egymás között elosztva magántulajdonná teszik. A leghithűbb kommunistából is elpárolog a népboldogító eszme ilyen mesébe illő meggazdagodási lehetőség megcsillanásakor. A pragmatikus kommunisták meg természetesnek veszik, hogy tulajdonukká válik mindaz, amivel eddig is szabadon rendelkeztek. A gazdasági hatalommal már könnyen megszerzik a politikai hatalmat is, amiben ugyancsak nagy gyakorlatuk van, és amihez a hitelezők nagy segítséget nyújtanak, hogy attól kezdve egymást támogatva szívják el az ország javait. Ez ellen lázadt fel a magyar nép, és a hatalmat a Fidesz–KDNP kezébe tette le. Ebben az értelemben az Orbán-kormány lázadó, szembehelyezkedik a monetáris világhatalommal. Erős államot akar az ország érdekében.

Lippai Roland írja a Magyar Nemzetben:

„Világméretű folyamatba ágyazódik bele az erős államra való törekvés. A közérdek érvényesítése a korábbi évek magánérdek-centrikus politikájával szemben lépett színpadra. Egyedülálló lépésről van szó a válságadók kapcsán, a közérdek létjogosultságát az önkormányzati választások eredménye is igazolja. Kontrasztot szeretne képezni a kormány az elmúlt évek és a saját politikája között a közérdek előtérbe emelésével.”  Így látja Kiszelly Zoltán a „magánérdek és a közérdek” közötti különbségek taglalását. A politológus szerint Orbán Viktor hétfői parlamenti beszédében felfestette e politika filozófiai hátterét is. A mostani politika közérdekpárti filozófiája ütközik az elmúlt időszak rész- és magánérdekpárti politikájával, Orbán ennek a különbségnek húzta meg a kontúrjait – tolmácsolhatjuk Kiszelly szavait. A cél egy jól szervezett és hatékony állam kialakítása.

Az említett „hétfői parlamenti beszéd” október 18-án hangzott el, abban – ahogy Orbán Viktor elnevezte – a „második akciótervet” jelentette be: „A második akcióterv három aktuális kérdésben fogalmazza meg a közérdek érvényesítését. Elsőként a közterhek arányos elosztásában, másodszor a munkahelyek teremtésében, illetve megőrzésében, harmadszor az értelmetlen bürokráciával és a rossz szabályokkal szemben.”  A miniszterelnök elmondta, a kormánynak és az országgyűlésnek minden döntésénél, azt kell keresnie, hogyan tudja érvényre juttatni a közérdeket a gazdaságban, az állam működtetésében, és az élet minden fontos területén. Ez a második akcióterv lényege.

Megemlítette beszéde elején, hogy az elmúlt években a magánérdek és a piaci részérdekek kontrollálatlan beengedése az államba katasztrófához vezetett. Minden elsüllyedt a korrupcióban, a közpénzek elfolytak, az ország csődközeli helyzetbe jutott. A közérdeket csak az állam tudja érvényesíteni, és az államnak csak a közérdeket szabad képviselnie. Ennél a pontnál jelentette ki, hogy erős államra van szükség, amely semmilyen magánérdeket nem képviselhet.

 

Fizessenek a gazdagok

Ez valamikor kommunista szólam volt, most nagyon nem tetszik nekik a Parlament ilyen irányú döntése. A kormány úgy akarja megmenteni az államháztartás működését az össze-omlástól, hogy azoktól vesz el, akiknél felhalmozódtak az anyagi javak. Újabb különadó, úgynevezett válságadó bevezetéséről döntött az Országgyűlés október 18-án; ez a költségvetés helyzetét idén 161 milliárd forinttal javítja, ami hozzáadódik a pénzintézetekre kirótt és be-fizetendő 200 milliárd forinthoz.

Orbán Viktor úgy látja, közérdek, hogy mindenki arányos részt vállaljon a közös terhekből. Az elmúlt nyolc évben az adófizetők rengeteg többletet fizettek be, hogy segítsenek az országon. Mindig csak az emberektől vettek el, ezért most úgy tisztességes, és ésszerű, hogy azok vállaljanak többletterheket, akik eddig mentesültek az áldozatvállalás alól. A válságadóról – amely az energiaszektort, a távközlési cégeket, és a nagy kereskedelmi láncokat érinti – megjegyezte: az ebben való részvétel átmeneti idejű, és arányos, nem veszélyezteti a munkahelyeket.

