Dr. Ilkei Csaba:

 

 

Kisegyházak, szekták, vallási közösségek és az állami,

 

állambiztonsági szervek a jelentések tükrében

 

 

A tanulmány a kisegyházak, felekezetek, szekták, vallási közösségek és az állami, állambiztonsági szervek kapcsolatát vizsgálja 1945 és 1990 között az egyházi elhárítás és a hálózati személyek jelentéseinek tükrében. Helyenként a korabeli államvédelmi, állambiztonság illetékeseinek szemszögéből láttatja az eseményeket és a mindenkori hivatalos álláspontnak megfelelő értékeléseket idéz.

 

A tanulmány nem érinti a rendszerváltás utáni eseményeket, az egyházpolitikai, vallástörténeti, hitéleti és személyi vitákat, tartózkodik a szélsőséges véleményektől. A dokumentumok túlnyomó többsége az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából, a tudományos kutató munka helyszínéről származik. Az ÁBTL csak a fenti időszak iratait őrzi.

 

Budapest, 2019. december havában.                                                                    A Szerző

 

 

 

Kisegyházak, szekták, vallási közösségek

 

és az állambiztonság

 

1945. július 30-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminiszterének: Erdei Ferencnek a miniszteri tanácsosa: dr. Szebenyi Endre, a miniszter rendeletére hivatkozva értesíti a Magyarországi Szabadegyházak Szövetségét a belügyminiszterhez írt 250.105./1945.VI.3. sz. kérelmükkel kapcsolatos hivatalos válaszról.

 

„Tárgy: Magyarországi Szabadegyházak Szövetségének működése.              

 

Fenti számú kérelmükre megengedem, hogy a Magyarországi Szabadegyházak (baptista, methodista, adventista, Ókatolikus, keresztyén testvérgyülekezetek, üdvhadsereg, Krisztus hívő zsidók gyülekezete) evangéliumi munkásait (lelkipásztorokat, diakónusokat, evangélistákat, stb.) magyar nyelvű személyi igazolással lássa el, abból a célból, hogy az igazolvány tulajdonosai magukat szükség esetén a hatóságok előtt kellőképpen igazolhassák.

Értesítem Címet, hogy fenti számú rendeletem visszavonásáig Cím kizárólag vallásos összejövetelei nem esnek a gyülekezési tilalom alá, úgyszintén templomaik, imatermeik és kifejezetten egyházi célokra szolgáló helyiségeik a hatóságok igénybevétele alól mentesek.

Szövetségüknek társadalmi gyűjtésre vonatkozó kérelmét a fennálló jogszabályaink szerint esetenként fogom elbírálni.

 

Budapest, 1945. évi július hó 30.

 

A miniszter rendeletéből:                           

Dr. Szebenyi s.k.                                

miniszteri tanácsos                               

 

Másolat megküldve:

Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányának

Budapest                                     

Bajza u. 52.                                  

 

(A Magyarországi Szabadegyházak Szövetségének működését engedélyezi a belügyminiszter 1945. július 30-án)

 

A szabadegyházakról – kisegyházak, szekták, önálló felekezetek, vallási közösségek, csoportok, stb. – ezt követően hosszú éveken át csak a jelentések szintjén esik szó a klerikális reakció elleni harcban, az ellenséges tevékenység operatív felderítése, elhárítása során. Az állambiztonság kísérletet sem tesz átfogó, rendszerszemléletű értékelésre, összefüggésben a társadalmi mozgásokkal, a jogi és politikai háttérrel, beéri alkalmi csoportosításokkal, elnagyolt és felszínes információkkal és következtetésekkel, a pártos ítélkezés ateista közhelyeivel és sablonjaival.

 

A rendszerváltást megelőző négy évben lesz elkerülhetetlen az elmélyültebb szembenézés a szabad vallásgyakorlás korlátaival, a hitüket másképp megélni akarók alkotmányos törekvéseivel. Az állambiztonság rákényszerül a valósághoz közelítő elemző munkára, a kisegyházak megkülönböztetések nélküli számbavételére, tevékenységük differenciált értékelésére, törekvéseik jobb megértésére, s egyúttal felkészülve a reformok megkívánta párbeszédre és együttműködésre.

 

1987-ben születik a témakör első említésre méltó feldolgozása a Rendőrtiszti Főiskolán „Az ellenség tanulmányozása” tárgykörben, Tóth Ferenc¨ ”Ellenséges tevékenység egyházi területen” című ideiglenes jegyzetében. (ÁBTL 4.1. A-3971). Majd 1989-ben jelenteti meg a BM Kiadó a rendszerváltás előtti legalaposabb kézikönyvet a vallásokról, a Dr. Balázs Tibor szerkesztette „Igaz hittel” címűt. (ÁBTL 4.1. A-3247)

 

(„Ellenséges tevékenység egyházi területen”, 1987)

 

Az utóbbi szándékát jelzi, hogy az előszót Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) elnöke írta. Rámutat, hogy az utóbbi évek mulasztását igyekszik pótolni a kézikönyv, egyebek között azért is, mert a fiatalság még mindig nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy kellőképpen eligazodhasson a vallás és az egyházak működése nem egyszerű kérdéseiben.

 

„Hazánkban több vallási felekezet működik, egymástól eltérő alapállással – hitelvekkel, liturgikus gyakorlattal – tömegbefolyással. Ettől függetlenül valamennyien kényesek hitük igazságára, tanításuk ’egyedül üdvözítő’ voltára. Ez a ’szuper érzékeny’ igény vallástörténeti ismereteket, körültekintő és tapintatos hozzáállást, magas fokú empátia készséget kíván a velük való foglalkozás során.”- mutat rá az ÁEH elnöke, aki a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a társadalmi megújulás terhe nagy súllyal nehezedik mindenkire.

 

A hazánkban működő szabadegyházakról (kisegyházakról) a belügyi kiadvány leírja, hogy legtöbbjük a XIX. században alakult, jobbára a reformáció által létrehozott protestáns egyházakból szakadtak ki, kezdetben ellenzéki csoportosulásként, majd vallási szektaként, később önálló egyházként. Két összefüggésben fejtettek ki ellenállást a történelmi vagy a megreformált egyházakkal szemben:

 

  • A kereszténység lényegétől eltérőnek minősítették az egyházi hierarchiát, intézményrendszert, különösen annak hatalmi megnyilvánulásait.

 

  • Kiábrándulva az osztálytársadalomból, gyakorlatilag a ’bűnös világtól’ elfordulva, a kisközösségeket, a hívek és a papok (prédikátorok) egyenjogúságát, a gyülekezetek önálló önkormányzaton alapuló életét tartják fontosnak.

 

Erőteljes térnyerésük a XIX. – XX. században következett be, amikor a nyugatot járt céhlegények, mesteremberek, illetve az ideérkező vendégmunkások behozták az országba a Bibliához ragaszkodó tanításaikat. Elterjedésük éppen ezért elsősorban a legszegényebb vidékeken volt tapasztalható. 1945 előtt – így a belügyi kiadvány – megalázó megkülönböztetésben részesültek a történelmi egyházaktól és az állami szervektől. Ezért is volt rájuk jellemző az elzárkózás, a befelé fordulás, az illegáció.

 

1950-ben a Szabadegyházak Szövetsége átalakult a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsává. Ezek után a Szabadegyházak Tanácsának tagegyházait, illetve a Tanácshoz nem tartozó felekezeteket sorolja fel és jellemzi a kiadvány. Az erről szóló ismereteket én itt kiegészítem a már említett megelőző, 1987-es Jegyzetben megjelentekkel, néhol megemlítve az aktuális adatokat is.

 

Szabadegyházak Tanácsa (SZET)

 

A kisegyházak érdekvédelmük, zavartalan működésük érdekében a Szabadegyházak Tanácsában egyesültek, megtartva autonómiájukat. A Tanács segítő, koordináló, konzultatív testület, nem felekezeti, hanem egyesületi jellegű.  Célja a tagegyházak együttmunkálkodásának előmozdítása, a napi feladatok elvégzése a közös célok érdekében. Szervei: Elnök, Plenáris Tanács, Elnökségi Tanács.

 

A Szabadegyházak Tanácsának Konferenciája: a tagegyházak lelkészeinek, prédikátorainak, igehirdetőinek és felelős vezetőinek munkaközössége, amelyet az elnökség kétévenként hív össze. A kisegyházak világközpontjaitól jelentős anyagi támogatást kapnak. 1989. december 12-én szűnt meg.

 

 

A Szabadegyházak Tanácsának tagegyházai:

 

  • Magyarországi Baptista Egyház

  • Magyarországi Hetednapi Adventista Egyház

  • Magyarországi Metodista Egyház

  • Evangéliumi Pünkösdi Közösség

  • Isten Egyháza

  • Keresztyén Testvér Gyülekezet

  • Szabad Keresztyén Gyülekezet

  • Őskeresztyén Apostoli Egyház

  • Élő Isten Gyülekezete

 

 

A Szabadegyházak Tanácsához nem tartozó felekezetek:

 

  • Krisztusban hívő Nazarénus Gyülekezet

  • Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

  • Unitárius Egyház

  • Buddhista Misszió

  • Magyar Iszlám Közösség

 

 

Működési engedély nélkül működő szekták 1987-ben:

 

  • Jehova Tanúi

  • Őrálló Reform Adventisták

  • Hare Krisna Mozgalom

  • Mormon Egyház

  • Moon szekta

  • Új Apostoli Egyház

 

 

A  SZET tagegyházairól:

 

 

Magyarországi Baptista Egyház

 

 

1612-ben Londonban alapította az első gyülekezetet John Smith prédikátor. Európában 1842-ben Johann Gerhard Oncken hívott életre gyülekezetet Hamburgban.

 

A Hamburgból hazatérő Rottmayer János kisiparos hozta be Magyarországra 1846-ban, s májusban Budapesten alakult meg az első gyülekezet. Ő szervezte a második missziót is. A harmadikat 1873-ban Meyer Henrik. A sokáig önállóan működő gyülekezetek 1900-ban szövetségbe tömörültek. 1905-ben Ócsán egy közgyűlésen elfogadták a „Hitvallomása és szerkezete a keresztelt keresztény gyülekezeteknek, melyeket közönségesen baptistáknak neveznek” címet viselő alapokmányt. Ezt az „Ócsai hitvallás” –t az állami szervek is tiszteletben tartották. (77.092/1905 sz. VKM rendelet). Az állami elismerés után szerveződésük felgyorsult. Az 1947 évi XXXIII T. C. megszüntette a bevett és elismert felekezetek megkülönböztetését, egyenjogúsította a vallásfelekezeteket. A baptisták 1955-től használják mai megnevezésüket.

 

Tanításuk és hitéletük gyakorlati forrása az Újszövetség és az őskeresztény gyülekezetek példája. A „baptista” kifejezés bemerítőt jelent, az Újszövetség eredeti görög szövegéből származik, („baptidzó”: bemeríteni, bemártani), utalva arra, hogy a baptisták hitvallás alapján és bemerítéssel keresztelnek Jézus Krisztus rendelkezésének és az újszövetségi gyakorlatnak megfelelően. A személyes döntésen alapuló, önkéntesen vállalt, tevékeny gyülekezeti tagság elvét vallják, elutasítják az államegyház (vagy népegyház) intézményét, az állam és az egyház szétválasztásának hívei.

 

A legnagyobb protestáns közösség a világon. Egyháztörténeti vélemény szerint, a reformátusok és a baptisták között az egyetlen lényeges különbség, hogy a baptisták csak hitvalló felnőtteket keresztelnek teljes vízbemerítéssel.

A kisegyháznak 1989-ben négy egyházkerület száz körzete 430 gyülekezetében kb. 20 ezer hívő tagja és 100 lelkésze volt hazánkban. Tagja a Magyarországi Ökumenikus Tanácsnak, a Keresztyén Békekonferenciának, az Egyházak Világtanácsának és a Baptista Világszövetségnek. Hetilapja a „Békehírnök”.

 Ma közel 300 településen mintegy 50 ezer hívőt számlálnak.

 

 

Hetednapi Adventista Egyház

 

Jézus Krisztus második eljövetelét váró és hirdető vallási közösség. Alapítója William Miller (USA) 1816-ban, akit 1845-ben magatartása miatt kizártak az egyházból.

 

Miller tanítása szerint a Biblia, Dániel könyve 8. rész 14. pontjában megjövendölt próféciai idő 1844-ben véget ért és ehhez számítva ezer évet, már elkezdődött a világvége eljövetelének előkészítése. A mozgalom központja ma is az USA. A mai vezetők azt vallják, hogy Miller számításai helyesek voltak. Krisztus már elkezdte újabb eljövetelének előkészítését, amit a pápa – mint antikrisztus – akadályoz, illetve fékez.

 

Hazánkban az első gyülekezet 1898-ban Fogarason alakult meg Ludwig R. Conradi és dr. John F. Huenedgardt János német adventista lelkészek erdélyi missziója után. Később Budapesten (1901), Békéscsabán (1901), Miskolcon (1908), Gyulán (1909), Egerben (1912) alakultak gyülekezetek.

 

A gyülekezetek 1925-ben egyesültek, 1935-ben a magyar adventista unió 2400 főt számlált. 1945-ig el nem ismert egyházként működtek, teljes illegalitásba kényszerültek. Üldöztetésük miatt 1941-ben Bibliakövetők Felekezete néven szerveződtek. 1975-77-ben szakadás következett be az egyházban. Mintegy 1200 hívő távozott és alakított később önálló egyházat Keresztény Advent Közösség néven. (Közülük 1990 után sokan visszatértek a hetednapi adventisták közé.)

 

1987-ben, szabadon gyakorolva vallásukat 3 egyházkerület 143 gyülekezetében híveinek száma kb. 5-6 ezer, a prédikátoroké 85. Sajtója az évente hatszor megjelenő „Lelkésztájékoztató” volt.

 

 

Magyarországi Metodista Egyház

 

1729-ben Oxfordban alapította John Wesley anglikán lelkész. Halála (1791) után kiváltak az anglikán egyházból. Ma 108 országban mintegy 75 millió metodista él.

 

Magyarországon 1898 óta van jelen, első prédikátora Robert Möller. Az első gyülekezet 1900-ban Békésszentandráson alakult Ottó Melle szervezésében, aki aztán 1905-ben a fővárosban is megindította a metodista missziót. 1945-ig el nem ismert egyházként üldözték. 1947-ben a 120.000/1947 VKM rendelet alapján törvényesen elismert vallásfelekezet lett.

 

Az Iványi Tibor vezetésével kivált csoport 1981-ben megalapította a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget, amely ma az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola Fenntartója.

 

Hitelveiben hangsúlyozza a Biblia előírása szerinti életet. Tanításuk középpontjában a Jézus Krisztusba vetett hit általi üdvösség, az isteni kegyelemből való megigazulás áll. Elkötelezettek a szociális szolgáltatások iránt, a társadalmi szolidaritás és felelősségvállalás jegyében gyakorolják a szegények, elesettek, magukra maradottak felkarolását, önzetlen segítését.

 

Teljes jogú tagjainak csak azokat ismeri el, akik elkötelezik magukat az „Általános Szabályok”-ban körvonalazott keresztyén életre. Kb. 2 ezer hívővel, 14 prédikátorral 39 gyülekezetben működnek.  (1989-es adat.) A kisegyház tagja a Metodista Világszövetségnek.

 

 

Evangéliumi Pünkösdi Közösség

 

Az Amerikából hazatértek pünkösdi mozgalmából alakult 1920-ban. Szalai József és neje 1921-ben tért haza Amerikából a Somogy megyei Darány községbe, ahol felépült az első magyar pünkösdi imaház. 1923-ban Lerch János Gyönkön, Mihók Imre Bakonycsernyén és Budapesten alapított gyülekezetet, amely néhány év után kettészakadt.  A felekezet „Magyarországi Istengyülekezetek” néven tartotta konferenciáját 1928-ban. Működésüket rendeletileg betiltották. (363.500/1939. BM)

 

1945 után a felekezet négy ága kezdte el működését, 1989-es adatok szerint:

  • Isten Gyülekezete (600 hívő, 8 prédikátor)

  • Evangéliumi Pünkösdi Egyház (550 hívő, 55 gyülekezet)

  • Apostoli Keresztény Gyülekezet (2500 hívő, 23 prédikátor)

  • Őskeresztény Felekezet (1500 hívő, 10 prédikátor)

 

1947 óta bejegyzett egyházként működik. 1962-ben az Evangéliumi Pünkösdi Egyház és az Evangéliumi Keresztyének nevű pünkösdi felekezetek egyesüléséből jött létre az Evangéliumi Pünkösdi Közösség. Majd a 2011. évi országos közgyűlés határozott úgy, hogy ettől kezdve a felekezet neve: Magyar Pünkösdi Egyház. Keresztény, pünkösdi-karizmatikus irányultságú felekezet. Hitéletük alapja, lelki életük meghatározója a Szentírás és a Szentháromság, jellemzőjük a Lélek keresztsége. A Lélek új kiáradása útján közöttük ismét megjelennek az ősegyház karizmái.

 

[1987-es adatok szerint: a hívők száma kb. 5 ezer, a prédikátoroké 30. Négy egyházkerületben 156 gyülekezet működik. A kisegyházat 7 tagból álló Tanács irányította.]

 

Új adatok szerint a Kárpát-medencében élő magyar és más nemzetiségű hitvalló pünkösdiek és hozzátartozóik létszáma: kb. kettőszázezer.

 

 

Isten Egyháza

 

1890-ben az USA-ból indult.(Church of Gold.) Evangéliumi neoprotestáns szabadegyház, magyarországi kezdete 1907-re nyúlik vissza. Hazánkba Schulz András kisiparos hozta be Svájcból. (Isten Gyülekezete, Élő Isten Gyülekezete, Isten Egyházának Gyülekezetei).

 

 Budakeszin alakult az első gyülekezet. 1947-ben Vigh János szervezte ujjá és szerezte meg az állami elismerést.  Öt tagú Missziós Bizottság irányítja. Az evangéliumi egyházak tagjainak egységét és együttmunkálkodásuk szükségességét hirdeti és mozdítja elő, felekezetekhez való tartozás nélkül. Nincs tagfelvétel vagy tagnyilvántartás, mert hiszik, hogy minden újjászületett ember automatikusan Isten Anyaszentegyházába tartozik. Valamennyi kontinensen elterjedt.

 

 

Keresztyén Testvérgyülekezet

 

1830-ban John Nelson Darby anglikán pap alapította. Nem hitelvi, hanem szervezeti problémák miatt szakadt ki az anglikán egyházból. Evangéliumi irányultságú konzervatív protestáns nézeteket vall. Sokáig csak úgy nevezték magukat: testvérek (brethren). Hitvallása lényegében megegyezik a Kálvin-i tanításokkal, annyiban tér el, hogy a keresztelést felnőtteknél víz alá merítéssel végzik.

 

Hazánkban 1890-ben Buttcher Frigyes alapította. 2200 hívőt vall magáénak, 30 gyülekezetben, 30 igehirdetővel. A helyi gyülekezetek laza szövetségében a helyi gyülekezetek autonómok, nem ismernek el semmilyen egyházkormányzati szervet, alá és fölé rendeltség nem létezik.

 

 

Szabad Keresztyén Gyülekezet

 

Hazai eredetű kisegyház, amely 1941-ben főiskolások és egyetemista hallgatók szervezésében alakult. 1950 óta tagja a SZET-nek, kb. 600 hívővel, 8 gyülekezetben, 30 igehirdetővel.

 

Más forrás szerint, a pünkösdi-karizmatikus Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezet két gyökere: az 1920-as években Debrecen környékén Sándor János vezetésével alakult csoport és a II. világháború idején, Budapesten Dr. Mézes Zsigmond orvos nevéhez köthető értelmiségi fiatalok köre, melyek 1966-ban egyesültek. 1988-tól közösségi imaházuk Zuglóban van.

 

 

Őskeresztyén Felekezet

 

Lásd még: Evangéliumi Pünkösdi Közösség.

Híveinek száma kb. 2 ezer, prédikátoraiké 20, 4 egyházkerület 20 körzetében, 60 gyülekezetben. (1987-es adat.)

 

 

Élő Isten Gyülekezete

 

Lásd még: Isten Gyülekezete.

Alapításának pontos idejéről nem maradt fenn írásos emlék. Budapesten az 1928-tól munkálkodó „pünkösdi lelkületű” két közösség 1932-33-ban egyesült Baumann Béla vezetésével, aki 1955-ig irányította a mozgalmat. 1953-ban a budapesti gyülekezet létszáma: 346 fő volt. A nyolcvanas években mintegy 500 fős a felekezet, 2 egyházkerületben, 10 gyülekezettel, egy prédikátorral és 10 igehirdetővel.

 

 

 

A SZET - hez nem tartozó felekezetek:

 

 

Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezet

 

1830-ban Svájcban és Magyarországon kibontakozott vallási közösség. Hittanilag a protestáns evangéliumi kereszténység anabaptista ágának ultra konzervatív fundamentalista irányzata. (Nazarénus: Istennek szentelt, szent életet élő, szent ember.) Közjogi helyzetük rendezését hosszú ideig gátolták a fegyverfogás és az állami eskü tilalmáról szóló radikális nézeteik, valamint a keresztséggel és a házasságkötéssel kapcsolatos államegyházi adminisztráció elutasítása. Az állami elismerést 1977-ben nyerték el. A SZET –nek nem tagja, de bizonyos ügyei intézésére felkérte a Tanácsot.

 

A hívők száma 1987-es közlés szerint 3 ezer, 1989-ben a BM kiadvány már 7 ezer hívőt tüntet fel a Gyülekezetre hivatkozva. 112 teljesen önálló gyülekezetben 35 prédikátor, 42 prédikátor-helyettes és mintegy 100 igehirdető működött.

 

Közös ügyeik intézésére az egyház közös szolgálói jogosultak. Az országos vezetést rendszerint a rangidős szolga látja el.

 

 

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

 

Alapítói 1974-75-ben szervezeti és felfogásbeli véleménykülönbségek miatt váltak ki a Magyarországi Metodista Egyházból, 1981-ben önálló működési engedélyt kaptak az államtól. Az egyház elfogadja az ún. Apostoli hitvallást, a keresztény élet meghatározójának egyedül a Szentírást tartja, Isten Szentlelkének irányításában bízva kívánja betölteni a keresztény egyház mindenkori feladatát.

 

 Híveik számát 9 gyülekezetben 900 főre becsülte a belügyi forrás 1989-ben, 9 igehirdetővel. Az országos ügyekben a Közgyűlés döntött, amely megválasztotta az Evangéliumi Testvérközösség elnökét is.

 

 

Unitárius Egyház

 

A XVI. században Magyarországon kibontakozó protestantizmus sajátos irányzata, melyet Dávid Ferenc teológus alapított az Erdélyi Fejedelemség területén, 1568-ban. Hitelelveikben tagadják a szentháromságot. Társadalmilag a Habsburg ellenesség jellemezte. Az állammal 1948-ban kötött megállapodás szerint működő felekezet. Alapegysége az egyházközség, melyet kollektív vezető testület irányít. Legfőbb irányító szerve a Zsinati Tanács, mely 7 évre választja a püspököt és a főgondnokot.

 

Az unitárius egyház jellegzetesen magyar szellemű. Jelentős mértékben kiveszi a részét a romániai magyarok segítésében és felkarolásában. Tevékenységükben jelentős szerepe volt a főgondnoknak, ifj. Bartók Bélának. Híveinek számát a nyolcvanas években kb. 5 ezer főre becsülik. Nyolc egyházközségben öt gyülekezet működik. Az irányítás öt tagú Missziós Bizottság kezében van.

 

2010-ben az erdélyi és a magyar unitárius egyház egyesült Magyar Unitárius Egyház néven, Kolozsvár központtal, az egyház egysége helyreállt. A 2011-es népszámlálás során Romániában 57 686, Magyarországon 6266 unitáriust jegyeztek fel.

 

 

Buddhista Misszió

 

1952 óta működik hazánkban. A tibeti lámista tanításokat követik. Az egyházközösség 1953-ban az Anagarika Govinda láma által alapított nyugati buddhista rendhez: az Árya Maitreya Mandalához csatlakozott. Nem hitelveket propagál, hanem azt az utat igyekszik megvilágítani, amely a szenvedésből és a tökéletlenségből a boldogsághoz és a harmóniához vezet az etikus viselkedés, a meditációs gyakorlatok és a mély belátás segítségével.1957 óta kelet-európai központként funkcionál, kb. száz hívő vallási igényét szolgálja nálunk. (1989-es belügyi adat) A misszió vezetője a láma, amelynek 16 rendtagja van.

 

 

Magyar Iszlám Közösség

 

1916-ban törvényesen ismerték el az iszlám vallást Magyarországon, ez biztosította a működési feltételeket. 1931-ben jött létre a Gül Babáról elnevezett Magyar Mohamedán Autonóm Egyházközösség, amelynek kulturális főtitkára Germanus Gyula (Abdul Karim) volt. 1949-től felszámolták a vallási összejöveteleiket. Az ÁEH elnöke a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvény értelmében 1988. augusztus 15- i hatállyal törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvánította a Magyar Iszlám Közösséget, amely jogfolytonossággal működhetett tovább.

 

A Magyar Iszlám Közösség névadója és első sejkje Dr. Mihálffy Balázs (Abdel Rahman) lett 1988-ban, aki elvégezte a kairói Al-Azhar Egyetemet, 1983-ban vette fel az iszlám vallást, s többször is lefordította nemcsak a Koránt, hanem a siíták szent könyvét: a Nahjul Balaghát is. A Közösségnek 1989-ben kb. 150 híve volt.

 

 

 

Működési engedély nélkül működő egyházak, szekták 1987-ben:

 

 

 

Jehova Tanúi

 

Létrejöttének gyökerei a 19. századi amerikai millerita mozgalomig nyúlnak vissza. Első vezetője Charles Taze Russel (1852-1916) pittsburghi posztókereskedő. 1881-ben Őrtorony Társulat néven jegyezték be a szervezetet, melynek alapítója és első elnöke William H. Conley volt.

 

A Jehova Tanúi olyan keresztény közösség tagjai, akik tevékenyen Jehova Istenről és az emberiséget érintő szándékáról a Biblia szerint „tanúskodnak”. Szeretnének dicsőséget és imádatot szerezni Jehovának, aki Isten szava: a Biblia szerint, az egyedüli igaz Isten és a mindenek Teremtője. Csak egy igaz Isten van, akit a Biblia JHVH-nak nevez (Zsoltárok könyve 83 19)

 

Hazánkban 1945 előtt illegalitásban működtek. 1945 után hűségnyilatkozatot tettek az új állami berendezkedésnek, később azonban szembefordultak vele, amiért 1950-ben betiltották őket. Illegalitásban, külföldi irányítással és anyagi támogatással folytatták tevékenységüket.  1969-ben a belügyi adatok szerint létszámuk kb. 7 ezer fő volt, ebből a budapesti peremkerületekben ezer fő, a többiek jórészt Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Borsod és Pest megyében voltak találhatók, általában az elmaradottabb rétegekhez tartozó, alacsony műveltségű, nehéz körülmények között élők, akik hajlamosak a vallási fanatizmusra. A társadalomtól szigorú hitelvek alapján elkülönülők vezetői nemcsak a katonai szolgálat megtagadásával váltak ismertté, hanem azzal is, hogy a bibliai jövendöléseket követve időről időre megjósolják a világ teljes elpusztulását, s csak az marad életben, aki hisz Jehovában. A tagság mintegy 60 százaléka nő, zömmel idősebbek. A fiatalok főleg családi kapcsolatok révén kerültek a szektába.

 

Központi irányító az országszolga, akit munkájában 10 tagú vezetőség támogat. Az országot 10 körzetre osztották fel. Szorosan kötődtek külföldön – Svájc, USA – működő központjaikhoz.

 

1989-ben mintegy 8-10 ezer jehovistáról tudott a belügyi jelentés. Az 5 tagú országos vezetés 13 kerületet irányított, egy-egy kerület 3-4 körzetből, egy-egy körzet 3-4 gyülekezetből állt. (A gyülekezetek tovább tagolódtak 8-10 fős tanulócsoportokra.) 2016-ban Magyarországon 22 400 megkeresztelt tagjuk volt.

 

 

Őrálló Reform Adventisták

 

Az adventista egyházból kiszakadt közösségnek hozzávetőleg 260 tagja volt.

 

 

Hare Krisna Mozgalom

 

Indiai eredetű kultikus vallás. 1966-ben alapította az Amerikai Egyesült Államokban élő, északkelet indiai származású diploma nélküli gyógyszerész: Bhaktivedánta Szvárni Prabhupáda, aki 1896-ban született Kalkuttában, s filozófiát tanult az egyetemen. Gandhi követői közé tartozott, békés eszközökkel harcolt az angolok ellen. Nemzetközi szervezete a „Nemzetközi Társaság a Krisna-tudat ápolására.” Főként az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában és egyes afrikai országokban tevékenykednek a társadalomtól elkülönülve.

 

A vallás alaptanítása a Krisna herceg által megfogalmazott dharma és karma törvénye.  Minden élőlényt öröktől fogva létező lélekként tartanak számon, hisznek a lélekvándorlásban. Az erőszakmentesség számukra a hitből fakadó erkölcsi irányultság. Az erkölcstan négy pillére: a tisztaság, a lemondás, az igazmondás és a könyörületesség. A hívők négy szabály követését tartják különösen fontosnak: a húsevés kerülését (könyörületesség az állatok iránt), a kábító- és mámorítószerektől való tartózkodás, a korlátozott szexualitás, valamint a szerencsejátékok és a pénzügyi spekuláció kerülése.

 

A 70-es évek közepén jelentek meg hazánkban. Kezdettől többféle irányzata ismert, 1987-ben 300-400 taggal számoltak, elsősorban az ifjúság körében.

 

 

Mormon Egyház

 

Hivatalos nevük: Jézus Krisztus Mai Szentjei Egyháza. A vallás alapja: a szentháromság. Hitelvük magában foglalja az Újszövetség minden erkölcsi elvét és alaptételét. Semmiféle erőszak nem alkalmazható, az ellentéteket szelídséggel, gyöngédséggel, meggyőzéssel, tűréssel és őszinte szeretettel kell feloldani. A világban kb. 3 millióra becsülik jelenlétüket. Többségük az Egyesült Államokban él, világközpontjuk Utah államban Salt Lake City. Egyházukat 700 egyházkerületre osztották, csaknem 6 ezer gyülekezettel, élén a püspökkel. A mormon vallás újkori, modern, sikere egyesek szerint a demokratikus működésben is rejlik. A gyülekezetben a szolgálatért semmiféle díjazás nem jár. Az egyházat az elnök irányítja két tanácsadóval. A három tagú elnökség feladata az egyház világi ügyeinek gondozása, ellenőrzése. A fő tisztségviselők mellett központi tanácsok, jóléti szervezetek is működnek. Minden gyülekezeti szervezetnek három tagú vezetősége van.

 

A 70-es évek elején tűnt fel Magyarországon, a nyolcvanas években 200 híve volt. 1988-ban kapott állami elismerést, működési engedélyt.

 

 

Moon szekta

 

1954-ben Sun Myung Moon tiszteletes Dél-Koreában, Szöulban hozta létre az újkeresztény Egyesítés Egyháza nevű vallási mozgalmat, amit sokan Moon szektának neveztek.

 

Híveinek Jézus félbehagyott megváltását kellene befejezniük. Hisznek egy egyetemes Isten létezésében, minden ember megváltásában, abban, hogy egy XX. századi koreai azt a küldetést kapta Jézustól, hogy teljesítse Krisztus második eljövetelét. Az Egyesítő Egyház tagjai szerint ez a Messiás maga Moon tiszteletes. Az egyház jelmondata: „One Family Under God”: Egy család Isten színe előtt. Nemzetközi vegyes házasságokkal próbálják megteremteni a világbékét. Tömegesen tartanak esküvőket, ahol a fiatalok megkapják Isten áldását, hogy örökre együtt maradhassanak, haláluk után a szellem világában is.

De a szekta vezetője inkább egy saját gazdasági birodalom létrehozásán ügyködött, kiterjesztve tevékenységét az Egyesült Államokra. Azzal vádolták, hogy a hívőktől kicsalja pénzüket, a fiatalokat agymosásnak veti alá. (Korábban adócsalás miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélték az USA-ban.)  Messiásnak hitte magát, a sátáni uralomtól akarta megszabadítani a világot. 2012-ben, 92 éves korában hunyt el.

 

Hazánkban a nyolcvanas években, főleg a fiatal értelmiségiek körében eresztett gyökereket.

 

 

Új Apostoli Egyház

 

Az 1860-as évek elején alakult a németországi Katolikus Apostoli Egyházból az apostoli intézmény folytonosságának biztosítása érdekében. Az apostolok élén álló ősapostolt Krisztus helytartójának tekintik. Istentiszteletük inkább a protestánshoz áll közel, sajátossága a megpecsételés kézrátétellel kiszolgáltatott szentsége, amely a Szentlélek adományát közvetíti, és a keresztség kiszolgáltatása a gyülekezet elhunytjainak is. Németországban mintegy 350 ezren vannak, a nagyvilágban 9 milliós közösséget alkotnak.

 

Magyarországon 1872 óta működnek, állami elismerésükre 1985-ben került sor. A Jézus idejében élt 12 apostol utódainak vallják magukat. Néhány száz hívőt számlálnak.  A Magyarországi Új Apostoli Egyház temploma 1998-ban épült Nagymányokon, külföldi segítséggel.

 

 

Néhány Egyházi Világközpont (1987)

 

 

Európai Egyházak Konferenciája (EEK)

 

Európa keresztyén (nem római katolikus) egyházainak ökumenikus szervezetét: az Európai Egyházak Konferenciáját (Conference of European Churches, CEC) 1959-ben alapította az Európa országaiban működő több mint 120 ortodox, protestáns, anglikán, ókatolikus egyház és negyven társult szervezet közössége. Irodái Genfben, Brüsszelben és Strasbourgban találhatók. Magyarországi tagszervezete: a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT).

 

A CEC feladatának tekinti, hogy segítse az egyházakat abban, hogy az egyház és a társadalom kérdéseit teológiai és szociáletikai nézőpontból vizsgálják, hatékonyan képviseljék a népek közötti megbékélést, a teremtett világ megőrzését.

 

A CEC kiemelt partnere az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa. A két szervezet együttműködését az úgynevezett Ökumenikus Charta alapozza meg.

A MEÖT 1943-ban alakult, jelenleg 11 tagegyház, valamint további 22 egyház és egyházakhoz kötődő szervezet együttműködése képezi a közös munka alapját. Tagja a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsának és társult tagja a CEC-nek, amelyen keresztül részt vesz az Európai Unió és az Európa Tanács mellett működő egyházi képviselet munkájában.

 

1987-ben 116 tagegyháza volt. Legfőbb irányító testülete a 7 évenként ülésező nagygyűlés. Két nagygyűlés között az évenként ülésező 22 tagú Tanácsadó Testület, illetve a félévenként ülésező 6 tagú Elnökség irányítja a szervezet munkáját. A napi ügyek intézését és a genfi központ irányítását a Főtitkárság végzi.

 

 

Egyházak Világtanácsa (EVI)

 

1948-ban alakult Amszterdamban protestáns kezdeményezésre. (World Council of Churches, Ökumenikus Világtanács) Célja a hitélet fejlesztése szerte a világon, az egyházak szerepének növelése, a béke, az igazságosság és az egyházak megújulásának, egységének előmozdítása. Székhelye: Genf.

1987-ben 112 országból 308 tagegyháza volt

 

Legfőbb irányító szerve a 7 évenként ülésező nagygyűlés, amelyen a küldöttek megválasztják a vezető testületeket és meghatározzák a következő időszak teológiai céljait. A határozat a tagegyházak számára kötelező.

 

A két nagygyűlés között a szervezet munkáját az évenként ülésező Központi Bizottság 150 tagja végzi és felügyeletet gyakorol a genfi központ munkája felett. A KB ülései között a 15 tagú Végrehajtó Bizottság irányít. Az Elnökség 7 tagú.

 

 

Hetednapi Adventista Generál Konferencia

 

Székhelye Washington.

A világszervezet regionális központokat (un. divisiókat) működtet, ezekhez tartoznak a tagegyházak. A magyarországi Hetednapi Adventista Egyház 1985-től a Transeurópai Divisióhoz tartozik, amelynek székhelye London.

 

A szervezet elnökségét 4 évenként választják.

 

 

Baptista Világszövetség

 

Világközpontja Washington.

Földrészenként van szervezete, ami összefogja a tagegyházakat. A magyar egyház az Európai Baptista Szövetséghez tartozik. Kétévenként elnököt, ötévenként főtitkárt választ.

 

 

Jehova Tanúi Világközpontja

 

Székhelye New York

Vezetőjét választják, tisztségét haláláig tölti be. A tagegyházak regionális központokhoz tartoznak. A magyarországi tagegyház a Kelet-Európai Iroda Wiesbaden/bécsi fiókirodájához tartozik. A tagországok függőségi viszonyban vannak a világszervezettől, a választott vezetők működéséhez a központ jóváhagyása kell. (A központ New Yorkból Warwickba költözött.)

 

 

Kisegyházak az állambiztonság célkeresztjében

 

 

A kisegyházak elleni fellépés egyik első áttekintő jelentése a forradalom után Berényi István rendőr őrnagytól származik. („A klerikális reakció ellenséges tevékenysége népi demokratikus rendünk ellen. Az operatív munka sajátosságai és feladataink ezen a területen.” A BM. Rendőrtiszti Akadémia Politikai Nyomozó Tanszékének kiadványa, 1963.) (ÁBTL – 4.1. – A – 3794)

 

(„A klerikális reakció ellenséges tevékenysége népi demokratikus rendünk ellen”, 1963.)

 

Az állam által engedélyezett Szabadegyházak Szövetsége keretén belül 10 felekezettel és szektával foglalkozik, legjelentősebbnek ítélve a baptista, a metodista és a Keresztyén Testvérgyülekezetet. Megállapítása szerint, tagjaik kis részben értelmiségiek, nagyobb részt elmaradott munkások és parasztok, s noha vallási életükre a fanatizmus jellemző, mindennapi munkájukat többségük szorgalmasan ellátja. (A „Jehova Tanúi” szekta a SZET – en kívül, illegálisan működő szektaként nyilvántartott.)

 

Ellenséges személyek és csoportok kihasználva a vallásgyakorlás lehetőségeit és az egyszerű emberek tudatlanságát, fanatizálják a befolyásuk alá kerülteket, s a rendszerrel való szembeállást és az üldözöttség hangulatát terjesztik.

 

Egyházpolitikai kérdésekben támadják az állammal együttműködő vezetőket, nacionalista kijelentésekkel, megnyilvánulásokkal és külföldről bejuttatott sajtótermékek útján is izgatnak a törvényes rend ellen. Az ifjúság és a fiatal értelmiségiek megnyerésére különösen a baptisták és a keresztyén testvérek tesznek erőfeszítéseket.

 

Az állambiztonság több olyan személyt, szekta vezetőt is számon tartott, akik megpróbálták lejáratni az állammal kooperáló vallási vezetőket, mondván, ők eladják a felekezeteket az államnak. Azt terjesztették, hogy a kisegyházak helyzete rosszabb, mint korábban volt. Az egyes szekták vezetőségén belüli harcot, illetve a szektatagok és a vezetők között kiéleződött számtalan konfliktust néhányan arra igyekeznek felhasználni, hogy tagjaikat a nyugati politika elismerésére és a nyugati vallási központok irányítási jogosultságának elfogadására ösztönözzék. Ezt erősíti a nyugati szervezetek számtalan segélye, sajtó és propaganda anyaga, könyvkiadványa, valamint a személyes kapcsolatok megteremtése a hivatalos és turista utak szorgalmazásával.

 

A nyomozó szervek operatív munkájuk eredményének tudták be, hogy sokoldalú módszerekkel sikerült bénítani a szektásodás folyamatát, bizonyos bomlási folyamatokat elindítani, egyes szekta vezetők tekintélyét lejáratni, bizalmatlanságot kelteni, aktív tagokat leválasztani, újabb érdeklődőket távol tartani, akciókat meghiúsítani és további beszervezéseket végrehajtani kritikus pontokon. A SZET-en belül további feladatnak tekintették egyes ellenséges személyek tanulmányozását, megfigyelését, tevékenységük dokumentálását, a nyugati központok felé irányuló illegális csatornák felderítését.

 

 

A SZET-en kívüli, s viszonylag nagy taglétszámú Jehova Tanúi és vezetője: Konrád János ellen külön operatív terv készült.

