MRT, MR, MTV (IV.)

        A kemény vonalasok, a reformerek és az állambiztonság

  Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató tanulmányának eddig három részét közöltük a rádiósok, televíziósok és az állambiztonsági szervek titkos együttműködéséről. Emlékeztetőül:

 I. rész: „A Magyar Televízió mint állambiztonsági fedőszerv”( http://www.utolag.com/Ilkei/MagyarTelevizio/MagyarTelevizo.htm);

 II. rész: „MTV: a műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől” ( http://www.utolag.com/Ilkei/MTV/MTV.htm);

 III. rész: „Az MTV mint az osztályharc kiemelt küzdőtere” (http://www.utolag.com/Ilkei/MTVOsztalyharc/MTVOsztalyharc.htm).

 Most a sorozat IV. része következik.

Gimes György  („Szemes”)

   (1930. június 25, Budapest, Pauncz Erzsébet.)

   Újságíró, író, Obersovszky Gyula 1956-os forradalmár lapjának, az „Igazság”-nak külpolitikai munkatársa;  „Esti Hírlap”, Magyar Rádió.

   A politikai rendőrség kulturális elhárításának „Szemes” fedőnevű informátora.

(Gimes György 6-os kartonja)

   1957. március 20-án szervezte be Zsilák András rendőr nyomozó százados  a  BM. ORFK. (BM. II. Politikai Nyomozó Főosztály) II/3-d alosztályáról, „Szemes” fedőnéven az újságírók körében végzendő felderítő munkára. „A beszervezés alapja” rovat bejegyzését törölték állambiztonsági nyilvántartó kartonjáról. Első kapcsolattartó tisztje Kócsag József rendőr nyomozó hadnagy volt. 1963-ban átvette a politikai rendőrség kulturális elhárítása (III/III-4-a) és a radikális ellenzék ellen foglalkoztatták. 1970. december 19-én társadalmi kapcsolattá minősítették át. Jelentéseit az ÁBTL. 3.1.2. M-31710. és a 3.1.2. M-31710/1. dossziék őrzik.

  Első jelentéseinek egyikében beszámol arról, hogyan jelenhetett meg az „Igazság” 1956. november 1-i számának 2. oldalán  a „Koós vagy Konduktorov?” című leleplező híradás, utalva arra a később nemzetközi botránnyá fajult ügyre, amely szerint a forradalom napjaiban  Lev Konduktorov szovjet állampolgár Koós Péter néven képviselte Magyarországot New Yorkban, az ENSZ-ben.

(„Szemes” jelenti a Koós - Konduktorov ügyről)

A Jelentés 1957. április 15-én íródott a II/3-d alosztálynak.

Adta: „Szemes” fn. ügynök

Vette: Kócsag József rny. hdgy.

Tárgy: Koós Péter – Lev Konduktorov szovjetellenes uszító ellenforradalmi cikkről.

„November első napjaiban megjelent az Igazság szerkesztőségében Gyarmati Tibor külügyminisztériumi titkár. Közölte, hogy a minisztérium Forradalmi Bizottsága megbízásából jött és zsebéből előhúzta a Koós - Konduktorov anyag kéziratát. Azt mondta, hogy a forrás leplezése érdekében kívánatos, hogy a dolog így kérdés-felelet formájában jelenjék meg.

Átadta névjegyét azzal, hogy megbízása hitelessége felől érdeklődjön a szerkesztőség a minisztériumban. Vadász Kornél [az Igazság külpolitikai rovatának vezetője, - I. Cs.] utasítására telefonon felhívtuk Mód Pétert, a Forradalmi Bizottság elnökét, aki mindenben megerősítette Gyarmati Tibort, közölve, hogy a Külügyminisztérium Forradalmi Bizottsága kívánja az anyag közlését.

Mód Péter telefonközlése után jelent meg a Koós – Konduktorov  leleplezés az Igazságban. A Gyarmati Tibor által leadott szövegen  Vadász Kornél külpolitikai rovatvezető néhány stiláris változtatást eszközölt.

(Gyarmati Tibor akkor átadott névjegyét a feljegyzéshez csatolom.)”

„Szemes”

„ Megjegyzés:

Az ügynök a jelentést utasításra készítette.

