Gavallér János

Érzékcsalódás


Fölöttünk gúnyfellegekben gyűlt
áldás és pusztító vihar,
egy-két dördülés a fülünkben zúg,
villám cikázik agyunkban,
csúcsakaratunk hintájában
bódul írisz pókhálója:

Fennakadt valóság ármánya
lehúzta a redőnyt! Sötét
borult Fény-istenünk házára,
hűs-mély hibernált vak-érzés,
- tapsolunk, mert él a cirkusz,
s a jog nem ád kenyeret.

Juthatott volna… - ösztön, vad lét
tépett szét, humán-létezés-
ugyanannyi mindenkinek,
de hazugszűrőn csorgott a jog,
Fény-istenünktől lopott élet
s élhetnek ember-remények.

Kitépett vadvirág könnye
csurog lelkünk pokolútján,
vad szerelem, víg éj képe
ringat Sátán selyemhídján,
a megsemmisülés tudata
kötött gáncs moslék aklába.

Friss élet kél a fellegekből,
élet fakad, borzongó vihar,
tudatosan, vagy reklámozva,
sehová nem jut a megértés,
természet-valóságtól félve
vetít hihetőt a hazugság.

Maszlagot festett az érzékelés,
valami őrült verseny-harcot,
életről, halálról fecsegés,
- megbánó halk bizalom
lassú mérge emésztette
a létet írisz pókhálóján.

Tükrökben idillek fürödtek,
paranoid azonosítók
pecsétje alatt gladiátorok
vártak porondra lépni,
élni vagy halni egy pillanat,
vészjósló vihar, - csatát nyerni…

Odakozmált az életóceán,
a gyártott valóság plattján,
s bár felfogni képtelen az ép
gondolat, látni lát elég vért,
kételkedni ma sincs már okunk,
párolog a talaj alólunk!

Mikor fordul csúcsragadozói
ellen a kikelet? S mikor döglik
végképp meg a parazita?
Mikor lép a lét önárnyékán túl?
Csodálkozón mikor néz a halottakra
az ember, fejfáján olvasva:
„A tudás hatalom!” – feliratot.

2009.05.02.