 

 

 A szekta körzetekre volt osztva, a körzetvezetők rendszeres kapcsolatban álltak az országszolgával, s – különösen az amnesztiarendelet után – viszonylag szabadabban és nehezebben követhető módon működtek. Eredményesen alkalmazták az elhárítással szemben a kisebb csoportok szervezését és széles körben kiterjesztették a házi agitációt. A nehezebben ellenőrizhető 3-4 tagú kiscsoportok a tapasztalatok alapján sikeresebb hitéletet biztosítottak a korábban nagy létszámú csoportok helyett, melyeket több helyütt könnyen felszámoltak és nem maradt el a bírói felelősségre vonás. Az amnesztiával szabadlábra került egyes körzet- és csoportszolgák ugyanakkor nem voltak hajlandók ismét bekapcsolódni a korábbi tevékenységébe, kijelentve, hogy betartják azokat a feltételeket, amelyeket az amnesztia rendelet részükre előírt. Több helyütt sikerült olyan helyzetet kialakítani, hogy a futároktól a körzetszolgák nem merték átvenni a küldeményeket, mert abban is a rendőri szervek esetleges provokációs intézkedéseit látták.

 

A kisegyházak helyzetének újabb, az előzőt meghaladó áttekintésére Geréb Sándor rendőr alezredes „Szigorúan titkos”jelzésű munkája nyújt lehetőséget 1969-ből: „A klerikális reakció aknamunkájának formái és módszerei, az operatív elhárítás elvei, feladatai, alapvető módszerei”(ÁBTL 4.1. – A – 3824)

 

 

(„A klerikális reakció aknamunkájának forrásai és módszerei”, 1969.)

 

 

A Szabadegyházak Tanácsához tartozva változatlanul 10 kisegyház működik, tagjainak létszámát százezerre teszik. A történelmi egyházakból a fanatikusok közül többen kiválnak és a kisegyházakhoz csatlakoznak. Azok tagjai között azonban akadnak olyanok is, akik az „egyháziasodással” (szervezet és hierarchia) nem értenek egyet, ezért kiválnak, külön kis csoportokba tömörülnek és illegálisan folytatják tevékenységüket. Sőt, igyekeznek másokat is befolyásuk alá vonni és szembeállítani a lojális egyházi vezetéssel. A szélsőséges, fanatikus személyek e törekvésükhöz eszmei és anyagi támogatást kapnak a külföldi felekezeti központoktól.

 

A kisegyházak közül létszámukat tekintve változatlanul a baptisták a figyelemreméltók 20 ezer taggal és az adventisták 5 ezerrel. A nazarénusok hitelveik szerint konokul elvetik a fegyveres szolgálatot, vállalva a börtönbüntetést is, s új jelenségként, gyermekeiket sem engedik részt venni a honvédelmi ismeretek oktatásában.

 

A nyugati felekezeti központok megpróbálják a kisegyházakat szervezetileg szorosabb irányítás alá vonni. Ennek következtében némely közösségben – adventisták, baptisták – megkísérelték a lojális vezetőséget puccsszerűen leváltani, követelték az államtól való függetlenséget, illegális tevékenységre buzdítottak, erősítve a vallási fanatizmust, a szektásodást. Ezért az állambiztonság mindenütt  operatív lépésekkel támogatta az egyházvezetés lojális szárnyát, az ellenséges befolyás csökkentését. Több „reakciós” személyt szignalizáció alapján kiszorítottak a vezetőségekből, ahol ez sem segített, ott a kizárást alkalmazták.

 

Az állambiztonság a párt útmutatásának megfelelően nem a szektásodást, hanem az „egyháziasodást” támogatta: a szerintük progresszív teológiai alapokon álló Szabadegyházak Tanácsához való tartozást erősítette minden eszközzel, így az ügynökségek szervezésével is. A párt határozottan kimondta: az illegális szekták visszaszorítása, elsorvasztása és a legalitásra törekvők támogatása tartósan fontos feladata a belügyi munkának. Az országban ekkor mintegy 30-40 engedély nélküli vallási csoport működött, egy-egy ilyen csoport – a jehovistákat kivéve – 20 – 100 tagot számlált.

 

Az egyházi elhárítás külön foglalkozott a „Jehova Tanúi” szekta ellenséges tevékenységének visszaszorításával, a mély illegáció felszámolásával, a vezetés pozitív befolyásolásával. Bár differenciáltan alkalmazta az adminisztratív intézkedéseket, önkritikusan belátta, hogy ezzel nem ért el kellő eredményt. Ezért koncentrálta operatív erőit, kombinálta módszereit, s a szekta legális működési feltételeinek előkészítése érdekében személyes kapcsolatot teremtett az országos vezetőkkel, egyes körzeti és gyülekezet szolgákkal. Mindez elősegítette, hogy az ÁEH érdemi tárgyalásokat kezdett az államhoz való viszonyuk rendezéséről. Annak ellenére is, hogy a tagság többsége ellenezte a legalitást és a szekta nemzetközi központja sem támogatta az állammal való megegyezést, noha bizonyos engedményeket tett. A hadkötelezettség maradt továbbra is a megegyezés legfőbb gátja.

 

A nyílt ellenséges tevékenység 1967-69-ben csökkent. Ám egyes szektatagok még mélyebb illegalitásba húzódtak, egyes csoportok elzárkózása növekedett, rendszeresen terjesztettek tiltott írásokat, fokozták a házi agitációt. A konspiráció érdekében még kisebb csoportokat szerveztek, önellenőrzést folytattak.

Az egyházi elhárítás pedig differenciáltan alkalmazta a rendőri felügyelet alá helyezést, a rendőri figyelmeztetést és a nevelő jellegű beszélgetést. Több esetben kezdeményezett szabálysértési eljárást az egyesülési jog megsértéséért és szabott ki pénzbírságot.

 

Operatív úton elérte több fanatikus személy lejáratását, akik közül egyeseket kizártak a szektából, néhány vezető tekintélye pedig megingott a tagság előtt.

Nevelés célzatú beszélgetést folytattak a katonai szolgálat megtagadása miatt elítélt személyekkel. A különböző büntetőintézetekben 25 személlyel találkoztak. Tapasztalataik szerint a börtönben lévő fiatalok többsége továbbra is fanatikus, kitart hite mellett és nem mutat megbánást. (A foglalkozás hatására mindössze két személy kérte börtönbüntetésének felfüggesztését és vállalta a katonai szolgálatot.)

 

1972-ben a BM Tanulmányi Csoportfőnöksége új, ideiglenes jegyzetet ad ki a Rendőrtiszti Főiskola számára Geréb alezredes tollából. („Az ellenség tanulmányozása, a klerikális reakció helyzete”,), (ÁBTL I.4.1.- A -3829/15)

 

 

(„Az ellenség tanulmányozása, a klerikális reakció helyzete”, 1972.)

 

Magyarországon ekkor már 15 – 20 illegális szekta működik. A BM úgy látja: az ellenséges, fanatikus elemek felismerték, hogy befolyásuk megtartása érdekében jobban kell alkalmazkodniuk a realitásokhoz. A felekezetek nyugati központjai is – hasonlóan a katolikus és protestáns egyházak nemzetközi szerveihez – ösztönözték őket eddigi nyílt ellenséges tevékenységük megváltoztatására. Hazai kapcsolataikat arra intik, hogy lazítsanak hitelvi kötöttségeiken, és az illegális módszerek helyett, keressék a legális egyházi keretek adta lehetőségeket, hogy ennek leplezésével folytathassák tevékenységüket.

 

A nyugati központok intenciói alapján a kisegyházak területén tevékenykedő ellenséges elemek célkitűzése, taktikája lényegében megegyezik a katolikus és protestáns egyházi reakcióéval, - állapítja meg az értékelés. Céljuk: a befolyásuk alá vont személyek szembefordulása a lojális egyházi vezetőkkel; létszámuk növelésével, hitéletük mélyítésével erősíteni a felekezeteket, fékezni, akadályozni pozitív irányú fejlődésüket.

 

A kisegyházak „Nem politizáló”, ún. evangelizáló egyházat akarnak, amelynek megvalósítására a jelenlegi hivatalos vezetés nem alkalmas, mert – véleményük szerint – túlzottan elkötelezte magát az államnak. Leglényegesebb tevékenységük a missziós munka, melyet a nyugati központok erőteljesen ösztönöznek és ehhez jelentős anyagi segítséget is nyújtanak. Emelkedett a nyugati felekezetektől beutazók száma, akik felkeresik a gyülekezeteket és maguk is folytatnak missziós tevékenységet. Ellenséges, fanatikus kapcsolataiknak különböző fedéssel fiktív meghívásokat küldenek, s kiutazásuk esetén illegálisan részt vesznek missziós konferenciákon, tanfolyamokon, ahol kiképzésben részesülnek.

 

A missziós tevékenység magába foglalja a vallásos propagandaanyagok széles körű terjesztését, az ún. „iratmissziót” is. A nyugati szervezetek nagy mennyiségben juttatnak be ilyen anyagokat, de ezekben igyekeznek kerülni a direkt ellenséges kitételeket, így biztosítva legális terjesztésüket. (Ilyen szervezet például az NSZK-ban működő „Evangéliumi Iratmisszió”, a londoni „Biblia – társulat”, vagy a svájci „Evangélikus Európa Misszió”.) Különböző nyugati felekezeti rádióadók is bekapcsolódtak a missziós munkába. Levelezőkapcsolatokat létesítenek, propagandaanyagokat küldenek, a kapcsolatok egy része aztán információt szolgáltat a hazai felekezeti életről, a hitélet szabad gyakorlásának korlátairól.

 

A tanulmány megállapítja: a kisegyházak legfanatikusabb, ellenséges elemei a lojális vezetőkkel való szembenállásukban eljutnak odáig, hogy a felekezetektől elszakadnak, s elkülönült szektás csoportot szerveznek maguk köré. E csoportok nemegyszer bázisul szolgálnak az ellenséges tevékenységhez, s esetenként törvénybe ütköző cselekményeket is elkövetnek: illegális összejöveteleket tartanak, igyekeznek fiatalokból külön csoportot szervezni és az engedély nélküli bibliakörökben szélsőséges irányba befolyásolni őket.

 

Létszámuk, fanatikus hitelveik és ismert bigottságuk miatt ez a belügyi értékelés is a jehovistákkal foglalkozik első helyen. Tartósan elkülönülnek a társadalomtól és szemben állnak azzal (megtagadják a katonai szolgálatot, a hivatali esküt, a szavazati jog gyakorlását, elzárkóznak a kollektív kulturálódás minden formájától, stb.)

 

1971-ben az országos vezetés utasította az alsóbb vezetőket és a tagokat: vegyenek részt az országgyűlési és tanácsi választásokon és azokon lelkiismeretük szerint szavazzanak. Előfordult már, hogy a katonai szolgálatból leszerelt fiatalokat visszavették a szektába. A lojális vezetők már nem szorgalmazták a nagy létszámú rendezvények szervezését és – általában – óvtak a törvénysértő cselekményektől.

 

Ám hamarosan kiderült: egyes vezetők és csoportok csak taktikai okokból tanúsítanak lojális magatartást és kerülik az összeütközést a hatóságokkal, s ez a megtévesztés azonos volt a szekta nyugati központjának álláspontjával. Változatlan volt az egység a fő célokban, így abban, hogy nem vesznek részt semmilyen fegyveres kiképzésben. Ugyanakkor a tagok létszámának növelése érdekében erősítették a házi agitációt, az ún. „hírnöki munkát”, fokozott figyelmet fordítottak az értelmiségre, az egyetemistákra. A lojális törekvésekkel szembeszállók száma nem csökkent, határozottan terjedt az az álláspont: az államhoz való lojalitás a szekta felszámolásához vezet. Néhány körzetben a hitéleti tanulmányi anyagokat önállóan szerzik be és azokat nem mutatják be az országos vezetőknek.

 

Ezekkel a konok jehovistákkal szemben az egyházi elhárítás továbbra is adminisztratív intézkedésekkel volt kénytelen fellépni, a türelmes társadalmi nevelőmunka rövidtávon kevés eredményt hozott.

 

Ha most előreugrunk 15 évet és ismét belelapozunk az „Ellenséges tevékenység egyházi területen” című elemzésbe, mely Tóth Ferenc munkája volt 1987-ben (ÁBTL 4.1. A-3971) a következő állapottal találkozunk.

 

A jehovista szekta vezetése hosszú előkészítő munka után 1984. március 20-án felvette a kapcsolatot az Állami Egyházügyi Hivatal vezetésével, az állammal való viszonyuk részleges rendezése céljából. A jehovisták vezetése eljutott odáig, hogy tagjai körében nem fejt ki agitációt a fegyver nélküli katonai szolgálat teljesítése ellen, de mellette sem! Fiataljaik döntésére bízza, hogy vállalják-e a szolgálatot. (Szüleik, szektatársaik mélyen fanatikus ráhatására azonban kb. kétharmaduk mindenféle katonai szolgálat teljesítését tagadja. Így már fiatalon börtönviseltté válnak, ezzel a szektán belül tekintélyt szereznek, mert szenvedtek hitükért. Körükből kerül ki a vezetői utánpótlás jelentős része.)

 

A belügyi értékelés szerint hazánkban a legnagyobb létszámmal és jelentőséggel továbbra is a Jehova Tanúi szekta bír, mintegy 8-10 ezer követőjük van.

Hozzájuk felfogásban és magatartásban nagyon közelállónak minősítették az „Őrálló Reform Adventista” szektát kb. 300-350 taggal. Indoklásuk: mindkét szekta egész hitelvi rendszere társadalomellenes. Tagjaiktól elvárják az élet örömeitől való maximális tartózkodást, a rendszeres hitbéli elmélyülést és a hittérítő tevékenységet. Belső életük jellemzője, hogy utánpótlásukat családi úton, gyermekeik közül biztosítják. Ennek eredményeként a szekták tagjainak csaknem egyharmada fiatal.

 

A kisegyházak tanításai és hitéleti gyakorlatuk megkívánja a nagyobb fokú zárkózottságot és befelé fordulást, ez potenciális veszélyességüket növeli a belügyi szervek számára. Példákat is sorolnak:

 

A metodista egyházban I. T. 12 lelkésztársával és mintegy 6-700 hívővel a lojális egyházvezetéssel – egyházpolitikai és személyes okok miatt – ütközve, kivált az anyaegyházból és hitéletét engedély nélkül illegálisan folytatja.

 

E. Ü. adventista lelkész hasonló, de nyomósabb politikai okokból 8 lelkésztársával együtt, mintegy 300 hívővel elszakadt az anyaegyháztól. Radikalizálódásuk odáig fajult, hogy „politikamentes”, „tiszta evangéliumi tevékenység” folytatását követelték az egyházvezetéstől.

 

Mindkét szakadár csoport védelem és anyagi támogatás céljából igyekezett az egyházuk nemzetközi központját megnyerni. A belügyi kiadvány megjegyzi: ennek érdekében nem riadtak vissza attól sem, hogy valótlanságok állításával azt a benyomást keltsék külföldi kapcsolataikban, hogy politikai és hitéleti üldöztetésnek vannak kitéve.

 

Az nyolcvanas évek közepétől a „Hare Krisna” szekta amerikai ága igyekezett bázist teremteni a hindu eredetűek mellett. A belügy úgy látta: befolyásuk nemritkán bűnöző elemekre is kiterjedt. Missziós tevékenységük az egyetemi városokon kívül egyes megyék (Baranya, Csongrád) elhagyatott részeire is eljutott, tanyákat vásároltak, „védikus” mintafarmokat hoztak létre, hogy propagálják életformájukat. (A BM megrója a sajtót: „Tömegkommunikációs eszközeink gyakran nem tanúsítanak kellő éberséget és a szekta életformáját, felfogását népszerűsítő műsorokat sugároznak, cikkeket jelentetnek meg.”)

 

Az elemzés így folytatja:

 

A „Szentlélek Keresztség” szekta N. S.[Németh Sándor] volt katolikus teológiai hallgató és középiskolai tanári diplomával rendelkező felesége elsősorban fiatalokat toboroz a szekta soraiba.

 

A szekta tagjai világi dolgokkal nem foglalkozhatnak. Kisebb közösségekben élnek, egymás között házasodnak. A befolyásuk alá került fiatalokat lebeszélik a tanulásról. Szertartásaik túlfűtöttek, ezeken sokszor önkívületi állapotba jutnak, hisznek a karizmatikus gyógyulásban, a próféciákban és a csodákban.

A csoport tagjainak többsége érettségizett, jelentős számuk diplomás, átlagéletkoruk 25 év. Többségüket szembeállítják szüleikkel, kiszakítják őket családi kötelékeikből, - így a belügyi elemzés, amely a továbbiakban azt állítja: tevékenységük szélesítése érdekében az államtól erőszakos módon legalitást akarnak kiharcolni.

 

N. S.  kapcsolatba került a belső ellenzék néhány tagjával, tanácsukra különböző helyekre nemegyszer rágalmazó beadványokat küldött. Biztos volt abban, hogy számára kedvező válasz nem érkezhet, de ütközést akart kiprovokálni.

 

[A „Szentlélek Keresztség” vallási közösség korábban az „Isten Gyülekezete” nevet viselte. Történetéről – egyebek között - a következőket írja Németh Sándor 1983. szeptember 11-i levelében Miklós Imrének:

 

Isten Gyülekezetének Missziója az 1920-as évek közepén alakult. 1939 –ben mint kommunista gyanús szektát BM rendelettel betiltották. Ez a hatósági túlkapás megosztotta az akkor kb. 3 ezer lelket számláló mozgalmat. Az egyház egyik része Békefi (Holczmann) Mihály vezetésével megszakítás nélkül tovább működött, a többi része új név alatt, több, egymástól és az Isten Gyülekezete Missziótól független felekezetet alapított. Az egymástól elkülönülő részek között áthidalhatatlan ellentétek támadtak, s többszöri kísérlettel sem lehetett többé a mozgalmat az eredeti formájában helyreállítani.

 

A Vallás és Közoktatásügyi Miniszter 37.551/1948.II.sz.iratával az Isten Gyülekezetének Misszióját törvényes egyházzá nyilvánította, amely a Magyarországi Szabadegyházak Szövetségének is tagja lett, ám onnan Békefi hibájából 1961-ben kizárták.

 

Ungvári Sándor, aki az Isten Gyülekezetében nőtt fel, - bár később egy másik karizmatikus közösségben végzett lelkipásztori munkát – 1972-ben elhatározta, hogy prédikátori tevékenységét az Isten Gyülekezetében folytatja. 1981-ben Németh Sándorral közösen kezdtek hozzá a Gyülekezet jogi helyzetének tisztázásához és folyamodtak törvényes működési engedélyért 1983-ban, hogy elismert vallásfelekezetként háboríthatatlanul élhessenek vallásos életet.]

A különböző kisközösségi mozgalmak és szekták mellett több laza, állandó mozgásban lévő, kis létszámú (10 – 50 főig terjedő) illegális csoportosulás működését is jelzi az egyházi elhárítás. Ezekre a vallásos túlfűtöttség, a világi élettől való elfordulás, az aszkétizmus jellemző. Politikai, állambiztonsági szempontból nem fejtenek ki ellenséges tevékenységet, de illegalitásuk miatt potenciálisan veszély forrást jelenthetnek, - állapítja meg az idézett fenti forrás.

A külföldi diákok körében tapasztalható új jelenségként említik, hogy fokozódik a hitbuzgalmi tevékenységük. Azon túlmenően, hogy ragaszkodnak a számukra megfelelő hitélet gyakorlásához, tanulótársaik között erőszakos missziós tevékenységet is folytatnak. Az egyetemi kollégiumokban hittérítési szándékkal ún. Biblia tanulmányozó stúdiumokat szerveznek. Ezekhez különböző nyugati országokból angol, francia és spanyol nyelvű irodalmat, illetve jelentős anyagi támogatást kapnak.

 

A BM által 1989-ben megjelentetett, s már említett kézikönyv a vallásokról („Igaz hittel”) Miklós Imre előszavával megpróbál még egy dimenziót behozni az eddigi képbe: a magyar egyházi vezetők társadalmi tevékenységét. Ezt azzal indokolják, hogy a hazai egyházak, vallási felekezetek képviseletében mind több hazai egyházi vezető és dolgozó vállal tevékenységet az állami és társadalmi életben, szervezetek munkájában. Ez a tevékenység – mutat rá az elemzés – szervenként és személyenként   állandó változásoknak van kitéve a demokratikus átalakulás jegyében, ezért nem a személyek, inkább a szervezetek és az intézmények érdemelnek említést. Követem a felsorolást, de előre jelzem: itt a kisegyházakat, s azok képviselőit hiábavaló dolog keresni.

  • A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, ahol a római katolikus egyház képviselője állandóan jelen van;

  • Az országgyűlés tagjai között a különböző felekezetekből 5-6 képviselő foglal helyet;

  • A megyei és városi tanácsok, mint hatalmi szervek tagjai körében 32 egyházi személy található;

  • A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségében 12 egyházi vezető, különböző bizottságaiban 359 egyházi személy munkálkodik;

  • Az Országos Béketanács tagszervezete a Katolikus Papok Békebizottsága, a Református Papok Békebizottsága, az Opus Pacis, stb.

  • A Magyar Anyanyelvi Konferencia képviselőinek tevékenységében 12 egyházi vezető vesz részt.

 

 

Egyházi elhárítás

 

 

Az 1944. december 21-22-én Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlés és Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. május 10-én megjelent rendeletével életre hívta a Magyar Államrendőrséget, s azon belül a politikai rendészeti osztályokat. De már a rendelet megjelenése előtt, januártól két szervezet is berendezte székhelyét Budapesten az Andrássy út 60. szám alatt, és működtetni kezdte a politikai rendőrséget. A hamarosan egymással is rivalizáló két szervezet: a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya Péter Gábor vezetésével és a Debrecenben szerveződött államrendőrség Politikai Rendészeti Osztálya Tömpe András vezetésével, amely a kormány Budapestre költözése előtt megérkezett a fővárosba.

 

(Péter Gábor államvédelmi altábornagy)

 

Az egyházi elhárítás ekkor még nem tartozott a politikai rendészeti osztályok (PRO) nevesített feladatai közé. Valószínűsíthető, hogy az egyházi személyekkel kapcsolatos ügyekben az intellektuális vonatkozású politikai bűncselekmények felderítését végző budapesti PRO „G” főcsoportja nyomozhatott, amelynek vezetője Ákos Miklós rendőr nyomozó százados volt.

 

A két párhuzamos szervezet 1946-ban szűnt meg, amikor Rajk László belügyminiszter az 533.900/1946. BM. rendeletével október 6-án önállósította a budapesti politikai rendőrséget Péter Gáborral az élén a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO) néven, míg a másik szervezetet ebbe olvasztotta be, Tömpe András a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályának lett a vezetője.

 

Az ÁVO III. alosztálya végezte – most már nevesítve – az egyházakkal szembeni elhárítást és hírszerzést. Az alosztály első vezetője Décsi Gyula államvédelmi őrnagy volt. (Később igazságyügy-miniszter.) Miután 1947 márciusában a VIII. alosztály (nyílt nyomozások lefolytatása a népügyészség mellett működő kirendeltséggel együtt) vezetőjévé nevezték ki, helyét Tihanyi János rendőrnyomozó főhadnagy vette át.

 

 

(Décsi Gyula áv. őrnagy)

 

Rákosi Mátyásnak, az MKP főtitkárának 1948. január 10-i beszéde a párt funkcionáriusai előtt véget vetett a koalíciós kormányzás időszakában meghirdetett egyházpolitikai elvekhez - vallásszabadság, az állam és az egyház szétválasztása, felekezeti egyenjogúság, az egyházak szabad működése, stb. – fűződő illúzióknak. A szovjet szuronyokkal a hátuk mögött egyeduralomra törő kommunisták senkivel sem kívántak osztozkodni a hatalomban, a papság világi befolyásának teljes felszámolására készültek az ateista ideológia jegyében.

 

Rákosi egyértelműen fogalmazott:

„Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak – elsősorban a római katolikus egyház – palástja mögé búvik. […] A magyar demokrácia eddig minden problémát megoldott. Amikor napirendre tűzi, végezni fog azzal a reakcióval is, amely az egyház köntöse mögé búvik.”

Ezzel megkezdődött az egyházak diktatórikus megsemmisítésének legnehezebb, 1948 – 1953 közötti időszaka.

 

1948 szeptemberétől a 288.009/1948. BM. sz. rendelet értelmében kiszélesített hatáskörrel Államvédelmi Hatósággá (ÁVH) alakult át az Államvédelmi Osztály (ÁVO) a Belügyminisztérium felügyelete alá rendelve. (A miniszter: Kádár János.) A szervezeten belül a belföldi ügyek felderítését végző „B” (operatív) ügyosztály III. alosztálya foglalkozott az egyházakkal kapcsolatos kérdésekkel, Jámbor József rendőr százados vezetésével.

 

1950. január 1-től (az 1949. december 28-án megjelent 4353/1949.MT.sz. rendelet értelmében) az Államvédelmi Hatóságot közvetlenül a Minisztertanácsnak rendelték alá, egyesítve a HM Katonapolitikai Főcsoportfőnökséggel és a Honvéd Határőrséggel. Az altábornaggyá előléptetett Péter Gábor vezetésével ekkor érte el hatalmi csúcspontját az ÁVH, egyre inkább kikerült nemcsak a kormány ellenőrzése alól, hanem a párthierarchiáéból is és közvetlenül Rákosi Mátyás irányította.

 

Az új szervezet I. Főosztályához (hálózati) tartozott a „Belső reakció elleni harc” osztálya, az I/2, amelyen belül a „b” alosztálynak volt a feladata a klerikális reakció elhárítása: a katolikus, protestáns, szabadkőműves, cionista szervezetek, szekták központi szerveinél az államellenes tevékenység felderítése, megszüntetése és ezen szervezetek bomlasztása.  Jámbor századost Harmat Frigyes államvédelmi hadnagy váltotta az alosztály élén, őt  Rajnai (Reich) Sándor államvédelmi százados követte, aki után Jámbor Árpád őrnagy jött, majd Ipper Pál államvédelmi százados következett, bár tényleges alosztályvezetői kinevezése valamiért elmaradt, sőt váratlanul elbocsátották 1953. szeptember elsején. Lőrincz Vilmos hadnagyot nevezték ki alosztályvezetővé.

 

(Rajnai (Reich) Sándor áv. százados)

 

1950. június 1-én a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetősége (KV) határozatot hozott a „klerikális reakció elleni harcról”, mely kimondta a határozottabb fellépés és a teljes ellenőrzés szükségességét az egyházakkal szemben. A súlyos következmények elsősorban a katolikus egyházat érintették.

 

1951. július 4-én kihirdették a 20. számú törvényerejű rendeletet, amely előírta a főkegyúri jogkörbe tartozó egyházi tisztségekre való kinevezéseknél az Elnöki Tanács előzetes hozzájárulását 1946. január elsejéig visszamenőleges hatállyal. Ez azt jelentette, hogy csak az állam által jóváhagyott személyeket lehetett egyházi tisztségekbe beiktatni.

 

1953-ban Sztálin halála után júniusban az MDP Központi Vezetőségének ülése úgy döntött, hogy az államvédelmet ismét a Belügyminisztérium keretei között helyezi el, az összevonással létrejött szervezetet nevezték egységes Belügyminisztériumnak, amely felölelte a következő területeket: államvédelem, határőrizet, karhatalom, rendőrség, büntetés-végrehajtás, légoltalom, tűzoltóság; a minisztérium közigazgatási teendőit a Minisztertanács vette át. Gyakorlatilag sértetlenül átmentették az ÁVH szinte teljes állományát és szervezetét. A miniszter – s egyben a Minisztertanács első elnökhelyettese – Gerő Ernő, első helyettese Piros László államvédelmi vezérőrnagy, helyettesei: Dékán István államvédelmi ezredes és Györe József korábbi belügyminiszter. 1954 júliusától Piros László államvédelmi altábornagy a belügyminiszter.

 

A 15 szervezeti egység közül a IV. főosztály feladata volt a belső reakció elhárítása, s ennek 3. osztálya foglalkozott a klerikális reakcióval, Földes György államvédelmi százados vezetésével. 1955-ben differenciálódott a szerkezet: külön osztályok végezték a katolikus egyház, illetve a protestáns egyház és a kisegyházak elhárítását.

 

(Földes György áv. százados)

 

[A forradalom előtt, 1956. július 14-én készült egy átszervezési javaslat. E szerint a IV. főosztály („Belső reakció Ellen Harcoló Főosztály”) 3. osztálya a „Klerikális reakció elleni elhárító osztály”, két alosztállyal: 3/A: katolikus egyház elleni harc, 3/B: protestáns egyházak és vallási szekták elleni harc. Az osztályhoz tartoztak még a vidéki instruktorok, valamint a 20-as objektum, ami a 3/A alosztály mellé rendelt önálló speciális szakcsoport. Ez a szervezeti változás 1956. október elejétől rövid ideig élt.]

 

Noha 1953 után, Nagy Imre miniszterelnöksége alatt átmenetileg enyhült a hatalom viszonya az egyházak vezetésével, semmilyen változás nem történt az egyházpolitikai elvekben.  Majd Rákosi visszatérésével ismét a diktatórikus eszközök és módszerek következtek. Erre utalt az MDP KV Titkárságának 1955. július 11-i határozata is: nem hagyott kétségeket arra vonatkozóan, hogy az egyházakkal kötött egyezményeket maradéktalanul be kell tartani, az egyházi személyek politikai tevékenységét ellenőrizni kell, a reakciós megnyilvánulásokat pedig hatalmi eszközökkel kell visszaszorítani.

 

1956. október 28-i rádióbeszédében Nagy Imre miniszterelnök bejelentette az ÁVH feloszlatását, ám nyilvános jogszabály nem rendelkezett az Államvédelmi Hatóság megszüntetéséről. Az állambiztonsági feladatok ellátásáról az 1956. december 30-án életbe lépett 1956. évi 35. sz. tvr. intézkedett.  A BM állambiztonsági szerveinek megszűnése következtében az állam belső és külső biztonsága elleni bűncselekmények nyomozását a rendőrség hatáskörébe utalta.

 

Hivatalosan már december első felében az ORFK II. Főosztályának III. Osztályaként működött a belső reakció elhárítását végző osztály, általában a II/3 Osztály megjelöléssel, egészen 1957. április végéig. Miután áprilisban elfogadták a BM központi szerveinek felépítését szabályozó parancsot, ettől kezdve a BM II. (Politikai Nyomozó) Főosztályként szerepelt, s 13 osztályból állt. A politikai rendőrség ezen szervezeti keretek között működött 1962. augusztus 15-ig, a BM III. Főcsoportfőnökség felállításáig.

 

[Némi zavart okozott a folyamatos működésben a belügyminiszter I. helyettesének 1956. november 15-i keltezésű, 0082. számú állományparancsa, amely kinevezte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) II. Főosztály III. Osztályának, tehát a belső elhárítással foglalkozó szervezeti egységnek a vezetőit és beosztottait. A jogi  problémát az jelentette, hogy a parancsot aláíró Tömpe Istvánt csak december 6-án nevezték ki a belügyminiszter I. helyettesének. A visszadátumozott parancsról okkal feltételezhető, hogy nem a valóságos állapotokon alapult.]

 

A BM II/5. osztály látta el a belső reakció elhárítását 146 fővel. Az osztály vezetői időrendi sorrendben: Földes György százados, Radványi Kálmán őrnagy,  Hollós Ervin alezredes, Geréb (Glück) Sándor százados.

 

(Geréb (Glück) Sándor r. százados)

 

 Az osztály c., alosztálya a klerikális reakció elleni elhárítást végezte 16 fővel (alosztályvezető, a helyettese, 2 csoportvezető, 10 beosztott, 2 adminisztrátor), differenciálva a különböző egyházak és felekezetek (katolikus, református, evangélikus, zsidó), illetve szektának bélyegzett protestáns kisegyházak (baptisták, adventisták, metodisták) megfigyelését, ellenőrzését. Az alosztályt Berényi István százados vezette.  Az f., alosztály tevékenysége kiterjedt az illegális egyházi ifjúsági szervezkedések és a szerzetesrendek működésének felderítésére is.

 

A forradalom előtt, az 1955. december 31-i állapotnak megfelelően az állambiztonság hálózata (a hírszerzés kivételével) 35 793 személyből állt, közülük 425 jelentett a különböző egyházakról, körükben 283 volt az egyházi személyek száma. 1956 júliusára a hálózat országos létszáma 30 855-re csökkent, az egyházakról jelentőké pedig 307 főre.

 

A forradalom után nehezen indult az újjászervezés, a nyilvántartások egy része megsemmisült, jó néhányan megtagadták a korábban vállalt operatív együttműködést. 1957-ben országosan 10 958 hálózati tagot tartottak nyilván, közülük 223-at egyházi vonalon. 1958-ban már 13 649 főből állt az országos hálózat, körükben 312 személy jelentette az egyházi elhárítást, közülük 294 egyházi tisztséget viselt. 1960-ban 13 637 tagot számlál az országos hálózat, benne 317 egyházi hálózati személlyel.

 

A forradalom után nevet váltó állampárt (MDP – MSZMP) a konszolidáció megkezdett folyamatában egyrészt elvárta az egyházak közreműködését, másrészt miután gyorsan visszarendezte a forradalom napjaiban történt személycseréket az egyházi vezetésben, intézkedéseket hozott az egyházak feletti közvetlen hatalomgyakorlás gyakorlati érvényesítéséért, - ahogyan ez 1957. március 5-én történt az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának ülésén. Jogalkotási következménye volt az 1957. évi 22. számú tvr., amely szigorúbb az 1951. évi 20. sz. törvényerejű rendeletnél. Ugyanis előzetes állami hozzájárulást írt elő a katolikus egyházon belüli kinevezésekhez és elmozdításokhoz, akár püspökökről volt szó, akár plébánosi állásokról a városokban és a járási székhelyeken, akár a felső- és középfokú egyházi tanintézmények vezetőiről és tanárairól. A rendelet most már vonatkozott a református és az evangélikus egyház, valamint az izraelita felekezet egyes vezetőinek kinevezésére, illetve felmentésére is, szintén az Elnöki Tanács előzetes hozzájárulására volt szükség. A rendelkezések visszamenőleges hatállyal, 1956. október 1-től léptek hatályba.

 

1957 tavaszán került sor a békepapi mozgalom újjászervezésére. Megalakult az Országos Béketanács Református, majd Katolikus Bizottsága. A katolikus püspöki kar ezután saját szervezésében létrehozta az Opus Pacist. Mivel ebben a hivatalos egyházi felső vezetés is részt vett, ezért hamarosan a Vatikán támadásainak középpontjába került. Bár a Szent Congregatio Hivatalának ülésén éles vita alakult ki a bíborosok és az államtitkárság között. A bíborosok álláspontja az volt, hogy az Opus Pacist akkor is keményen bírálni kell, ha szembekerülnek az egész magyar katolikus egyházzal. Szükség esetén el kell ítélni az egész püspöki kart a kommunista kormányt támogató magatartásáért.

 

A Szent Congregatio levelek és dekrétumok formájában több esetben felszólította a magyar püspöki kart, hogy hagyják abba az ilyen irányú béketevékenységet. Azokat a békepapokat, akik már korábban is országgyűlési képviselők voltak és folytatták tevékenységüket az Opus Pacisban, a Vatikán kiközösítette az egyházból. Ám a dekrétum kihirdetését a magyar állam nem engedélyezte. Az Opus Pacis rövid időn belül már az egyházmegyékben is rendelkezett szervezetekkel. Ide kívánkoznak Berényi István rendőr őrnagy tankönyvi sorai 1963-ból:

 

„Vannak olyan személyek, akik csak bizonyos kérdésekben hajlandók velünk együttműködni. Ilyen esetben értékelnünk kell az általuk felajánlott munka szükségességét, de amennyiben a klerikális reakció elleni harcunkhoz valamilyen formában hozzájárulnak, be lehet szervezni őket. Ebben a kérdésben természetesen elsőszámú fontosságú, hogy a jelölttől megkapjuk azt a biztosítékot, amely alapja a teljes titoktartásnak.”(ÁBTL 4.1. A-3794)

 

1956 előtt az egyházi elhárítás tevékenységét nem a büntetendő cselekmények megelőzése határozta meg az ellenőrzése alá vont egyházi szervezeteknél és objektumoknál, hanem azok megtorlása, az államhatalmi eszközök erőfölénnyel való alkalmazása, mindenekelőtt az őrizetbe vétel és a vizsgálati fogság révén.

 

1958-tól kissé finomultak az eszközök és módszerek a megelőzés és a differenciált operatív intézkedések irányába. Ez következménye volt a Kádár korszak egyházpolitikája azon felismerésének, hogy ha már nem lehet felszámolni az egyházakat, mert történelmileg még a Rákosi rendszer megpróbáltatásait is túlélték, akkor bizonyos engedményekért, jobb feltételekért elvárható tőlük az állampárt politikájának támogatása a hívők körében és a nemzetközi színtéren. Ez tézissé is vált, amit az MSZMP Politikai Bizottságának 1958. június 10-i határozatáról szóló kommünikében így fogalmaztak meg:

„Mivel az egyházak a szocializmus körülményei között is hosszú ideig létezni fognak, szükséges a szocialista állam és a különböző egyházak közötti együttműködés.

 

Az egyházak léte elleni harc éle ezért lassan a vallásos világnézet ellen fordult, azon a fronton elsősorban azt kellett megakadályozni, hogy az egyházak – bizonyos jogi kereteken túl – az ifjúság nevelésével, eszmei formálásával is foglalkozhassanak. Hangsúlyos kulcskérdéssé vált a hatalom számára, hogy a vallásszabadság „csupán a templomban gyakorolható vallásosság” lehessen, „a proletárdiktatúra államának egyik fő feladata az egész nép szocialista átnevelése”.

 

Akik nem ehhez tartották magukat, azokat könnyen besorolták a klerikális reakció hívei közé, s bármikor szembe kerülhettek az egyházi elhárítással.

 

De az állambiztonsági munka minősége, a hálózat hatékonysága még mindig nem érte el a forradalom előtti színvonalat, a klérus tanulmányozása esetleges, a feldolgozó, elemző és értékelő folyamat hiányos és széteső. A hivatásos állomány elméleti képzettsége és gyakorlati tapasztalata egyaránt kevés a központi feladatok végrehajtásához, a dekonspirálódott hálózat jelentései nem egyszer megbízhatatlanok, nem adnak reális képet a jól szervezett klerikális reakcióról, annak magasan képzett tagjairól. Ez a kritika elsősorban a katolikus egyházzal és annak vezetőivel foglalkozó elhárítási területre vonatkozott. A református egyház és a protestáns felekezetek elhárítása egy árnyalattal sikeresebb volt, bár az alsó egyházközösségek tevékenységének ellenőrzése ott sem volt átfogó, a központi információk néha el sem jutottak az ellenőrzésre hivatottakhoz. A külföldi ellenséges propaganda és rémhírterjesztés pedig szinte akadálytalanul alakíthatta az állam-és ateista ellenes közhangulatot, - ahogy ezt az akkori értékelés tartalmazta. Akárcsak azt, hogy a Vatikán és más nemzetközi szervezetek (Egyházak Világtanácsa, Európai Egyházak Világkonferenciája, Keresztény Békekonferencia, stb.) bejáratott utakon, jó kapcsolatrendszerrel fejthették ki ellenvéleményüket a kommunista párt  egyházpolitikájának érvényesülésével szemben.

 

 [1960-ban a BM. II/5. Osztálya belső tájékoztatót készített „A belső elhárítás vonalain 1960-ban realizált jelentősebb ügyekről” (ÁBTL 1.6.-65-2060/14/1961), így az egyházi elhárítás területét érintőekről is. A tájékoztató – egyebek között – megállapította:

 

1960-ban és 61 elején széles kiterjedésű egyházi ifjúsági szervezkedéseket számoltak fel. A Regnum Marianum illegális papi közösség, a piarista és cisztercita rend, a Központi Hittudományi Akadémiáról kizárt teológusok, a KIOE-KLOSZ és a Mária Légió elnevezésű egyházi szervezetek fejtettek ki ellenséges tevékenységet. Közös eszmei alapon tartoztak össze, de külön-külön szervezkedtek.

 

A Regnum Marianum illegális papi közösség már 1960 előtt aktív volt, un. vezérkara hosszú távra meghatározta a feladatokat a „Preambulum Constitutionis” című alapmunkában. Az ifjúság körében végzendő munkába világi személyeket és volt  cserkészeket is bevontak. Illegális összejöveteleket, kirándulásokat, szellemi olimpiát szerveztek, előadásokat tartottak, sokszorosított írásokat terjesztettek.

 

A piarista szerzetesek által vezetett szervezkedés meghatározott programmal, vezetéssel, kiépített csoportokkal és külföldi kapcsolatokkal rendelkezett. (A mozgalom lényegében a korábban felszámolt Bulányi-féle ifjúsági munka folytatása.) Az elhárítás úgy látta, hogy az ifjúságot akarták távol tartani a KISZ-től és az úttörő mozgalomtól, szembe fordítani azokkal és a nevelők munkájával. A csoport vezetője így fogalmazta meg céljukat:

 

„… kötelességünk gondoskodni arról, hogy megmaradjunk keresztényeknek, magyaroknak, európaiaknak, embereknek, hogy függetlenül elérhető állástól, egyéni életünktől, megőrizzük a mi szellemi nívónkat és sugározzuk azt a társadalom számára.”

