HERVADT VIRÁG

 

Volt egyszer egy párt, nagy, erős
Büszke volt, aki tagja lett,

Élén ország vezére állt,

Szavában bízni lehetett

 

Később zordabb idők jöttek

S megfogyatkozott a sereg,

De élt még a hit s az eszme,

S legfőképpen a becsület.

 

Aztán jött az Elnök Asszony,

Bájmosolyt hintett szerteszét,

S közben a rábízott pártot

Kíméletlenül verte szét.

 

Az ambíciók oltárán

Bárkit, bármit feláldozott,

S ahogy fogytak a régiek,

Lassan minden megváltozott:

 

Hosszas, kitartó munkával

Mára sikerült elérni,

Hogy az eddig maroknyi párt

Mostanra már csak -- herényi

 

A ház rég romokban hever,

Most veri szét az alapját

Már csak egyetlen jót tehet:

Hogyha veszi a kalapját !...

 

                            Kellner Dénes