Gavallér János

Fű fütyül réteken

Mint érett gyümölcs a fán, lóg kifosztva
az emberakarat,
venyigét növeszt inkább, vár az őszre,
minden fattyú-sarja,
- gyáva tisztességteleneké a szusz,
enyém a félelem,
türelemvirágot fed levélhumusz,
fű fütyül réteken,
hajlong a végtelen.

Hátborzongató hidegrázás, düh-korty
csúszik a torkokon,
karám-rekeszt húzott a törvény, örvény
ösvényen kavarog,
jogállam-hazugság, visít herélt kan
módjára a sóhaj,
hiányzik az igazság, az igazság…
fű fütyül réteken,
hajlong a végtelen.

Lehull minden gyümölcs. Megérik a bűn.
Ok okozat lesz hű
hozzám, hozzád, s a lelkekhez, lelkemhez.
Mint érett gyümölcs hull
nyakunkba a múlt. Lázong az igazság,
kies kopár az út.
Rohan felém és feléd az elmúlás.
Fű fütyül réteken,
hajlong a végtelen.

Valóság-foszlányhálójában hörög,
emberszív sündörög,
felfalja önmagát a jelen, s fújják, fújják
a harsonát… s dübörög
a pokolban csírázó engesztelés;
megszüli végzetét
a rajtunk átgázoló viharfelleg.
Fű fütyül réteken,
hajlong a végtelen.

2011. 06. 09.