 

Nyugati kapcsolatokkal rendelkeztek, Bécsből nagy mennyiségű illegális sajtóterméket, könyvet, egyházi kiadványokat kaptak. A szervezkedés gócai  („decentrumok”) Budapesten, Pécsett, Egerben, Baján és Székesfehérvárott voltak. Szervezeti felépítésükben vezető, főcsoportvezetők, csoportvezetők és csoporttagok működtek. Az illegális tevékenység csoportjai átfogták az általános iskolásokat, az egyetemistákat, a hivatalokat és az üzemeket. A fiatalok közt végzett munka cserkész alapon folyt, papi és világi vezetők irányításával. A hivatali és üzemi dolgozókat fedőszervül szolgáló turista egyesületekbe szervezték. Szoros kapcsolatban álltak piaristák, ciszteriek, jezsuiták, s a regnumi papi közösségek. Nagy számban sokszorosítottak rendszert bíráló füzeteket.

 

A Központi Hittudományi Akadémiáról eltávolított teológusok egy csoportja Tabódy István rk. pap vezetésével eltökélten államellenes volt az elhárítás szerint: illegális teológiát hoztak létre tanárok és jezsuita szerzetesek bevonásával, a részvevők illegálisan levizsgáztak és illegális felszentelésben részesültek illegális kápolnákban, majd a népgazdaság különböző területein helyezkedtek el. A szemináriumból kizárt kispapoknak havonta lelkigyakorlatokat tartottak.

Az egyházi ifjúsági szervezkedésen belül foglalt helyet a „Keresztény Ifjak Országos Egyesülete” (KIOE – KLOSZ) elnevezésű mozgalom. Vezetője dr. Ikvay László. Körükben jórészt 25 éven aluliak vettek részt, többen piarista és bencés gimnáziumokban tanultak, s elsődleges céljukként fogalmazták meg, hogy katolikus értelmiségi vezetőréteget neveljenek a rendszerváltozás esetére. Fedőszervük sportegyesületek voltak, kirándulásokat, lelkigyakorlatokat és illegális egyházi szertartásokat szerveztek. A mozgalom vezetője így adott útmutatót tevékenységük céljáról és módszereiről:

 

Minden más dolognál elsőbbrendű kérdés az, hogy erős alapon álló keresztény családokat neveljünk, mert csak ez mentheti meg a társadalmat a pusztulástól. Most az az időszak van, amikor a katolikusoknak meg kell érteni és meg kell élni a kovász szerepét. A papok feladata a kovász készítése!”

 

A „Mária Légió” szervezetét a Bécsben működő hasonló elnevezésű szervezet vezetőinek kezdeményezésére hozták létre Magyarországon. Illegális futárok útján látták el instrukciókkal, könyvekkel, kiadványokkal. A szervezet arra volt hivatva, hogy összefogja a Rómához feltétlenül hű papi és világi személyeket, s mozgósítsa őket a katolikus egyház Rómától való elszakadásának megakadályozására. A szervezet vezetői: Földi Endre építészmérnök, volt jezsuita novicius és gróf Zichy Domonkosné Bolza Mariette. A különböző csoportokban aktív tevékenységet fejtettek ki a feloszlatott jezsuita rend egyes szerzetesei.

 

Magánlakásokon jöttek össze, ahol a szervezet kézikönyvét tanulmányozták. Szervezési módszerük az volt, hogy a vezetők személyesen vagy egy aktívabb tag közvetítésével felkeresték az általuk már tanulmányozott lelkészeket és azokat igyekeztek megnyerni a légió ügyének. Ha ez sikerült, eligazították, ellátták a szabálykönyvvel és a szükséges irodalommal. A fiatalok körében egyik céljuk volt sajtótermékeik bevitele az egyházi gimnáziumokba. Az egyik legjobban konspiráló szervezet volt. összejöveteleikre a tagok konspiráltan érkeztek és távoztak, a csoportokat fedőnévvel látták el és különös gonddal terjesztették kiadványaikat.

 

Kasánszky Zsombor és társai szervezkedésében olyan fiatalok vettek részt, akik a szerzetesrendek által fenntartott piarista és ferences gimnáziumokban végezték tanulmányaikat. Az elhárítás szerint, röpcéduláztak, fegyvert rejtegettek, emlékművek megrongálására készültek. Tevékenységükről tudtak nevelőik, paptanáraik, gyónás alkalmával is tájékoztatták egymást. Egy volt apáca segítséget nyújtott nekik a röpcédulák megszövegezéséhez, papírt és írógépet bocsátott rendelkezésükre.

 

1960-ban megrongálták a Vörössziklán lévő szovjet emlékművet, fenyegető leveleket küldtek egyes tanáraiknak, felelősségre vonva őket a fiatalok kommunista neveléséért, s fegyveres merényletek elkövetését is tervbe vették.

 

Székely Dezső református pap és társai 1957-ben kezdődött szervezkedését is államellenesnek minősítette az egyházi elhárítás, abban volt csendőrök és „különböző osztályidegen elemek” vettek részt. Memorandumban foglalták össze céljaikat, egyebek között egyes személyek eltávolítását a református egyház vezetéséből és általuk  megbízhatónak tartott magyarok funkcióba juttatását.

 

Az állambiztonsági jelentés hosszan idéz különböző illegális kiadványokat, brossúrákat, röpcédulákat. Például: az „Elöljáróban” című füzetben az egyik ellenállásra buzdító csoport így fogalmazta meg állásfoglalását a nép demokrácia egyik intézményével, a Hazafias Népfronttal kapcsolatban:

 

„A Népfront politikai jellegű szervezet, mert gondolatának felelevenítése politikai következménye annak a közéleti beismerésnek, hogy sok minden, ami nálunk történt 15 éven keresztül, az jogtalan, igazságtalan, sőt, embertelen volt. Most a Népfront mindenkitől, tőlünk papoktól is frontális bizalmat kíván. Őszintén mondjuk ki, hogy ezt a bizalmat mi becsületesen megadni nem tudjuk, amíg fennáll az a számunkra teljesen lehetetlen közéleti állapot, melyet bűnös emberek bűnös intézkedései teremtettek.”

 

A termelőszövetkezeti mozgalom ellen íródott „A Te hited megszabadított Téged”című füzet, melyben egyebek között a következő olvasható:

 

„A bolsevizmus nem törődik azzal, hogy a népnek nem tetszik, hogy nem kapja meg az urak birtokait magántulajdonba. Krisztus szavai és élete parancsolja az ellenállást, s nekünk élnünk kell az ellenállás jogával…”

 

Széles körben terjesztették a keletnémet rk. püspöki kar nagyböjti pásztorlevelét, mely ellenállásra szólított fel a szocialista berendezkedéssel szemben:

 

„Lássuk, milyen kérdések kínoznak benneteket napról napra? Szocialista környezetben éltek. Hallgathatsz-e, mikor a keresztény vallást rágalmazzák az iskolákban, a munkahelyeken, a gyűléseken, részt vehetsz-e szocialista szertartásokon? Aláírhatsz-e olyan nyilatkozatot és kötelezettséget, amely ellenkezik a keresztény lelkiismerettel? Élhet-e és dolgozhat-e keresztény ember keresztény módon ilyen körülmények között? Nem! Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni …”]

 

1961 és 1962 olyan változásokat hozott a hazai és nemzetközi politikában, melyek elkerülhetetlenül nyomokat hagytak az állambiztonsági munka további irányának és módszereinek meghatározásában, s a korábbi tevékenység kritikus értékelésében. 1961-ben az SZKP XXII. Kongresszusán Hruscsov főtitkári beszámolója elindította a sztálini önkény feltárásának folyamatát, benne a titkosszolgálatok által elkövetett rémtettekkel. 1962-ben az MSZMP Politikai Bizottságának és Központi Bizottságának ülésein a Rákosi rendszer törvénytelenségei kerültek megtárgyalásra személyi következményekkel és lezárták a munkásmozgalom „régi harcosait”meghurcoló koncepciós perek felülvizsgálatát. Az enyhülés irányába mutató lépések történtek a nemzetközi politikában is, amelynek eredményeképp 1963-ban az ENSZ-ben levették napirendről az un. magyar kérdést, amiért is a Kádár kormány amnesztiát hirdetett az 1956-os politikai elítélteknek. 1961-ben véget ért a mezőgazdaság kollektivizálása. A konszolidációs folyamat lezárását jelentette 1962-ben a párt VIII. kongresszusának bejelentése: befejeződött a szocializmus alapjainak lerakása.

 

Ezek a változások hatással voltak az állambiztonsági munka minden területére. 1962 augusztusában megtörtént az állambiztonsági szolgálatok legjelentősebb átszervezése 1945 és 1990 között.

 

A főosztályi tagolódást felváltotta  a csoportfőnökségek rendszere, amit a főcsoportfőnökség fogott össze. Megalakult a BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség  öt csoportfőnökséggel (hírszerzés, kémelhárítás, a belső reakció elhárítása, katonai elhárítás, operatív technika) és hat önálló osztállyal (vizsgálati; operatív nyilvántartó; útlevél; tájékoztató, értékelő, nemzetközi kapcsolatok; felügyeleti; személyzeti;). A főcsoportfőnökség közvetlenül a belügyminiszterhez tartozott, irányítását a főcsoportfőnök (állambiztonsági miniszterhelyettes) végezte.

 

A Belső Reakció és Szabotázselhárító Csoportfőnökségen  (BM III/III.) belül az 1. osztály feladata volt az elhárítás az egyházakban, szektákban, volt szerzetesek között, továbbá elhárítás a nemzetközi egyházi szerveknél és emigráns szervezetekben a III/I Csoportfőnökséggel (hírszerzés) együtt. Az osztály vezetője Eperjesi László rendőr alezredes. 1962 decemberében változás történt: az egyházak tevékenységének ellenőrzését a III/III-2 osztályhoz helyezték át. A 2-a alosztály végezte az elhárítást az egyházakkal (katolikus, protestáns, zsidó, kisegyházak) szemben, a 2-b alosztály pedig az ifjúsági vonalon és az oktatás területén.

 

A titkos információszerzés, a belső ellenség felderítése, az operatív intézkedések végrehajtása tekintetében továbbra is a legfontosabb eszköz: az állambiztonsági hálózat. [Klasszikus és örökérvényű törvény: információ és hálózat nélkül nincs titkosszolgálat.]

 

(Berényi István r. őrnagy)

 

Berényi István rendőr őrnagy 1963-ban megjelent könyvében is érinti a kérdéskört. „A klerikális reakció ellenséges tevékenysége népi demokratikus rendünk ellen. Az operatív munka sajátosságai és feladatai ezen a területen” címűben. (ÁBTL 4.1. A-3794) „A papi személyek beszervezésének módszerei” alcím alatt a következőket ajánlja:

1., A terhelő, illetve kompromittáló adatok alapján történő beszervezés a legcélszerűbb. Az ilyen alapon beszervezettek mozognak a legeredményesebben az ellenséges tevékenységet végző papi körökben.

2., Az anyagi vagy más egyéni érdekeltség felhasználása azért lehet sikeres, mert az őrnagy szerint „a papi személyek általában anyagiasak és a legtöbb közülük karrierista”, ezekre a gyengeségekre jól lehet alapozni.

3., Az erkölcsi kompromittáló adatok alapján történő beszervezésről sem szabad lemondani. Berényi hozzáteszi: „… a papi személyek erkölcsi kompromittálását mi magunk is elősegíthetjük erkölcstelen életmód miatt beszervezett női ügynökökkel.”

4., A fokozatosság módszere is hatásos lehet, kombinálva a hazafias, a terhelő vagy erkölcsi kompromittáló adatok felhasználását.

 

Persze hangsúlyozza az őrnagy, hogy nincs általános recept, minden egyes személy beszervezése más és más módszert igényel.

 

Berényi másutt rámutat arra a hét nagy célterületre, ahol az egyházi elhárításnak feltétlenül hálózattal kell rendelkeznie. Ezek a következők:

az egyházak felső vezetése, a püspöki kar;  a teológiák tanári kara és meghatározott hallgatói kör; az egyházi sajtó és tájékoztatás területén dolgozók;  a nyugati egyházi központokkal érintkező szervezetek; a legálisan, illetve illegálisan működő szerzetesrendek; a nyugati határ mentén található plébániák, melyeken keresztül az emigráció jó eséllyel ellenőrizhető.

 

1966-ban újabb átszervezés következett: a III/III-1. osztályt két alosztályra tagolták: az 1-a alosztály a katolikus egyház, az 1-b alosztály a protestáns egyházak állambiztonsági ellenőrzését látta el.

 

1967. június végétől a protestáns egyházakkal szembeni elhárítás átkerült az újonnan létrehozott 1-c alosztály feladatai közé. Az 1-a alosztály tevékenységi köréből kikerült a szerzetesrendek figyelése, ellenőrzése, amelyet egy új önálló alosztály: az 1-b alosztály teendői sorába emeltek. 1971-ben az 1-b alosztály feladatai közül kivették a legális szerzetesrendekkel (bencések, ferencesek, piaristák, szegény iskolanővérek) szembeni elhárítási feladatokat, s azokat az 1-a alosztály működési körébe helyezték át. Így az 1-b alosztály illetékességébe csak az illegális szerzetesrendek tevékenységének felderítése maradt. Az 1-c alosztály hatásköre maradt, változatlanul a protestáns egyházakban és szektákban lévő ellenséges elemek elhárítása.

 

[1967 őszén a BM III/2. Operatív Nyilvántartó Önálló Osztálya Ács Ferenc ezredes osztályvezető vezetésével átfogó ellenőrzést folytatott a BM. III/III-1 Osztály nyilvántartási helyzetéről. Az ellenőrzés néhány megállapítása részletes bepillantást enged az egyházi elhárító munka egyes területeire. (ÁBTL 1.11.10.-64-8771/67)

 

(Ács Ferenc r. ezredes)

 

Megállapították, hogy az ellenőrzés időszakában az osztály 149 fős hálózatot foglalkoztatott a lakásgazdák kivételével. Ügynök: 135 fő, informátor 14. Rendelkeztek 12 „K” lakással és 10 „T” lakással. 1967. január 1-től 12 hálózati beszervezést hajtottak végre. Közülük: ügynök 5 fő, informátor 3, „K” lakás: 2, „T” lakás: 2 fő. Kizártak: 6 hálózati személyt: 2 hírszerző lehetősége megszűnt, 2 megtagadta a munkát, 1 disszidált, 1 meghalt.

 

A hálózat tagjai közül 113-nak volt egyetemi és főiskolai végzettsége, 26-nak érettségije, 8-an általános iskolát végeztek, ketten 8 osztálynál kevesebbet. Több nyelvet beszélt 68 fő, németül 25, angolul 4, franciául 4, olaszul 3, oroszul 2, latinul 12.

 

 Feldolgozó munkát folytattak 23 ügyben: 10 személyi, 1 előzetes személyi, 1 előzetes csoport, 4 csoport, 7 tájékoztató. 58 személyt tartottak figyelő dosszié alapján ellenőrzés alatt. 24 objektum és vonal dosszié volt megnyitva, melyekből 1770 személy lett nyilvántartásba véve: alapnyilvántartásba: 335 fő, kutató nyilvántartásba: 1435 fő.

 

Az ügydossziékat operatív úton szerzett adatok alapján nyitották a következő okok miatt: illegális egyházi tevékenység; izgatás; ellenséges tartalmú egyházi anyagok terjesztése; valutaügy, üzérkedés; ipari kémkedés, műszaki tudományos adat kicsempészésének gyanúja.

 

A figyelő dosszié alapján ellenőrzött személyek nyilvántartásba vételének leggyakoribb okai: korábbi politikai bűncselekmények, szervezkedés, háborús bűntett, 1956-os ellenforradalmi tevékenység miatti elítélés és aktuális ellenséges magatartás. Ezen személyek zöme 51 – 60 éves volt és egyházi szolgálatban állt. Az érintettek közül 45 főt folyamatos hálózati jelenléttel ellenőriztek, 2 főt társadalmi kapcsolat útján, 11 főt szervezett figyelés nélkül.

 

Az ellenőrzés időszakában 24 objektum és vonal dosszié volt megnyitva az osztály elhárítási területéhez tartozó római katolikus, protestáns, szabad egyházak, feloszlatott szerzetesrendek, valamint a Jehova Tanúi szekta vonalán folyó elhárító munka során keletkezett anyag gyűjtésére, rendezésére, regisztrálására, az iratok dokumentálták a nyilvántartásban szereplő személyek terhelő, kompromittáló adatait. Az osztály az operatív munka során a csoportok bomlasztására alkalmazta a rendőrhatósági figyelmeztetést, így 1966-ban 31 személyt, 1967 szeptember végéig 29 személyt részesítettek rendőrhatósági figyelmeztetésben.

 

A jelentés megállapította, hogy az egyházak, szerzetesrendek, szekták elhárítási területén foglalkoztatott hálózat összetétele a speciális elhárítási területnek megfelelő, érvényesül az alkalmas hálózati személyek beszervezésének célirányossága. Javult az iskolai végzettség, a szakismeret és a nyelvtudás szerinti összetétel, valamint a titkos együttműködésre való alkalmasság.

 

Ugyanakkor eléggé sok hiányosság is kiderült. Például: több hálózati személyről bebizonyosodott, hogy dekonspirálódott barátai vagy a hivatalos szervek előtt, mégsem került sor a történtek, s a további együttműködés lehetőségének tisztázására. Mások személyével kapcsolatban zavaró körülmények adódtak (pl. manipuláció, eladósodás, öngyilkossági szándék), mégsem történt állásfoglalás további foglalkoztatásukról. Jóváhagyott intézkedések, kizárások, segítségnyújtási feladatok, további indokolt vizsgálatok nem lettek végrehajtva, a személyi anyagokban feltárt ellentmondások megválaszolatlanul maradtak. A hálózat fokozott védelme sem érvényesült minden esetben: volt olyan személy, akit más szervvel közösen használtak, csak az nem derült ki: mikor és ki engedélyezte azt. Más operatív szervek által történt priorálásnak nem volt nyoma, a prioráló operatív tiszt nevét nem jegyezték fel a kötelezően rendszeresített nyomtatványra, a nyilvántartó osztály értesítését nem rakták le a „B” dossziéba. A „K” és „T” lakások „B” dossziéi nem mindenkor tükrözik a lakás legalizálására, az ott fogadott hálózat védelmére tett intézkedéseket, a személyekben történt változások, a kivonások indokai nem egyszer követhetetlenek.

 

Az osztály egyes ellenőrzéseinek konkrét vizsgálata azt a kritikus tanulságot hozta, hogy a kiválasztott veszélyes ellenséges személyek többségének valós magatartását a felszínes ellenőrzés következtében ténylegesen nem ismerik. Az érintettek nagy részére az óvatosság, a visszahúzódás és a lojalitás a jellemző. Munkahelyeiken igyekeznek a munkájukat megfelelően elvégezni, a vezetők és az Egyházügyi Hivatal felé alkalmazkodó magatartást tanúsítanak.]

 

1977-ben a belső ellenzékről készített állambiztonsági jelentés (ÁBTL 1.11.1.-45-73/6/a/1977) rámutat, hogy az egyházi reakció az elmúlt években az egyházakon belülre szorult, ezért úgy tűnik, mintha csak az egyházak lojális vezetőivel állnának harcban, s nem a politikai rendszerrel. A történelmi egyházakban, a kisegyházakban és a szektákban egyaránt az állammal politikai együttműködésre kész egyházvezetőkre összpontosítanak a „belső ellenzékként” fellépő erők. Tevékenységük során megalkuvással és árulással vádolják a lojális személyeket, azt állítják róluk, hogy saját uralmuk és jólétük érdekében eladják az egyházat, elnyomják és üldözik az egyházak jövőjéért aggódó és tenni kész papokat.

 

Ennek megfelelően „az egyháztól elkülönült hierarchia” lett a függetlenek célpontja, annak a rendelkezéseit, állásfoglalásait hagyják figyelmen kívül, s mindennapi tevékenységük jellemző vonása lesz, hogy a „tiszta papi lelkiismeretnek megfelelő” magatartásra törekednek és ösztönöznek másokat is. A jóhiszemű fellépést hirdetik, a kvalifikáltabb személyek még az egyházon belüli nyílt ütközést is kerülik a realitásokat figyelembe véve, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a szélsőséges szárny nyílt szembenállásra törekszik és illegális módszereket alkalmaz.

 

A jelentés bírálja Udvardi József Szeged - csanádi megyéspüspököt, aki több alkalommal tett kísérletet, hogy a püspöki kart megossza, egyes kérdésekben az állammal szembeni fellépésre bírja, ezáltal a lojális alapállásból kimozdítsa. El akarta érni például – az állambiztonság szerint -, hogy az általa összeállított egyházi sérelmeket a püspöki kar magáévá tegye, és orvoslását, mint testület követelje. Törekvéseit a püspöki karon belül sikerült lokalizálni, ugyanakkor a sérelmekkel kapcsolatos felvetései, állásfoglalásai gyakran kiindulási alapul, illetve erősítésül szolgáltak az ellenzéki tevékenységhez.

 

Az egyházi elhárítás úgy látta: a lojális egyházvezetést támadó ellenzék célja az is, hogy olyan társadalmi bázist, hátteret alakítson ki vallási alapon, amely itthon és határokon túl is megfelelő támogatást és egyben védelmet is nyújt a tevékenység folytatásához, az ellenállás kiszélesítéséhez, így állandó nyomás alatt tartható a lojális egyházvezetés.

 

Az elhárítás ilyen törekvéseket mutat ki például a Bulányi György kereten kívüli piarista szerzetes által szervezett és irányított csoportosulás ügyében. A több mint kétszáz fős csoportosulás szervezői és vezetői papok, teológiai hallgatók és értelmiségiek 6-12 fős kiscsoportokban. A hivatalos egyházi vezetéstől teljesen független un. „katakomba egyház” szükségességét hangsúlyozzák, mint az egyház fennmaradásának egyetlen lehetőségét a szocializmus viszonyai között. Tevékenységüket támogatják egyes ellenséges emigránsok, így például Török Jenő Ausztriában élő volt piarista szerzetes, könyvkiadó, vagy Marosi László emigráns pap, aki az Ausztriában megjelenő „Szolgálat” című folyóirat főszerkesztője.

 

A jelentés hasonló törekvéseket lát a feloszlatott „Regnum Marianum” reakciósnak minősített papi közösség tagjainak tevékenységében. Ők elsősorban a diák- és értelmiségi fiatalok köréből szerveznek illegális csoportokat. A fiatalok számára az engedélyezett kereteket túllépő programokat szerveznek, ahol bírálják az egyházvezetés megalkuvását, tehetetlenségét, a Vatikán „keleti politikájának”hibáit, s folyamatos ellenzéki felvetéseikkel biztos követőikké igyekeznek formálni a jelenlévőket. Az elhárítás akkor úgy számolt, hogy mintegy 250 fiatalt vontak befolyásuk alá.

 

A különböző egyházi központok, szervezetek, emigrációban élő ellenséges személyek – folytatódik a jelentés – a taktikai egyeztetést meghaladóan egyre gyakrabban kapcsolódnak be az egyes akciók közvetlen segítésébe. A koncepció lényegét így fogalmazta meg például a „Református Hírek” című emigráns lap:

 

 „… nem annyira a rendszert kell éles kritika tárgyává tenni, hanem az azt kiszolgáló egyházi vezetőket.”

 

Ennek szemléltető példáját látják az állambiztonsági tisztek Éliás József volt nagyerdei református lelkész tevékenységében, aki az egyházi vezetést élesen támadó írását külföldre juttatta. Ebben kifejti:

 

„A vallásszabadságot nemcsak kívánni kell, hanem fel is kell lépni érdekében. Hathatósan és mindig azon a módon, ahogy a kor körülményei szerint a legcélszerűbb. […] A baj a magyar református vezetés szerkezetében van, a veszedelem belülről származik, ezért a kibontakozásért a harcot belülről kell megvívni.”

Egy olyan rendszer megalkotását követeli, amely „feloszlatja az egyházra életveszélyes klikket, elősegíti, hogy a magyar reformátusság hasonlítson egy bensőséges családi közösségre, amelyben senki sem uralkodik” Felhívja a holland reformátusokat, hogy támogassák „a magyar gályarabok kiszabadítását.”

 

Éliás kérésére írását mintegy 1300 példányban sokszorosították és megkísérelték minden hazai református gyülekezethez megküldeni, s az emigrációs sajtóban is publikálták.

 

Az állambiztonsági eszmefuttatás ezek után tér át a kisegyházakban és a szakadárnak nevezett szélsőséges csoportokban tapasztalt „belső ellenzékiségre.”

Ezek a mozgalmak szerintük élesen szemben állnak a hivatalos egyházi vezetéssel, attól teljesen független, egyházi és politikai ellenőrzéstől mentes tevékenységre törekszenek és az egyházszakadásig is hajlandók elmenni.

 

Ilyen tevékenységet folytat a Pünkösdi Egyházban Ungvári Sándor és Horváth Sándor 250-300 fős, az Adventista Egyházban Egervári Oszkár 60-80 fős, a Metodista Egyházban Iványi Tibor 280-300 fős csoportja. Tevékenységüket folyamatosan segítik a beutazó NSZK-beli, holland, belga és svájci állampolgárságú hívők, akik összekötő és közvetlen szervező feladatokat is végeznek.

 

Egyes csoportok és vezetőik az egyházakon kívül munkálkodó egyéb ellenzéki erőkkel keresnek kapcsolatokat. Nevesítve említi az állambiztonság Németh Géza volt református lelkészt, aki „nacionalista alapállású irodalmi körökkel építette ki kapcsolatait” azzal a céllal, hogy az egyházon belüli tevékenységéhez támogatásukat megszerezze. Az elhárítás úgy látta, hogy a protestáns egyházakban tevékenykedő „ellenzéki”személyek külföldi kapcsolata ugyanaz a Szépfalusi István, aki a nacionalista csoportnak is az egyik legaktívabb támogatója. A zsidó egyházban lévő ellenzékiek széles és erős nyugati támogatással Scheiber Sándor főrabbi, az Országos Rabbi Képző Intézet igazgatója köré csoportosulnak. „Szoros kapcsolatokat építettek ki az egyházon kívüli hazai zsidó nacionalista, cionista csoportokkal és a nyugati államokban működő cionistákkal”.Főleg fiatalokat és zsidó származásúakat igyekeznek szellemi befolyásuk alá vonni. Az állambiztonság Scheibernek mintegy 30 olyan kapcsolatát ismerte, akik a szellemi élet különböző területein (könyvkiadás, szerkesztőségek, múzeumok, egyetemek, stb.) helyezkedtek el jelentős munkakörökben.

 

A különböző ellenzéki csoportok legveszélyesebb vonásának azt tartotta a politikai rendőrség, hogy nemcsak az egyházpolitikát zavarták, hanem túllépve az egyházak keretein, tendenciájukban a társadalmi renddel szembeni hatásokat erősítették. Különösen károsnak tartotta a társadalomra nézve, hogy egyes illegális csoportokat volt politikai elítéltek, visszaesők és szélsőségesek szerveztek nyílt szembeállást hirdetve. Az elhárítás kifogásolta, hogy Szepessy Géza volt katonatiszt és társai emigráns szervek segítségével nacionalista tartalmú cikkeket jelentettek meg Nyugaton, azokat illegális csatornákon nagy tömegben igyekeztek visszajuttatni az országba. Itthon ellenséges röpiratokat is terjesztettek, „Illegális Kommunista Párt” aláírással, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy egy erős, szervezett párton belüli ellenzék látszatát keltsék. Az „Erdélyi Világszövetség” tevékenységének hatására és a vezetőikkel létesített személyes kapcsolat alapján aktivizálódott egy csoport, amely a volt Magyar Közösség és más csoportosulások államellenes ügyekben elítélt részvevőiből állt. Az „Erdélyi Világszövetség” propaganda tevékenységébe bekapcsolódott Zakar András, Mindszenty bíboros volt titkára is.

 

Mindezek ellenére a 70-es évek elejétől némi enyhülés tapasztalható az állam és az egyházak viszonyában. Ezt tükrözi az MSZMP PB 1973. december 4-i és 1982. február 2-i határozata. A helyes egyházpolitikai elvek és célok megvalósulását látták a folyamatban, ezért is a törvényes egyházi vezetés – mint együttműködő partner – támogatására szólították fel az állami és társadalmi szerveket. Az 1982-es párthatározat ugyanakkor szól a lojális egyházi vezetéssel szembehelyezkedő egyházi csoportokról is. [Itt okkal gondolhatunk a bulányisták és a regnumisták csoportjára a katolikusoknál, a betánistákra a reformátusoknál, vagy az adventisták és a metodisták mozgalmára a Szabadegyházak Tanácsának tagegyházai között.] A szembenállás megoldására nem állami fellépést helyeznek kilátásba, hanem a konfliktusokat belső üggyé minősítik és azt az egyházi vezetők feladatává teszik.

 

 

(Horváth József r. vezérőrnagy)

 

Az 1988. március 7-i parancsnoki értekezleten dr. Horváth József, a BM. III/III. Csoportfőnökség vezetője megállapította, hogy jól szervezett és eredményes munka folyik az egyházi elhárítás területén, ezt igazolja a két legjelentősebb ügyben  - a bulányista és a regnum csoportok – folyó feldolgozó tevékenység. (ÁBTL 1.11.1. 45-73/3-29/1988)  Ám a megfogalmazott további feladatokkal kapcsolatban felhívta a figyelmet „… a ma tapasztalható nyitottabb egyházi magatartásra a társadalmi problémák iránt”, majd így folytatta:

 

„A mai egyházi vezetés nem azonos a régivel. Fiatalabb, a Vatikán felé is produkálni akar, keresi a helyét a mai társadalomban és érdekeit is markánsabban fogja megfogalmazni, hiszen a léte függ tőle. Ezért nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy az egyházak társadalmi szerepvállalásának növekedése ne járjon együtt az ellenséges ellenzéki csoportok felé történő közeledéssel, illetve az utóbbiak befolyásának növekedésével a hívők körében. E vonatkozásban már most fontossággal bír a katolikus szolgálatmegtagadók ügyében az ellenséges személyek részéről tapasztalható aktivitás és ez irányú törekvéseik ellenőrzésének megszervezése, szorosabb együttműködés kialakítása a Csoportfőnökség más osztályaival.”

 

1989-ben lesz végleges az 1990-ig megmaradó BM. III/III-1 osztály feladatainak hármas tagolása: az 1-a alosztály a római katolikus egyház körében végez elhárítást, az 1-b a római katolikus egyház vezetésével és intézményeivel szemben, az 1-c alosztály pedig a protestáns és más egyházak, kisegyházak illetve szekták ellenében, volt szerzetesek és emigráns szervezetek között.

 

Az osztály vezetője: Tóth Ferenc alezredes, 1986 -1990, (elődje: Győri Zoltán alezredes, 1971 – 1986); alosztályvezetők: Erős Lajos őrnagy (1-a), Ács Péter alezredes (1-b), Reményi Géza őrnagy (1-c).

 

 

(Tóth Ferenc r. alezredes)

 

1980-ban az osztályon összesen 41 fő szolgált, a megyékben 2-2- fő. Az egyházak ellen foglalkoztatott állambiztonsági hálózati személyek létszáma a nyolcvanas években 300 és 500 között mozgott, a legnagyobb hálózat Veszprém és Hajdú-Bihar megyében, illetve Budapesten működött. (Összehasonlításképp: a III. Főcsoportfőnökség hálózati létszáma 1989 júniusában: 8478 fő: 219 ügynök, 7203 tmb., 1056 tm., ezek egynegyede MSZMP, illetve KISZ-tag)

 

Az osztály tevékenységének kezdeti kiemelt céljai – az egyházak államellenes tevékenységének felderítése, a közösségek bomlasztása, a betiltott szerzetesrendek tagjainak megfigyelése, a hitoktatás és az egyházi iskolák ellenőrzése, stb. – a 80-as évek végén felcserélődtek az egyházak átalakulásának aktuális jelenségeivel, például a kisközösségek, a bázisközösségek, a szakadárok, a szektáknak nevezett kisegyházak, a katonai szolgálat megtagadók állambiztonsági problémáival. (Például: Regnum Marianum közösség, Bulányi-féle Bázisközösség, Németh Géza és Éliás József református csoportjai, szakadások a metodista egyházban (Iványi Tibor) és az adventista egyházban (Egervári Oszkár) és mások.) Velük kapcsolatban növekedett a konfliktus szituációk száma és megjelenési formája, így például az illegális működés, az engedély nélküli rendezvények, tiltott összejövetelek, a nemzetközi egyházi szervezetek befolyásolási és nyomásgyakorlási módszereinek kiszélesedése, az ellenséges propagandaanyagok terjesztése, az ellenzéki politikai csoportosulásokhoz való csatlakozás, stb. Új fogalmak kerültek az állambiztonsági kéziszótárba, például az „egyházi reakció” helyett „egyházi ellenzék”.

 

 

(Harangozó Szilveszter r. altábornagy)

 

A politikai rendőrség (III/III. Csoportfőnökség) 1989. évi főbb feladatait meghatározó munkatervet Harangozó Szilveszter altábornagy, főcsoportfőnök, belügyminiszter-helyettes hagyta jóvá. (ÁBTL 1.11.1. – 45-73/3/4/1989) Már bevezetőjében megállapítja:

 

„A társadalomban – már tartósan – egyfajta hajszálegyensúly tapasztalható, amelynek fenntartásához a politikai- állami vezetésnek rendkívüli erőfeszítései szükségesek. Kialakulóban van egy új struktúra, amelyben a megújulásra képes hagyományos intézményrendszerrel párhuzamosan jönnek létre új szervezetek, mozgalmak, szövetségek, amelyek egy része – eddigi tapasztalataink szerint – valós társadalmi igényt fejez ki, és olyanok is, amelyeknek célkitűzése homályos, esetenként egyéni ambíciókat szolgál, vagy kifejezetten ellenséges, szocializmusellenes.”

 

A különbségeket felismerve erőiket azokra a területekre, csoportokra, személyekre koncentrálják, amelyek akadályát képezik a társadalmi válság leküzdésének, a kiegyezés, a közmegegyezés létrejöttének. Ugyanakkor „Az országos stabilizálódáshoz szükséges új társadalmi közmegegyezésben konstruktív szerepet vállaló áramlatok szervezeteken belüli térnyerését sajátos lehetőségeinkkel elő kell segítenünk.” –hangsúlyozza a politikai rendőrség munkaterve. Hozzáteszik: a feladatok végrehajtásának fontos feltétele a titkos operatív eszközök hatékony működtetése, de „A prioritást minden tekintetben a hálózati munka birtokolja.”

A kiemelt bizalmas nyomozásokban tervezett intézkedésekkel kapcsolatban leszögezik: „Az operatív helyzet és a politikai, társadalmi megítélés alakulásától függően teszünk javaslatot egyes bizalmas nyomozások megszüntetésére, átadására, átminősítésére, illetve folytatására, továbbá újabb bizalmas nyomozások nyitására.”

 

Az egyházak területén folyó bizalmas nyomozásokról a következőket tervezik:

 

„A ’Varjak’ fedőnevű bizalmas nyomozásban a Bulányi György által vezetett katolikus kisközösségi mozgalom tevékenységét ellenőrizzük, korlátozzuk.”

Hangsúlyozzák: a feldolgozó munka során arra törekszenek, hogy a társadalmilag veszélyes tevékenységük miatti ütközés és fellépés továbbra is egyházi keretek között történjék. Az egyházon belüli elszigeteltségüket változatlanul fenntartják. Együttműködési törekvéseiket más egyházi ellenzéki csoportosulásokkal, illetve polgári alternatív szerveződésekkel akadályozzák, az előtérbe kerülő nézeteltéréseket kihasználják, fokozzák.

 

„Az ’Egyesülők’ fedőnevű bizalmas nyomozásban ellenőrzött Regnum Marianum feloszlatott papi közösség alapvető célkitűzése továbbra is legális működésük kivívása.”

 

Naprakész felderítéssel biztosítják az illetékes vezető szervek részletes tájékoztatását. Összehangolt egyházpolitikai, egyházkormányzati és operatív intézkedésekkel tervezik elérni, hogy a Regnum Marianum továbbra is az egyházvezetés felügyeletével és felelősségével fejtse ki tevékenységét. Megkülönböztetett feladatuk útját állni annak, hogy az egyházi, világi és ellenzéki személyek és csoportok valamint a Regnum Marianum között „aktív együttműködés és egységfront” alakuljon ki.

 

„A ’Hinduk’ fedőnevű bizalmas nyomozást tovább folytatva ellenőrzés alatt tartjuk az engedély nélkül működő Hare Krisna szektát és vezetőit.”

 

A szekta az eddigi intézkedések ellenére, módszereiken változtatva, külföldi irányítással tovább folytatja illegális szervező tevékenységét, várhatóan legalizálni kívánja működését egyesület vagy vallási felekezet formájában. A hálózati pozíciók erősítésével is a csoport bomlasztására és a hatókörükbe került, megtévedt fiatalok leválasztására törekednek.

 

„Folyamatosan végezzük a Vatikán hazánkkal és a szocialista országokkal kapcsolatos terveinek, törekvéseinek, intézkedéseinek felderítését.”

 

Adatokat gyűjtenek a vatikáni hivatalok, kongregációk kevésbé ismert vezetőiről, fontos beosztásban lévő munkatársairól, a magyar egyház ügyeinek intézésében szerepet játszó vezetőkről és hivatalnokokról. Figyelemmel kísérik a vatikáni erőviszonyok alakulását. E területen együttműködnek a BM III/I-3 osztállyal. A Vatikán irányában tervszerű pozitív befolyásoló tevékenységet fejtenek ki. Igyekeznek kihasználni az újonnan kinevezett magyar egyházvezetők lehetőségeit. „Erősítjük a Vatikán számunkra kedvező keleti politikájának érvényesülését, a Vatikán és a magyar állam kapcsolata érdekeinknek megfelelő alakulását.”

 

A nyolcvanas évek közepétől egyre erőteljesebben éreztetik hatásukat a nemzetközi politikában zajló változások, melyek átalakítják a hazai társadalompolitikát, az egyházpolitikát, a pártoktól független új alapokra helyezik állam és az egyházak viszonyát. Ezt a feladatot végzi el az 1989. május 16-án elfogadott egyházpolitikai határozat, amely tartalmi és szervezeti reformokat ígért a független egyházpolitika számára, s törvényben kívánta garantálni a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülését.

 

[A Politikai Bizottság  már 1986-ban  felállította a KB Titkárság mellett működő Konzultatív Bizottságot, amelynek elnöke Horváth István KB-titkár, tagjai: Berecz János és Pál Lénárd KB-titkárok, Csehák Judit  a Minisztertanács elnökének helyettese és Kamara János belügyminiszter.

 

 1982 őszétől működött a KB adminisztratív titkára mellett egy Operatív Bizottság, amely főként az állambiztonsággal kapcsolatos állásfoglalásokat dolgozta ki. Majd a Titkárság 1988 március 14-i határozatával a KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztályán belül felállította az állambiztonsági elemző-értékelő csoportot, amelynek vezetője Gál Ferenc alosztályvezető lett.

 

Állambiztonsági napi jelentést 43 politikai vezető kapott: a PB tagjai, a KB titkárai, az Országgyűlés és a NET elnöke, a Minisztertanács 6 tagja, a legfőbb ügyész, a BM 16 felső vezetője, és a KGB budapesti összekötője.]

 

1989. június 13-án értekezletet tartott a BM III/III-1 Osztály, az egyházi elhárítás, amelyen dr. Horváth József vezérőrnagy, csoportfőnök a kritikus időszak legégetőbb kérdéseiről kendőzetlenül és szokatlan nyíltsággal beszélt. (ÁBTL 1.11.1. – 45-73/3/43/1989) A félreértések elkerülése érdekében itt is szó szerint idézem. Először az osztály jövőjéről szólt:

 

„Az alaphelyzet, amit látni kell, az, hogy az osztály funkcióira, helyére más szerv nem pályázik és más szervvel nem is lehet helyettesíteni. Nem olyan, mint az Állami Egyházügyi Hivatal, hogy meg lehet szüntetni, helyette más szervet létrehozni, lehet más profilt adni. [Az ÁEH-t a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1989. 14. sz. törvényerejű rendelete szüntette meg. Lásd később.] Számunkra a speciális szolgálati jelleg meghatározó marad. Lehet az elnevezést, a felügyeletet változtatni, lehet és kell a stílust, a módszert, a fő irányokat újragondolni a munkában, de maga a szervezet és az itt meglévő értékes emberanyag nem helyettesíthető semmi mással.”