Mint elmondta, a magánnyugdíj-pénztár rendszere tipikus példa arra, amikor a magánérdek agresszív teret nyer a közérdek kárára. Hangsúlyozta, az államnak kötelessége megvédeni a nyugdíjasokat, amit azonban csak az állami nyugdíjpénztáron keresztül tudnak megtenni. Ezért lehetőséget adnak a visszalépésre az állami pénztárba, és „aki visszalép, annak az állam garantálja, hogy nem éri veszteség”.

„Ki kell söpörni a magánérdeket az állami vállalatok világából is.” – tette hozzá. Meglátása szerint a magyaroknak elege van abból, hogy az „ő pénzükön üzemeltetett vállalatokat bűnözők szállják meg, és szervezetten hordják ki belőle a közpénzt”. A közérdek azt kívánja, hogy szigorúan ellenőrizzék és elszámoltassák ezeket a szolgáltató vállalatokat. Első lépésként közös holdingba tömörítik a Volán-vállalatokat és a MÁV-ot, valamint kialakítják a BKV-val való együttműködést.

A miniszterelnök beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy az adófizetés becsületének megteremtése csak arányos adózással lehetséges, amelyet 2011 január elsejétől terveznek bevezetni. „Aki tízszer annyit keres, tízszer annyit adózik. Aki pedig több emberről gondoskodik, mert több gyermeket nevel, kevesebb adót fizet” – mondta, hozzátéve: egyszerű adózás lesz, hogy mindenki átlássa, előre tervezhessen, ugyanakkor senki ne tudjon kibújni alóla. „Egy adó, egy kulcs, azonos lehetőségek, azonos felelősség” – így összegezte.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy az egyik legfontosabb közérdek a munkahelyek védelme, és újak teremtése. Itt, néhány fontos intézkedést emelt ki a második akciótervből. Aláírják a megállapodást a Magyar Kereskedelmi Kamarával, amely megindítja a duális szakképzési rendszert Magyarországon. Megkezdik a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását a nők esetében, így ha valaki kétszer négy órában női munkaerőt alkalmaz 27 százalék helyett 20 százalék TB-járulékot fizet. Bevezetik továbbá a Széchenyi-kártyát az agráriumban.

A közterhekből mindenkinek, aki erre fizikailag képes, ki kell vennie a részét, „nem lehetnek kiváltságok és kiváltságosok” – mondta, hangsúlyozva: „bármennyire is akar, az a világ nem fog visszatérni, amelyben az államot behálózták a magánérdekek, és felemésztették az emberek pénzét, hitét és erkölcsét. Nem engedjük, hogy az előző korszak visszatérjen!”

Mindez azt jelzi, hogy „immár új világ van Magyarországon” – fogalmazott Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában. Az emberek felismerték, hogy a politikát és az államot eluraló magánérdek tönkretette az országot, ezért elsöpörték az előző korszakot, és megalapították a nemzeti együttműködés rendszerét. A közérdek mostantól legalább olyan erős, mint a magánérdek – húzta alá.

Ezt az új magyar világot nem mindenki szereti Magyarországon. Ha a demokrácia többségelvű szabályait tekintjük, számarányuk elenyésző. Súlyuk, gazdasági erejük, közvéleményre ható képességük, és főleg nemzetközi befolyásuk, számarányukat messze meghaladó mértékben érvényesíthető mind politikai, mind gazdasági téren. Mindezt nagyon is gyorsan bevetették honn és külföldön egyaránt.

A Debreczeni József nevet viselő közíró, aki egykor Antall József környezetében kereste érvényesülését, majd jobb megélhetésre talált Orbán-ellenes publicisztikájával, most „Politikai katasztrófa, gyalázatos tettek” című írásában arról panaszkodik, hogy: „Az elmúlt két hét az orbáni katasztrófapolitika dicséretétől volt hangos”. Ez a – Szili Katalin szerint bértollnok – attól merevedett meg, hogy a kommunisták sokaságából megmaradt kevés kommunista napilapjában, a Népszavában helyeselték a kormány politikáját, a Parlament döntését, amivel megadóztatták a nagy haszonra dolgozó bankokat és vállalatokat.

Orbánról írja: „a nap végén elégedetten nyugtázhatta: mindent elért, amit akart. Egy héttel az október 4-i gátszakadás után olyan gátat sikerült átszakítania a politikában, ami addig szilárdnak, sőt érinthetetlennek tűnt. A plurális demokrácia szétzilálását követően a ’89-es rendszerváltozással született gazdasági és társadalmi rend falát is sikerült megbontania.”

Hát igen, ez a lényeg, a rendszerváltozással született gazdasági és társadalmi rend került veszélybe. A kiválasztottak gründolási rendje.

Épp ideje, hogy a becsületes munkával megszerzett birtoklás rendje legyen általános és elfogadott.