Gavallér János

Időkód


Moszkvában negyven fok
füst, por-gőz fed mindent,
nálunk jégviharok,
szelek kergetőznek.
Készülnek az üstök,
új hullámok fodra
nyaldossa a partot,
időkód kopogtat,
hajnal ringatózik,
felébred álmából,
nyújtózik, burjánzik,
hálót fon az égen,
egyetlen rezgésből
születik új élet.

Mayák és koponyák,
trendek, rendek, titkok,
dátumok, tudomány,
barlangok, talányok,
népek, fajok, átkok,
csillagok, tekercsek,
rezgések, hullámok,
utazó szellemek
rázzák már a fákat
”gyümölcséről a fát”
ismerszik az ember.
Félelem tépi szét
testét, eszét, lelkét,
- pokolból a mennybe-
fájdalom, kín, sírás,
emberi kitartás,
emel ki a szennyből,
erről szól az írás.

Honnan hová jutunk?
Kétkedve és félve,
mikor mit vállalunk?
Szemek a tükörben,
miről tanúskodnak?
Háborús villámok,
cunamik nyaldosnak,
Bábeltornyok dőlnek,
roncsok a betonban,
ölelnek a férgek,
hüllők szeretkeznek,
géntérképen álmok,
vágyak semmisülnek.

Piszkálják az Istent
avatatlan kezek:
Noé bárkájába
ékelik a szeget!
Furcsánál is furcsább
piszkosabb viszonyok
iszonyat és romlás
iszkol át e zónán,
testünk viszik árják,
dimenziók várják:
Inkább a kereszthez
borul le az ember,
Júdás bűnpoklából
szívünk illan, rebben
szentlélek kapuján,
távozunk a testből.

2010. 08. 06.