 

A változások lényegét meghatározó önkritikus mondat így hangzott:

 

„Itt a változások lényege, hogy megszűnik az a fajta konkrét, egyértelmű beavatkozás az egyházak életébe, amellyel lényegében az egyházak elsorvasztásán munkálkodtunk. Tehát, folyamatosan visszaszorítottuk ideológiailag, politikailag, szervezetileg, személyileg az egyházak működését.”

 

(III/III. csoportfőnök: „… megszűnik a beavatkozás az egyházak életébe…”)

 

Majd folytatta szokatlan őszinteséggel:

 

„Felmerülhet a kérdés: ha ez elmarad, akkor most az eddigi szocialista állam-és társadalomépítés helyett egy kapitalista utat választunk-e, és az eddigi visszaszorítás helyett egy felvirágoztatást akarunk-e szolgálni? Azzal, hogy a szocializmus építésének eddigi modelljét egy pluralista demokratikus szocialista modellel akarjuk felváltani, ez nem jelenti azt, hogy megkülönböztetett helyzetet akarunk teremteni az egyházak számára. Pusztán nem akarjuk mindenáron, minden módszerrel, naponta újra és újra olyan helyzetbe kényszeríteni, amely az elsorvadását gyorsítaná.”

 

A politikai rendőrség csoportfőnöke a „drasztikus elsorvasztás” helyett az egyházak „kezelését” határozta meg az állomány feladataként:

 

„Az egyház a misztikum szférájába tartozik, ezért sem kell külön mesterségesen és főként drasztikus módon elsorvasztani, hanem kezelni kell mindaddig, amíg a társadalom életében szerepet kap, amíg bizonyos társadalmi igényt elégít ki.”

 

Horváth vezérőrnagy határozottan kijelentette, hogy a III/III-1 Osztályt nem lehet feloszlatni, szerepe nélkülözhetetlen és feladatára nem is pályázik más szerv. Sőt, a bekövetkező változások a hálózati, illetve az operatív munka megerősítését, tehát intenzívebb munkavégzést tesznek szükségessé. Ugyanakkor kétséget nem hagyva félreérthetetlenül az értekezlet részvevőinek tudtára adta:

 

„… tudomásul kell venni, hogy az a fajta beleszólás az egyházak ügyeibe, ami eddig jellemző volt, az megszűnik. Számunkra az állam és az egyház viszonylatában rendkívül fontossá válik két dolog: az egyik az információszerzés – az egyházak politikailag milyen irányba mozdulnak, mit kezdeményeznek -, a másik az erre alapuló befolyásoló tevékenység. Mindez azt jelenti, hogy a hálózati munkára még fokozottabb gondot kell fordítani. […]Partnereinket, segítőtársainkat biztosítani kell arról, hogy továbbra is garantáljuk anonimitásukat, - ez közös érdekünk -, hogy nem engedünk olyan helyzetet kialakítani, ami számukra konfliktus szituációt eredményezhetne.”

 

(„ ... beleszólás helyett befolyásolás… „)

 

Még egy, az állomány jövőjére vonatkozó kérdésre feltétlenül ki kell térnie a csoportfőnöknek:

 

„E kérdéskörhöz szorosan kapcsolódik az SZT-állomány, amelynek nagy valószínűséggel az eddiginél sokkal nagyobb szerepe lesz, ha jól kiépített, nagyon széles területet tud átfogni. A hivatásos állományból való kihelyezéseket végleg meg kell szüntetni. A jövő útja, hogy a civil életből megfelelő felkészültségű, funkcióban lévő, hozzánk pozitívan viszonyuló embereket nyerjünk meg és próbáljuk valamilyen módon, főként a tehetsége által ’megfuttatni’, és így a nekünk megfelelő helyzetbe hozni. Természetesen nem valószínű, hogy a következő években bíboros SZT- tisztünk lesz, de ezen a területen sem kell elvetni ezt a lehetőséget.”

 

Végül dr. Horváth József a változások pozitívumaként szólt arról, hogy nyilvános jogszabályok váltják majd fel a korábbi titkos jogszabályokat, s ezzel a szervek munkáját sikerül legitimizálni.[Az állambiztonsági szolgálatok működését nem törvény, hanem törvényerejű rendelet szabályozta, így az 1974. évi 14. tvr., valamint egy MT rendelet, az 1974. évi 39. Mt. sz. rendelet. Ezeket ugyan kihirdették a Magyar Közlönyben, de tartalmilag nem mondtak semmit.] A változásokkal összefüggésben még hozzátette:

 

„… a másik pozitívum, hogy megszabadulunk a totalitástól, attól, hogy konkrétan az állam és az egyház viszonyában valamennyi kérdésben működtünk, hogy mindenről tudnunk kellett. Ehhez tartozik, hogy az elhárító munka e felfogásába nem illő ügyeket le kell építeni, meg kell szüntetni… a felülvizsgálati munkát meg kell indítani és az ún. ’kreált’ ügyektől – amelyek jórészt a még érvényben lévő parancsok alapján keletkeztek – meg kell szabadulni.”

1989. július 3: "A várható koalíciós kormányzásra tekintettel" a BM Adatfeldolgozó és Tájékoztatási Csoportfőnökség javaslatot tett a belügyi államtitkárnak (Földesi Jenő) az állambiztonsági operatív nyilvántartás adatainak felülvizsgálatára. Az indoklás szerint az állambiztonsági szervek bizalmas nyomozást illetve "F" figyelő dossziét vezetnek olyan személyekről is, akik a szerveződő pártok jeles képviselői.

 

Ezért Vagyóczki Béla ezredes, csoportfőnök ezt írja:

 

„Javaslom Államtitkár Elvtársnak, hogy a III. Főcsoportfőnökség illetékes szervei – a várható koalíciós kormányzásra tekintettel – döntsenek abban, melyek azok a dossziék, amelyek megsemmisítése szükségessé válhat, továbbá, hogy mely személyek adatait lehetne törölni az operatív nyilvántartásból.”

 

Vagyóczki Béla ezredes, ekkor még a várható MDF-MSZP koalíciós kormányzásra gondolt. Nem ok nélkül. A III/III. Csoportfőnökség Harangozó Szilveszter állambiztonsági miniszterhelyettes, BM III. főcsoportfőnök által jóváhagyott 1989. évi munkatervében (ÁBTL 1.11.1. – 45-73/3/4/1989) az MSZMP – MDF közös kormányzásra „esélyes” MDF így szerepel:

 

„A Magyar Demokrata Fórum tevékenységének, politikai törekvéseinek, szervezeti kereteinek kialakítását kiemelt figyelemmel kísérjük. Hálózati lehetőségeink kihasználásával a konstruktív szárnyát ’védelemben’ részesítjük, erősítjük, a jobboldali csoportok rovására bázisnövelő szándékaikat támogatjuk. Gyakorlattá tesszük a párbeszéd útján történő pozitív irányú befolyásolást az arra alkalmas célszemélyekkel, azok szoros kapcsolataival és az alternatív mozgalmak meghatározó személyiségeivel.”

 

 

(MDF-MSZMP közös kormányzásra készülve)

 

Az MSZMP KB 1989. július 28-i állásfoglalása már a nemzeti célok elérése elengedhetetlen feltételeként ajánlott együttműködést az egyházak, felekezetek, vallási közösségek számára a lelkiismereti és vallásszabadság biztosításához.

 

Még abban az évben jogutód nélkül megszűnt az MSZMP és az Állami Egyházügyi Hivatal, október 23-án kikiáltották a köztársaságot.

 

(Horváth István belügyminiszter)

 

1990. január 12-én Horváth István belügyminiszter zárolja a politikai rendőrség (III/III. csoportfőnökség) összes iratát. Január 15-én meneszti dr. Horváth József  csoportfőnököt, majd január 21-én Pallagi Ferenc vezérőrnagyot, a BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség vezetőjét. Január 18-án megszünteti a III/III. csoportfőnökséget, benne az egyházi elhárítást. Január 23-án pedig a miniszter is távozik.

 

Az 1990. január 24-én megszületett 1990. évi IV. törvénnyel az országgyűlés szentesítette az állam és az egyház szétválasztását, a lelkiismereti és a vallásszabadság érvényesülését.

                                                 

*****

BM III/III-1.

Egyházi Reakciót Elhárító Osztály

[korábban: Az egyházak vonalán tevékenykedő ellenséges elemek elhárításáért felelős osztály]


Tóth Ferenc alezredes
Siklói Györgyné őrnagy
Kovács Endréné főhadnagy


BM III/III-1-a. Alosztály

A római katolikus egyházzal szembeni elhárítás


Erős Lajos őrnagy
Kuburczik István őrnagy
Budai Miklós százados
Császár László százados
Bálint Balázs főhadnagy
Péter-Bartha Gábor hadnagy
Salamon Tibor őrnagy
Sipos Zoltán hadnagy
Évinger István őrnagy
Dr. Varga István százados
Szabó János főhadnagy
Keresztes Mihály százados
Krám István százados

BM III/III-1-b. Alosztály

A római katolikus egyházi vezetéssel és intézményekkel szembeni elhárítás


Ács Péter alezredes
Horváth Attila alezredes
Bana Géza őrnagy
Haibach Ádám százados
Takács Gábor százados
Bagó Ottó hadnagy


BM III/III-1-c. Alosztály

A protestáns és más egyházakkal szembeni elhárítás


Reményi Géza őrnagy
Varga Lajos őrnagy
Móricz János alezredes
Horváth István hadnagy
Sugár Sándor őrnagy
Szolnoki József százados
Bándi Ferenc alezredes
Szekeres Ferenc főhadnagy
Király István százados
Sebestyén Gábor hadnagy
Bácskai Mihály százados
Horváth Gyula százados
Nagy István százados
Vágó János főhadnagy
Boros László főhadnagy

 

A hírszerzés és az egyházak

 

A külföldön élő egyházi személyek, a magyar egyházi emigráció, a hazai felekezetek nemzetközi kapcsolatainak felderítésével, a Vatikán elleni hírszerzéssel és a velük összefüggő információk összegyűjtésével, elemzésével, értékelésével a hírszerzés és részben a kémelhárítás foglalkozott.

 

A politikai rendőrségen belül a hírszerzés csak 1950. január 1-től jelent meg, amikor a 4353/1949.MT.sz.rendelet értelmében az Államvédelmi Hatóságot közvetlen a Minisztertanács alá rendelték Péter Gábor vezetésével.

 

Az I. Hálózati Főosztály (vezetője Szűcs Ernő, akit Balogh Béla, Ferencsik József és Selmeczi József követett) 5. osztálya a Külső Hírszerzés volt, amelyen belül a „c” alosztály kapta feladatul a Vatikán elleni hírszerzést, az egyházi emigráció tevékenységének felderítését, továbbá egyes személyek és nemzetközi szervezetek tanulmányozását. Az osztály Szarvas Pál vezetésével működött, egyes vélemények szerint a főosztályi hierarchiától elkülönítve.

 

[Tevékenységi területek: I.: Jugoszlávia, II.: Amerika, Anglia, Franciaország, valamint az ezen államok által megszállt területek Ausztriában és Németországban, III.: Svájc, Olaszország, Törökország, Belgium, Izrael, IV.: a magyar Külügyminisztérium ellenőrzése hálózati – operatív szempontból. Az osztályhoz tartozott egy önálló kiértékelő csoport és egy különleges feladatokat ellátó csoport.]

 

A Külső Hírszerző Osztály 1950 szeptemberében beolvadt az X/3 osztályba, - amely eredetileg az operatív technikával foglalkozott -, s így a III. Operatív Főosztály vezetőjének irányítása alá került. Ekkor az egyházi hírszerző alosztály feladatait az X/3-c alosztály vette át, kivéve az emigrációs vonalat, amely az X/3-d alosztályhoz került.

 

(Farkas Vladimir áv. alezredes)

 

Az osztályt 1951 szeptember 28-án átszervezték és VIII. Hírszerző Főosztály néven működött tovább Farkas Vladimir alezredes vezetésével, akinek helyettese Tihanyi János őrnagy volt. (A főosztály a KGB hírszerző szervezetének mintájára alakult, szovjet tanácsadók irányításával. Farkas szerint a főtanácsadó Kartasov volt, a hírszerző tevékenységben illetékes tanácsadó pedig Filatov két helyettese: Jevdokimenkó és Poljakov.)

 

A VIII/3 osztály Bauer Miklós vezetésével végezte a Nyugat-európai hírszerzést, így az olasz és a vatikáni célpontok felderítését.

 

Amikor 1953. július 7-én az ÁVH visszakerült a Belügyminisztérium szervezetébe („Egységes Belügyminisztérium”), az I. (államvédelmi) Főcsoportfőnökség II. Főosztálya lett a hírszerzés.

 

Első vezetője Gazdik Gyula alezredes, őt követték 1956 novemberéig: Farkas Vladimir alezredes, Hárs István ezredes és Rajnai (Reich) Sándor alezredes.

 

 

(Gazdik Gyula áv. alezredes, Hárs István áv. ezredes)

 

1954-ben a II/4 alosztály látta el a nyugat-európai feladatokat.

 

1955. október elsején alakult meg a II. Hírszerző Főosztály, amelynek 4. osztálya lett a Nyugat-európai Hírszerző Osztály Meszler (Kovács) Tibor őrnagy vezetésével.

 

Az osztály feladata: hálózat építés Ausztria, Nyugat-Németország, és Franciaország vezető politikai, gazdasági és katonai szerveibe, azok hírszerző és elhárító szerveibe, valamint a Vatikánban, Svájcban és Belgiumban működő fontosabb nemzetközi szervezetekbe; feladatai közé sorolták a Jugoszláviában működő kapitalista külképviseletek diplomatáinak, beosztottainak tanulmányozását és beszervezését is.

 

(Meszler (Kovács) Tibor áv. őrnagy)

 

Az 1956-os forradalom után, 1957 január és május között a HM keretén belül szervezték újjá a hírszerzést önálló csoportfőnökségként.

 

1957 májusától újra a Belügyminisztériumba került a hírszerzés: a II. (Politikai Nyomozó) Főosztály 3. osztályaként. Ismereteink szerint az „e” alosztály végezte az egyházi hírszerzést.

 

Amikor 1962 augusztusában jelentős átszervezés következtében megalakult a BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnöksége, a III/I. Csoportfőnökség hatáskörébe került a belügyi hírszerzés, amelynek 3. osztálya kapta az egyházi hírszerzés feladatait. (1964 és 1966 között a III/I-4 osztály látta el az olasz-vatikáni vonal felderítését, de két év után visszaállt az eredeti besorolás.)

 

1968-ban ismét a III/I-4. osztályhoz került a Vatikán és a papi emigráció elleni hírszerzés, majd az 1971-es újabb átszervezés után az Izrael elleni felderítés is.

1969-ben hat megyében hírszerző alosztály is létesült.

 

1981-ben a feladatkörök új szempontú elosztását követően a III/I-3. osztály végezte a Vatikán, a protestáns világszervezetek, az emigrációs vallási központok és a cionizmus elleni hírszerzést. De feladatokat kapott még a következő munkaterületeken is: összeköttetés és biztonságtechnika; operatív biztonságtechnika; rejtjel, diplomáciai futárcsoport; operatív nyilvántartás; fototechnika, vegyi akcióeszközök.

 

1987-ben rögzült, s a rendszerváltásig már nem változott az a besorolás, miszerint a III/I-3 osztály „c” alosztálya végezte az egyházakkal szembeni hírszerzést a Vatikánnal kapcsolatos állambiztonsági feladatok ellátása mellett. A hírszerzés egyik legsikeresebb operatív bázisa a római Pápai Magyar Intézetben működött. Itt írtam róla: http://www.utolag.com/Ilkei/DrBenyikGyorgy/DrBenyikGyorgy.htm

 

A rendszerváltozás után a hírszerző csoportfőnökség feladatait az Információs Hivatal, a kémelhárítás feladatait a Nemzetbiztonsági Hivatal vette át.

 

 

Állami Egyházügyi Hivatal

 

 

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium vallásügyi főcsoportjához 1951-ig tartozott a vallási ügyek igazgatása. Ekkor, 1951. május 19-én hívták életre (1951. évi I. tv.) szovjet példára az Állami Egyházügyi Hivatalt (ÁEH). Feladata: a párt (előbb az MDP, majd az MSZMP) egyházpolitikai döntéseinek végrehajtása, az egyházak tevékenységének ellenőrzése. A Minisztertanács közvetlen felügyelete alatt állt, élén az Elnöki Tanács által kinevezett elnökkel, 1968-tól államtitkári rangban.

 

A Minisztertanács részéről leghosszabban Aczél György miniszterelnök-helyettes felügyelte 1974 és 1982 között. Nagy egyetértésben működött vele együtt Miklós Imre. Őt Sarlós István (1982 – 1984) és Csehák Judit (1984 -1987) követte.

 

(Miklós Imre államtitkár, az ÁEH elnöke)

 

A megyei tanácsoknál egy-egy egyházügyi főelőadó, a püspöki székhelyeken egyházügyi megbízott képviselte a Hivatalt.

 

 Önállósága egyszer szakadt meg: 1956. december 31-én a NET 33/1956. sz. törvényerejű rendelete megszüntette, feladatait a Művelődésügyi Minisztérium egyik főosztálya vette át.  Ilku Pál miniszterhelyettes felügyelte az Egyházügyi Hivatalt, amelynek a vezetője továbbra is Horváth János volt. 1959-ben a 25. sz. tvr. június 2-től visszaállította az intézmény önállóságát, ami nem változott 1989. június 30-i jogutód nélküli megszűnéséig. (1989. évi 14. tvr.)

 

Az ÁEH-t a NET törvényerejű rendelete hozta létre, aminek végrehajtásáról minisztertanácsi rendelet intézkedett. A vallásfelekezetekkel kötött egyezmények végrehajtásának ellenőrzése mögött köztudottan az egyházak tevékenységének korlátozása, befolyásuk háttérbe szorítása állt. 1951-ben az induláskor 58 fő dolgozott a Hivatalban, 1989-ig összesen 350 főt foglalkoztatott, szorosan együttműködve az állambiztonság egyházi elhárításával. (1963-ban költöztek végleges helyükre az V. Szalay utca 10. szám alól a VI. Lendvay utca 28. szám alá, amely ma a Fidesz Központi Hivatala.)

 

Elnökei:

Kossa István (1951. május 17 – 1952. január 5.),

Horváth János (1952. január 5. – 1959. június 2.),

Olt Károly (1959. június 2. – 1961. október 20.),

Prantner József (1961. október 20. – 1971. május 16.),

Miklós Imre (1971. május 16. – 1989. április 30.).

 

Elnökhelyettesei:

Horváth János (1951. június 18. - 1952. január 5.), Varga József (1953. november 13. – 1956. május 15.), Miklós Imre (1956. május 15. – 1971. május 16.), Balló István (1969. szeptember 1. – 1975. június 30.), Straub István (1975. július 1. – 1983. június 1.), Bugár Péter (1984. január 1. – 1989. június 30.), Sarkadi Nagy Barna (1984. január 1. – 1989. április 30.), a Hivatal vezetője elnökhelyettesként (1989. április 30. – június 30.)

 

Az Állami Egyházügyi Hivatal felügyeletét, ellenőrzését, a szervezett munkakapcsolatot az MDP Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője irányította, ennek megfelelően az ÁEH adminisztratív szerv volt. 1951. szeptemberében az Elnökség a Hivatal vezetőjéből, helyetteséből, az elnökségi titkárból és egy adminisztrátorból állt. A 67 fős összlétszámot a következők alkották: egyházpolitikai osztály 17 fő, vidéki megbízottak 14 fő, ügyviteli csoport 13 fő, könyvelési csoport 9 fő, személyzeti osztály 5 fő, ellenőrzési csoport 5 fő. (A megyei egyházügyi előadók a megyei tanácstól kapták a fizetésüket, a püspökségeken dolgozó egyházügyi megbízottak a Hivataltól.)

 

Az Állami Egyházügyi Hivatal a Minisztertanácsnak közvetlenül alárendelt kiemelkedő fontosságú politikai szervként munkatársai megválasztásában  kötelezően érvényesítette a központilag előírt személyzeti-és káderpolitikai elveket. Így domináltak a megfelelő képesítéssel nem rendelkező munkás-paraszt káderek, akiket megbízhatóságuk és osztályharcos elkötelezettségük alapján tartottak alkalmasnak arra, hogy a párt egyházpolitikájának megalkuvás nélküli végrehajtói legyenek a klerikális reakció képviselőivel szemben. Nekik kellett megoldaniuk azt a legtöbbször teljesíthetetlen feladatot is, hogy megtalálják a megfelelő hangot az egyházi vezetők megnyeréséhez, toleránsan legyenek partnerei a főpapokkal, püspökökkel, az egyházi értelmiséggel folytatott párbeszédnek.

 

Bizonyos posztokra eleve kipróbált, megbízhatóságukat többszörösen bizonyított volt belügyi, állambiztonsági tisztek kerültek, illetve a párt- és mozgalmi szervezetekben, valamint a tanácsi apparátusban már némi tapasztalatot szerzett funkcionáriusok, volt államigazgatási tisztviselők, akik közül egyesek vállalták a továbbtanulást, a munkakör betöltéséhez szükséges végzettség megszerzését.

 

Mindezen felül a teljes személyzeti állományt átfogták az állambiztonsági hálózati személyek és SZT- tisztek, akiknek körét tetézte szervezetileg 1968 és 1976 között a „Világosság” belső hírszerző rezidentúra.

 

Az ÁEH kiemelt szerepét hangsúlyozta a minisztériumi dolgozók fizetését meghaladó bérszínvonal és jutalmazási rendszer is.

 

1961-ben, Prantner József elnöksége alatt kezdődött el a szervezeti és ügyrendi szabályzat átalakítása. Felállt a Katolikus Ügyek Főosztálya és a Protestáns és más Felekezetek Főosztálya, az előbbi területileg is differenciálódott dunántúli, tiszántúli és tiszáninneni csoportokra. A 47 fős létszámú Hivatalban jelentős feladatokat kapott a Titkárság, amely ellátta a nemzetközi feladatokat, így a Vatikánon kívül a nemzetközi egyházi szervezetek tanulmányozását is (Egyházak Világtanácsa, Szabadelvű Egyházak Nemzetközi Világszervezete, Lutheránus Világszövetség, Presbiteri Világszövetség, Baptista Világtanács, Zsidó Világszövetség, Adventista Nemzetközi Szervezet, stb.)

 

1969-ben két nagy szervezeti egységbe sorolták a különböző főosztályokat, az Egyházpolitikai Főcsoportba (Katolikus Főosztály, Protestáns Főosztály, Nemzetközi Főosztály) és az Államigazgatási Főcsoportba (Elnöki Osztály, Pénzügyi és Költségvetési Főosztály), összesen 49 fő.

 

(Ezt követően 1972, 1973, 1981 és 1988 hozott említésre méltó módosítást a Szervezeti és Ügyrendi Szabályzatban.)

 

 Az  1969-es átalakításnak a jelentőségét az adta, hogy a szervezeti rendbe bekerült a „Világosság” fedőnevű belső hírszerző rezidentúra, amelynek előzményei 1967-re nyúlnak vissza. Akkor decemberben készültek el az Állami Egyházügyi Hivatal és a BM III/I. Csoportfőnökség együttműködési elvei. Addig is, amíg a különböző egyeztetések után 1969. március 13-án Prantner József, az ÁEH elnöke és Benkei András belügyminiszter aláírta az együttműködést szabályozó végleges megállapodást, a III/I. Csoportfőnökség már 1968 novemberében felállította („beköltöztette”) az Állami Egyházügyi Hivatalba a „Világosság” fedőnevű belső rezidentúrát. (ÁBTL 3.2.6. 8-69/1)

 

(1968. november: az ÁEH-ben létrejött a Világosság belső rezidentúra)

 

Ettől kezdve a III/III hálózati tagjain és a szigorúan titkos állományú tiszteken  kívül az ÁEH-ban, mint fedőszervben jelen volt  a III/I operatív tisztjeiből álló rezidentúra, hogy bővítse és addig nem érintett területekre kiterjessze a Vatikán, a papi emigráció és az egyházi világszervezetek felé irányuló felderítő, kutató, tanulmányozó és elemző állambiztonsági munkát. Ezen belül súlypontot jelentett a római Pápai Magyar Intézet, az ösztöndíjas tanulmányutak jelöltjeinek felkutatása és a nem rezidenturális területeken  a külképviseletek információszerző és kapcsolatépítő tevékenységének segítése.

 

(Az ÁEH fedése alatt működő rezidentúra 1969. évi munkaterve)

 

A hírszerzőket a rezidens fogta össze, aki a BM. III/I-4 osztály vezetőjének jelentett.

 

A BM III/I-4. Osztály vezetői: Földes György r. ezredes (1967-1972), Zsigmond Ferenc r. alezredes (1972-1975); a BM III/I. Csoportfőnökség vezetői: Komornik Vilmos r. ezredes (1962-1967); Rajnai (Reich) Sándor r. vezérőrnagy (1967-1976).

 

A „Világosság” rezidentúra kapott egy jól felszerelt „K” lakást a szakmai megbeszélések, értekezletek, titkos találkozók és az illegális  („sötét”) információ gyűjtés, valamint a jelentés írás céljára. A rezidentúra létrejöttét a szervezési dossziék, információs jelentéseit a levelezési dossziék őrzik. Ezekből nyerhetünk képet a nyolc évig végzett fedőszervi munkáról, amely 1976 áprilisában ért véget a rezidentúra megszüntetésével. Az első két aktív esztendő (1969-1971) után nehezen követhető nyomon a hírszerző tisztek tevékenysége. A hírszerző csoportfőnökség értekezletein elhangzottak szerint nehéz volt a beilleszkedés, rosszak a működés feltételei, az ÁEH átszervezése nem szolgálta kellőképpen az összehangolt állambiztonsági munkát, a belső rezidentúra tevékenységi köre, mozgási lehetősége korlátozott volt a külső rezidentúrák önállóságához képest. Így elmaradtak a várt többlet eredmények, az alapításkor megfogalmazott belügyi célok csak részben teljesültek, a bázis fenntartását a hírszerzés nyolc év után feladta.

 

(Egy „K”-lakás is jár a belső hírszerző tiszteknek)

 

A „Világosság” rezidentúra vezetője:

Orosz Csordás  József (1928. július 1. Maconka) r. őrnagy volt, fedőneve: „Vági”. Közgazdaságtudományi Egyetemet végzett. Az ÁEH-ben előbb az Elvi és Nemzetközi Főosztály, majd a Katolikus Főosztály vezetője. A rezidentúra irányításán kívül közvetlenül felelt a legálisan és titkos úton szerzett információk elemzéséért és feldolgozásáért.  1979-ben szigorúan titkos állományú r. alezredesként saját kérelmére helyezték nyugállományba. Kitüntetett munkásőr.

 

A rezidentúra tagjai:

Horváth Sándor (1935. június 6. Budapest) r. hadnagy, fedőneve: „Bajomi”, „Honti”. A Vatikán, a nemzeti hierarchiák és a katolikus papi emigráció területén folytatott hírszerző munkáért felelt. 1981-től r. őrnagy, szolgálati viszonya 1986-ban szűnt meg;

Dr. Pozsonyi László (1940. december 24, Sátoraljaújhely) r. hadnagy, fedőneve: „Vértesi”. Jogot végzett Pécsett. A protestáns világszervezetekben végzett hírszerzés felelőse. 1973-ban szigorúan titkos állományú r. főhadnagy;

 

Stökl József  (1936. március 10, Budapest) r. főhadnagy, fedőneve: „ Zentai”. Az ELTE BTK magyar-olasz szakát végezte el. Az Elvi és Nemzetközi Főosztály előadójaként elsősorban a Vatikán és a nemzetközi hierarchiák tekintetében felelt a legálisan és sötéten szerzett információk elemzéséért és feldolgozásáért. 1977-ben r. százados, a III/I-4. osztály alosztályvezetője, kitüntetett munkásőr;

 

Kozdon János (1930. Budapest) r. százados, fedőneve: „Szűcs”. Nem az ÁEH, hanem a Külügyminisztérium fedése alá tartozott. Egyházi referensként a nem rezidenturális területek (Hollandia, Belgium, skandináv államok és Dél-Amerika) hírszerzéséért felelt. Később a III/I-3. osztály alosztályvezetője, a 4. osztály SZT főoperatív beosztottjaként helyezték ki a bécsi főrezidentúrára 1979-ben. 1984-ben hazahívták, r. alezredesként vonult nyugállományba. (ÁBTL 3.2.6. – 8-70/1/2/3.)

 

(Kiosztott fedőnevek a rezidentúra tisztjeinek)

 

Az egyházpolitikai irányelvekről utoljára 1983. februárjában tárgyalt és határozott az MSZMP Politikai Bizottsága. A határozat nemcsak az egyházpolitika helyzetéről, hanem „megújításának feladatairól” is szólt.

 

 Amikor Miklós Imre 1989. január 4-én elküldte Németh Miklós miniszterelnöknek az ÁEH 1989. évi munkatervét, már élénk viták folytak a lelkiismereti szabadságról és a vallás szabad gyakorlásának jogáról készülő törvény irányelveiről, s a jövőbe tekintve elkerülhetetlenül szóba került a Hivatal munkájának korszerűsítése, szervezeti és működési szabályzatának újragondolása, s időnként a személyi változtatások szükségessége is. Ez megmutatkozott a január 19-i szokásos országos munkaértekezleten is a Lendvay utcában.

 

(A Világosság szervezési dossziéja az ÁBTL-ben)

 

Február 8-án Londonban egy egyházakkal foglalkozó tudományos konferencián Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter előadásában elmondta: a magyarországi reformok érintik az állam és az egyház alkotmányos viszonyát, tervezik az egyházak ellenőrzésére, tevékenységük korlátozására létrehozott intézmény: az Állami Egyházügyi Hivatal felszámolását.

 

A hír kapcsán február 14-én Miklós Imre, az ÁEH elnöke - némi értetlenséggel -levélben kért tájékoztatást Németh Miklós miniszterelnöktől a várható politikai döntésről, tudakolva saját teendőit is, mert „egyre inkább dezorganizálódik és demoralizálódik a hivatal”.

 

A miniszterelnök nem válaszolt, ám a körülményekből Miklós Imre megértette, hogy Kulcsár Kálmán nem a saját véleményének adott hangot Londonban, hanem a kormány és a miniszterelnök egyeztetett szándékának, s tapasztalt vezetőként tudta: nem véletlenül hagyták ki a döntés előkészítéséből.

 

Március 1-én a KB Agitációs és Propaganda Osztályának utódja: a Társadalompolitikai Osztály, s az Agitációs és Propaganda Bizottság helyén létrejött Társadalompolitikai Bizottság megtárgyalta a lelkiismereti szabadságról, a vallás szabad gyakorlásának jogáról és az egyházügyekről szóló törvény politikai irányelveit tartalmazó javaslatot, s ajánlást tett az egyházügyi igazgatás átszervezésére, így az Országos Egyházpolitikai (Egyházügyi) Tanács életre hívására is.

 

Április 5-én az MSZMP Politikai Bizottsága megtárgyalta az előterjesztést és az egyházpolitika megújítása érdekében a politikai gyakorlat átfogó felülvizsgálatát és megváltoztatását javasolta. Szervezeti változtatásként azt, hogy a kormány mellett alakuljon meg az Országos Egyházpolitikai Tanács, mint a társadalmi konzultáció és érdekegyeztetés legfőbb szerve, amely ajánlásokat tehet az egyházügyi kormányzás alkotmányos felügyeletét ellátó kormányfőnek. (A Minisztertanács Egyházügyi Titkársága.)

 

Április 17-én Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke két levelet ír: az egyiket a miniszterelnöknek, a másikat az MSZMP főtitkárának. A miniszterelnöktől május 3-án kap választ.

 

Németh Miklós elvtársnak,                                                                                                         

a Minisztertanács elnöke,                                                                                                               

Budapest                                                                                                                                       

Tisztelt Németh Elvtárs!

Ez év márciusában betöltöm 62. életévemet. Közel negyvenéves egyházpolitikai szolgálatom, 18 éves hivatalvezetői tevékenységem után előterjesztem, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa államtitkári, a Minisztertanács pedig az Állami Egyházügyi Hivatal elnöki tisztségéből, nyugdíjba vonulásom miatt, saját kérésemre felmenteni szíveskedjék.

Köszönöm a bizalmat, amelynek képességeim szerint tisztességgel igyekeztem eleget tenni, hazánk és népünk iránti elkötelezettséggel a hazai és a nemzetközi élet minden területén.

Budapest, 1989. április 17.

Elvtársi üdvözlettel:                                              

Miklós Imre                                                    

 

Grósz Károly elvtársnak,                                                                                                         

a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára                                                                                   

Budapest                                                                                                                                     

Tisztelt Grósz Elvtárs!

Tisztelettel bejelentem, hogy a mellékelt előterjesztésben kértem a Minisztertanács Elnökét, hogy jelen beosztásomból felmenteni szíveskedjék.

Ezúton szeretném megköszönni, hogy a párt az Állami Egyházügyi Hivatal elnöki tevékenységemet segítette.

Kérem Grósz Elvtárs és a Politikai Bizottság egyetértő támogatását.

Budapest, 1989. április 17.

Elvtársi üdvözlettel:                                              

Miklós Imre                                                   

 

Miklós Imre elvtársnak,                                                                                                         

az Állami Egyházügyi Hivatal nyugalmazott elnöke                                                                     

Budapest                                                                                                                                     

Kedves Miklós Elvtárs!

Értesítem, hogy Önt – saját kérésére, érdemei elismerése mellett, nyugállományba vonulása miatt – az Elnöki Tanács az 57/1989. (V.2.) számú határozatával az Állami Egyházügyi Hivatal elnöki tisztsége alól 1989. április 30-ai hatállyal felmentette.

A hatályos jogszabályi rendelkezés alapján Önt 1989. május 1-jétől október 31-éig hat hónapi felmentési idő illeti meg, amelynek tartalma alatt nem mentesül a munkavégzési kötelezettség alól.

Ezúton is megköszönöm több évtizeden át végzett eredményes munkáját. Őszintén kívánom, hogy nyugdíját jó erőben és egészségben sokáig élvezze.

Budapest, 1989. május 3.

Elvtársi üdvözlettel:                                              

Németh Miklós                                                

 

 

[Miklós Imre (1927. március 7, Budapest, Gágó Ilona) Apja: Miklós Dénes portás. Három kereskedelmi iskolai osztályt végzett. 1946-ban belépett a Magyar Kommunista Pártba. 1946-1949: kalauz a Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt.-nél. 1949-1951: a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség, a Magyar Ifjúság Népi Szövetség, majd a Dolgozó Ifjúsági Szövetség politikai munkatársa. Az MKP után az MDP és az MSZMP tagja.

 

1951-ben kerül az Állami Egyházügyi Hivatalhoz. 1953-1956: az egyházpolitikai osztály vezetője. 1956-1971: elnökhelyettes. 1971-1989: elnök, államtitkár.

 Az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja. 1966-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán.

 

1989. április 30-i hatállyal saját kérésére felmentették az ÁEH elnöki tisztsége alól, november elsejével vonult nyugállományba. Kitüntetései: Munka Érdemrend aranya fokozata (1971, 1976), a Szocialista Magyarországért Érdemrend (1984).

2003. március 17-én hunyt el Budapesten.]

 

1989. április 27-én a Minisztertanács ülésén Miklós Imrét felmentették az ÁEH elnöki tisztségéből, nyugdíjba vonulása után Sarkadi Nagy Barna általános elnökhelyettest bízták meg a Hivatal vezetésével.

 

 

[Sarkadi Nagy Barna (1944. augusztus 30, Nagyvárad, Ambrus Magdolna), apja kereskedősegéd. 1965-től az MSZMP tagja.  Vegyészmérnöki diplomát szerzett a moszkvai Lomonoszov Finomkémiai Technológiai Egyetemen 1968-ban. Itthon 1974-ben elvégezte a Marxista - Leninista esti Egyetem szakosító tagozatát. Kutatómérnök a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál (1968 – 1972). A KISZ Baranya megyei Bizottságának titkára (1972 – 1975), első titkára (1975 -1977).

 

Az MSZMP KB Külügyi Osztálya tömegszervezeti alosztályának munkatársa (1977 – 1982). Az Országos Béketanács főtitkára (1982 – 1983). Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese (1984. január 1. – 1989. június 30.)

 

1990-től a Horizont Rt. vezérigazgatója, a Dollar Land Fejlesztési Kft., majd a Microsystem Karrier Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai és igazgatási vezérigazgató-helyettese (2002 -2007). 2008-tól a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai és koordinációs igazgatója.]

 

Május 10-i parlamenti beszédében Németh Miklós ismertette indítványát az ÁEH felszámolásáról és az Országos Vallásügyi Tanács megalakításának tervét.

Május 16-án az MSZMP PB ismét napirendre tűzte az egyházpolitikai kérdéseket a teljes átalakítás igényével. Megállapította:

 

 „Önkritikusan el kell ismernünk, hogy nem sikerült mindenben meghaladni a múlt hibáit. Az egyházak autonómiáját és mozgásterét különböző bürokratikus rendelkezések és jogszabályok korlátozták. Nem tagadhatók a vallásos meggyőződés miatti, politikai indítékú diszkrimináció egyes esetei sem, amelyek gyakran súlyos lelkiismereti konfliktushoz vezettek. A párbeszéd és együttműködés elveinek megfelelő politikai kultúra nem vált elég általánossá sem a pártban, sem a társadalomban.”

„A társadalmi és politikai válság kibontakozása nyilvánvalóvá tette, hogy a politikai rendszer reformjával és a párt belső megújulásával párhuzamosan politikánknak ezt az elemét is alaposan újra kell formálni. A reform egyúttal alkalmat nyújt arra, hogy meghaladjuk egyházpolitikánknak és a vallási és lelkiismereti szabadság érvényesülésének a korábbi politikai rendszer monolitikusságából eredő korlátait és fogyatékosságait.”

 

Május 23-án az ún. kabinetülés (Németh Miklós, Nyers Rezső, Glatz Ferenc, Horváth István és Kárpáti Ferenc) tárgyalta az ÁEH megszüntetéséről előterjesztett javaslatot és a Hivatalt vezető Sarkadi Nagy Barna egyházpolitikai terveit.

 

Június 5-én a Minisztertanács határozatával elfogadta a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elveit (1072/1989 (VI.15.) MT. sz. határozat) és úgy döntött, hogy az ÁEH utáni közigazgatási eljárásokat a Művelődési Minisztérium hatáskörébe utalja.

 

Június 26-i ülésén a Minisztertanács 1989. június 30-i hatállyal jogutód nélkül megszüntette az Állami Egyházügyi Hivatalt és felállította az Országos Vallásügyi Tanácsot. Kibővítette a művelődésügyi miniszter jogkörét azért, hogy az egyházak működésével és a vallás gyakorlásával kapcsolatos igazgatási jogköröket elláthassa, gazdálkodjon az egyházpolitikai célú központi pénzeszközökkel, s működjön közre az állam és az egyház közötti kapcsolatok kialakításában. A kormány létrehozta a miniszterelnök mellett működő Egyházpolitikai Titkárságot, amelynek vezetésével Sarkadi Nagy Barnát bízták meg. A Művelődési Minisztériumban felállították az adminisztratív feladatokat ellátó Egyházügyi Főosztályt, aminek elnevezése 1990-ben Egyházi Kapcsolatok Főosztályára, majd Egyházi Kapcsolatok Titkárságára változott.

 

Október 20-án alakult meg az Országos Vallásügyi Tanács és az Antall kormány megalakulása után, 1990. június 13-án szűnt meg. A konzultatív testület elnöke Németh Miklós miniszterelnök volt, elnökhelyettese Glatz Ferenc művelődési miniszter, titkára Sarkadi Nagy Barna, az MT Egyházpolitikai Titkárságának vezetője. Tagjai: a társadalompolitikai feladatokat ellátó államminiszter, az MT elnökének felkérése alapján a Tanács munkájában részt venni kívánó egyházak, felekezetek, vallási közösségek képviselői, szám szerint: 16 katolikus püspök, nyolc református, két evangélikus, két izraelita egyházi személy, továbbá több felekezet és kisegyház egy-egy képviselője. (Nem vett részt a Jehova tanúi és a Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezet.)

 

1990-ben még a Németh kormány alatt került sor az egyházak szabad működését akadályozó korábbi, 1948-ban és 1950-ben kötött kényszer megállapodások felbontására. Február 16-án Németh Miklós miniszterelnök és Paskai László bíboros, esztergomi érsek közös nyilatkozatban közölték a nyilvánossággal, hogy kölcsönösen semmisnek tekintik az 1950. augusztus 30-án aláírt egyezményt.  Március 19-én a református, az evangélikus és az unitárius egyházzal, valamint az izraelita felekezettel is felbontották az 1948-ban megkötött szerződéseket.

 

Az állam és az egyház megváltozott viszonyának kényes kérdéseit Németh Miklós és kormánya igyekezett saját hatáskörben rendezni, távolodva a pártirányítás rossz emlékű gyakorlatától.