Értékelés:

A jelentés figyelemreméltón tartalmazza az „Igazság” c. ellenforradalmi lap 1956. november 1-i számában kérdés-felelet formájában megjelent Koós Péter ENSZ küldött leleplezését. Azt állítja, hogy Koós Péter Lev Konduktorov szovjet állampolgár. A hír alkalmat adott arra, hogy cikkeket írjanak róla és azokat felhasználták a legféktelenebb szovjet ellenes uszításra. A hírt Gyarmati Tibor külügyi titkár vitte be az „Igazság” szerkesztőségébe közlés céljából. Kontrollként felhívták a Külügyminisztérium Forradalmi Bizottságát a szerkesztőségből. A Forr. Biz. Elnöke, Mód Péter egyetértett a hír leközlésével.

Véleményem: Mód Péternek célja volt a hír közlésével, mert így esélyes lehetett Koós helyére, amelyet el is foglalt. Nyílván nem véletlen, hogy így történt. Helyesnek tartanám a Pártot tájékoztatni a kérdésről.

Kócsag József rny. hdgy.”

(„Igazság” 1956. november 1: Koós vagy Konduktorov?)

Hogyan működött a forradalom után az újságírók „ellenforradalmi tevékenységét felülvizsgáló” Igazoló Bizottság? Ezt világítja meg „Szemes” egy másik jelentése, melyet 1957. április 9-én adott át kapcsolattartó tisztjének.

  „Újságíró körökben elterjedt hírek szerint és az én tudomásommal is, működött vagy még működik most is egy „igazoló” vagy „felülvizsgáló” bizottság, amely az újságírók ellenforradalom alatti tevékenységét bírálja felül. Amikor február közepén az Esti Hírlap szerkesztőségében Polgár Dénes felelős szerkesztő közölte velem elbocsátásomat, erre a bizottságra hivatkozott. Állítólag ez a bizottság javasolta Lontay László elküldését is, valamint más lapoktól is egyes újságírók elküldését. A bizottság összetételére, működési módjára, jellegére nézve csak találgatásokat hallottam. A bizottság, ha egyáltalán létezett, az érdekelt újságírók közül tudomásom szerint senkit sem hallgatott meg, senkivel sem közölte, hogy szilenciuma mennyi időre szól. Egyes hírek szerint az újságíró szövetség mellett működne. A szóbeszéd szerint munkamódszere az, hogy az egyes lapokról valaki referátumot készít, azt megvitatják, és úgy hoznak „javaslatot”. Én magam a saját elbocsátásom után felkerestem Szirmai Istvánt, aki közölte, hogy a döntés az én esetemben 6 hónapi szilencium, ennyi ideig nem lehetek lapnál belső munkatárs az Igazságban írott cikkeim miatt.

  A bizottság tevékenységével kapcsolatban újságíró körökben a legnagyobb bizonytalanság alakult ki, találgatások légiója kapott lábra, mert nem lehet megérteni, hogy a bizottság milyen szempontok szerint ítél. Egyeseket eltávolítanak, másokat nem, ugyanolyan cikkek egyeseknél sokkal súlyosabban minősülnek, mint másoknál. Egyetlen példa: Baló László, annak ellenére, hogy 1956. október végén cikket írt az ellenforradalmi időszakban megjelent egyetlen Hétfői Hírek számba, arról, hogy ne hazudjon tovább a rádió, ne gyalázza a nemzet dicsőséges forradalmát, s hogy távolítsák el azokat, akik ezt művelik, ennek ellenére ma főszerkesztő lehet az Esti Hírlapnál. Vagy Szilvási Lajos, az Igazság volt főmunkatársa és szerkesztőbizottsági tagja, szerkesztő lehet az MTI-nél.”

Az ügynök kapcsolattartó tisztje így értékelte a jelentést:

„A jelentés beszámol arról, hogy egy „láthatatlan igazoló bizottság” működik az újságíró szakmában, amely határozatokat hoz egyes újságírókkal szemben. A bizottság az illetékes újságírók nélkül hozza döntéseit, mely izgalmakat okoz újságíró körökben.

Javaslat:

Véleményem szerint helyes lenne ezt a titokzatosságot megszüntetni az igazoló bizottságról és az illetékeseket felvilágosítani arról, hogy az ügyek ilyenfajta intézése kárt okoz.”

  1957 június 5-én Zsilák András rny. szds.  részére készítette el „Szemes” informátor azt a jelentését, amely  arról szólt,  hogy a Tájékoztatási Hivatal elnöke: Szirmai István 1956 november végén, december elején  megtévesztő kettős beszéddel, kitérő válasszal  szerelte le az őt felkereső neves újságírókat, mintha még nem tudta volna biztosra, miként értékeli majd pártja hamarosan  az októberi eseményeket, s azokban részt vett újságírók tevékenységét.

