HAJNAL UTÁN


Ha nem is szép vers, igaznak szántam,
és szomszédom szemébe könny szökött,
mert élőben látott vers-születést,
és néha a vonat hosszan fütyült.

Leszálltunk mind a ketten ugyanott,
és csend ülte meg a párás tájat,
rímeket rejtett a munkás szíve:
tisztább volt tőle, kicsit igazabb.

Majd ismeretlenül kezet fogtunk,
mert nem volt már helye híg szavaknak.
Robotban fáradnak a ritmusok,
léleknek étke estig tán kitart.

Jönnek még képek, egyre vadabbak,
időm kacagva játszik bújócskát,
hisz mit le nem írtam végleg eltűnt,
hiába leptek meg lélekcsodák.


Ferencváros, 2010. augusztus 27.

Lengyel Károly