 

 

Hogyan lett törvényesen elismert vallásfelekezet

 

a Hit Gyülekezete?

 

 

1983. szeptember 11-én kérte először törvényesen működő vallásfelekezetté nyilvánítását az Isten Gyülekezete Miklós Imre államtitkártól, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökétől. A beadványt Németh Sándor és Ungvári Sándor jegyezte.

 

Csaknem hat évnek kell eltelnie, amíg 1989. május 26-án a névváltozásokon átesett felekezetet (Isten Gyülekezete, Szentlélek Keresztség) a Hit Gyülekezete néven törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvánítja az Állami Egyházügyi Hivatal. Határozatát az április 27-én felmentett Miklós Imre helyett Sarkadi Nagy Barna általános elnökhelyettes írta alá.

 

Hat év alatt a felekezet vezetői többször fordultak ismételt kérésükkel vagy az Állami Egyházügyi Hivatalhoz, vagy párt, - állami és kormányzati vezetőkhöz (Kádár János, az MSZMP főtitkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Grósz Károly miniszterelnök) tipizálható módon mindenkor három dolog történt vagylagosan:

 

a., Az Állami Egyházügyi Hivatal megtagadta a kérés teljesítését;

b., Állami Egyházügyi Hivatal egyáltalán nem válaszolt a felekezet leveleire;

c., Az Állami Egyházügyi Hivatal olyan tájékoztatást adott a felsőbb vezetőknek, hogy azok érdemben és saját nevükben  nem foglalkoztak a felekezet kérésével.

 

Milyen indoklással tagadta meg az elismerést az ÁEH, amely a felsőbb vezetőknek küldött tájékoztatójában hangsúlyozta, hogy véleményét előzetesen egyeztette a Belügyminisztérium illetékeseivel, akiknek egyetértésével elutasító a válasza.

 

Miklós Imre írja 1984. december 19-én Németh Sándornak:

 

„… megállapítottam, hogy a megalakulni kívánó vallásfelekezet szertartásai, a tervezett szervezet tevékenysége a fennálló törvényekkel és a közerkölcsiséggel ellentétben áll. A csoport erőszakos fellépésével zavarja a törvényesen elismert felekezetek működését. A befolyása alá került személyeket lelki kényszer alkalmazásával szembeállítja családjukkal és elszakítja őket munkahelyüktől, választott hivatásukkal.”

 

Válaszában Németh Sándor cáfolja a tájékozatlanságból, elfogultságból fakadó, a tárgyilagosságot mellőző vádakat. Az ismert egyházaktól hitelvi eltérések különböztetik meg őket, de szervezeti szabályzatuk és működésük törvénytisztelő:

 

„Felekezetünk tevékenysége hathatósan szolgálja a közerkölcs javulását. Gyülekezeti tagjainkat arra tanítjuk és neveljük, hogy gyakorlati módon – becsületes munkával, jó erkölcsi példával, helytállással – bizonyítsák, hogy törvénytisztelő emberek és a magyar társadalom hasznos tagjai. Számos példával tudom bizonyítani, hogy egyházunk szolgálatának hatására a társadalomból kiszakadt, a közerkölcstől elrugaszkodott, az élet perifériájára szorult, deviáns viselkedésű fiatalokból hasznos munkát végző, megbecsült apák és anyák lettek.”

 

További levélváltások közben, a Gyülekezet vezető lelkésze többször is tájékoztatta az ÁEH vezetőit az alkotmányos jogaikat sértő, sorozatos zaklatásokról, megkülönböztetett hatósági és munkahelyi bánásmódról, elbocsátásokról, megfélemlítő akciókról, rendőrségi kihallgatásokról, aszófői imádságos házuk felgyújtásáról, stb.

 

A Szabadegyházak Tanácsától hiába kértek teljes jogú tagságot, támogatásukra nem számíthattak. (Már csak azért sem, mert a SZET elnöke: Szakács József, adventista lelkész 1956 júniusi beszervezésétől kezdve „Szaniszló Pál” fedőnéven az egyházi elhárítás (III/III-1) titkos munkatársa volt.)

Ellenben számos egyházi vezető – Indiától az USA-ig – emelte fel a szavát és sürgette az un. pünkösdi-karizmatikus  (pentacostalist) reform-keresztény irányzat legjelentősebb magyarországi képviselőjének az állami elismerését a magyar vezetőknél, hasonlóképpen amerikai kongresszusi képviselőkhöz és szenátorokhoz.

 

1988 nyarán négy amerikai szenátor (Paul Simon, Daniel K. Inouye, John H. Chafee, John D. Rockefeller IV.) és hat kongresszusi képviselő (Glenn English Oklahomából, Mike Lowry Washingtonból, Bill Schuette Michiganból, Hank Brown Coloradoból, Bill Gradison Ohioból, Richard J. Durbin Illionisból a washingtoni magyar követségen keresztül beadvánnyal fordultak a Várkonyi Péter vezette Külügyminisztériumhoz és a legfelső vezetéshez, annak útján pedig az Állami Egyházügyi Hivatalhoz, tiltakozva és döntést sürgetve. Egy háromtagú küldöttség személyesen kereste fel a magyar külképviseletet, további leveleket is átadva.

 

(Paul Simon szenátor (USA) levele a washingtoni magyar nagykövetnek)

 

A beadványok és az élőszóban előadott vélemények megegyezően hívtak fel a Németh Sándor lelkipásztor vezetése alatt álló, a Hit Gyülekezete (Faith Church) nevű vallási csoport törvényes elfogadására, támogatására, a velük szemben alkalmazott diszkriminatív intézkedések felszámolására, a vallásszabadság teljes garantálására. (Már Grósz Károly miniszterelnöknek a szenátusban tett látogatásakor is felvetődött az érintett témakör egy kérdés formájában.)

 

A válasz kifelé: udvarias cáfolat és figyelemelterelés. Befelé pedig továbbra is – még 1988. szeptember 2-án is -:

 

„A Hit Gyülekezete néven működő vallási közösség tevékenysége nem egyeztethető össze társadalmi berendezkedésünkkel. A Belügyminisztérium illetékeseivel egyeztetett álláspontunk szerint a csoport vezetőinek személye nem nyújt garanciát vallásfelekezetként történő működésük elismeréséhez. Mindezeket figyelembe véve az 1988. július 19-én benyújtott elismertetés iránti kérelmük elutasítását továbbra is indokoltnak tartom”(ÁEH, Miklós Imre)

 

Az egyházpolitika reformja, a vallási és lelkiismereti szabadság érvényesülését garantáló jogszabályok, Miklós Imre felmentése és az Állami Egyházügyi Hivatal jogutód nélküli megszüntetése vezetett el az 1989. május 26-i döntéshez: elfogadták a Hit Gyülekezete szervezeti és működési szabályzatát, s törvényesen működő vallásfelekezetnek nyilvánították.

 

(Törvényes felekezetté nyilvánítás: 1989. május 26.)

 

[Németh Sándor (1950. november 21, Gelse, Kovács Gizella) Szülei római katolikusok. Nagykanizsán érettségizett 1969-ben, novemberben illegális határátlépés kísérlete miatt letartóztatták a jugoszláv-osztrák határon, néhány napot börtönben töltött. 1971-ig kellékes a Magyar Televízióban, illetve a Természettudományi Múzeum Könyvtárának munkatársa. Sorkatonai szolgálat (1971-1973) után a Hittudományi Akadémia civil hallgatója lett. Teológus hallgatóként a katolikus karizmatikus mozgalom elindítója feleségével, Judittal, aki középiskolai nyelvtanár. 1977-ben kötöttek házasságot, hamarosan több hatósági eljárás is indult ellenük.

 

1978-ban felnőtt vízkeresztségben részesültek. Még abban az évben kapcsolatba kerültek Derek Prince-szel, a nemzetközileg ismert és befolyásos bibliatanítóval, akinek tanítványai lettek, s akitől – akárcsak más amerikai evangéliumi intézményektől – keresztény teológiai irodalmi műveket, tanulmányokat kaptak, amelyeket Judit fordított magyarra.

 

 1979-ben a katolikus egyházból kilépve Németh egy budaörsi magánházban bibliai hiten álló evangéliumi csoportot alakított és karizmatikus istentiszteleteket kezdett el tartani. Ebből a csoportból nőtt ki a Hit Gyülekezete, amelynek létszáma 1989-re elérte a kétezer főt. Ebben jelentős szerepe volt a vezető lelkészt segítő Uzoni Péternek, dr. Mészáros Istvánnak és kívülről Iványi Gábornak.

 

A Németh házaspárt 1980-ban az USA-ban, Floridában  a Fort Lauderdale-i Good News Churchben szentelték fel pásztornak és erősítették meg szolgálatukat. Németh Sándor ezután az igehirdetést, a tanítást, a pásztorlást és a gyülekezetvezetést választotta feladatának, felesége a pásztorlási munkák mellett a gyülekezet zenei szolgálatát.

 

1980 és 1989 között földalatti egyházként élt a közösség, állambiztonsági megfigyelés és ellenőrzés alatt, a gyülekezet vezetője nem utazhatott külföldre. Ekkor már együttműködtek a demokratikus ellenzékkel, mindenekelőtt a Szabad Kezdeményezések Hálózatával.

 

(Németh Sándor sajtótájékoztatója 1989. május 26-án a Hit Gyülekezete törvényes elismerése alkalmából)

 

A magyar állam csak 1989 májusában ismerte el hivatalosan a Hit Gyülekezetét törvényes felekezetnek. Ebben az évben Németh Sándor alapította a gyülekezet teológiai és hitéleti folyóiratát, az „Új Exodus”-t, amely az első karizmatikus teológiai folyóirat volt Magyarországon. 1990-ben a Németh házaspár teológusi diplomát kapott a Kelet-Közép-Európai Bibliaiskola és Lelkészképző Intézettől, amely addig illegalitásban tevékenykedett. 1994-ben életre hívták a gyülekezet karitatív szervezetét: a Hiteles Adakozók Hálózatát (HAH), amely határainkon túl is működik.

 

1995-ben főiskolai tanárnak nevezték ki Németh Sándort és feleségét. Néhány munkatársukkal megalapították a Szent Pál Akadémiát. Kezdeményezésükre kezdte meg az oktatást 1997-ben a Bornemissza Péter Gimnázium és Általános Iskola. Ebben az évben jelent meg a „Hetek” című közéleti hetilap. 1998-ban avatták fel a gyülekezet új, országos központját: a Hit Csarnokát. Interaktív, élő istentiszteletüket 2001 végétől közvetíti az ATV Vidám Vasárnap címmel.

Ma már 70 ezer fős tagsággal és jelentős támogatói körrel rendelkezik a Hit Gyülekezete, hazánk negyedik legnagyobb egyháza, hívei 300 közösségben működnek az országban és a határokon túl. Alapítója és vezető lelkésze aktív hazai tevékenysége mellett kiterjedt nemzetközi szolgálatot is végez.

 

A gyülekezet egyes vezetői hitbeli, egyházvezetési és gazdálkodási kérdésekben nem értettek egyet Németh Sándorral és a vezetés többségével, alapvetően a presbiteri (testületi) gyülekezetvezetés és a helyi gyülekezetek autonómiája mellett álltak ki. Sikertelen törekvéseik miatt 1998-ban kiváltak a gyülekezetből és Budapesti Autonóm Gyülekezet néven új közösséget alakítottak.]

 

 

Állambiztonsági jelentések

 

az egyházi elhárítás és a hálózati személyek köréből

 

„Először az őröket állítsd a helyükre, mert az őrzöttek minden alkalmat megragadnak a szökésre!”(A CSEKA parancsfüzetéből.)

Hogyan lett egy négy polgárit végzett államvédelmi határőrből az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársa, több megyei tanács egyházügyi előadója, titkára?

 

Prazsák Mihály (1928. május 15, Tápiószentmárton, Németh Erzsébet), apja levélkihordó Albertirsán, anyja háztartásbeli, három testvére volt. Nyaranta gazdáknál dolgozott, de a kulákoknál „szolgálni semmi áron sem akartam.” Négy polgárit végzett, 1944-ben inas lett a pilisi Hangya szövetkezetben. „A felszabadulás után közvetlenül az irsai postán dolgoztam, mint telefonközpontos a szovjet bajtársakkal együtt kb. 8 hónapig.”1947-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, amely három hónapos téli népfőiskolára küldte. Ezután már a községházára helyezték közellátási területre, majd az albertirsai földműves szövetkezetbe terményfelvásárlónak.

 

(Prazsák Mihály („Könyves Dániel”))

 

 Innen vonult be a kőszegi államvédelmi határőr zászlóaljhoz 1949 november 17-én, a szombathelyi államvédelmi határőr század törzsállományába tartozott. 1950-ben MDP tag, a század DISZ titkára, aktív politikai munkás, politikailag és erkölcsileg egyaránt megbízhatónak tartják. Az elhárításnak tervei vannak vele, szeptemberben saját maga kéri:

„… hivatásos tagja akarok lenni az Államvédelmi Hatóságnak és szeretnék elmenni felderítő tiszti iskolára vagy ehhez hasonló vonalra.”

 

(Prazsák személyi törzslapja)

 

Napokon belül beszervezi az elhárítás „Könyves Dániel” fedőnéven, kapcsolattartója Elischer Dezső államvédelmi őrmester. 1950. szeptember 29-én kelt beszervezési nyilatkozatában – egyebek között – ezt írja:

„Becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy az Államvédelmi Hatóságnak minden erőmmel és tudásommal segítségére leszek a reakció ellen folytatott harcban.”(ÁBTL 3.1.1. B-80150)

 

Egy hónapos pártiskolát végez, hamarosan a század politikai tisztje mellett írnokként teljesít szolgálatot. Információs jelentéseivel megvannak elégedve. Jól mutatott rá a politikai munka hiányosságaira, s felderítette egy államvédelmi őrvezető és egy őrmester kulák származását, amiért azokat eltávolították a Hatóság kötelékéből. Mindezért 1951 októberében átminősítik rezidenssé, Balogh János államvédelmi alhadnagy, elhárító tiszt több informátort kapcsol hozzá és meghatározza új feladatait a századnál. Példás szorgalommal, dicséretekkel dolgozik.

 

(Prazsák beszervezési nyilatkozata)

 

1952-ben történt leszerelése után az Állami Egyházügyi Hivatal veszi át, megbízhatósága alkalmassá teszi bizalmas feladatok ellátására. 1952. áprilisától júniusig a Hivatal munkatársa Győrben, júniustól 1953. márciusáig Szegeden, onnan Szombathelyre, majd 1955 tavaszán Veszprémbe helyezték, egyházügyi előadó egészen 1956-ig. Az állambiztonság „T” lakásgazdaként foglalkoztatta.

 

Az első között lépett be az MSZMP-be.

 

 „Az ellenforradalom alatt is kitartott elvei mellett, majd az ellenforradalom szétverése után azonnal jelentkezett a rendőri karhatalomba szolgálattételre. 1957 áprilisában visszahelyezték régi szolgálati helyére az Állami Egyházügyi Hivatalhoz Szombathelyre, ahova családját is vitte. Lakását időközben a Városi Tanács két család részére utalta ki, így tovább foglalkoztatni és felhasználni nem tudjuk.” – olvashatjuk a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának 1957. szeptember 9-i jelentésében.

 

A dekonspirációs veszély miatt Knéz András r. őrnagy, az osztály vezetője engedélyezte Prazsák Mihály kizárását  a „Várlak” „T” lakásgazda hálózatból. Ám hozzátette: amennyiben az új beosztása helyén lakáskörülményei megfelelnek az operatív körülményeknek, úgy továbbra is javasolják lakásgazdaként való foglalkoztatását.  Prazsák Mihály 1958. január 13-án Titoktartási Nyilatkozatot tett, miszerint: „… tudomásul veszem, hogy a volt ÁVH és a köztem lévő titkos együttműködés megszakadt”, s kijelenti: az államtitkokról soha, senkinek semmilyen formában említést nem tesz.

 

(Prazsák „Könyves Dániel” titoktartási nyilatkozata)

 

Szombathelyről 1961. szeptemberében tér vissza Veszprémbe, ahol a megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának egyházügyi titkára lesz egészen 1974. augusztus 31-ig. Azt követően a Veszprém megyei Vendéglátó-ipari Vállalatnál dolgozik. (Új beosztásáról nincs információ.)

 

Az Állami Egyházügyi Hivatal Világosság Rezidentúrájának 1969. decemberi 9-i jelentése beszámol Mons. G. Chelli tanácsos, a vatikáni államtitkárság magyar referense november 23-i, veszprémi látogatásáról és megbeszéléseiről. (ÁBTL – 3.2.6. – 8 -70/II.) A jelentés alapja Prazsák Mihály egyházügyi tanácsos és Sebestyén József c. apát, általános helynök tájékoztatója. A jelentés jól rávilágít a korabeli biztonsági helyzetre.

 

„Chelli november hó 23-án, vasárnap délelőtt Dr. Klempa Sándor apostoli kormányzóval tanácskozott először. A beszélgetés elején Chelli megkérdezte, hogy van-e a szobában mikrofon elhelyezve, majd a nemleges válasz után bekapcsolta a táskarádióját és azt követően tette fel kérdéseit. […] A mintegy másfél órás négyszemközti beszélgetés végén egy 18 pontból álló kérdőívet kellett Klempának kitöltenie… majd három személy behívását rendelte el: Dr. Lékai László pápai kamarás, plébános, Badacsonytomaj; Dr. Pesta Ferenc plébános, Bálványos; Dr. Orosz István tb. kanonok, plébános, Csesznek. Chelli utolsónak Hegyi János irodaigazgatót kérette magához…majd délután pontban 6 órakor elutazott Veszprémből.

 

A kérdőívek szövegét Klempa kormányzó a napokban átadta Prazsák Mihály egyházügyi tanácsosnak, aki azt azonnal elküldte az AEH-ba Balló István elnökhelyettes részére.”(ÁBTL 3.2.6. - 8 -70/2)

 

(Chelli megkérdezte: „Van-e a szobában mikrofon elhelyezve?”)

 

 

Szakács József adventista lelkész, a politikai rendőrség „Szaniszló Pál” fedőnevű ügynöke, majd titkos munkatársa egészen más közegből indult, mint Prazsák Mihály („Könyves Dániel”).

 

 

(Szakács József)

 

 

1930. február 20-én született Nyírpazonyban, anyja: Szakács Piroska. 17 éves korában lett a Heted Napi Adventista Egyház tagja. A középiskola után 1948-tól elvégezte egyháza Lelkészképző Intézetét és segédlelkész lett a tiszavidéki egyházkerületben. 1957-ben avatták lelkésszé. Kijárta a MÚOSZ két éves újságíró iskoláját is. (1970). 1965-ben a H. N. Adventista Egyház Tanácsának tagja, területi titkár, majd területi elnök. 1971 és 1980 között a H. N. Adventista Egyház elnöke, a Szabadegyházak Tanácsának (SZET) alelnöke.

 

Palotay Sándor SZET elnök halála (1979) után, 1980-tól Szakács lesz az elnök. A SZET Lelkészképző Szemináriuma társadalomtudományi tanszékének tanára, 1979-től a Szeminárium igazgató tanácsának elnöke. 1985-ben a Debreceni Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli doktorává avatják. Az Egyházközi Békebizottság alelnöke. 1985-ben országgyűlési képviselő lett. 1988. január 24-én hunyt el.

 

(Szakács „Szaniszló Pál” állambiztonsági nyilvántartó kartonja)

 

Huszonhat éves korától kettős életet élt és példátlanul hosszú ideig: 29 esztendeig szolgálta titokban az állambiztonsági szerveket. De csak azért nem tovább, mint 1985. szeptember 16, mert akkor „választott funkcióba került”(így a 6-os kartonja), tehát bevitték a magyar országgyűlésbe.

 

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában meglévő állambiztonsági nyilvántartó kartonja tavaly kiegészült a mágnesszalagok hálózati adattárában (ÁBTL H-2.3.2.) megtalált adatokkal. A titkosszolgálatoknak írt jelentéseit 12 Munka Dosszié őrzi (ÁBTL M-40918 + 11)

 

1956. június 13-án szervezte be a Belügyminisztérium I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség IV. főosztályáról (belső reakció elhárítás) Farkas Imre államvédelmi alhadnagy „Szaniszló Pál” fedőnéven, hazafias alapon a „H. N. Adventista szekta vonalán”. Kezdetben ügynök, majd titkos munkatárs. 1957. augusztusában átvette a Szabolcs-Szatmár megyei főosztály. 1961. májusától a II/5-c alosztály foglalkoztatta, amelynek feladata a klerikális reakció elleni harc volt (egyházak, felekezetek, szekták, szerzetesrendek megfigyelése, ellenőrzése, elhárítása) Berényi István r. alezredes vezetésével.

 

 A BM III. Főcsoportfőnökség 1962. augusztusi megalakulása után átvette az egyházi elhárítás (III/III-1-b, majd III/III-1-c). 1985. szeptember 16-án, említett képviselősége miatt szűnt meg titkos együttműködése az állambiztonsággal, anyagát irattárazták. Tizenkét dossziényi jelentést írt.

 

A politikai rendőrség (BM III/III. Csoportfőnökség), az Állami Egyházügyi Hivatal és a „Világosság” belső Rezidentúra utasításai szerint végezte kártékony hálózati munkáját.

 

(Szakács a mágnesszalagok hálózati adattárában)

 

 Akadályozta az adventista egyház egységes működését, információival indokolatlanul is a szakadárokkal való folyamatos konfrontációra sarkallta feletteseit, nem egyszer félrevezette a külföldi egyházi vezetőket, feszültségeket indukált, belső ellentmondásokat élezett ki és békés megoldásokat kereső hívő embereket állított szembe egymással. A mögötte felsorakozó hálózati személyek bomlasztó tevékenysége és az adventista egyház élén 1953 után bekövetkezett vezetőváltás nyomán (egy embercsempészésért elítélt adventista lelkészt ültetett pozícióba a hatóság) az addig fejlődő egyházi élet – 7500 bemerített felnőtt tag és 120 igehirdető – a hatvanas évek közepére alaposan visszaesett, a kényszerű távozások, elbocsátások és a morális megrázkódtatások miatt a hívők száma felére csökkent.

 

„Szaniszló” 1973. december 20-i jelentése abból az alkalomból íródott, hogy a Szabad Egyházak Tanácsa az állam és az egyházak közötti egyezmény megkötésének 25. évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartott az adventista egyháznál, amelyen részt vett Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke is. Az államtitkár megállapította, hogy a kisegyházak magukévá tették az egyezmény szellemét, s bekapcsolódtak a józan fejlődés folyamatába. Az adventista gyülekezet vezetője: Nemes Artúr lelkendezett: „Egy legmagasabb szintű ünnepségen mutatták meg nekünk az utat, amelyen járni kell tovább.” Az ügynök idézte saját magát is: „Igen hatásos volt Szakács József felszólalása is. Többen reagáltak rá. A fiatalok előtérbe hozását segítette elő.”

 

Az ünnepség után a SZET képviselői a pünkösdieknél vettek részt országos ülésen, ahol már jelentkeztek bizonyos „fegyelmezetlenségek”. Mégis, a jelentést értékelő Bere József r. őrnagy (III/III-1-c) rendkívül elégedett volt: „… egy jól előkészített, forró hangulatú ünnepségen fejtették ki hűségüket a kisegyházak vezetői. Az elhangzott nyilatkozatok olyan jelentőséggel bírtak, amire nem volt példa az utóbbi 15 évben a szekták vonatkozásában.”

 

Szaniszló” titkos munkatárs azt a feladatot kapja, hogy jelentse folyamatosan a szakadár adventista csoportok engedély nélküli tevékenységét, bomlasztásuk célja, hogy a félrevezetettek legálisan térjenek vissza elismert egyházukba. Így jelent „Szaniszló” például Budai Zoltán csoportjáról, aztán a Négyesi féle csoportról, majd Papp Sándor szakadárjairól, akik azért is veszélyesek, mert Iványi Tibor támogatja őket és Uzoni Zsuzsa is szimpatizál velük. Iványi Tibor nyíregyházi metodista lelkész személye kiemelten foglalkoztatja a SZET elnökét, mert saját ügyében Kádár Jánoshoz fordult levélben, engedély nélkül tovább folytatja lelkészi hivatását, igazolványát nem adta le.

 

1974. szeptemberében a kormány és az ÁEH dicséretben részesítette Szakács Józsefet, Nagy Józsefet és Laczkovszki Jánost a Szovjetúnióban tett látogatásuk eredményeiért. Ennek azért volt jelentősége, mert – állambiztonsági értékelés szerint – a nyugati szektaközpontok fokozott érdeklődést mutattak a szovjet kisegyházak iránt és figyelemmel kísérték a magyar delegáció útját. Szakács arról számolt be: bizonyos engedményeket lát a nyugati központok vezetőinek megnyilatkozásaiban a korábbi merev szovjet ellenesség tekintetében.

 

Az ÁEH külön is megdicsérte a baptistákat az Amerikában elért eredményekért, Szakács József egyházelnököt („Szaniszló” titkos munkatárs) pedig azért, mert „a Helsinkiben tartott konferencián a magyar egyház érdekeit pozitív eredménnyel tudták képviselni a szovjetúnióbeli látogatással kapcsolatban.” Palotay Sándor –írja jelentésében a tm. – bizonyos egykedvűséggel fogadta, hogy akkor dicsérik meg a tagegyházak vezetőit látogatásaik eredményeiért, amikor ő nem volt a delegáció tagja. Ugyanakkor a kisegyházak vezetőinek körében nagy feltűnést keltett Palotay SZET elnök lányának, Klárának a disszidálása.

 

[Palotay Sándor (1926. szeptember 25, Lupény) adventista lelkész, a Szabadegyházak Tanácsának elnöke. 1954-től a H. N. Adventista Egyház alkalmazottja, lelkésze, majd gazdasági titkára. 1958-ban a SZET titkára. 1961-ben a főtitkári és elnöki tisztet egyesítve ügyvezető igazgatója, 1969-től elnöke. 1966-ban létrehozta a SZET Lelkészképző Intézetét, 1972 óta az itt végzettek a debreceni Református Teológiai Akadémián tehetnek lelkészi vizsgát. 1958-tól tagja a Keresztyén Békekonferenciának. 1972-ben a debreceni Református Teológiai Akadémiától tiszteletbeli tanári oklevelet kapott. 1978. június 1-én a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémia tiszteletbeli doktorává avatta. 1960-ban felelős szerkesztője a „Békehírnök” c. baptista lapnak, a Theológiai Szemlében és más egyházi lapokban publikált. Önállóan és másokkal több kötetet szerkesztett, pl. A nazarénusok, A „Jehova Tanúi”. Budapesten hunyt el 1979. augusztus 5-én.]

 

1975 tavaszán az egyházi elhárítás jelentést kér az adventista egyházból 1914-ben kiszakadt, magát Reform Adventistának nevező – általában Őrállókként ismert – szektával kapcsolatban, továbbá az 1945 után kivált Budai féle mozgalomról és az 1965-ös események során önállósult Négyesi féle csoportosulásról, nem különben a Jehova Tanúi széleskörű szekta mozgalomról.

 

Az aktív Őrállók, vagy Reform Adventisták számát 300-400 hívőben határozza meg Szakács szentendrei központtal, Juhász Sándor kertész vezetésével. A mozgalom a tagokat az egyházi vezetés ellen hangolja,- szól a jelentés -, a lojális vezetők tekintélyének lejáratására. Prédikátori szolgálatot végez náluk Papp Sándor (Nyíregyháza), Varga Géza (Hidas), Sári Péter (Szőreg), Bokor Sándor (Szentes), Hegedűs István (Sárszentmiklós).

 

A Budai Zoltán – Nagy Gyula féle csoport az ötvenes években szakadt ki, a Négyesi – Vigh féle pedig 1965-ben. Az utóbbiak hangsúlyozták: ők is az adventista egyház tagjai, azzal a különbséggel, hogy az igazság képviselete mellett megmaradtak úgy, hogy sem az állammal, sem a SZET-tel, sem az Ökumenikus Tanáccsal semmilyen kapcsolatot nem kívánnak fenntartani. Az adventista egyház vezetősége viszont egyértelművé tette: nem tartja őket adventistáknak, magatartásukat elítéli.

 

A Jehova Tanúi mozgalomról kezdett felméréseknek már a kezdetén megállapították, hogy az adventistáknak nagyon nehéz a kapcsolatot felvenni velük, akár párbeszédet kiprovokálni körükben. Azt írja Szakács:

 

„A jehovisták tudják, hogy bibliailag a legnagyobb ellenfelük az adventisták, ezért ha valakitől megtudják, hogy adventista keresi velük a kapcsolatot, lehetőleg igyekeznek távol maradni.”(ÁBTL 3.1.2. M-40918/6)

 

1976 májusában Egervári Oszkár és Vankó Zsuzsa volt adventista lelkészek „szakadár” tevékenységét veszi célba „Szaniszló Pál” titkos munkatárs. „… ahol járnak, mindenütt sorozatosan teszik tönkre azt a 10 éves jó szolgálatot, amit eddig az egyházvezetés felépített.”- foglalja össze vizsgálódását. A két lelkész március 20-án Miklós Imre államtitkárhoz küldött beadványát megtévesztőnek nevezi, amelyet azzal a céllal írtak, hogy „alattomos munkájuk” leplezve maradjon. „Szaniszló” úgy vélte: „… jól látható, hogy egy Nyugatról hosszabb ideje irányított akcióról van szó”.

 

Bere József r. őrnagy úgy értékeli a történteket, hogy a szakadárok földalatti egyházként akarnak működni, illegális körülmények között, s ehhez titkosan a svájci divízió is hozzájárul, még anyagiakkal is. A csehszlovák adventista vezetők beavatkozása azt mutatja, hogy a szakadárokat támogatják az egyháztanáccsal szemben, már csak azért is, mert attól tartanak: őket is egy SZET-hez hasonló szervezetbe akarják tömöríteni. (ÁBTL 3.1.2. M-40918/7)

 

(„Szaniszló” egy Munka Dossziéja a 12 közül)

 

1976. október 28-án – amikor Miklós Imre államtitkár éppen Svájcban tárgyalt az adventista központban – Telkibányán előre megtervezett módon több mint 15 szakadár csoportból jelentek meg szélsőségesen gondolkodó hívők a budapesti Kovács Pál vezetésével, - jelentette „Szaniszló” a BM III/III-1-a alosztálynak.

 

„Író Rudolf ausztráliai lelkész már egy hónapja Magyarországon tartózkodik, látogatja, bujtogatja a szektás érzelmű tagokat, s így egészen vad helyzet alakult ki”, - írja a titkos munkatárs, majd így folytatja: „Ifj. Kastyó Béla telkibányai és Márton Sándor besztercei fiatalok felálltak nyíltan ilyen kijelentéseket tettek: „Nem vagyunk hajlandók senkinek sem engedelmeskedni. Dániel próféta államellenes volt, így ha hűségesek akarunk lenni a mi hitünkhöz, nekünk is azzá kell válnunk. Az egyházvezetésnek azért nem engedelmeskedünk, mert ők meghajoltak az állam előtt.”

 

„Szaniszló” szerint a telkibányaiak teljesen Molnár Gyula volt horthysta katonatiszt befolyása alatt állnak, aki Egervárival és Vankóval rendszeresen jár le erősíteni a szélsőségeseket, a csoport megnyilatkozásai egyre inkább társadalomra veszélyesek. Így az egyházban lehetetlenné válik a törvényes keretek közötti működés, a józanabb egyháztagok elbizonytalanodnak, a hivatalos vezetés semmilyen jogvédelmet nem kap.

 

Szakács („Szaniszló” tm.) arról is jelent, hogy Laczkovszki János baptista elnök szerint, Palotay Sándor SZET elnök összeroppant a rá nehezedő terhek alatt. Külföldi útjai alkalmával zavaros pénzügyi manipulációi voltak, melyekkel a magyar államot is lejáratta, de ezekre a világszervezet vezetői rájöttek.

Új jelenség, hogy R.H. Pierson lemondott az Adventista Világszervezet vezetéséről és N. Wilson, az Észak-amerikai adventista Divízió elnöke vette át a Generál Konferencia vezetését. Szakács ezt így értékelte: „A háttérben a nép megmozdulása áll, adminisztratíve elszeparálódni akarnak a világszervezettől.”

 

„Szaniszló” vészjósló jelentései nyomán az egyházi elhárítás az Állami Egyházügyi Hivatallal értékeli az előállott operatív helyzetet és a szükséges korlátozó intézkedések megtételét tervezi a szakadár ellenzéki csoportokkal szemben, párhuzamosan a lojális egyházvezetés munkájához nyújtott tényleges segítséggel az egyházpolitikai céloknak megfelelően. Szakács utasítást kap: a lelkészkar bevonásával hasson oda, hogy a szakadár lelkészeket elszigeteljék, a megtévedt hívőket pedig visszasegítsék az egyházi keretbe. (ÁBTL 3.1.2. M-40918/8)

 

1980. augusztus12-én 11 oldalas dolgozatot nyújt be tartótisztjének „Szaniszló” titkos munkatárs „A közösen kialakított megállapodások korrekt megtartása, eredmények és feladatok az egyezmények területén.” címmel. Természetesen az állam és az egyházak közötti viszonyt szabályozó okmányokról van szó, az egyezményekbe foglalt állami elvárások teljesülésének eredményeiről és hiányosságairól, pártkongresszusi határozattal és Kádár idézettel alátámasztott aktuális teendőkről. „Szaniszló” rámutat: mivel a magyar egyház politikája kiváló eredményeket ért el az elmúlt években, az ellenségnek lépnie kell:

 

„Ezért évről-évre új taktikai manőverek és stratégiai elképzelések sorával lép elő. Tervszerűen támadják valamennyi hazai egyház vezetőjét és egyházpolitikai vonalvezetését. Fertőzik az őszinte gondolat világát és pénzelik azokat, akik emberi voltukat, elveiket az utcán is készek áruba bocsátani.

A Nyugat egyre több olyan találkozást szervez, amelyre kis létszámban is készek fogadni a reakciós személyeket és őket tovább képezni. Mindent megtesznek azért, hogy a hazai reakciós egyházi vonalakat elvileg és anyagilag segítsék. Példaként lehetne itt felhozni számos olyan személyt, aki az átlagosnál jóval magasabb életszínvonallal dicsekedhet, viszont senki sem ellenőrzi a bevételi forrásokat.”

 

Szakács József ekkor már rég túl van Palotay Sándor SZET elnök bevételi forrásainak bírálatán. 1979. szeptember 11 és 14 között a magyar Heted Napi Adventista Egyház 3 tagú delegációja részt vett az Euró-Afrikai Divízió svájci ülésén, amelynek tapasztalatairól a titkos munkatárs írásban számolt be. Ebben szóvá teszi a pünkösdiek, a baptisták és az adventisták tartozásait, de lényegében a SZET hanyag és felelőtlen gazdálkodásának súlyos következményeire hegyezi ki mondanivalóját, nem titkoltan Palotay kemény elmarasztalásával:

 

„Nem kell megerőltetés ahhoz, hogy kb. 5.000.000.-Ft,-ra vegyék Palotay sikkasztásait, melyekről nagy mértékben tudott az Állami Egyházügyi Hivatal is, különösen dr. Pozsonyi és dr. Völgyesi, akik igen sokat takartak Palotaynak… aki az utóbbi években már csak a milliók elköltésével foglalkozott, s ezért vált gazdasági hivatallá az egész SZET. Legalább 70 lakáscserét bonyolított le Palotay, s ezeknél minimum 100.000. Ft. esett le esetenként, ebből fedezte Palotay éjszakáit és kártya költségeit. De tehette, mert volt, aki falazzon.”

 

1980-ban, amikor már Szakács József a Szabad Egyházak Tanácsának (SZET) elnöke, ő tesz javaslatot az elnökségi tagok és a tagegyházak vezetőségi tagjai állami fizetésének kiegészítésére az alábbiak szerint (ÁBTL 3.1.2. M-40918/9)

 

(Szakács javaslata a vezetők állami fizetésének kiegészítésére)

 

1981. október 1-i hatállyal az Állami Egyházügyi Hivatal engedélyezte a Magyar Evangéliumi Testvérközösség legális működését. Alakuló ülésüket Nyíregyházán tartották, élükön Deák József elnökkel. Az ünnepi eseményen részt vett Szakács József SZET elnök is, aki hálózati személyként hamarosan jelentette a történteket a BM III/III-1-c alosztályának.

 

A 300-400 részvevő között a titkos munkatárs olyanokat is látott, akik sohasem tartoztak a metodista egyházhoz. „A megválasztott tisztségviselők az eddig negatív magatartásukról ismert személyek. Nehéz elhinni, hogy bennük politikai változás ment volna végbe az alakulással.”

 

Viszont elégedett volt azzal, hogy Iványi Tibor olyan egyértelmű, elkötelező jellegű székfoglaló előadást tartott, amelyet jó lenne szélesebb körben ismertetni.” Bere József r. alezredes is nyugtázta értékelésében, hogy Iványi megnyilatkozása egyértelműen „elkötelezett” volt, pozitív az állam és az egyház viszonyáról. Viszont zavaró körülménynek tartotta, hogy már az alakuló ülésen több olyan „negatív” személy megjelent, akik ellen bizalmas nyomozás folyt, ők a „szamizdatosok”.

 

Az egyházi elhárítás ebben az időben érzékelte a pünkösdi egyházban erősödő holland befolyást Floor vezetésével. Kis csoportosulások jöttek létre, melyek célja – az elhárítás szerint – az állami ellenőrzés megszüntetése, a SZET-ből való kilépés és a gyülekezeti önállóság megteremtése. Folyamatosan támadták a lojális egyházvezetést, az egyházak megosztására törekednek, hitéleti tevékenységüket a társadalomtól elidegenülve végzik. Bere alezredes megjegyzi:

 

„Sajnálatos, hogy még a SZET alelnökei: Hecker, Laczkovszki és Zarka is emlegeti a SZET-ből való kilépést Iványi Tibor legális működése miatt. Egervári Oszkár volt adventista szakadár lelkész és társai a különböző érdemi tárgyalások ellenére sem állnak le, további ingatlanokat vásárolnak, amelyeket gyülekezeti termekké alakítanak át.”

 

Amikor az Evangéliumi Pünkösdi Közösség imaházat avat Hajdúhadházon a Széchenyi utcában, mintegy 150 hívő gyűlik össze. Jelen van Szakács József SZET elnök is, akinek este a vacsoránál elmondja Szabó Imre helyi pünkösdi, hogy a felekezetnél már több apró csoportosulás van, amelynek tagjai teljesen elkülönültek az egyházvezetéstől, mozgásuk látszólag spontán, valójában szervezetten történik. (ÁBTL 3.1.2. M-40918/9)

 

A feszültségek nem csökkennek 1981 – 1982 határán sem, a kis csoportosulások nemcsak a központjukkal, hanem egymással sem tudnak békésen együttműködni. Ez mutatkozott meg akkor is, amikor 1981 novemberében az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Gizella úti imatermében a Bereczki Sándor lelkész és felesége vezette 100-150 tagú csoport bejelentette csatlakozási szándékát az Evangéliumi Pünkösdi Közösséghez, azzal, hogy önállóságukat megőrizve a jövőben missziós tevékenységüket a Gizella úti imaházban kívánják folytatni.

 

Ám Nagy Ferenc, a Gizella úti gyülekezet pásztora nem tett nyomban befogadási nyilatkozatot, mert akkor látta a csoportot először, s időt kért egymás kölcsönös megismerésére. De úgy tűnt, a pünkösdiek alelnöke: Tóth László előzetesen már megígérte Bereczkiéknek a teremhasználatot, amit a Központi Tanács határozatával hamarosan meg is erősített. Ám ezt Nagy Ferenc a Gizella útiak részéről nem fogadta el és kifogásolta megkerülésüket. (Sőt, azt is, hogy Tóth László alelnök gondnoki állást is ígért Bereczkinek.) A következő három hónapban mindenki a teremhasználati vitával foglalkozott: Deák József, az Evangéliumi Pünkösdi Közösség elnöke, a Központi Tanács, Szakács József SZET elnök és az Állami Egyházügyi Hivatal is. Természetesen többről volt szó, mint egy imaterem részleges, megosztott használatáról. Egy-egy ilyen részletkérdés mögött megoldatlan, felgyülemlett ügyek sokasága feszül az önállóságra vágyó helyi csoportok, az egyházi központok és a tagegyházakat tömörítő szövetség között, s vitájukban még az ÁEH véleményét is kérik. Hónapok elteltével is ott tartanak a perpatvar részvevői – egymás „testvéri” vérig sértése mellett -, hogy noha a Bereczki csoportból már több mint százan alámerítkezéssel megkeresztelkedtek és elfogadták a pünkösdi hitelveket, csak egyetlen napon, szombaton engedik meg nekik a Gizella úti imaház használatát, noha ők még a keddet és a vasárnapot is szeretnék…

 

„Szaniszló” titkos munkatárs 1983. április 21-i jelentésében tűnik fel először a Németh Sándor féle csoport. Annak kapcsán, hogy egy francia katolikus szekta feje Taize atya Budapestre látogatott. (Arról voltak ismertek, hogy faluközösségben éltek és csak annyit termeltek, amennyi nekik elég volt.) Szakács József SZET elnök javaslatára azonban távol tartották a Németh Sándor féle csoporttól. […] „Figyelmet érdemel ugyanakkor Németh Sándor (Budaörs, Farkasréti u.1.), a „Szentlélek Keresztség” vezetőjével való kapcsolatkeresés.”