„Tárgy: Szirmai Istvánról.

1956 november végén, vagy december első napjaiban Szilvási Lajos újságíró felkereste Szirmai Istvánt parlamenti hivatalában. Látogatásának célja az volt, hogy megbeszélje az „Igazság” volt munkatársainak a helyzetét. A közel egy órás beszélgetés folyamán Szirmai István kijelentette, hogy ő maga személy szerint „nagyon szimpatizál” azzal a fiatal újságíró gárdával, amelyik az „Igazság”-nál dolgozott, de helyzetük eldöntése nem rajta múlik. Szirmai István rámutatott arra, hogy „ezekben a napokban folyik a vita a pártvezetésben az októberi események értékeléséről.”Lehetséges – hangoztatta -, hogy az eseményeket a párt teljes egészükben ellenforradalomnak fogja értékelni.”Ezt a határozatot meg kell várnunk – mondotta -, minden ettől  függ. Amennyiben a párt az októberi eseményeket ellenforradalomnak értékeli, vesszük a kalapunkat és megyünk innen…” Nyilván, Szirmai itt a maga tájékoztatási hivatali pozícióját értette ezen.

Utólag következtetve: Szirmai már akkor biztosan tudhatta a párt álláspontját, valószínűleg már ismerte a decemberi párthatározat téziseit is. Azt is tudta, hogy ő nem fogja venni a kalapját. Kijelentésével a „másik oldal” felé akart nyilvánvalóan gesztust tenni, meg akarta értetni azt, hogy egy ilyen értékeléssel ő személy szerint nem értene egyet, s hogy ő kényszerhelyzetben van.

Szilvási a beszélgetés tartalmát még aznap több emberrel közölte.”

A kapcsolattartó tiszt megjegyzése:

„Az ügynök a jelentést utasítás nélkül írta. Tartalmát felhasználjuk a Tájékoztatási Hivatal munkájának értékeléséhez.

                                                                                                                                     Zsilák András rny. szds.

                                                                                                                                                II./5-d aloszt.”

(Szirmai: ha ellenforradalom, akkor vesszük a kalapunkat)

  1956 és 1962 között a  BM. II. Politikai Nyomozó Főosztály volt az elődje a BM. III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökségnek (1962 – 1990)

  A BM. II. Politikai Nyomozó Főosztálynak az 5. osztálya foglalkozott a belső reakció elhárításával (politikai rendőrség), amely  „a” –„h” alosztályai és „i” csoportja között osztotta meg a feladatokat.

  A kezdetben „d” jelű alosztály 1958-ra már az „e” jelet viselte. Ennek a II/5-e alosztálynak igen fontos és széles területen kellett ellátnia elhárító feladatait: ideológiai, tudományos, kulturális, művészeti és tájékoztatási terület, valamint az igazságügy; foglalkozásokat tekintve – egyebek között – ide tartoztak az írók, újságírók, filozófusok, művészek, tudományos kutatók, ügyvédek, bírók, ügyészek, szakértők és mások.

 Vezetői az adott időszakban: Harangozó Szilveszter, Sándor György és Csikós Sándor.

  1958. február 12-én ide fut be „Szemes”  nagy vihart kiváltó jelentése a már említett Polgár Dénesről.

„Tárgy: Polgár Dénes újságíró.

Mintegy két héttel ezelőtt amerikai újságíró küldöttség tartózkodott Magyarországon. A küldöttség tiszteletére a Külügyminisztérium fogadást adott, amelyen az amerikai újságírók feltették a kérdést a jelenlévő magyar külpolitikai szerkesztőknek: tulajdonképpen mi is történt 1956 októberében?

Polgár Dénes, az Esti Hírlap felelős szerkesztője ekkor kijelentette: ő tudja, hogyan kell ezeknek az embereknek a nyelvén beszélni, s majd ő megmagyarázza nekik a dolgot.