 

1984. április 27-én „Szaniszló” a SZET-hez tartozó kisegyházak tevékenységéről jelent az egyházi elhárításnak.

„A SZET elnökétől [tehát saját magától] tudja, hogy a közeljövőben beszélgetést folytat Németh Sándor „Szentlélek Keresztség” vezetőjével, melyen részt vett Viczián János SZET főtitkár is, szélsőséges tevékenységének visszaszorítása érdekében.

 

Ugyancsak a SZET elnök egy cikket helyez el a Reformátusok Lapja, az Evangélikus Élet és a Békehírnök c. újságokban Németh Sándor tevékenységének lejáratása céljából. A cikk címe: „Ne higgyetek nékik, ne hallgassatok rájuk”. Aláírás: Szó.”

 

(Németh Sándor visszaszorítása és lejáratása a cél)

 

Bere József r. alezredes (BM. III/III-1-c) értékelése:

 

„A jelentés megbízható, ellenőrzött információt tartalmaz. Adataink szerint Németh Sándor ismét aktív tevékenységet fejt ki fiatalok negatív befolyásolására. Szükséges tevékenységének megszakítása, korlátozása.”

 

Intézkedés:

 

„Németh S. tevékenységének megszakítására tervet készítünk.”

 

(Bere alezredes: „Németh tevékenységének megszakítása, korlátozása szükséges”)

 

Június 4-én „Szaniszló” titkos munkatárs ismét jelent a kisegyházak és felekezetek belső életéről, engedélynélküli szektacsoportok tevékenységéről. „Németh Sándorék is egyre inkább mozgolódnak most már külföldi partner ajánlatával is.”

 

A kapcsolattartó Bere alezredes értékeléséből:

„Az a körülmény, hogy az ÁEH nem adott Németh Sándor és Egervári Oszkár működési kérelmére választ, komoly feszültséget okoz a legális egyházak vezetésében és a Szabadegyházak Tanácsában is. A szakadárok és szélsőséges csoportok tevékenységét a válaszadás hiánya bátorítja, mely különösen az ifjúság körében okoz komoly károkat. Érettségi előtt álló fiatalok abbahagyják tanulmányaikat, kilépnek munkahelyeikről, elhagyják szüleiket, stb. a „Szentlélek Keresztség” érdekében. Társadalmunk egyházpolitikájának lejáratására törekednek mind a hazai, mind a külföldi fórumokon.

 

[„Szaniszló” jelentésének elolvasása után a következőket írta ceruzával a jelentés címe alá Reményi Géza őrnagy, a BM III/III-1-c alosztály vezetője június 7-én: „Szaniszlót” segítenünk kell, s ne hagyjuk, hogy csak panaszkodjon, főleg ne az ÁEH-ra.  A következő találkozón részt veszek. Beszéljük meg!”]

A SZET elnöksége készül június 7-i konferenciájára, ahol Szebeni Olivért főtitkárrá választják. Szakács elnök előzetesen meglátogatta Ungvári Sándort. A beszélgetést jónak értékelte.

 

„Fő törekvése, amivel az ÁEH is egyetértett, hogy Németh Sándort le kellene választani, s mivel Ungvári Sándor már egyébként is belefáradt a dolgokba, egy bizonyos további osztódást lehetne ott kimunkálni. Egyébként is, bár rejtetten, de Németh a nyugat európai ifjúsági missziós hullám példáján elindulva akar dolgozni.”

Szakács igyekszik megakadályozni, hogy a baptisták európai konferenciájára kijusson a „reakciós” Kovács Géza és Dobner Győző. Javaslatot is tesz az egyházi elhárításnak:

„Jó lenne egy biztos szűrő alkalmazása a kiutazásnál, hogy némelyek útlevele késedelmet kapjon.”

 

A pünkösdiek stuttgarti konferenciájára is nem kívánatos elemek akarnak kiutazni. Szakács itt is közbelép:

„Javasolja a SZET, hogy Tóth László alelnök és Szomor Imre ne kapjanak kiutazást, helyettük Gyánó László elnök menjen a konferenciára, s válasszák meg őt tisztségviselőnek.”

A titkos munkatárs egyébként úgy értékeli, hogy kedvezőek azok a személyi változások, amelyek az utóbbi időben bekövetkeztek a Baptista Egyházban, a H.N. Adventista Egyházban és az Evangéliumi Pünkösdi Közösségben, segítik „az egyházpolitikai gondolkodás pozitív alakulását.”

 

Bere József r. alezredes is úgy látja, hogy a SZET tagegyházaiban sikeresek voltak a választások, javultak az állambiztonság operatív pozíciói. A változások érthető okokból irritálják a nyugati egyházi vezetőket, érintett szervezeteket, mert ők változatlanul a politikai kérdésektől mentes, tiszta evangéliumi misszióra igyekeznek rávenni a magyar egyházi személyeket. Az alezredes külön eredményként nyugtázza, hogy:

 

Ungvári Sándor az „Isten Gyülekezete” vezetője késznek mutatkozik – elismertetése céljából – megválni Németh Sándor szélsőséges szektavezetőtől. Amennyiben sikerül a Németh-Ungvári csoportot kettéosztani, jelentős eredménynek tekinthető létszámcsökkenéssel jár majd együtt.” (ÁBTL 3.1.2. M-40918/10)

 

1985. január 3-án többnapos látogatásra érkezett Budapestre A. Stojan és A. Bicskov szovjet baptista vezető, hogy tárgyalásokat folytasson a SZET-tel a soron következő baptista konferenciáról, de főképpen arról, hogy miként határolódjanak el az NSZK-ban létrejött, mintegy 8 ezer lelket számláló antikommunista baptista szervezettől, amely már magyar kapcsolatokkal is rendelkezik.

 

Január 16-án Szakács („Szaniszló”) a „Duna” fn. K-lakáson találkozik Bere r. alezredessel és a következőkről tájékoztatja:

Soós István, a fiatal Nazarénusok vezetője (Evangéliumi Nazarénus Közösség) látogatást tett nála a SZET-ben. Korábban kapcsolatban voltak Németh Sándorékkal, akárcsak Mézes Lászlóék, Tóth Lászlóék és Bereczki Sándorék. De miután Németh Sándor mintegy 30 fiatalt elvitt tőlük, a kapcsolat megromlott. Soós kifejtette: nem ért egyet Némethtel: „Politikai akció szövi át egész magatartását.” Soós írásban is kérte, hogy csoportját a SZET részesítse jószolgálatban.

 

Szakács felkereste az ÁEH-nál Sarkadi Nagy Barnát és Bai László főosztályvezető jelenlétében eligazítást kért a Németh Sándorral és Ungvári Sándorral folytatandó tárgyalások előtt. Ugyancsak eligazítást kért és kapott az adventisták nemzetközi delegációjának februári érkezésével kapcsolatban, mert Erdélyi a SZET-ből való kilépésüket tervezi Szigetivel szemben. Az Új Apostoli Egyház nem jelent veszélyt, mert 120 tagjával a SZET felügyelete alatt tartja összejöveteleit.

 

Január 14-én Szakács SZET elnök fogadta Németh Sándort és Uzoni Pétert. Titkos munkatársként azt jelentette az elhárításnak, hogy igyekezett „bibliai útra terelni őket, mert új és más magatartást kell tanúsítaniuk.” A jelentés szerint: „Németh kijelenti, hogy Ungvári Sándorral megszakítják a kapcsolatot.” Németh hitelvet és szervezeti szabályzatot ígér, Ungvári kimutatást a taglétszámról. Ungvári aztán  váratlan fordulattal Iványi Tiborral való jó kapcsolatáról és annak előzményeiről is beszél.

 

[Szakács utólag még arról számolt be Bere r. alezredesnek, hogy Ungvári Sándor csetényi lakos, az Isten Gyülekezete nevű engedély nélküli szekta vezetője 1944-ben „kis nyilas” volt és Dr. Udvarnoki Béla nyilas pártszolgálat vezető társaságában vett részt akcióban, - erről a SZET főtitkára: Szebeni Olivér baptista lelkész tájékoztatta őt, miután felismerte Ungvári Sándort.]

 

Szakács József azt a tervét is megosztja az állambiztonsággal, hogy 1986-ban Szebeni Olivér helyett Kiss Emil baptista lelkészt, a SZET sajtó osztályának vezetőjét akarja megválasztásra ajánlani. Ha pedig egészségi állapota miatt ő kényszerülne korábban nyugdíjba, úgy Kiss Emilt fogja SZET elnöknek javasolni, míg helyébe főtitkárnak Szilvási József adventista lelkészt, a SZET külügyi osztályának titkárát.

 

A III/III-1-c alosztály értékelésében megjegyzi:

 

„Németh Sándor tevékenységének megítélése Soós István részéről meglepő. Hívő ember az evangelizálást, a missziót nem szokta elítélni. Nagy István főhadnagy et. segítségével Soós Istvántól Németh Sándor és csoportja tevékenységéről közvetlen információkat szerzünk be.”

 

Az egyházi elhárítás komolyan aggódik az adventisták SZET-ből való kilépési szándékáról, amit támogat az Adventista Világszervezet vezetője is, ezért budapesti látogatása „operatív biztosítást igényel.” Úgy látják, hogy az ÁEH-val közösen meg kell akadályozni ezt a lépést. Az indoklás:

„… mert a többi tagegyház is folytatni fogja ezt az irányt. Hasonlóan veszélyes az egyházak területi, kerületi önállóságának biztosítása is – azonkívül, hogy erre nincsenek politikailag érett vezetők -, mert az országos egyházi vezetők később arra hivatkozhatnának az ÁEH előtt egyházpolitikai tevékenységük során, hogy nem tehetnek semmit, mert a kerületek önállóak.” – értékelte a helyzetet Bere József r. alezredes.

 

Az alosztály elszánt Németh Sándorral és Ungvári Sándorral szemben. Utasításukra Szakács titkos munkatárs folytatja puhatolózó beszélgetéseit velük tevékenységük felderítése céljából. A cél: a SZET ellenőrzése alá vonni őket. A tárgyalások biztatóak voltak eddig, folytatnák is azokat, de váratlan nehézség mutatkozik:

Iványi Gábor és apja: Iványi Tibor ’segítőkészsége’ nehezíti a szélsőséges csoportokkal folytatott tárgyalások eredményességét. Szükségesnek látszik az ÁEH bevonása Iványiék megfékezésére.” Ezért intézkedés és feladat:

„Tovább folytatjuk Németh Sándor és társai tevékenységének felderítését, dokumentálását… hogy tájékoztatást kapjunk szervezeti felépítésükről, létszámukról, gyülekezeti helyiségeikről, vezetőikről, stb.”

 

1985. márciusában „Szaniszló” titkos munkatárs feljegyzés formájában jelent. Leírja: Németh Sándor és Piszter E. ismét megkeresték munkahelyén és beszélgetést kezdeményeztek. Bejelentették: „A Hit Egyháza” néven önállósítani kívánják a csoportot, teljesen függetleníteni Ungváriéktól. Ők megengedhetetlennek tartják, hogy olyan utat válasszanak, mint Bereczki Sándor, aki a pünkösdiek neve alatt végzi önálló tevékenységét. Elmondták: biztatást kaptak Iványi Tibor egyházvezetőtől, hogy ügyüket gondozni fogja, mivel a szervezeti szabályzatuk ezt nem zárja ki. Jelezték: közösségük egy része szeretné felvenni a kapcsolatot a Szabadegyházak Tanácsával, ám más része ellenez mindenféle legális kezdeményezést.

 

„Szaniszló” (Szakács József) óvta őket a törvénytelenségektől, így attól, hogy különböző személyek nevére objektumot vásároljanak és politikai tevékenységet folytassanak, az utóbbinak még a látszatától is tartózkodjanak. Mire  „ … ők mindjárt Iványi Gábor személyében testesítették meg a gondolatot, jelezve, hogy ő és más személyek befolyásolni kívánják a csoportjukat.”

 

„Szaniszló” arról is tájékoztatta az elhárítást, hogy megkereste László Sándor miskolci lakos – miután kizárták a Szabad Keresztyén Gyülekezetből, mert 9 gyermekkel elvált és egy 30 évvel fiatalabb leánnyal kötött házasságot -, s közölte: „Jézus Nyája” néven cigány missziót folytat Miskolcon, Ózdon és Kazincbarcikán. Ebből semmilyen hasznot nem kíván húzni. Javasolták neki, hogy egy már meglévő gyülekezeti közösséggel keresse a konkrét kapcsolatot.

Értékelésként – egyebek között – a következőket írja Bere r. alezredes:

 

„A tm. jelentése megbízható, ellenőrzött adatokat tartalmaz Németh Sándor (Gelse, 1950. 11. 21., Kovács Gizella) szabadfoglalkozású alkalmazott, Bp. VII. ker. Akácfa utca 18. IV. 24. sz. alatti lakos „F” dossziés személy által létrehozott vallási csoportosulás tevékenységéről. Nevezett most „A Hit Egyháza” néven működési engedély alapján akarja folytatni evangelizációs tevékenységét. A tm. feladata: a kapott szempontok alapján kísérje figyelemmel Németh S. tevékenységét, tapasztalatairól írásban számoljon be.” (ÁBTL 3.1.2. M-40918/11)

 

Állítsuk meg itt az időt, s mielőtt továbbhaladnánk a nyolcvanas évek második felébe, ugorjunk vissza az ötvenes évekbe. Ismerkedjenek meg egy „korai” metodista lelkész és egy formálisan beszervezett jehovista nő példájával.

 

Szécsey (Schmidt) János, metodista lelkész, egyházi vezető (1893. Egyházaskozár, Brun  Klára) 1950-ben azért került az ÁVH központi nyilvántartásába és nyitották meg személyi dossziéját, mert széles körű külföldi (amerikai és svájci) kapcsolatai voltak. Ezen túlmenően,  időnként lázító kijelentéseket tett („Jelenleg a sátán van uralmon Magyarországon és a Szovjetúnióban, - a kommunisták!”)

 

(1950: az ÁVH személyi dossziét nyit Szécsey János metodista vezetőnek)

 

Az ÁVH I/2. Osztályának (a belső reakció elleni harc) nyomozója: Bathó István úgy jellemzi Szécseyt, hogy zárkózott, szűkszavú, mindenkivel bizalmatlan vallási fanatikus, kifelé magabiztos, határozott fellépésű, jó szónoki képességekkel. Baráti viszonyt ápolt dr. Kiss Ferenccel, Kiss Rolanddal, Michnay Lászlóval és más ismert emberekkel. Figyelmeztette híveit: körül vannak véve spiclikkel, akik kiforgatják az emberek becsületes szándékú szavait. Beszélgetéseit gyakran így fejezte be: „m.sz.” Ami azt jelentette: „még szabadlábon”.

 

(Szécsey János Személyi Dossziéja)

 

Idővel aztán megváltozik és egyre több szép együttműködő gesztust tesz a bírált rendszernek. Már 1950. október 31-én megjelent A Metodista Egyház Békedeklarációja” címet viselő állásfoglalás.

 

„Mi, a Metodista Egyház jó lélekkel és teljes erőnkkel minden jóakaratú emberrel összefogva a béke mellett döntöttünk akkor, amikor a stockholmi békét aláírtuk, amit a békekölcsön jegyzésével megpecsételtünk.

Isten áldását kérjük mindazokra, akik a szabadságot és a békét akarják. Nagy örömmel veszünk részt ezért a békemozgalomban, mert minden embernek ki kell venni részét belőle. Itt semlegesség nincs.

A béke védelme megérdemli teljes odaadásunkat és nem is riadunk vissza semmiféle áldozattól. Nézetem szerint minden egyháznak részt kell vennie a szocializmus építésében, hiszen hitünk vonalán bennünket senki sem akadályoz abban, hogy az evangélium útján járjunk és éljünk.  Mi szeretettel szolgálunk abban az óriási forradalomban, amelyben élünk, mert ezzel is a békét erősítjük és magunkat is építjük. Hisszük, hogy Isten bőségesen megáldja népünk hősies erőfeszítéseit, amelyekkel romokból felépült hazánk boldog jövőjét építő munkánk, otthonaink, gyermekeink védelmét és a békét szolgálják. Mi a múlt bűneiért járó ítéletet Isten kezéből vettük és bűnbánó, de megújult lélekkel hálásak vagyunk Istenünk irgalmasságáért, új alkalmakért, amelyeket az Úr nekünk megadott és meghagyott.

Mi nem akarunk háborút, mert a háború bűn Isten és az emberek ellen. A háború a legnagyobb szerencsétlenség a földön.

Jó Istenünk áldja meg és sokasítsa meg az egész világon a békeszerető népek számát és törekvéseit. Mi döntöttünk. A béke hívei mellé álltunk.

 

Szécsey János s.k.                                            

a Metodista Egyház szuperintendense”                          

 

Egy évvel később jelenti Harsányi Ignác államvédelmi alhadnagy (I/2-b alosztály), hogy Szécsey körlevelet adott ki a metodista lelkészeknek. A körlevélben az állam iránti hűségét bizonyítja:

„Legyünk készek teljesíteni hazafias kötelességünket. Ragadjuk meg az alkalmat mi is a kölcsönkötvény jegyzés lelkes mozgalmában és szívvel-lélekkel végezzük a felvilágosítás, buzdítás szép szolgálatát. Hazánk dolgozó népének ország építő erőfeszítésében és odaadásában osztozva mutassunk irányt és példát híveinknek a kölcsönjegyzésben.”

 

Az aratási hálaünnepségről azt jelentette „Zarándi” ügynök, hogy 200 ember előtt Szécsey ünnepi beszédében hangsúlyozta: van okunk a hálaadásra, az egyik az, hogy szabadon munkálkodhatunk!

 

A Szabadegyházak vezetői hol a Széchenyi fürdőben, hol Ungár Aladár szabad keresztény igehirdető lakásán jönnek össze egyeztetni lépéseiket. 1952 tavaszán megbeszélték, hogy a március 8.-i istentiszteletet

 

 „… Rákosi elvtárs tiszteletére, illetve születésnapi megemlékezésre tartják. Az ünnepély a Wesselényi utcai baptista kápolnában lesz szombaton fél 6 órai kezdettel, ’A szabadegyházak közös béke istentisztelete’ címen. Szolgálnak: Dr. Kiss Ferenc professzor bevezetőt mond, az ünnepi beszédet Szabó László baptista elnök tartja, imát Szécsey János és Ungár Aladár mond.”

 

Arra a kérdésre, hogy az igehirdetők az ige hirdetése mellett vállaljanak-e termelőmunkát is, az egyik összejövetel részvevői – élükön Kiss professzorral – azt a határozott választ adták, hogy igen.

 

A Szabadegyházak Tanácsa 1952. március 18. és 24.-i ülésén kifogásolta, hogy a tagegyházakat a hatóságok a szektákhoz sorolták, holott a baptista és a metodista egyházak elismertek. Kifogásolták azt is, hogy a legutóbb kiadott igazolványok nem biztosítják a prédikátorok szabad mozgását. A szektának nyilvánítás azt jelenti: rendőrhatósági ellenőrzés alá kerülhetnek, holott továbbra is az Állami Egyházügyi Hivatal hatáskörébe tartoznának. Ez azonban nem akadályozta a vezetőséget abban az elhatározásában, hogy tiltakozó táviratot küldjenek a washingtoni külügyminisztériumba az amerikai imperialisták baktériumháborúja ellen, a görög királytól pedig azt követeljék, hogy azonnal engedjék szabadon a bebörtönzött görög szabadságharcosokat. (Tiltakozó távirataikat a „Szabad Nép” is közölte, - jegyzi meg jelentésében Réti Lajos államvédelmi főhadnagy.)

 

Amikor legközelebb a Széchenyi fürdőben találkoznak a szabadegyházak vezetői – Michnay László adventista elnök, Szabó László baptista elnök, Szécsey János metodista szuperintendens, Tomi József pünkösdi prédikátor és Szalós Artúr metodista lelkész – Szabó elmondta: memorandumot adott át a belügyminiszternek és tárgyalt is vele a vallásfelekezetek egyenrangú elismeréséről az 1947. évi törvény értelmében, elfogadhatatlannak tartva a közigazgatási hatóságok egyesületté nyilvánító törekvéseit. Fürdőzés közben örömüknek adtak kifejezést azzal kapcsolatban, hogy Dr. Kiss Ferenc professzor Kossuth díjat kapott. Szécsey szuperintendáns meg is jegyezte: „Ezt Rákosi elvtársnak köszönheti, mert Rákosi elvtárs becsüli a tudását.”- jelentette „Zarándi” ügynök. Szécsey hozzátette még: ez a Kossuth díj a metodista egyháznak is jó, noha Kiss nem azért kapta, mert a Szabadegyházak Tanácsának elnöke, hanem a tudományos munkásságáért.

 

Szécsey János előbbi és hasonló megnyilatkozásai nem jelentik azt, hogy ügynök lett, erre semmi bizonyíték. Beszervezésének gondolata azonban felmerülhetett – akárcsak környezete némely tagjáé – erre utal az ÁVH Budapesti Osztálya 1-es alosztályának 1953. március 13-i operatív terve, melyet Potecz Sándor államvédelmi százados, alosztályvezető hagyott jóvá. Megállapítják róla (ők Széchey néven tartják nyilván), hogy:

„…igyekszik az állammal szembeni lojalitását bizonyítani. Hálózati jelentéseink szerint körleveleiben több ízben hangoztatta békevágyát, az egyes nemzetközi és belpolitikai kérdésekkel kapcsolatban a mai rendszernek megfelelően nyilatkozott. Ügyében már hosszabb ideje „Zarándi” fedőnevű ügynökünk dolgozik egyedül, így munkáját ellenőrizni nem tudjuk. Az általa hozott jelentések szerint, Szécheynek minden megnyilatkozása, minden tette megegyezik a mai rendszer követelményével és semmilyen ellenséges tevékenységet nem fejt ki.”

 

(1953: Szécsey lojális, a rendszernek megfelelően nyilatkozik)

 

Ugyanakkor az elhárítás tudja: egy ügynök nem ügynök akkor, ha nincs kontrollja egy másik ügynök személyében. Ráadásul „Zarándi” a titkára Szécheynek, akit nem avat be minden bizalmas ügyébe, sőt, igen bizalmatlan mindenkivel szemben, a külföldről érkező leveleket még a feleségének sem mutatja meg. Igen kiterjedt külföldi (amerikai, angol, német, svájci metodista egyházi vezetők) kapcsolatai már régóta szemet szúrnak az állambiztonság több területének. Rendszeresen kap csomagokat, amelyek értékesítéséből biztosította – a valutában megkapott összegen felül – a magyarországi metodista egyház alkalmazottainak anyagi juttatását.

 

Ezért az elhárítás elhatározza:

a., Operatív lépéseket tesz Széchey ügyében, intézkedik külső figyeléséről, postai küldeményeinek ellenőrzéséről és „Zarándi” fedőnevű saját ügynökük ellenőrzéséről;

b., Újabb beszervezés céljából tájékozódnak és környezettanulmányt készítenek  Vladár Antóniáról, a metodista egyház ifjúsági vezetőjéről, Széchey adminisztrátoráról és Dr. Mézes Zsigmond metodista lelkészről (nőgyógyász főorvos), Széchey közeli munkatársáról.

 

Néhány nappal később kiderül:„Zarándi” dekonspirálódott: dr. Muray Frigyes adventista lelkész arról beszél az ÁVH „Miskolc” fedőnevű ügynöke előtt, hogy Szécsey titkára az ÁVH embere, aki hetente egyszer találkozik valakivel, akinek mindenről be kell számolnia.

 

(A Szécseyről jelentő „Zarándi” ügynök dekonspirálódott)

 

1956. szeptember 10-én a BM I. (államvédelmi) Főcsoportfőnökség IV. Főosztálya (belső reakció elhárítás) c., osztályának (klerikális reakció elhárítás) alosztályvezetője:  Kovács Jenő államvédelmi őrnagy javasolja  Szécsey János személyi dossziéjának lezárását és irattárba helyezését. Szécsey 1956 februárjában szívinfarktust kapott, aminek következtében beszélőképessége csökkent. Dossziéja „nevezettre vonatkozó terhelő vagy kompromittáló adatot nem tartalmaz.”A javaslatot jóváhagyta: Radványi Kálmán államvédelmi őrnagy, osztályvezető. (ÁBTL 3.1.5. O-9045)

 

1958-ban a politikai rendőrség változatlanul úgy látja, hogy a Jehova Tanúi szekta társadalomra veszélyessége nap, mint nap megmutatkozik, helyenként erősödik.  Bizonyítottnak tartja a szekta nyugati irányítását, illegális irodalom – un. tanulmányok – becsempészését, a népdemokrácia elleni nyílt uszítást. Ezért fokozza a beszervezéseket, az ügynökhálózat felderítő szerepét.

 

1958 januárjában a Szabolcs-Szatmár megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának 5. alosztálya (belső reakció elhárítása) őrizetbe vételeket foganatosít a szekta köréből, majd rendőri felügyelet alá helyez vagy figyelmeztet mindenkit, az arra alkalmasokat beszervezi ügynök hálózatába.

Így kerül látókörébe Gere Ilona (1935. november 20. Kállósemjén, Teski Mária) gépírónő, nyugati tanulmányok sokszorosítója és terjesztője, akinek széles körű ismeretsége van a szekta országos vezetői között. Az értelmes, jó megjelenésű csoportszolgát tekintélyes személynek tartják szektán belül, alkalmasnak arra, hogy hatni tudjon vezetőkre és aktív tagokra, akik az állammal szembeni merev elzárkózást hirdetik.

 

 1953-tól dolgozott Budapesten a 3-as bizottságnál, 1957-től a 4-es és 5-ös körzetben kapott feladatot, Varga Sándor körzetszolgának gépelte a tanulmányokat. Két középiskolai osztályt végzett, Kállósemjénben lakik, Nyíregyházán a MEK Vállalatnál adminisztrátor. Apja gépész, kovácsmester volt, meghalt a II. világháborúban, munkaképtelen anyja régóta a szekta tagja. 1955-ben vőlegénye: Garai István körzetszolga hívta haza Budapestről, házasságukat tervezték, azt azonban megakadályozta Garai őrizetbe vétele, 1956-ban a börtönből szabadult, azóta is illegalitásban, ismeretlen helyen él, kapcsolatuk megszakadt.

 

1958. március 14-én Bakó István rendőr nyomozó főhadnagy szervezte be Nyíregyházán. Beszervezési nyilatkozatában azt írta:

 „Tudatában vagyok annak, hogy ezen tevékenységemmel a Jehova Tanúi szervezet tagjainak is segítek, ezért ezt a feladatomat őszintén és legjobb tudásom szerint végzem el.”

 

(Gere Ilona beszervezési nyilatkozata (01 - 02 oldal)

 

Úgy gondolta, hogy a legális hitélet mindnyájuk számára hasznos lehet, így megszabadulhatnak a börtönbüntetésektől is, s erről meg tudja győzni társait.

Fedőnevet azonban nem vállalt. Kapcsolattartó tisztje a „Gombás Ibolya” fedőnevet írta dossziéjára. Jelentéseit „Ica” néven írta alá. Beszervezése ellenére rendőri felügyelet alatt maradt.

 

Október végén beszervezője jelentette feletteseinek, hogy elégedetlen „Gombással”. Vállalt kötelezettségének az első hónapokban részben eleget tett, kisebb jelentőségű dolgokat írásban közölt. Később azonban egyre inkább kibújt feladatai alól, nem írt jelentéseket és a találkozókra sem járt el rendszeresen. Majd határozottan megtagadta a jelentés írást, s kijelentette: nagyon megbánta a korábbiakat, állandó lelkiismeret furdalása van.

 

Hiába beszélgettek el vele más állambiztonsági tisztek is, elhatározásán nem változtatott. Bigott, fanatikus személynek minősítették. Úgy döntöttek: felmentik a rendőrhatósági felügyelet alól, de ha azután sem változtat magatartásán, akkor lejáratják a Jehova Tanúi előtt, azt a látszatot keltve, hogy kapcsolatban áll a hatósággal. Bakó főhadnagy megjegyezte:

„… látva azt, hogy a szekta más tagjaival, vezetőivel szemben sem járunk el másképp, ezt úgy értékelte, hogy ő ellene sem tudunk többet tenni, mint hogy ref. alatt van, tehát nem kell neki lekötelezni magát a rendőrség felé.”

 

Október 27-én személyesen a megyei rendőrfőkapitány: Antal Pál r. alezredes ment el a Nagykállói Járási Rendőrkapitányságra, ahova beidézték „Gombás Ibolyát”. A kapcsolattartó tiszt, Bakó r. főhadnagy referált a főkapitánynak: a helyzet tovább romlott, az ügynök nem jár el a találkozókra, jelentést nem ad, sőt, elárulta azt, hogy kapcsolatban áll a politikai rendőrséggel, - amint ez egy másik ügynök jelentéséből kiderült. A főkapitány sem tudta kimozdítani makacs álláspontjából, hiába győzködte, s figyelmeztette a várható következményekre. A kapcsolattartó tiszt, aki jelen volt a beszélgetésen, a következőket jegyezte fel:

 

„… az a benyomásom, hogy rendkívül bigott, fanatikus, hazudozó. Ezt a körülményt alátámasztja az a tény is, hogy a beszélgetés során kihangsúlyozta: ő olyanról nem ad tájékoztatást, melyből kifolyólag embertársait, főleg hit-testvéreit baj éri. Ő kizárólag abban nyújt segítséget, hogy az állam és a Jehova Tanúi között megegyezés jöjjön létre, de csak oly formában, hogy a hitelveikből nem adnak fel semmit.”

 

1960. február elsején Budapestről, a BM II/5-c alosztályról Hermann Imre r. őrnagy kereste fel „Gombás Iboly” ügynököt. Feladatot már régóta nem kapott, mivel a szekta tagok előtt le volt bukva és a lelkiismereti konfliktusok megviselték, állandóan lehangolt, zavart viselkedésű volt. Ám miután az egyházi elhárítás Budapesten nagyobb szabású akciót kezdett a szekta bomlasztására, konkrét feladatot adtak neki is. Azt azonban határozottan visszautasította. Egyrészt szeretné, ha a gyülekezés legális körülmények között történne, másrészt fél, hogy ebből a „testvéreknek” baja származik. Azonosítja magát azzal a szektában elterjedt felfogással, hogy a politikai rendőrség taktikai okokból akarja kicsalogatni az illegalitásból a Jehova Tanúit azért, hogy könnyebben ellenőrizhess őket, vezetőiket pedig alkalom adtán őrizetbe vehesse.

 

Őszinteségének hiányát is tapasztalták. A „Bányász” fedőnevű ügynök jelentette, hogy „Gombás” felkereste Papp László volt szektavezetőt, ő azonban letagadta ezt. „Szalontai”ügynök arról számolt be: egyre szélesebb körben terjed a hír a rendőrséggel való együttműködéséről.

 

Hermann r. őrnagy zilált, depressziós hangulatban találta az ügynököt, aki elmondta: sokat foglalkoztatja a testvérek helyzete, jövője: sikerül-e legális működést biztosítani a Jehova Tanúinak. Könnyezve folytatta, majd sírva fakadva megjegyezte: őt sajnos a testvérei spiclinek tartják, de a rendőrség is tudja, hogy ő soha sem mondott olyat, amivel ártott volna nekik. Úgy érzi: nem lesz képes erre a munkára és kérte, hogy egy időre függesszék fel kapcsolatukat.

Hermann őrnagy azzal a javaslattal tért vissza az alosztályra, hogy:

 

„Javaslom, az ügynökkel csak ritkított találkozót tartsunk, ami az ő megnyugtatását célozza. Attól lehet ugyanis tartani, hogy idegösszeomlást kap, ami komolyabb következményekkel járhatna.”

 

(Gere Ilona személyi törzslapja)

 

1960 májusában a BM II/5 osztály vezetője: Hollós Ervin r. alezredes és Berényi István r. százados alosztályvezető végérvényesen azt a következtetést vonták le, hogy „Gombás” foglalkoztatásával nem érhető el az a cél, hogy személyén keresztül befolyásolják a szektát a legális szervezeti élet irányába. Az a céljuk sem valósult meg, hogy a budapesti országos központtal szemben létrehozzanak egy olyan csoportot, amely a hatóságok ellenőrzése mellett Konrád Jánosék vonalvezetése ellen  működik. Konrád János és a Jehova Tanúi vezetése abban az időben még az illegális tevékenység mellett volt, mert nem akartak lemondani a házi agitációról, nem akarták a külföldről kapott tanulmányokat bemutatni és általában előnyösebbnek tartották, ha a szekta tevékenységét nem az állammal egyetértésben végzi.

 

„Gombás Ibolyától” nem volt várható magatartásának megváltozása, foglalkoztatási kilátásainak javulása. Dekonspirálódott, s ezen a tényen az sem változtatott, hogy nem a kapcsolattartás során, (mert a találkozókat mindig konspirált lakásokban tartották), hanem magatartásából következtettek arra társai. Az állambiztonsági vezetők ezért a hálózatból való kizárásáról döntöttek.

 

A kizárás tényét és a kapcsolat megszakítását 1960. június 29-én Hermann István r. őrnagy személyesen közölte az ügynökkel, aki azt tudomásul vette, de a titoktartási nyilatkozatot nem írta alá. (ÁBTL 3.1.1. B-91762)

 

Változó idők, - változó szerepek. Kilenc évvel később, 1969. április 29-én Konrád János, a Jehova Tanúi országszolgája saját kezdeményezésére felkeresi az Állami Egyházügyi Hivatalt, ahol régebben beadott szervezeti szabályzatuk jóváhagyásáról szeretett volna „valami biztatót” hallani. A Hivatal részéről Grnák Károly főosztályvezető fogadta.

 

A beszélgetés során Konrád kifejtette, hogy ők „jó hazafiak”, becsületesen dolgoznak. Az hogy nem vállalják a katonai szolgálatot, az eskütételt, az állami zászló előtti tisztelgést, az abból fakad, hogy ők a „magasabb rendű isteni törvényeknek” engedelmeskednek.

 

A Hivatal részéről Grnák főosztályvezető nagyon határozottan közölte, hogy álláspontjukban semmi változás nincs, továbbra sem ismerik el a Jehova Tanúi szektát, alapszabályzatát nem hagyják jóvá, mert ellenkezik a Magyar Népköztársaság törvényeivel.

 

Konrád ennek ellenére tovább bizonygatta a maga igazát, még arra is hivatkozott, hogy olyan „érdemeik” is vannak, hogy az ellenforradalomban nem vettek részt.

 

A főosztályvezető válaszában rámutatott arra, hogy csak „fegyveresen” nem vettek részt az ellenforradalomban és ez a tartózkodásuk nem a politikai meggyőződésükből, hanem abból fakad, hogy egyáltalán nem fognak fegyvert.

 

Azt is közölte Konráddal, hogy az állami szervek az utóbbi időben sokkal türelmesebbek a szektával szemben, nem alkalmaznak velük szemben adminisztratív eszközöket, amit Konrád is elismert, ezzel lehetőséget akarnak biztosítani számukra, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, azonban elismerésükről szó sem lehet addig, amíg az ismert kérdésekben nem változtatnak álláspontjukon.

 

Konrád ezután a nyugati példákra hivatkozott, például Svédországra, Franciaországra, ahol ugyan elítélik a Jehova Tanúit, mint szektát, de nem büntetik őket a katonai szolgálat elutasítása miatt. Véleménye szerint ezt a „pozitív” példát itthon is követni kellene.

 

A fentiekről szóló Feljegyzéshez a „Világosság” Rezidentúra megjegyzést fűzött. Eszerint Konrád Jánosnak az ÁEH-ben történt jelentkezése összefüggésben van a Jehova Tanúi és a hasonló felfogást valló nazarénus szektáknak az utóbbi időben tapasztalható aktivizálódásával. Megfigyelésük szerint e szekták egyre szélesítik bázisukat, főleg az értelmiségiek körében és ezzel egyidejűleg elismerésükre vonatkozó beadványokkal ostromolják az állami szerveket és az ÁEH „közbenjárását” kérik olyan szektatagok ügyében, akiket azért bocsájtottak el az állami szolgálatból, mert nem voltak hajlandók letenni az előírt esküt.

Konrád kb. 20 percig erőszakoskodott a Hivatalban, majd látta, hogy céltalan a további erőfeszítése, ezért távozott, - fejeződik be a megjegyzés. (ÁBTL 3.2.6. 8-70/1)

 

Térjünk vissza a nyolcvanas évekbe, ahol abbahagytuk a kisegyházak, szekták megpróbáltatásainak és kibontakozásának viharos történetét.

1984. március 19-én „Rajnai” titkos megbízott jelenti, hogy egy budaörsi szekta februári összejövetelein vett részt a debreceni református Teológiai Akadémia és Gimnázium néhány tanulója, konkrétan: Mátyás Sándor IV. éves, Bányi Attila II. éves, Ficsóri Éva II. éves és Szűcs Attila V. éves teológiai hallgató. Ezen felül az is kiderült, hogy néhány gimnazista is járt ott, akiket Petrőcz László balatonfüredi lelkész ikerfiai: Levente és László szerveztek be. „Rajnai” hozzáteszi: „Nem lehetetlen, hogy kíváncsiságból többen is voltak, de az említetteknek keletkezett belső érzelmi kapcsolatuk a szektával. Az illegális szektánál megfordult embereket fogadalom köti, hogy nem mondják meg hol van a szekta székhelye,  ki a vezetője és mi történik az összejöveteleken.” Majd így folytatja:

„Annyi mégis kiderült, hogy egy Németh Sándor vagy József nevű, volt a katolikus teológus a szekta vezetője. Összejöveteleiken ’nyelveken szólás’ és ’gyógyítás’ folyik. Egyben lemerítik azokat, akikre sikerül pszichésen hatni.”

 

A Teológiai Akadémia fegyelmi bizottsága foglalkozott az üggyel és az említett hallgatóktól írásbeli nyilatkozatot kért, hogy nem fogják többé látogatni a szekta összejöveteleit. Választaniuk kell, hova akarnak tartozni. De nem ilyen egyszerű a megoldás:

„Nehezebb eset a gimnazistáké, akik közül a két Petrőcz fiú szüleik megrökönyödésére fanatikusan ragaszkodik a szektához. Fegyelmi ügyüket nehezíti, hogy érettségi előtt állnak.”

 

Jelentését azzal zárja a titkos megbízott: annyit sikerült elérni, hogy lokalizálták a szekta hatását a Kollégiumban. Szerinte az ifjúság józanabb része nem érez velük egyet, sőt elítéli a szektások közé keveredett társaik magatartását. (ÁBTL 3.1.2. M-41622)

 

(Kocsis Elemér jelenti néhány debreceni teológus budaörsi látogatásáról)

 

1984. októberében ismét „veszélyes” jelenségről jelent „Rajnai”: Dr. Nagy Antal makói lelkész fegyelmi ügyéről.

 

A Makó-Újvárosi lelkész évek óta tanulmányi konferenciákat tart az egyházközség gyülekezeti termében Rapcsák Péter esperes tudtával és beleegyezésével. Legutóbb szeptemberben hirdetett meg egy ilyen konferenciát, amelyen azonban másról volt szó. A jelenlévők szerint a karizmatikus mozgalmak által gyakorolt „nyelveken szólás” kegyelmi ajándékáról. Az egyházmegye vezetőségének tudta nélkül meghívott volt a dunamelléki egyházkerületből „egy szektás beütésű” lelkész és Kádár Éva körösladányi, valamint Kiss Ella gyomai beosztott lelkész. „Rajnai” szerint őket annak bizonyságául vonultatták fel, hogy mennyire fontos ez az extatikus képesség az egyházban, amelyiket az Újszövetség erőszakos magyarázatával (1 Kor 12-14) első helyre állított.

 

A történteken felháborodva ifjú Bartha Tibor szegedi lelkész, Rapcsák Péter esperes, Kéki Imre makói lelkész feljelentést tett Dr. Bartha Tibor püspöknél Dr. Nagy Antal ellen súlyos tévtanítás címén.

 

Bartha püspök fegyelmi eljárást rendelt el Nagy Antal és felesége ellen. (Nagynéról azt írja a titkos megbízott, hogy „… szintén lelkész jellegű személy, része van férje dolgaiban”.

 

Az ügy kivizsgálására a püspök a Debreceni Egyházmegyét rendelte ki. Elnök: Zsíros József, nyomozó és vizsgáló biztos Pásztor János professzor, a vád előadója Kocsis Elemér professzor.

 

Mielőtt azonban elkezdődne az eljárás, - ami Nagy Antal és felesége lelkészi állásból való elbocsátásával járhat – Gaál István és Arató Ferenc beszélgetést folytat a vádlottakkal. Ennek lényege az, hogy lehetőleg feltűnés nélkül intéződjék el az ügy. Amennyiben Nagy Antalék írásban elhatárolják magukat saját előbbi elveiktől és önkritikát gyakorolnak, valamint más gyülekezetbe helyezésüket kérik, úgy az egyházkerület elnöksége eltekint a per lefolytatásától. A beszélgetés október 11-én megtörtént. Nagyék gondolkodási időt kaptak. Úgy tűnik, meghátrálnak.

 

Ha mégsem, akkor annak komoly visszhangja lehet. Erről „Rajnai” szó szerint ezt jelenti:

„Amennyiben egyházi perre kerülne sor Nagy Antalék ügyében, az ügy nagy hullámokat verhet fel. A Nagy Antalékkal kapcsolatban álló szabadegyházi csoportok feltétlen politikai ügyet csinálnának belőle, aminek külföldi sajtó visszhangja lenne. Itthon igen kínos és botrányos lenne Nagy Antal - aki a ref. egyház doktora -, átmenetele a Bereczki féle csoportba. Ezzel mintegy megteremtődne ennek a szélsőséges csoportnak a teológiai akadémiája. Ma Nagy Antal nem viselkedik olyan szélsőségesen, mint akkor, ha egy ítélettel kizárnánk az egyházból. Okos és diplomatikus mind az egyház, mind az állam egyházpolitikája szempontjából az ügy tapintatos kezelése és elintézése.”

 

(Kocsis professzor jelentéseinek Munka Dossziéja az ÁBTL-ben)

 

De ki az a rejtélyes „Rajnai”, aki ily jól értesülten jelent a politikai rendőrségnek? Nem más, mint a híres Dr. Kocsis Elemér (1926. május 14, Balmazújváros, Bán Ilona), a debreceni református Teológiai Akadémia professzora, (néhány sorral feljebb: „a vád előadója”) akit 1977. szeptember 22-én szervezett be Szabó Béla r. őrnagy a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság III/III. Osztályáról, hazafias alapon. Az egyházi elhárítás foglalkoztatta a református egyházban, s mivel megbízhatóan és  kezdeményezően látta el feladatait, idővel feljebb lépett a ranglétrán és titkos megbízottból  titkos munkatárs lett. 1987. szeptember 2-án irattárazta anyagát a BM III/III-1-c.

 

(Kocsis Elemér állambiztonsági nyilvántartó kartonja)

 

[Dr. Kocsis Elemér („Rajnai”) állambiztonsági 6-os nyilvántartó kartonjának bal felső részén olvasható „KFT” (kiegészítve a jobb oldalon középütt, a nyilvántartó aláírása alatti „Titkosított” jelzéssel) azt jelenti: Különlegesen fontos, titkos minősítésű hálózati személy, akinek adatai nem nyilvánosak, s akik együttműködése titokban tartásához fontos államérdek fűződik. A KFT minősítést a BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség vezetője és helyettesei kezdeményezhették, a személyek beszervezését kizárólag a belügyminiszter engedélyezhette. Hálózathoz tartozásuk a nyilvántartás prioráló rendszeréből nem derülhetett ki, különleges védelmük érdekében hálózati kartonjukat ki kellett venni az ÁB – nyilvántartásból és elkülönítetten tárolni. Ezért az EGPR „H” nyilvántartásban már nem szerepeltek, s nincsenek benn a 2018-ban megnyitott állambiztonsági mágnesszalagok hálózati adattárában (ÁBTL, H-2.3.2.) sem. Viszont, ha elkülönített papíralapú kartonjukat véletlenül visszatették a 6-os kartonok közé, akkor akarva-akaratlanul ismertté válhattak, így volt ez több magas rangú egyházi személy, például Dr. Kocsis Elemér esetében is. Részletesen írtam erről az „Ügynökök az országgyűlésben” című, 2018-ban megjelent kötetemben: https://mek.oszk.hu/18800/18898/]

 

Madrapur” fedőnéven 1985. tavaszán a BRFK III/III-A alosztálya Dobai László r. alhadnagy révén beszervez egy 20 éves sorkatonát: Pethes Lászlót (1965. október 29, Budapest, Gerencsér Katalin) az ifjúságvédelem területére. Mindössze 8 általánost végzett, de jól érzi feladatát, nyitott szemmel jár a főváros önmagukat nem találó lecsúszott fiataljai - csövesek, narkósok, alkoholisták – között, s észreveszi, hogy szektáknak nevezett egyházi csoportok tagjai hittérítő buzgalommal igyekeznek segíteni nekik.

 

(Pethes László állambiztonsági nyilvántartó kartonja)

 

 A főváros két pontján: a November 7 tér környékén és a Moszkva tér melletti Csaba utcában rendszeresen találkozik „Egérrel”, azaz Egri Attilával és egy Herczegh vezetéknevű hittérítővel, akikkel összebarátkozik. Megtudja tőlük, hogy a Szentlélek Keresztség gyülekezethez tartoznak, amelynek tagjai valamennyien dolgoznak, néhányuk az aluljárókban könyvet árul. „A Munka az Úr ajándéka.

 

 Jelenti még, hogy:

„Egy közös pénzalappal rendelkeznek, amit kirándulásokra, utazásokra fordítanak. A nyári hónapokban kibéreltek a Balaton mellett egy telket, ahol az egész felekezet sátorozott.”

 

(Pethes László a mágnesszalagok hálózati adattárában)

 

A BRFK értékeléséből kiderül, hogy már évekkel ezelőtt látókörükbe került Egri Attila, aki a Szentlélek Keresztség szektához tartozik, amelyet a BM. III/III-1 Osztály tart ellenőrzés alatt.

 

„Madrapurt” idővel átirányítják könnyűzenei rendezvényekre is, az azokon megjelenő fiatalok politikai megnyilvánulásai figyelésére. Titkos megbízottként 1989. január 4-ig foglalkoztatták, akkor megszűntek operatív lehetőségei. (ÁBTL 3.1.2. M-42028)

 

Pulai János Ottó (1962. október 26, Budapest, Sipos Margit) 8 általánost végzett targoncavezetőt 1982. április 15-én szervezte be Imre Gábor r. alhadnagy a BRFK III/III-A Osztályáról hazafias alapon, az ifjúságvédelem területére „Skorpió fedőnéven. A VBKM Transvill. húsz éves ifjúmunkása idővel titkos megbízott lett,  1988. augusztus 1-ig foglalkoztatta a hálózat, akkor ő kérte a kapcsolat megszakítását.

 

(Pulai János állambiztonsági nyilvántartó kartonja)

 

Kezdetben természetes környezetéből – aluljárók, kocsmák, borozók, sörözők, eszpresszók világa, kábítószeresek, alkoholisták, munkakerülők társasága, Felszabadulás tér, Deák tér, Örs Vezér tere, Margitsziget, stb. – jelent. Zömmel fővárosi galerikről, könnyűzenei együttesekről és közönségükről, alkalmi és szerveződő bandák tagjairól. Aztán kapcsolattartó tisztjei: Lajkovics Róbert r. főhadnagy, Dobai László r. alhadnagy és Romhányi Ferenc r. hadnagy a „vallási jellegű szekták” környékére küldte, ő pedig rátalált a Szentlélek Keresztségre.

 

1987-ben szombatonként már rendszeresen jár Budaörsre, a zártkörű összejövetelekre, amelyeken többször találkozik régi, Felszabadulás téri ismerőseivel, akikről azt jelenti, hogy:

„…amióta a szekta tagjai, azóta megtértek Istenhez és kiszállt belőlük a rossz szellem. Nem iszik, nem dohányzik …”

 

Értékelésében maga az állambiztonsági kapcsolattartó tiszt: Lajkovits Róbert r. főhadnagy rögzíti a szekta pozitív hatását a részvevőkre:

„A tmb. megbízható, ellenőrzött. A jelentésben szereplő személyek galerizó, narkotizáló életmódjuk miatt évek óta alosztályunk látókörében állnak. Figyelemre méltó az a körülmény, hogy amióta nevezettek a szekta hatása alatt állnak, felhagytak addigi életmódjukkal, valamint az, hogy amennyiben a tmb. változtatni akar eddigi életmódján, úgy a szektán keresztül segítségére lesznek.

 

(„Amióta a szekta tagja, nem iszik, nem dohányzik” 01 - 02. oldal)

 

1987. október 28-i jelentésében „Skorpió” leírja személyes benyomásait a karizmatikus gyülekezet egyik összejöveteléről, amelyen személyesen vett részt.

A budaörsi temető melletti nagy házba „… ellenőrzik a bejutást, csak ismert szekta taggal engednek be az ügyelők. Megjelenésemre már számítottak, név szerint köszöntek. A bejutást egyébként nehezítik a riasztó berendezések is, melyeket lehallgató készülékek elhelyezése ellen szereltek fel. A teremben kb. 400 fő foglalt helyet, életkoruk 15től 60 évig terjedt.”

 

A két perces imádkozást külföldi tanítók előadásai követték videón. „Vallási alapon politikai dolgokat magyaráztak. Elmondták, hogy a bibliai utalás szerint eljön az Antikrisztus, akinek előhírnökei a hamis próféták: Marx, Engels, Lenin  a Szovjetúnió képében megjelenve. Minden héten szokott lenni büntetőjogi és adóügyi oktatás is, melyeket ügyvédek tartanak.”

 

„Az előadás után lementünk a pincehelyiségbe, ahol a szekta vezetője, egy 35-40 éves, szakállas, 185 cm. magas Sándor keresztnevű személy avatási szertartást végzett. Tíz főt avatott fel tíz perc alatt, az eskü szövegét mondták utána. Ennek végeztével homlokukat két helyen megérintette, ezzel ők megtisztultak lélekben.”

„Kérték, erről ne beszéljek senkinek, mert jelenleg a hivatalos egyház és az állam is ellenzi szektájukat. Korábban érték őket támadások, melyeket a belső ellenzék segítségével a Szabad Európa Rádió is közölt, olyan műsort, hogy Magyarországon nem engedélyezett a vallásszabadság. Ezek után békén hagyták őket. Pécsen és Kaposváron is működnek.”

 

Az egyházi elhárítás arra utasítja „Skorpiót”, hogy még részletesebb tájékoztatót adjon a budaörsi összejövetelek helyszínéről, a termek elhelyezkedéséről és nagyságáról, a látható és beépített technikáról, a Szentlélek Keresztség létszámáról, kapcsolatairól, a szertartásokról, a tanításokról, a térítésekről, Sándor testvérről és nem utolsó sorban a riasztó berendezésekről. A titkos megbízott 1987. november 4-én kézzel írott jelentésben igyekszik mindenre választ adni, ami legépelt terjedelmében 6 oldalt tesz ki.

 

Néhány érdekesebb megállapítás.

 

Csak a helyszínen látott hírközlési eszközök értékét 1 millió 200 ezer forintra becsülte. Egri Attila ismerőse elmondta neki: külföldről komoly erkölcsi támogatást kapnak. A Frenknek nevezett Bániczki Györgytől megtudta, miközben itthon a katolikus és a református egyház folyamatosan támadja a kisegyházakat, a világ számos részéről – az Egyesült Államokból, az NSZ-ból, Dél-Koreából, Indiából, stb. – érkeztek diplomáciai és egyházi tiltakozások a magyar kormányhoz a vallás szabadság helyreállítása és a kisegyházak – így a Szentlélek Keresztség – törvényes elismerése érdekében, ennek hangot adott a nemzetközi sajtó is.

 

„A szertartás 10-15 percig tart, melyen legnagyobb megelégedésemre engem is TESTVÉRRÉ  fogadtak”- írta „Skorpió”, aki örömmel nyugtázta, hogy alapvető célja a szektának a közveszélyes munkakerülés kiküszöbölése. Ehhez az első lépéseket az aluljárókban történő könyvárusítással teszik meg, amiből már bevételük van a hívő tagoknak. Tetszett az is, hogy az összejövetel alatt a kiskorú gyermekekre a szemközti házban vigyáznak, az is a szektáé.

 

„Sándor testvérről” azt írja: komoly egyén:

„A gyűléseken határozott, magabiztos fellépése van. Megjelenése megnyerő, imponáló a gyülekezet szemében. Beszédmodora kimért, lassú és megfontolt. […] Politikailag és egyéb dolgokban jól informált ember. A szertartásokat (megtérés, keresztség) odaadással végzi. Tanítása szerint Magyarország és általában a szocialista Közép-Európa a sötétség, mely ellenszegül és nem fogadja be az Úr igéjét. Elmélete szerint az Úr most kezdi megtéríteni az embereket a Szent Lélekkel. Azért hagyta utoljára Európát, mert innen származik minden baj, ami a világot sújtotta. A gyülekezetben a Szent Lélek sértése megbocsáthatatlan bűn, mely örök kárhozatra ítél.”

 

Az állambiztonsági szerv értékelése szerint „Skorpió” jelentése operatív szempontból központi értékű. A tmb. megbízható, ellenőrzött. További feladatait a BM. III/III-1 Osztály útmutatásai alapján határozzák meg.

 

(Pulai a mágnesszalagok hálózati adattárában)

 

A titkos megbízott 1988. május 24-én adja egyik utolsó jelentését. Több hetes kihagyás után ismét részt vett Budaörsön a Szentlélek Keresztség gyülekezet összejövetelén. Meglepve tapasztalta, hogy a korábbi 300-400 hívő helyett 1000 főre nőtt a látogatottság, ezzel aztán az érdeklődök ki is nőtték az épület befogadóképességét. Úgy hallotta: új objektumba költöznek, ám annak helye, címe egyelőre ismeretlen, vezetője feltehetően Egri Attila lesz, aki a Keleti pályaudvar aluljárójában könyvárus, Németh Sándor hitelveinek támogatója, terjesztője.

 

Lajkovics Róbert r. főhadnagytól, kapcsolattartó tisztjétől azt a feladatot kapta: erősítse meg pozícióját a Szentlélek Keresztségnél és továbbra is látogassa összejöveteleit. (ÁBTL 3.1.2. M-41897)

 

 

Napi Operatív Információs Jelentések (NOIJ)

 

 

A különböző állambiztonsági szervek (BM. III. Főcsoportfőnökség egyes csoportfőnökségei, a megyei rendőr-főkapitányságok ÁB-szervei) által készített napi tájékoztató jelentéseiből a BM III. Főcsoportfőnöksége készített aktuális összefoglaló tájékoztatót.

 

Budapest, 1979. január 29.

 

Január 19-én Hamond Moore, az anglikán egyház kanonokja felkereste a Szabadegyházak Tanácsát, a budapesti Angol Nagykövetség első titkára Mr. David T. Handley kíséretében. Látogatásának célja az volt, hogy előkészítse a Lékai László esztergomi bíboros meghívására Magyarországra látogató F. Donald Coggan canterbury érsek programját. H. Moore kérte a SZET vezetőit, itt tartózkodása alatt fogadják F.D. Coggant. Bár az érsek a rk. egyház vendége lesz, de szeretne minden magyarországi egyházat meglátogatni. Ezzel hangsúlyozni kívánja, hogy mindegyik felekezetet egyenrangú félként kezeli.

 

BM. III/III-B. Önálló Osztály

 

Budapest, 1979. január 30.

 

Január 24-én a Wiener Walzer nemzetközi gyorsvonaton kilépésre jelentkezett férjével együtt Polaneczky Dezsőné miskolci nyugdíjas.  A vámvizsgálat során kézitáskájának bélésében bevarrva megtaláltak 76 lap írógéppel írt, az adventista egyház működésére vonatkozó anyagot. Polaneczkyné elmondta, hogy a jelzett anyagot Egervári Oszkár budapesti lakostól kapta és Svájcban élő fiának, Polaneczky Károly Dezsőnek akarta kijuttatni. A vámszervek kiviteli engedély hiányában az iratokat lefoglalták. Az elkobzott anyagok a Magyarországon illegálisan működő Adventista Szakadár Ellenzéki Csoportra vonatkoznak, Polaneczkyné ennek a csoportnak a tagja. Svájcban élő fia disszidens, a Reménység Hangja Adventista Rádió magyar szekciójának munkatársa.

 

BM. III/II-9 Osztály

 

Budapest, 1979. március 2.

 

A hetednapi Adventista Egyház Euro-Afrikai Divízió Lelkészi Osztálya konferenciát tartott Bécsben. Bejelentették, hogy a svájci adventisták gyűjtési akcióba kezdtek a ’keleti mártír egyházak’ segélyezése céljából.

Emilió Knetchli adventista evangelizátor az NSZK-ban és Svájcban az USA-beli Reménység Hangja adventista rádió megbízásából széleskörű magnókazettás missziózást folytat, a magnófelvételeket eljuttatja a szocialista országokban élő adventista hívők számára.

 

BM. III/III-B. Önálló Osztály

 

Budapest, 1979. szeptember 3.

 

A Szabadegyházak Tanácsa keretén belül működő Keresztyén Testvér Gyülekezet egyik vezetőjének dömösi hétvégi házában magyar és külföldi fiatalok részvételével ifjúsági üdültetést bonyolítanak. Legutóbb az USA kaliforniai egyeteméről 10-12 főnyi csoport tartózkodott ott         

     

BMK III. Főcsoportfőnökség Operatív Koordináló, Ellenőrző és Titkársági Osztálya

 

 

 

 

Budapest, 1980. január 10.

 

Az Adventista Egyház Budapest, Nagy Ignác utcai „B” gyülekezete két részre szakadt. Az egyik csoport kinyilvánította, hogy meggyőződését nem terjeszti környezetében. A gyülekezet másik részének tagjai Egervári Oszkár prédikátor vezetésével reakciós szellemben hirdeti az adventista tanokat, jobboldali politikai tanokat vallanak. Részt vesznek a Svájcból illegálisan behozott vallási tárgyú irodalom terjesztésében is.     

 

BM. III. Főcsoportfőnökség Operatív Koordináló, Ellenőrző és Titkársági Osztály

 

 

 

 

Budapest, 1980. szeptember 3.

 

Augusztus 31-én Siklós térségében a BM 5. hör. ker. járőrei tiltott határátlépés gyanúja miatt kétszer négy fős csoportot tartóztattak fel. Kihallgatásukkor megállapítást nyert, hogy a Szabad Keresztény Gyülekezet elnevezésű illegális egyházi szervezet tagjai, több határ menti községben vallási agitációt folytattak.

 

BM III/IV. Csoportfőnökség

 

Budapest, 1980. december 3.

 

Sopronban egy Szentlélek Keresztség elnevezésű szekta kezdte meg működését mintegy 12 fővel. A szekta vezetője Szabó Péter 23 éves soproni lakos, a tagok elsősorban a Soproni Gyógyszerészképző Intézet, valamint az Óvónőképző Intézet hallgatói közül kerülnek ki. A szektának állítólag országos központja is van, melynek vezetője Németh Sándor budaörsi lakos.

  

BM. III. Főcsoportfőnökség Operatív Koordináló, Ellenőrző és Titkársági Osztály

 

1981. február 24.

 

A Hetednapi Adventista szakadár csoport nyomdát akar telepíteni egy tanyára az Újlengyel községhez tartozó Hernád dűlőbe (Dabasi Járás). A tanya tulajdonosa Polnár István 46 éves román állampolgár, a szekta tagja, aki 3 éve települt át családjával. A nyomda üzembe helyezésével kapcsolatos költségeket Vankó Zsuzsanna és a szekta fedezi. Tervük az, hogy a környező tanyákra is szekta tagokat hívnak és egy kolóniát alakítanak ki.

 

Pest megyei Rendőr-főkapitányság Állambiztonsági Szerve

 

Budapest, 1981. március 11.

 

Kiss Imre 35 éves veszprémi lakos, a Szentkirályszabadján működő Szabad Keresztény Gyülekezet körzetvezetője arról beszélt, hogy a közeljövőben tervezett nyugati turistaútjáról nem kíván visszatérni. Az információt erősíti, hogy káptalanfüredi telkét eladásra kínálja. Nevezett széles ismeretségi köre révén adatokkal rendelkezik a környéken elhelyezkedő magyar és szovjet alakulatokról is.

 

BM III. Főcsoportfőnökség Operatív Koordináló, Ellenőrző és Titkársági Osztály

 

 

 

 

 

Veszprém, 1981. június 5.

 

Simon István 26 éves csetényi lakos, a pünkösdista szekta tagja, aki előzetes ellenőrzés alatt áll, június 27-re Szentkirályszabadja községben ifjúsági, főleg csöves fiatalok köréből vallásos jellegű összejövetel szervezését végzi. Az összejövetelen mintegy 100-150 fiatal venne részt, e célból az ország különböző pontjain (Miskolc, Diósgyőr, Miskolctapolca) fejtett ki szervező tevékenységet.

 Intézkedés: az előzetes ellenőrzés keretében operatív lehetőségeink felhasználásával igyekszünk az összejövetelt megakadályozni. A szentkirályszabadjai gyülekezet ne adjon helyet az összejövetelre. Ha az összejövetelre mégis sor kerülne, azon társadalmi kapcsolatunk részt vesz. Közbiztonsági szerveinket a tervezett eseményről tájékoztatjuk a szükséges intézkedések megtétele céljából. Simon Istvánnal az esemény előtt nevelő, figyelmeztető jellegű beszélgetés végrehajtását tervezzük. Központi és illetékes megyei szervek tájékoztatása.

Németh Zoltán r. őrnagy                        

 

 

 

Budapest, 1982. április 7.

 

A szerv illetékesei 1981. november 5-én nevelő jellegű beszélgetést folytattak Szubotics Marianna és Tánczos Noémi kaposvári gimnáziumi tanulókkal, akik szervező tevékenységet végeztek a Szentlélek Keresztség szekta érdekében. Nevezettek az intézkedésről beszámoltak a szekta országos vezetőjének, Németh Sándor budaörsi lakosnak, aki felhívta a figyelmüket arra, hogy konspiráltabban folytassák a szervezést.

Tekintettel arra, hogy a nevelő jellegű beszélgetés nem érte el célját, nevezettekkel – szüleik jelenlétében – rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítették.

 

BM. III. Főcsoportfőnökség Operatív Koordináló, Ellenőrző és Titkársági Osztály

 

 

 

Budapest, 1982. április 16.

 

Zékány Zoltán honvéd, a budapesti  5. önálló építőezred beosztottja, tagja a Szentlélek Keresztsége elnevezésű illegális vallási szektának. A szekta tanait, amelyek vallásos tartalmuk mellett élesen szocializmusellenesek, terjeszti az alakulat beosztottjai között. Igyekszik őket rábírni a szektához való csatlakozásra.

 

BM. III. Főcsoportfőnökség Operatív Koordináló, Ellenőrző és Titkársági Osztály

 

 

 

 

Budapest, 1982. június 30.

 

Az Adventista Egyház választó konferenciája július elején lenne esedékes. Az egyház szakadár csoportja ezt az alkalmat arra akarta felhasználni, hogy teljes rehabilitációt nyerve helyet kapjon az egyház vezetésében. A szerv operatív pozícióin keresztül elérte, hogy a konferenciát elhalasszák előreláthatóan 1983 júliusáig.

Intézkedés: az egyházpolitikai célok elérése érdekében további befolyást gyakorolnak az egyházvezetésre.

 

BM III. Főcsoportfőnökség Operatív Koordináló, Ellenőrző és Titkársági Osztály

 

Budapest, 1984. március 08.

 

A 31. honi vadászrepülő ezred, Taszár (Somogy megye) beosztottai: Hajdu Tibor repülőgép-vezető őrnagy és Kiss György zászlós f. hó 05-én bejelentették, hogy két fiatalkorú gyermekük lakásukról elköltözve a Szentlélek Keresztség elnevezésű vallási csoportosuláshoz csatlakozott. A szektába való belépésre megpróbálták rávenni Kiss zászlós gyermekét is

 

BM. III/IV. Csoportfőnökség

 

Budapest, 1984. augusztus 30.

 

Az engedély nélkül működő szakadár reform adventisták szeptember 7-9 között Belgrádban összejövetelt tartanak, amelyen a szervezet külföldi vezetői is részt vesznek.

 

BM. Állambiztonsági Miniszterhelyettesi Titkárság

  

Budapest, 1984. október 11.

 

Július 4-én ismeretlen személyre Elizeus fn. alatt előzetes ellenőrzést nyitottunk, ennek során operatív bizonyítékokat szereztünk arra vonatkozólag, hogy Budaörs Farkasréti u. 1. sz. alatt Németh Sándor, a BM III/III-1 Osztály „F” dossziés személye illegálisan működő szekta tevékenységet folytat. A szekta hitelvei társadalmunktól idegen, azzal szembenálló nézeteket tartalmaznak. A törvényesen elismert vallási felekezeteket megvetik. Létszámukat erőszakos hittérítéssel akarják növelni. Tagjaiktól feltételnélküli engedelmességet követelnek. Az ÁEH-től működési engedélyt kértek, kérelmüket azonban elutasították.

 A fenti címen lévő házat a szekta tagjai megvették és ott engedély nélkül 200 főt befogadó imatermet hoztak létre. Az illegális összejöveteli hely fenntartása, működtetése, az összejövetelek megszervezése tekintetében felelősség terheli – többek között – Zékányné Metzing Judit (1959, Mohács, Wéber Ilona), munkahelye: Pest megyei Gyógyszertári Központ, Budaörs, Farkasréti u. 1.sz. alatti lakost.

Intézkedés: Metzing Judit személyére „F” dossziét nyitunk. A BM III/III-1 osztállyal közösen hajtjuk végre a szekta vezető lejáratását, a szekta bomlasztását, dezorganizálását.

 

Pest megyei Rendőr-főkapitányság Állambiztonsági Szerve

 

Budapest, 1984. november 13.

 

A budapesti levélforgalomból kiemelésre került 4 db. Németh Sándor, Budapest, VII. Akácfa u. 18. feladású újság szerkesztőségeknek címzett levélküldemény, melyek az Isten Gyülekezete nevű hazai keresztény közösség nyilatkozatát tartalmazták. Ebben a közösség sérelmei olvashatók, miszerint az Állami Egyházügyi Hivatal halogatja szervezeti szabályzatuk jóváhagyását, hatósági személyek részéről pedig több éve zaklatásoknak és túlkapásoknak vannak kitéve. A nyilatkozat készítői közlik, hogy jogi képviselőjüknek Iványi Tibor lelkészt kérték fel és kérik a magyar közvélemény támogatását is.

 

BM. Állambiztonsági Miniszterhelyettesi Titkárság

 

 

 

Eger, 1985. szeptember 2.

 

Jelzés alapján „Újító” fedőnéven előzetes ellenőrzést folytattunk egyházi reakciós szervező tevékenység gyanúja miatt Farkas Albin (1960. január 2., Gyöngyös, Géczi Erzsébet) boncsegéd, maklári lakos tevékenységének tisztázása céljából. Az alapinformáció szerint a célszemély Maklár községben, mint az egyházközség harangozója hivatalos engedély és a plébános tudta nélkül fiatalokat csalogat a lakására, ahol részükre vallási összejöveteleket tart. Az önmagukat Zarándok Keresztényeknek nevező illegális vallási csoportosulás tagjai nem ismerik el a papi hivatást, náluk nincs vezető, zárt közösséget alkotnak Budapesten, Nyíregyházán, a Balaton mellett, megközelítésük igen nehéz. A BM III/III-1 Osztály tájékoztatása szerint a Zarándok Keresztények elnevezésű csoportosulással Magyarországon még nem találkoztak, eddig nem ismert szektáról van szó.

 

Gelencsér Géza r. százados                      

  

Eger, 1986. április 01.

 

A Farkas féle csoporttal az Eötvös Loránd Tudományegyetem első éves hallgatói közül többen szimpatizálnak. A magyarországi Új Keresztények az év nyarára titkos kirándulást szerveznek, ennek időpontját és helyét csak a kirándulás előtt pár nappal ismerik meg az ország különböző részein tevékenykedő szekta tagjai.

 

Intézkedés: Farkas Albinnal szemben figyelmeztető jellegű beszélgetést folytattunk. Közölte, hogy nem hajlandó az állam és az egyház közötti megállapodásnak megfelelően tevékenykedni, nem mondanak le a magánlakásokon tartott összejövetelekről, újabb tagokat fognak toborozni. Szignalizáltunk az ÁEH megyei (Heves) titkárának, tájékoztattuk a BM III/III-1 Osztályt.

 

Kakuk György r. hadnagy                        

 

Budapest, 1986. június 3.

 

Május 23-án a Mátyás templom környékén az esti órákban egy 20 fős, fiatalokból álló csoport gitárkísérettel vallásos szövegeket énekeltek, majd bűnvallomást, bizonyságtételeket mondtak. Például: „Ittam, kábítószereztem, csavarogtam, de Jézus Krisztus megszólított, megváltoztatott, Halleluja.” A helyszínen tartózkodó érdeklődőknek, köztük külföldi turista csoportok tagjainak azt mondták: „Azért szólunk hozzátok, mert Isten küld minket.” A csoport tagjai közül néhányan odamentek beszélgetni az érdeklődőkhöz. Közölték, hogy a Szentlélek Keresztség igéjét hirdetik, Budaörsön van a bázisuk, az érdeklődőknek megadták címüket és telefonszámukat. Este tíz órára létszámuk 70 főre nőtt.

 

Megjegyzés: a budaörsi csoportot 1984-ben Elizeus fedőnéven előzetes ellenőrzés keretén belül feldolgoztuk, egyik vezetőjüket „F” dossziésként ellenőrizzük.

 

Pest megyei Rendőr-főkapitányság Állambiztonsági Szerve

 

 

Veszprém, 1986. augusztus 08.

 

Németh Sándor budapesti lakos engedélynélküli felekezet jellegű csoportja augusztus 21-re 500 személyes hajót bérelt egész napos dunai hajókirándulásra. A kiránduláson több nyugati személy is részt vesz, akik anyagilag támogatják a hajóutat. A terv szerint a hajón fogják tartani a csoporthoz tartozó Krausz Júlia és Petrőcz Levente fiatalok esküvői ünnepségét a polgári esküvő előtt, melynek idejét még nem határozták meg.

 

Horváth Béla r. százados                        

 

 

 

 

Veszprém, 1986. augusztus 08.

 

Július 26-án Gálig Károly boglárlellei lakosnál az engedélynélküli reform adventista felekezet összejövetelt tartott, ahol Balatonfüredről is megjelent több reform adventista. Öt fiatal keresztelését és alámerítését Sári Gábor új országos vezető prédikátor végezte. Gálig Károly egyik fia jelenleg börtönbüntetését tölti katonai szolgálat megtagadása miatt.

 

Horváth Béla r. százados                        

 

Eger, 1986. október 9.

 

Folyamatosan érkeznek jelentések arról, hogy megélénkült a Jehova Tanúi szekta, valamint a reform adventista gyülekezet hittérítő, agitációs tevékenysége. A jehovisták Heves, Ecséd, Rózsaszentmárton és Zagyvaszántó körzetében, az adventisták Pétervásárán és környékén jelentek meg és folytattak erőszakos agitációt. Következtetéseink szerint a jehovista gyülekezetek a körzeti kongresszusokon utasítást kaptak az aktívabb térítő tevékenységre, ugyanakkor bátorítóan hat rájuk, hogy az augusztusi körzetkongresszusok megtartását a hatóságok engedélyezték.

 

Gelencsér Géza r. százados                      

  

Budapest, 1987. március 2.

 

Ambrus Tibor csetényi lakos, az engedély nélkül működő Isten Gyülekezet Misszió aktivistája az ország három területére összejöveteleket szervez. Március 9-10-re Cseténybe, 11-12-re Pécsre, 13-14-re Hajdúhadházára várják a szektatagokat, akiknek Budth és Sámuel nevű nyugati misszionárius prédikátorok tartanak foglalkozásokat.

 

BM. Állambiztonsági Miniszterhelyettesi Titkárság

 

 

 

 

Nyíregyháza, 1987. május 5.

 

Hálózatunk jelentette, hogy Tomasovszky István (1965. május 1, Nyíregyháza, Ármos Ilona) büntetett előéletű nyíregyházi lakos eddig ismeretlen szekta tagjának a lakásán tartott összejövetelen 18-20 éves fiatalok vettek részt, közöttük több főiskolai hallgató, akik valamilyen szellemi forradalomról beszéltek, közösen elmélkedtek, bibliai idézeteket olvastak fel, énekeltek, majd videón megnézték a Jézus élete című filmet, mely nagy hatással volt a jelenlévőkre. Egyes jeleneteken többen hangosan zokogtak.

Operatív nyilvántartás:  Szabolcs m. RFK. ÁB szerve, F-10753, 1987.08.13. Tomasovszky István (1965.05.01. Nyíregyháza, Ármos Ilona) a Szentlélek Keresztség illegális vallási szekta fiatalokból álló nyíregyházi gyülekezetének szervezője, vezetője. (ÁBTL 2.2.1.)

 

Tordai Tibor r. főhadnagy                        

 

Budapest, 1987. július 7.

 

Az Isten Gyülekezete nevű engedély nélkül működő keresztény felekezet június 28-tól július 5-ig az aszófői kempingben táborozást tartott, amelyen mintegy 160 fiatal vett részt.

Intézkedés: a részvevők névsorát felterjesztik a BM III/III. Csoportfőnökségnek

 

BM. Állambiztonsági Miniszterhelyettesi Titkárság

 

Budapest, 1987. július 20.

 

A Győr-Sopron megyei RFK ÁB szervének információja alapján f. hó 16-án jelentettük, hogy Robert Wells Bécsben élő USA állampolgár azt tervezi, hogy – miként 1985 nyarán –ez évben is szervez két vallási kurzust angolul jól beszélő fiatalok részére Leányfalun, egy magánháznál lévő kempingben. Miniszterhelyettes elvtárs utasítására a szerv jelenti, hogy R. Wells, aki az amerikai Szabad Keresztények Közössége megbízására hivatkozva európai országokban hittérítő tevékenységet folytat, 1985-ben 40 fő részére foglalt szállást előre a leányfalui kempingben; a táborozás két csoportjában mintegy 70 fő vett részt, közülük mindössze 5 volt magyar állampolgár.

 

BM. Állambiztonsági Miniszterhelyettesi Titkárság

 

Budapest, 1987. december 18.

 

A Fiatal Művészek Klubjának tagsága egyre csökken az utóbbi hónapokban, melynek hálózatunk szerint az az oka, hogy a 18-23 éves korosztály kijár Budaörsre, ahol térítéssel foglalkozó egyházi jellegű közösség működik. A térítéseket egy nagy hodályszerű épületben tartják, ahova akár 500 ember is befér. Azok részére, akik nem vehetnek részt a szertartáson, zártláncszerű TV hálózaton keresztül közvetítik az eseményt. Kb. 1500 főre tehető azok száma, akik ehhez a csoportosuláshoz tartoznak, illetve vonzáskörzetükben élnek. December 19-én avantgarde koncert lesz az Almássy téri Művelődési Házban, ahol fellép Pajor Tamás, a Neurotic amatőr együttes tagja és elmeséli –feltehetően térítési szándékkal –megtérésének történetét. Az eseményről filmet készít Xantus János filmrendező.

 

BRFK Állambiztonsági Szerv, III/A Alosztály

 

Budapest, 1988. február 08.

 

A Szentlélek Keresztség vallási szektának már több ezer tagja van. A szekta budaörsi központjában minden szombaton van összejövetel. Sok volt kábítószeres, zenész, művész jár oda rendszeresen. A Szentlélek Keresztség szekta Németh Sándor (1950. 11.21. Gelse, Kovács Gizella) vezetésével jött létre. A szekta ideológiája római katolikus indíttatású, legfontosabb feladatuk a Szentírás tökéletes megismerése. Életük legfőbb célja a világban, hogy az Urat szolgálják és az igaz hitet minél több emberrel – elsősorban a fiatalokkal – megismertessék. A csoport tagjai – Németh utasítására – nem tartják a kapcsolatot szüleikkel. A feltétel nélküli engedelmesség mellett megköveteli tőlük, hogy fizetésük 10 százalékát a szekta költségeinek fedezésére leadják. A tagok lelki kényszer alatt vannak, a külvilággal minden kapcsolatot meg kell szakítaniuk. Teljes egészében elutasítják a szocialista életformát. A szekta társadalmi veszélyessége abban rejlik, hogy az Úr által sugalmazott dolgokon kívül mást nem hajlandók elfogadni. A hit nevében a szektához tartozó tapasztalatlan fiatalokat családjuktól, baráti körüktől elszakítják, csak az új hitbeli felfogásuk szerint hajlandók élni. A szekta vezetője Németh Sándor a BM III/III-1 Osztály célszemélye.

 

Intézkedés: Tájékoztatjuk a BM III/III-1 Osztályt, az egyeztetett terv alapján a szektába szervünk által foglalkoztatott HMB-t vezetünk be.

 

Budapesti Rendőr-főkapitányság, III/A Alosztály

 

Budapest, 1988. február 26

 

Horváth Péter honvéd, a szenkirályszabadjai 87. h. hel. dd. alakulat beosztottja tagja egy szervezeten kívüli vallási felekezetnek, mely Isten Gyülekezetének nevezi magát. Ez a vallásos csoport Budapesten, a Kálvin téren szerveződik, aktív vallásos agitációt és fokozódó rendszerellenes tevékenységet fejt ki.  Horváth honvéd bírálja a marxista világnézetet, többek előtt nyilvánosan hangoztatta, hogy emberre nem lő vallásos meggyőződése miatt.

Megjegyzés: a csoport létezését és annak társadalomra veszélyességét megerősítette a BM. III/III-1 Osztály.

 

BM. III/IV. Csoportfőnökség

 

Budapest, 1988. augusztus 12.

 

Az USA-ból érkező postaforgalomból kiemeltünk 27 db. párt, állami és egyházi vezetőknek címzett, különböző Egyesült Államokbeli magánszemélyek által feladott levélküldeményt. A küldeményekből tudomásunkra jutott, hogy az „An Associate Church of Faith Christian Fellowship International Church” (Nemzetközi Hithű Keresztény Egyházak Szövetsége) elnevezésű egyházi szervezet akciót indított a magyarországi Hit Gyülekezete közösség hivatalos elismerése érdekében. A szervezet tagjai kérik, hogy a Közösség kapja meg a legális egyházi státusz összes jogát és privilégiumát.

Intézkedés: A küldeményről tájékoztattuk a BM III/III. Csoportfőnökséget. Az anyagokat a postaforgalomban továbbítottuk.

 

BM. III/3. Osztály

 

 

 

 

Budapest, 1988. szeptember 20.

 

A Szabad Kezdeményezések Hálózata f. hó 19-én kb. 150 fő részvételével tanácsülést tartott. Ezen elsőként Iványi Gábor elnökletével megvitatták az alternatív katonai szolgálattal kapcsolatos javaslatokat. A Hit Gyülekezete elnevezésű vallási csoport bejelentette csatlakozását a Hálózathoz. Nyilatkozatot fogalmaztak meg, melyben követelik az ÁEH megszüntetését, az igazi vallásszabadságot, valamint azt, hogy az egyházak működésének ellenőrzését az országgyűlés végezze.

 

BM. Állambiztonsági Miniszterhelyettesi Titkárság

 

München, 1988. október 6.

 

A Szabad Európa Rádió adása az Állami Egyházügyi Hivatal önkényes döntésével foglalkozott, melyben ismételten elutasították a Hit Gyülekezete állami elismerését. Az adásban megszólalt Gadó György (SZKH), aki már a döntés közlését is kifogásolta, mert a MT Bejelentések és Panaszok Irodájának vezetője: Rottler Ferencné válasza udvariatlan, stílustalan és megkésett volt. Így szólt:

 

„Németh Sándor, 1072 Budapest, Akácfa utca 18. A Hit Gyülekezete állami elismerése érdekében előterjesztett ismételt kérése teljesítésére a döntésben illetékes Állami Egyházügyi Hivatal véleménye szerint ez idő szerint nincs lehetőség. Az elutasítás megváltoztatására nincs módunk. Rottler Ferencné, az MT Bejelentések és Panaszok Irodája vezetője.”

 

Gadó hiányolja az elutasítás tárgyilagos érdemi indoklását. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy noha nem tagja a Gyülekezetnek, de nem egyet ismer közülük, aki korábban a kábítószer vagy az alkohol rabja volt és ez a közösség segítette vissza a helyes útra, így lett belőlük dolgos ember és példás családapa Meggyőződött arról, hogy a Gyülekezetben felebaráti szeretetet és vallási türelmet tanítanak, direkt politizálás nem folyik. Mégis volt részük rendőri zaklatásban. A hatóságoknak ez az elfogadhatatlan eljárása újabb adalék arra, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal létezése és működése nem szolgál másra, mint a beavatkozásra a felekezetek életébe, a vallásszabadság korlátozására. Ezért is elengedhetetlen az állam és az egyház szétválasztása, az, hogy az állam ne szóljon bele többé a felekezetek ügyeibe. Erről törvényt kell alkotni.

 

BM. Rádiófigyelő Szolgálat

 

Budapest, 1988. október 27.

 

A Hit Gyülekezete elnevezésű vallási szekta vezetői megbeszélést folytattak a Szabad Kezdeményezések Hálózatához való tartozásukról. Értékelésük szerint előbb vagy utóbb ki kell vonulniuk az SZKH-ból, mert annak programját túl radikálisnak tartják. Ilyen programmal szerintük nem lehet a tömegeket megnyerni.

 

Intézkedés: operatív úton elősegítjük a szekta SZKH-ból való kiválását. (III/III.)

 

BM. Állambiztonsági Miniszterhelyettesi Titkárság

 

 

 

 

 

Az egyházi elhárítás tisztjeinek feljegyzéseiből

 

 

 

 

 

A Heves megyei RFK ÁB szerve III/III. Osztályának jelentése 1986-ban: „A kisegyházak,

 

felekezetek, szekták területén végzett állambiztonsági munka tapasztalatairól és a további

 

feladatokról”

 

 

1986. július 22-én a Heves megyei Rendőr-főkapitányság ÁB szerve III/III. Osztálya megyei vezetői értekezlet elé terjesztette jelentését a kisegyházak, felekezetek, szekták helyzetéről. Az állambiztonsági munka megyei tapasztalatairól és feladatairól készített beszámolót Nagy Károly r. őrnagy, az osztály vezetője írta alá.

 

 

(A Heves megyei Rendőr-főkapitányság Állambiztonsági Szervének jelentése)

 

A jelentés néhány megállapítása:

A megye területén a katolikus egyház meghatározó jelenléte mellett 7 legális kisegyház és felekezet, valamint 3 illegális szekta található.

Legálisak: Baptisták, H.N. Adventisták, Keresztény Testvér Gyülekezet, Őskeresztény Felekezet, Élő Isten Gyülekezet, Isten Egyháza, Evangéliumi Pünkösdi Közösség.

 

Illegálisak: Jehova Tanúi, Hare Krisna, Új Keresztények.

Létszámuk és szervezettségük alapján figyelmet érdemelnek a baptisták és a H.N. Adventisták, akik mintegy 360 főt jelentenek, míg a többi kisegyház összesen 133 főt.

 

A baptista egyházhoz tartozó gyülekezetek a megye területén egri és recski székhellyel rendelkező szórvány lelkészségek. Két lelkész és 250 gyülekezeti tag tartozik hozzájuk.

 

A H.N. Adventisták 4 elismert (Abasár, Eger, Gyöngyös, Hatvan) és 3 szakadár gyülekezettel (Abasár, Eger, Nagyút) vannak jelen a megyében. Létszámuk kb. 110 fő, egy lelkésszel.

 

Csekély létszámuk és hitelveik következtében családias jellegűek, egymás iránt érzett felelősségük nagyobb, mint általában a történelmi egyházaknál. Lelkészeik és prédikátoraik a többi egyházhoz viszonyítva több lelki gondozó tevékenységet végeznek. Tagjaiknak nemcsak egyházi, hanem világi dolgokban is segítséget nyújtanak, ezért létszámuk nem csökken, hanem esetenként növekszik. Fontosnak tartják az egyházépítést, az ifjúság megnyerését, ezért ifjúsági csoportokat, énekkarokat, zenekarokat szerveznek és szerepeltetnek rendezvényeiken.

 

A kisegyházak és felekezetek lelkészei és gyülekezeti tagjai körében nem tapasztalhatók szélsőséges megnyilvánulások. A lelkészi kar, az egyházi vezetés is figyelemmel kíséri a feszültség gócokat, igyekszik megelőzni, pozitív irányba befolyásolni az eseményeket.

 

Mindezek ellenére az elmúlt időszakban két egyháznál is tapasztalhatók voltak olyan törekvések, amelyek a hivatalosan elfogadottól eltérőek voltak.

A baptista egyházon belül elsősorban a legálisan meglévő keretek túlhajtásával találkoztak. Kovács László volt recski lelkész felfokozott térítő tevékenységet fejtett ki, mely során elsősorban a cigány missziózást tekintette fő feladatának. Ehhez számára propaganda anyagokat Karl Mechbach NSZK-állampolgár – szintén baptista lelkész –illegálisan hozott be az országba, amelyeket a kialakult kapcsolati körnek adtak át. A propaganda anyagok között a „Vetés és Aratás” című ellenséges kiadványon kívül, több  olyan is volt, mely ismertette a vallás szabad gyakorlásával kapcsolatos jogszabályainkat és missziózásra ösztönöztek. Ugyanennél a gyülekezetnél alakult egy zenekar is, amely felvette a kapcsolatot a Monte Carló-i rádióval, ahol zeneszámaikat lejátszották. Más kisegyházaknál is koncerteztek, amit arra használtak fel, hogy azoktól gyülekezeti tagokat csábítsanak el.

 

A H.N. Adventista Egyházon belül Egervári Oszkár és Vankó Zsuzsanna vezetésével országos méretű szakadás következett be. A megye területén Abasáron, Nagyúton és Egerben találhatók szakadár csoportok. Vezetőik és tagjaik támadják a hivatalos egyházi személyeket, közülük egyesekről lejáratásukra alkalmas híreket terjesztenek. Rajtuk keresztül a társadalmi rendszert is bírálják. Fölvették a kapcsolatot a nyugati egyházi központokkal, egyesek részéről megfigyelhetők voltak a szakadás elmélyítésére irányuló törekvések. Magánházaknál jönnek össze, külön lelkészképzőt, a fiatalok részére továbbképző központot alakítottak ki Budapesten, melyet Abasárról két fő végzett el.

 

A hozzájuk tartozó gyülekezeteket a hivatalos egyházvezetés ellen hangolják, arra törekszenek, hogy a kialakult pozícióikat megtartsák, megakadályozzák az anyaegyházba való visszatérést, s új egyházként ismerjék el őket. Az állami szervekkel folytatott tárgyalásaik eddig nem hoztak eredményt. Tevékenységük akadályozása, tagjaik befolyásolása eredményeként elsősorban Abasár községben tapasztalható, hogy egyes, a szakadárokhoz tartozó személyek visszakérték magukat az anyaegyházba.

 

Egyik águk az úgynevezett Őrálló Adventisták, akik Fedémesen találhatók meg, létszámuk kb. 25 fő. Ők a jehovistákhoz hasonlóan nem vállalják a katonai szolgálat semmilyen formáját sem.

 

Az illegális szekták közül a jehovisták létszáma kb. 850 fő. Közülük 9 „F” dossziés, 4 személyt pedig kutató nyilvántartáson belül ellenőriznek. A hagyományosan ismert településeken (Nagyvisnyó, Szilvásvárad, Recsk, Parád, Kisköre) másutt is megtalálhatók már (Hatvan, Vámosgyörk, Gyöngyös és közvetlen környéke, valamint Eger).

 

A jelentés leszögezi: a Jehova Tanúi szekta egész hitelvi rendszere társadalomellenes. Tagjaiktól elvárják az élet örömeitől való tartózkodást, a rendszeres hitbeli elmélyülést és a hittérítő tevékenységet. Évente Bécsben rendezik regionális kongresszusukat, melyen Heves megyéből is részt vesznek.

A szekta tagok munkahelyeiken jól dolgoznak, példamutató életvitelű emberek. Több éve tartó pozitív irányú befolyásoló tevékenység hatására, eredményként értékelhető, hogy gyakorolják állampolgári jogaikat, a községekben társadalmi munkát is vállalnak, egyes nagyobb jelentőségű összejövetelek megtartására ÁEH. engedélyt kértek. A befolyásoló tevékenység megosztotta őket, vezetőik és az egyszerű szekta tagok közül is igen sokan abban reménykednek, hogy legálisan működhetnek.

 

Egy kisebb réteg azonban mereven elzárkózik a konzultációktól, engedményektől, azt hangoztatják: keményebb, rámenősebb vonalat kell vinniük, mert csak így érhetnek el eredményeket. Prominens képviselője ennek az álláspontnak Boros Gyula szilvásváradi lakos. Továbbra sem teljesítik honvédelmi kötelezettségeiket, inkább mártírként vállalják a többéves börtönbüntetést.

 

Az utóbbi időben térítő tevékenységüket más megyékben végzik. Az úgynevezett házi agitáció helyett forgalmas helyeken, pályaudvarokon, tömegközlekedési eszközökön, kórházakban szólítják meg az állampolgárokat és igyekeznek meggyőzni őket. Nagy tömegű propaganda anyagot osztogatnak térítő útjaik során. Összejöveteleiket demonstratív módon tartják, de a kifejezetten vallásos tevékenységet továbbra is magánházaknál végzik. Egy-egy településen belül három-négy csoportjuk is megtalálható, melyek kapcsolatot tartanak más megyékben lévő hasonló csoportokkal. Májusban Nagyvisnyó határában egy erdei tisztáson több mint ötven fő részvételével tanácskoztak.

 

A Hare Krisna szekta indiai eredetű védikus vallás. Elsősorban a fiatalok körében hatásos, de tagjai között megtalálhatók idősebb értelmiségi személyek is. Tagtoborzó tevékenységük során felhasználnak minden, az indiai kultúrával, életmóddal kapcsolatos lehetőséget. Teadélutánokat, indiai hímzéseket bemutató kiállítást, bábjátékokat szerveznek, az ezeket látogatók közül igyekeznek kiválasztani a szimpatizánsokat, akiket később bevonnak a szekta életébe. Védikus minta farmokat igyekeznek kialakítani, ahol önellátó módon élnek együtt. Jelentős külföldi kapcsolatokkal rendelkeznek, információink szerint Nyugatról irányítják a szektát. Tevékenységük politikailag is káros, mert a befolyásuk alá került fiatalokat elvonják a közéleti tevékenységtől.

 

A megye területén több alkalommal igyekeztek bázist teremteni, de a megelőző intézkedések hatására ez eredménytelen maradt. A szekta két fővel képviselteti magát Kisköre községben. Közülük Balaton Lászlót „F” dossziés nyilvántartás keretében ellenőrzik. Lakóhelyén visszahúzódottan él, nem barátkozik senkivel, időnként ismeretlen személyek keresik fel és ő is elutazik, ami arra utal, hogy szervező munkáját tovább folytatja. A megyébe történő költözése előtti többszöri lakóhely változtatásával igyekezett kikerülni a balügyi szervek látóköréből. Erre utal az az információ is, mely szerint Pomázra jelentkezett be állandó lakosként, de továbbra is Kiskörén él. Legújabb információink szerint, a szekta vezetése Balaton községben akar kialakítani egy védikus minta farmot.

 

Új jelenségként került látótérbe az Új Keresztények elnevezésű szekta, melynek vezetője Farkas Albin maklári lakos, megtalálhatók még Budapesten, Nyíregyházán és Zalaegerszegen. A szélsőségekre, vallási fanatizmusra hajló szekta tagjai minden vallást elvetnek, a Bibliából az Ószövetségen kívül csak a Jelenések könyvét fogadják el. A felnőtt keresztség hívei, tagjaik sorába csak hosszas önsanyargatás utáni alámerítkezéssel, a testből a sátán kiűzésével lehet bekerülni. Veszélyessége, hogy a fiatalokat elvonja a politikai, közéleti tevékenységtől, hamis célok felé orientálja őket. Összejöveteleiket Farkas Albin maklári lakásán tartották, azokon esetenként az ország más részéről érkezettek is jelen voltak. Akadályozó, korlátozó hatósági intézkedések hatására visszahúzódtak, de tevékenységüket továbbra is folytatják. A legújabb információk szerint a baptista egyházon belül szervezkedő Continental Singers Jubilate zene-és énekkar égisze alatt missziózást folytató csoporttal kerültek kapcsolatba.

 

Intézkedéseink hatása:

A vizsgált időszakban 7 esetben kezdeményeztünk a területen feldolgozó munkát, mely során megelőző, akadályozó, korlátozó intézkedések széles körét alkalmaztuk. Ezek a legtöbb esetben hatásosak, célravezetők voltak, az ellenséges tevékenység nem tudott kifejlődni.

Arra törekedtünk, hogy mint rendőri szerv, háttérben maradjunk, politikai és állambiztonsági érdekeket ne sértsünk, mégis csökkentsük az ellenséges befolyásolás mértékét. Információszerző tevékenységünket bizalmas kapcsolatok kialakításával, társadalmi- és hivatalos kapcsolatokon keresztül végezzük, a kisegyházakon és szektákon belül támadó ellenséges személyek elleni harcot súlyának megfelelően kezeljük. E területen is megfelelő operatív pozíciót tudtunk teremteni.

 

Kis létszámú csoportokról van szó, melyek a történelmi egyházakhoz képest elenyészők, de az innen kiinduló ellenséges tevékenység is megzavarhatja politikai életünket. Célunk ezért, hogy a megszerzett információk alapján az állami, politikai és társadalmi szervekkel közösen visszaszorítsuk a nemkívánatos tendenciákat, biztosítsuk pártunk egyházpolitikai céljainak érvényesülését.

 

Feladataink:

1., Elő kell segíteni, hogy a H.N. Adventista Egyház szakadár ágánál beindult visszatérési folyamat intenzívebbé váljék. Ehhez a meglévő társadalmi kapcsolatokon túl, fel kell használni „Benei János” fn. titkos megbízott által szolgáltatott információkat és konkrét segítségét. Határidő: folyamatos. Felelős: Árva János r. százados.

2., Tovább kell folytatni a Jehova Tanúi szekta helyi vezetőinek pozitív irányú befolyásolását, a legalitás kérése felé kell őket orientálni. Operatív pozicióink erősítése érdekében „Festő” fn. jelölt tanulmányozását folyamatosan végezni kell, a kapcsolat elmélyítését szorgalmazni. Határidő: folyamatos. Felelős: Árva János r. százados.

3., Folytatni kell Balaton László és Farkas Albin „F” dossziés személyek ellenőrzését, szükség esetén tevékenységük akadályozására intézkedéseket kell tenni. Tevékenységük, kapcsolataik megállapítása, pontosítása érdekében „Grafikus” és „Tiszai” fn. jelöltekkel a konzultációt intenzívebbé kell tenni, bevonásukat kezdeményezni kell. Határidő: 1986. augusztus 10, utána folyamatos. Felelős: Árva János r. százados.

4., Munkánkat a BM. III/III-1 Osztállyal, az illetékes megyei osztályokkal közösen kell folytatni, intézkedéseinket koordinálva kell megtenni. Határidő: folyamatos. Felelős: Nagy Károly r. őrnagy.

 

Eger, 1986. július 9.

A jelentést Domoszlai László r. ezredes, a megyei rendőr-főkapitány állambiztonsági helyettese megküldte a belügyminiszternek és a BM. III/III. csoportfőnökség vezetőjének. (ÁBTL 1.12.4. – 45-49/13/1986)

 

 

Az állambiztonsági szervek munkabeszámolóiból

 

1989 decemberében

 

 

A BM. III/III. Csoportfőnökség jelentése, 1989. december 20.

 

Össztársadalmi mértékben megosztottság tapasztalható, a célok és eszközök heterogén volta nem biztosítja az egy irányba való mozdulást, az ország felemelkedéséért való hatékony együttmunkálkodást. A különböző részérdekek megjelenítésében toleranciahiány mutatkozik, jellemző a türelmetlenség, egyes esetekben a politikai arrogancia. A társadalmi, állampolgári fegyelem állapota soha eddig nem tapasztalt mértékben romlott, egyes részterületeken egyenesen megszűnt. A jogszabályok, állami intézkedések semmibevétele általánossá vált, olyan méretű bűnözési hullám alakult ki, amellyel az elmúlt negyven évben a társadalomnak még nem kellett szembekerülnie.

 

Az év során megkezdődött az intézményrendszer átalakítása. Az Állami Egyházügyi Hivatal megszűnésével (A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1989. évi 14. törvényerejű rendelete az egyes egyházi állások betöltéséhez szükséges állami hozzájárulásról és az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetéséről, 2. §. Magyar Közlöny, 43. sz. 1989. június 30. 771.) megváltozott az egyházak státusza. A korábbi illegációs tevékenység az egyházak belügyévé vált, a szerzetesrendek visszaállításának engedélyezése további lehetőséget nyitott a vallásos tevékenység számára.

 

 

A BRFK állambiztonsági szervének jelentése, 1989. december 21.

 

A korábbi egyházi elhárítás munkafelfogáson a jelenleg zajló politikai és társadalmi folyamatok lényegesen módosítottak. Jelentős fordulat állt be az egyházpolitikában. Megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal, törvényi lehetőség van a szerzetesrendek visszaállítására, a szerzetesi templomokat a világi papságtól a szerzetesek kapták vissza. A Jehova Tanúi szekta 1989-ben nyert legalitást, és bejegyzett felekezetként működik. Mindezek időleges megtorpanást keltettek az egyházon belül. A katolikus papság jelentős része távol tartja magát a politikai eseményektől és a társadalmi folyamatok csendes szemlélőjévé vált. Az „egyházi szélsőségesek” továbbra is a Bulányi György által vezetett bázisközösségi mozgalomba tömörülnek. Ismereteink szerint a katolikus papság elutasította a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének a megkeresését, és nem léptek soraiba. A katolikus világi személyek számos politikai és társadalmi szervezetet, pártot, egyletet hoztak létre (Kereszténydemokrata Néppárt, Kereszténydemokrata Párt, Magyar Cserkész Szövetség, stb.) Ezek elsősorban politikai, társadalmi igényeket elégítenek ki, többségében lojálisak, de nem mentesen a szélsőségektől sem.

 

 

A Győr-Sopron megyei állambiztonsági szerv jelentése, 1989. december 19.

 

Az egyházak és felekezetek vonatkozásában is dinamikus mozgás volt tapasztalható a változások hatására. Az egyesülési és gyülekezési törvény elfogadása után régi mozgalmaik újraéledtek, amiben a régmúltra jellemző struktúrákat igyekeztek követni. Működtetik a cserkészmozgalmat, újjászervezték a katolikus gimnáziumok diákszövetségeit. Ismét működni kezdett a győri egyházmegyében a karmelita, premontrei rend, és szervezés alatt van a domonkos rend. A szerveződések minden esetben az egyházi vezetés tudtával történtek, törvényellenes tevékenység azokkal összefüggésben nem volt tapasztalható. Minden egyházban és felekezetben a józan gondolkodású egyházi vezetés van egyelőre erőpozícióban, háttérbe tudták szorítani a szélsőséges törekvéseket. Egyesek és néhány kisebb csoport – főleg a bulányisták – támadják az egyházi vezetőket azért, mert véleményük szerint a pártállam kiszolgálói voltak, körükben személyi változásokat akartak elérni. Néhány szélsőséges egyházi személy sajtónyilatkozatokkal próbálta magát észre vétetni, de ezeknek biztonsági szempontból jelentős kihatása volt. Területünkön az MDF tevékenységében vett részt két egyházi személy, aminek megítélése és fogadtatása az egyházi vezetők és hívek részéről sem pozitív.

 

 

A Pest megyei állambiztonsági szerv jelentése 1989. december 21-én

 

1989-ben egyházak területéről kiinduló szélsőséges tevékenység, törvényellenes cselekmény a megyében nem volt. Az egyházak teljes autonómiát kaptak, megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal, és a Szabad Egyházak Tanácsa (A kisegyházak szervezeteként működő Magyarországi Szabad Egyházak Tanácsa – SZET – 1989. december 12-én szűnt meg.) A Hit Gyülekezete, a Jehova Tanúi, a Hare Krisna és más vallási csoportok működése legálissá vált, a katolikus egyházban megkezdődött a rendek újjászervezése, stb. A társadalomban kialakult demokratizálási folyamat az egyházakban is érezteti hatását. Egyházi szervezetek alakulnak – a megyében például a Biblia Szövetség és a Vasárnapi Iskola Szövetség -, a korábban politikai okok miatt félreállított egyházi vezetőket rehabilitálják és elsősorban a történelmi egyházakban megindult egy új megújulási folyamat. Néhány aktív lelkész politikai szervezetek tevékenységébe is bekapcsolódik. Feladataink végrehajtása során a megváltozott operatív helyzetnek megfelelően arra törekszünk, hogy információkat szerezzünk minden olyan esetleges kísérletről, amely az egyházak tömegbefolyását ellenséges, alkotmányellenes szándék érvényesítésére akarja felhasználni.

 

 

A Szolnok megyei állambiztonsági szerv jelentése, 1989. december 15.

 

Megyénkben az egyházi személyek döntő többségénél lojalitást tapasztaltunk a gyorsan változó politikai helyzettel összefüggésben. A papság figyelemmel kíséri a zajló eseményeket, megértő a belső problémákat illetően, nagyra értékeli a számukra tett engedményeket. Vannak azonban területünkön fiatal plébánosok, káplánok, akik még több engedményt követelnek, mozgósítva ennek érdekében környezetüket is. Az idősebb egyházi személyek megfelelő kontrollt működtetnek a fiatalok irányába, ezzel is védve őket a szélsőséges megnyilvánulásoktól, a meggondolatlan cselekedetektől. A megye egyházi személyiségei összességben aktívabb hitéleti tevékenységet folytatnak. Igyekeznek eleget tenni küldetésüknek. Tevékenységük úgy értékelhető, hogy a megnövekedett társadalmi igények kielégítése érdekében dolgoznak.

 

(„Szigorúan titkos ’89” A magyar állambiztonsági szervek munkabeszámolói, 2010, Budapest.)

 

 Dr. Ilkei Csaba

tudományos kutató

 

 

*****

 

 

FÜGGELÉK

 

 

Dr. Ilkei Csaba:

 

Fejezetek a magyar állambiztonság szervezeti és intézménytörténeti rendszeréből,

 

 különös tekintettel a politikai rendőrségre

 

 

 

Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) 1950-1953

 

I/2. Belső Reakció Elleni Harc Osztálya

 

 

Az osztály eredendő feladata a belső reakciós erők illegális tevékenységének felderítése és felszámolása volt. Első vezetője Horváth Sándor áv. alezredes, őt 1951-től  Szöllősi György áv. alezredes követte egészen 1953. januári őrizetbe vételéig, majd Nagy József áv. őrnagyot bízták meg az osztály irányításával.

 

 

I/2-a alosztály. Feladata "a földalatti trockista mozgalom", a "nyugatosok", a politikai pártokba férkőzött "reakciós elemek", valamint a megszüntetett pártok aktívan tevékenykedő maradványainak felderítése és ártalmatlanná tétele. Az alosztályt a megalakuláskor Szamosi Tibor áv. százados vezette, akit Jámbor Árpád áv. százados és Szalma József áv. százados követett.

 

 

I/2-b alosztály. Feladata a "klerikális reakció" elleni harc: a katolikus, protestáns, szabadkőműves, cionista szervezetek, szekták központi szerveinél az államellenes tevékenység felderítése, megszüntetése és ezen szervezetek bomlasztása. Vezetője Rajnai Sándor áv. százados volt.

 

 

I/2-c alosztály. Feladata a "múlt emberei" ellenséges tevékenységének felderítése és megbüntetése.(Egykori földesurak, magas rangú állami tisztviselők, a csendőrség volt tagjai, a rendőrség volt tisztjei és mások.) Első vezetője Váradi Ernő áv. százados volt.

 

 

I/2-d alosztály. Feladata a társadalmi és tömegszervezetek, a városban és falun élő, üzemi "nem átfogott" lakosság különböző szervezeteiben lévő reakciós elemek felderítése és ártalmatlanná tétele, továbbá a kulákreakció és a kulákszabotázs elleni küzdelem. Vezetője Irinyi József áv. százados volt.

 

I/2-e alosztály. Feladata az állami apparátus hivatalaiban, az értelmiség között, valamint a kultúra, a tudomány, a művészet terén tevékenykedő reakciós elemek felderítése és ártalmatlanná tétele.

 

 

I/2-f alosztály. Feladata a Nagy-Budapest területén végzendő hálózati operatív munka.

 

 

 

A  BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökségének vezetői

 

1962 - 1990

 

 

 

III. Főcsoportfőnökök

 

    - Pallagi Ferenc (1989-1990)

    - Harangozó Szilveszter (1985-1989)

    - Földesi Jenő (1982-1985)

    - Karasz Lajos (1974-1982)

    - Rácz Pál miniszterhelyettes (1970-1973/1974)

    - Rácz Sándor (1966-1970)

    - Galambos József (1958) 1962-1966

 

 

III. Főcsoportfőnök-helyettesek

 

    - Pallagi Ferenc (1985-1989) (függetlenített I. helyettese)

    - Harangozó Szilveszter (1977-1985) (I. helyettes)

    - Karasz Lajos (1971-1974) (I. helyettes)

    - Németi József (1971-1974) (I. helyettes)

 

 

BM ÁB. min.h. Titkárságvezetők

 

    - Vagyóczky Béla (1983-1987)

    - Sillai Árpád (1987-1990)

 

 

III/I csoportfőnökök

 

    - Dercze István (1989. XI/XII.)

    - Bogye János (1977-1989)

    - Rajnai Sándor (1967-1976)

    - Komornik Vilmos (1962-1967)

 

 

III/II csoportfőnökök

 

    - Benkő Ferenc (1988-1990)

    - Dr. Rédei Miklós (1977-1988)

    - Havasi László (1974-1977)

    - Karasz Lajos (1962-1974)

 

 

III/III csoportfőnökök

 

    - Dr. Horváth József (1985-1990)

    - Harangozó Szilveszter (1970-1985)

    - Baranyai György (1967-1970)

    - Dr. Eperjesi László (1962-1967?)

    - Rácz Sándor (1962)

 

 

III/IV csoportfőnökök

 

    - Dr. Strényi Ferenc (1983-1990)

    - Dr. Matuska Béla (1975-1983)

    - Kucsera László (1962-1975)

 

 

III/V csoportfőnökök

 

    - Ágoston Tibor (1985 -1990?)

    - Pallagi Ferenc (1978-1985)

    - Peták Pál (1973-1978)

    - Markó Imre (1966-1973)

 

 

III/1 (vizsgálati) osztályvezetők

 

    - Dr. Wéber Gyula (1975-1989)

    - Dr. Deák József (1964-1975?)

    - Köteles István (1962-1964)

 

 

 

A BM II/5.  Belsőreakció-elhárító Osztályának

 

(Politikai rendőrség)  vezetői 1956-1962 között

 

 

ORFK II/3. Osztály (1956-1962)

BM. II/5. Osztály (1957-1962)

 

 

Osztályvezetők:

 

Geréb Sándor százados (mb.) 1962. július - augusztus

Hollós Ervin alezredes 1957. április -1962. július

Radványi Kálmán őrnagy 1957. január - április

Földes György  százados 1956 november - december

 

 

Osztályvezető-helyettesek:

 

Kovács István alezredes 1961. november - 1962 augusztus

Harangozó Szilveszter őrnagy  1959. november - 1962. augusztus

Geréb Sándor százados 1959. február - 1962. július

Komornik Vilmos őrnagy 1957. június - 1961. november

Radványi Kálmán őrnagy 1957. április - május

Földes György százados 1957. január - 1958. március

Csere Lajos  százados 1956. november - 1960 január

 

 

 

Tömpe András, Rajnai (Reich) Sándor, Hollós Ervin, Rácz Sándor, Komornik Vilmos

 

 

A BM. II. Politikai Nyomozó Főosztály

 

Szervezeti egységei (1956 - 1962)

 

II/1. osztály: Katonai elhárítás

II/2. osztály: Kémelhárítás

II/3. osztály: Hírszerzés

II/4. osztály: Közlekedési elhárítás

II/5. osztály: Belső reakció elhárítása

II/6. osztály:  Ipari  elhárítás

II/7. osztály: Mezőgazdasági elhárítás

II/8. osztály: Vizsgálati feladatok

II/9. osztály: Környezet tanulmányozás és figyelés

II/10. osztály: Operatív technika alkalmazása

II/11. osztály: Operatív nyilvántartás

II/12. osztály: Rejtjel központ

II/13. osztály: Levélellenőrzés

-----------------------------------------

II/16. osztály: Rádió elhárítás

 

BM KEOKH és Útlevél Osztály

 

 

Geréb (Glück) Sándor, Földes György, Kucsera László, Havasi László, Selmeci György

 

 

A BM. II. Politikai Nyomozó Főosztály

 

osztályvezetői (1957 - 1962)

 

 

Katonai elhárítás:

 

Nagy József alezredes 1961. október - 1962.  augusztus

Selmeczi György ezredes 1956. november - 1961. szeptember

 

 

Kémelhárítás:

 

Hazai Jenő ezredes  1957. április - 1962. július

Turcsán József alezredes  (?) - 1957. április

 

 

Hírszerzés:

 

Komornik Vilmos alezredes  1962. július - augusztus

Vértes János őrnagy  1961. március - 1962. július

Tömpe András vezérőrnagy 1959. május - 1961. március

Móró István alezredes 1956. november - 1959. május

 

 

Közlekedési elhárítás:

 

Perényi Gyula alezredes  1957. április - 1962. május

 

 

Belső reakció elhárítás:

 

Geréb Sándor százados  1962. július - augusztus

Hollós Ervin alezredes  1957. április - 1962. július

Radványi Kálmán őrnagy  1957. január - április

Földes György százados 1956. november - december

 

 

Ipari  elhárítás:

 

Kucsera László ezredes 1957. május - 1962. május

Szőke Béla őrnagy  1956. november - 1957. április

 

 

Mezőgazdasági elhárítás:

 

Havasi László alezredes  1961. március - 1962. május

Rácz Sándor őrnagy  1958. október - 1961. március

Dáni János alezredes  1957. május - 1958. június

 

 

Vizsgálati feladatok:

 

Köteles István őrnagy  1962. február - augusztus

Mérő Károly alezredes 1960. augusztus - 1962. február

Korom Mihály alezredes 1958. december - 1960. augusztus

Szalma József alezredes 1956. november - 1958. december

 

 

 Környezet tanulmányozás és figyelés:

 

Jámbor József alezredes 1961. október - 1962. augusztus

Beszédes Károly alezredes 1961. január - október

Dobróka János alezredes  1957. január - 1961. január

 

 

Operatív technika alkalmazása:

 

Markó Imre alezredes 1957. május - 1962. augusztus

Novák Sándor őrnagy 1957. március - május

Némethi Tibor százados 1956. november - 1957 február

 

 

Vértes János, Szalma József, Köteles István, Dobróka János, Markó Imre

 

 

Operatív nyilvántartás:

 

Ács Ferenc ezredes 1957. március - 1962. május

 

 

Országos Rejtjel Központ:

 

Kunos László alezredes  1957. május - 1962. augusztus

 

 

Levélellenőrzés:

 

Varga Antalné százados 1962. március - augusztus

Takács Imre alezredes 1959. november - 1962. március

Hidegkúti Károly őrnagy 1957. május - 1959. november

 

 

Rádió elhárítás:

 

B. Kiss István őrnagy 1959. március - 1962. augusztus

 

 

Külföldiek ellenőrzése (KEOKH) és Útlevél Osztály:

 

Szívós Péter alezredes 1962. július - augusztus

Tatai József alezredes 1956. december - 1962. június

 

Ács Ferenc, Korom Mihály, B. Kiss István, Varga Antalné, Perényi (Putz) Gyula

 

 

A BM II/5 Belsőreakció-elhárító Osztálya

 

(Politikai rendőrség) 1956-1962 között

 

 

II/5-a alosztály. Feladata: elhárítás a jobboldali pártok és szervezetek volt tagjai ellen. "Jobboldali" szociáldemokraták, Független Kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt, fasiszta és más jobboldali pártok és szervezetek és ezek emigrációs tevékenysége.

Vezetője: Agócs István.

 

II/5-b alosztály. Feladata: a volt horthysta erőszakszervezetek egykori beosztottainak operatív, nyomozati és hálózati feldolgozása, (Katonatisztek, rendőrdetektívek, csendőrök, ezek besúgó hálózatai; a fegyveres szervezkedések részvevőinek felderítése.), harc a huliganizmus ellen.

Vezetői: Czvetkovics László, Váradi Ernő, Mester András, Bodrogi László.

 

II/5-c alosztály. Feladata: a "klerikális reakció" elleni harc. Egyházak, felekezetek, szerzetesrendek, szekták megfigyelése, ellenőrzése, elhárítása.

Vezetője: Berényi István.

 

II/5-d alosztály. Feladata: a röpcédulázók, névtelen levélírók, falfirkálók felderítése.

Vezetői: Kovács István, Juhász László,

 

II/5-e alosztály, kezdetben "d" jelű.  Feladata: az ideológiai, tudományos, kulturális, művészeti  és tájékoztatási terület, valamint az igazságügy elhárítása. (Írók, újságírók, művészek, filozófusok, tudományos kutatók, ügyvédek, ügyészek, bírók, stb.)

 Vezetői: Harangozó Szilveszter, Sándor György, Csikós Sándor.

 1958-tól az alosztályba olvadt az addigi külön egység, a II/5-g csoport, amely a "revizionisták", "nemzeti kommunisták" ellenséges tevékenységével foglalkozott.

 

II/5-f alosztály. Feladata: az ifjúság, a középiskolai és egyetemi oktatás (hallgatók és oktatók), a tudományos élet egyes intézményei és a sport területének elhárítása.

 Vezetői: Zalai Emil, Porteleki László.

 

II/5-g alosztály, kezdetben  II/5-h csoport. Feladata: az "ellenforradalmárok" körözése, felkutatása.

 Vezetője: Csikós Sándor, Tölgyesi László, Hermann István.

 

II/5-h alosztály. Feladata:  a kormányőrségtől 1959. augusztus 15-től átszervezés következtében átvett operatív védelmi feladatok ellátása.

Vezetője: Bagi Mihály.

 

II/5-i csoport. Feladata: tájékoztató és értékelő munka.

Vezetője: Izsák Sándor.

 

 

Harangozó Szilveszter, Bodrogi László, Berényi István, Sándor György

 

 

Belügyminiszterek (1944-1990)

 

- Gál Zoltán  mb. (1990)

- Horváth István (1987 - 1990)

- Kamara János (1985 - 1987)

- Horváth István (1980 - 1985)

- Benkei András (1963 - 1980)

- Pap János (1961 - 1963)

- Biszku Béla (1957 -1961)

- Münnich Ferenc (1956 - 1957)

- Piros László (1954 - 1956)

- Gerő Ernő (1953 - 1954)

- Györe József (1952 - 1953)

- Házi Árpád (1951 - 1952)

- Zöld Sándor (1950 - 1951)

- Kádár János (1948 - 1950)

- Rajk László (1946 - 1948)

- Nagy Imre (1945 - 1946)

- Erdei Ferenc (1944 - 1945)

 

Horváth István, Kamara János, Benkei András, Pap János, Biszku Béla, Münnich Ferenc

 

 

BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség vezetői (1962-1990)

 

- Pallagi Ferenc (1989 - 1990)

- Harangozó Szilveszter (1985 - 1989)

- Földesi Jenő (1982 - 1985)

- Karasz Lajos (1974 -1982)

- Rácz Pál min.h. (1970 - 1973/1974)

- Rácz Sándor (1966 - 1970)

- Galambos József (1958/1962 - 1966)

 

 

Pallagi Ferenc, Földesi Jenő, Karasz Lajos, Rácz Pál

 

 

BM III/III. Csoportfőnökség vezetői (1962 - 1990)

 

- Horváth József (1985 - 1990

- Harangozó Szilveszter (1970 - 1985)

- Baranyai György (1967 - 1970)

- Eperjesi László (1962 - 1967)

- Rácz Sándor (1962)

 

 

BM III/III. Csoportfőnök-helyettesek (1962 - 1990)

 

- Földvári László (1987 -1990)

- Esvégh Miklós (1984 - 1990)

- Horváth József (1974 - 1984)

- Gál Ferenc (1974)

- Geréb Sándor (1971 - 1984)

 - Harangozó Szilveszter (1966 - 1971)

- Szabó Károly (1962 - 1963)

- Eperjesi László (1962)

 

 

Horváth József, Eperjesi (Engelberger) László, Esvégh Miklós, Földvári László, Szabó Károly

 

 

BM III/III. Belső reakció és szabotázselhárító Csoportfőnökség  osztályai

 

 

III/III-1.

 

Elhárítás az egyházakban, szektákban, volt szerzetesrendek körében

a., római katolikus egyház

b., a római katolikus egyház vezetése és intézményei

c., protestáns és egyéb elhárítás az egyházakban, szektákban, volt szerzetesrendek körében, emigráns szervezetekben (a III/I. Csoportfőnökséggel együtt)

 

 

III/III-2.

 

Ifjúságvédelmi elhárítás

a., felsőfokú intézmények

b., ifjúságellenes reakciós erők elhárítása az ifjúság körében (ifjúsági szervezetek, klubok, galerik, stb.)

 

 

III/III-3.

 

Társadalomellenes erők elhárítása

a., a társadalomra veszélyes "Figyelő" dossziés személyek, volt politikai foglyok ellenőrzése

b., röpcédulázók, falfirkálók, illegális  kiadványok terjesztői, stb. tevékenységének felderítése, elhárítása

 

 

III/III-4.

 

Kulturális elhárítás, vonalas elhárítási területek

a., radikális ellenzékiek

b., szektás egykori párttagok, trockisták, álbaloldaliak

c., nacionalisták

 

 

III/III-5.

 

Objektumok védelme

a., kiemelt tájékoztatási objektumok (MTI, televízió, rádió, újságok, folyóiratok, stb.)

b., művészeti intézmények (színházak, filmgyár, cirkuszok, stb.)

c., tudományos intézmények, MTA, kutatóintézetek védelme (1984-ig)

 

 

III/III-6.

 

Szamizdat kiadványok felderítése (1975-től)

a., akciók előkészítése

b., akciók végrehajtása

 

 

III/III-7.

 

Jelentések, nyilvántartás, belső elhárítás (1975-től)

 

 

III/III-A

 

Önálló alosztály

A párt és a kormány vezetőinek operatív védelme (1988 után feladatait a 7. osztály vette át.)

 

 

III/III-B

 

Önálló alosztály

Elemzés, értékelés, konzultáció, tájékoztatás (1970 és 1987 között)

 

Forgács Lajos, Szelőczei István, Mészáros Béláné, Kiss József, Kovács János

 

 

A BM.  III/III.  Csoportfőnökség  osztályvezetői:

 

 

III/III-1. Osztály

 

- Tóth Ferenc (1986 - 1990)

- Győri Zoltán (1971 - 1986)

- Geréb Sándor (1966 - 1971)

- Pék Márton (1962 - 1966)

- Eperjesi László (1962)

 

 

III/III-2. Osztály

 

- Timár Roger Zoltán (1974 - 1990)

- Horváth József (1973 - 1974)

- Csáki Ernő (1966 - 1973)

- Geréb Sándor (1962 - 1966)

- Szabó Károly (1962)

 

 

III/III-3. Osztály

 

- Kovács János (1987 - 1990)

- Szigetvári Árpád (1971 - 1983)

- Hanusz Gyula (1983 - 1987)

- Agócs István (1966 - 1971)

- Csáki Ernő (1962 - 1966)

 

 

III/III-4. Osztály

 

- Forgács Lajos (1984 - 1990)

- Esvégh Miklós (1983 - 1984)

- Antal József (1981 - 1983)

- Horváth József (1974 - 1981)

- Gál Ferenc (1969 - 1974)

- Kiss József (1966 - 1969)

- Harangozó Szilveszter (1965 - 1966)

- Novák Sándor (1962 - 1964)

 

 

III/III-5. Osztály

 

- Szelőczei István (1983 - 1990)

- Pálfy Imre (1976 - 1983)

[Ideiglenesen megszűnt]

- Kiss József (1963 - 1964)

- Harangozó Szilveszter (1962 -1964/1965)

 

 

III/III-6. Osztály

- Jávor Miklós (1987 - 1989)

 

III/III-7. Osztály

- Kékesdi L. Gyula (1989 - 1990)

- Mészáros Béláné (1987 - 1989)

 

III/III-A. Alosztály

- Tóth Kálmán (1987 - 1990)

- Solti László (1978 - 1987)

- Lunczer Ferenc (1970 - 1978)

- Sándor György (1966 - 1969)

 

III/III-B. Alosztály

- Mészáros Béláné (1969 - 1987)

 

Szigetvári Árpád, Hanusz Gyula, Jávor Miklós, Timár Roger Zoltán, Solti László

 

 

*****

 

Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató, a „Leleplező” c. folyóirat főmunkatársának eddig megjelent munkái az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában:

http://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=Ilkei+Csaba&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=36&Image3.y=13

 

https://www.leleplezo.eu/l/dr-ilkei-csaba-eddig-megjelent-munkai-az-orszagos-szechenyi-konyvtar-magyar-elektronikus-konyvtaraban/