Magyarázatának a lényege a következő volt: Magyarországon Rákosi kezdetben igen okos szocialista politikát folytatott és elnyerte a nép támogatását. Politikája később mind több fasiszta vonást öltött, s a magyarországi rendszer végül már magán viselte a fasiszta diktatúra számos bélyegét. Polgár itt utalt arra, hogy ehhez hasonló példát már láttunk a történelemben: Mussolini is baloldali szocialistaként kezdte pályafutását. Hasonlóan zajlott ez le Rákosi esetében is. Nos, - fűzte hozzá Polgár Dénes -, ez ellen a fasiszta jellegű diktatúra ellen kelt fel 1956 őszén a magyar nép. A felkelést később igyekeztek a maguk céljai érdekébe állítani a hazai és külföldi reakciós erők, amelyek nem demokráciát és nem igazi szocializmust akartak, hanem az addigi fasisztoid diktatúrát felváltani egy már sokkal inkább fasiszta diktatúrával.

Polgár Dénes szavait Vértes Éva, a rádió külpolitikai rovatának munkatársa tolmácsolta angolul és jelen volt Tardos András is, a rádió idegen nyelvű főosztályának vezetője. Polgár Dénesnek ez a megnyilvánulása a rádió vezetősége körében olyan felháborodást keltett, hogy döntést hoztak, amelynek értelmében Polgár Dénes nem dolgozhat a rádiónak.”

A kapcsolattartó tiszt megjegyzése:

„Az ügynök jelentését utasításra készítette.

Értékelés:

A jelentés operatív szempontból értékes. Polgár Dénes az Esti Hírlap felelős szerkesztője külföldi nyugati újságírók előtt nyilatkozott az ellenforradalom kitörésének okáról. A nyilatkozatban úgy állította be az egykori politikai helyzetet, hogy demokratikus népi felkelés volt a Rákosi fasiszta diktatúra ellen.

Intézkedés:

Javaslom a párt felé a tájékoztatást, Vértes Éva és Tardos András újságírók kihallgatását és Polgár igazoló bizottsági tagságának felfüggesztését.

                                                                                                                                       Kócsag József rny. hdgy.

                                                                                                                                                    II/5-e aloszt.”

(Polgár Dénes: mi is történt 1956 októberében?)

  Mi történt ezek után az „Esti Hírlap” felelős szerkesztőjével, a Magyar Rádióból eltanácsolt külpolitikai kommentátorral? Semmi rossz!  (Az „Esti Hírlap” előtt a  „Szabad Nép”,  azt megelőzően az „Esti Budapest” munkatársa volt, ahova a „Világosság”-tól került, miután feljött a fővárosba Győrből, ahol újságíró pályája kezdődött.) Hamarosan az MTI munkatársa lett, ahol gyorsan halad, előbb külpolitikai rovatvezető, majd turnusvezető, s már 1958 – 59-ben a Távirati Iroda kairói tudósítója. 1960. nyarán éppen az USA-ba készül négy évre, hogy elfoglalja a sokak által irigyelt tudósítói posztot, amikor „Szemes” ügynök visszatér előbb idézett 1958-as jelentésének témájára.

Jelentés a BM. II./5-e alosztálynak 1960. június 22-én

Adta: „Szemes”fn. ügynök

Vette: Kovács János r. szds.

Tárgy: Polgár Dénes MTI. Tudósítóról

„Egy beszélgetés során kb. két héttel ezelőtt Polgár Dénes kifejtette, hogy véleménye szerint az az indok, amivel őt a Rádiótól eltiltották hamis és koholt volt, az „embargó” tényleges magyarázata egészen más. Mint kijelentette, azok, akik az amerikai újságírók tiszteletére évekkel ezelőtt rendezett fogadáson hallották az ő állítólagos kijelentését, - ami szerint Rákosit Mussolinivel hasonlította össze – kiforgatták szavait és azokat súlyosan félremagyarázták.

Polgár kifejtette, véleménye szerint ő azért nem írhat a Rádióba, s az egész ügyet azért „ fújták fel” jóakarói, mert tagja volt annak az igazoló bizottságnak, amely a Rádió követelésére sem volt hajlandó az újságírástól eltiltani Gömöri Endrét és Sümegi Endrét.

Az ügyet – mondja Polgár – elsősorban Vértes Éva, a Rádió külpolitikai rovatának munkatársa kavarta fel annak idején, aki hiányos angol tudásával nem egészen megbízható fültanú volt, mégis, a Rádió vezetői hittek neki és igyekeztek meggyőzni más szerveket is, de szerencsére ez például a Pártközpont esetében nem sikerült.

Polgár Dénes egyébként panaszkodott, hogy alig tud elhelyezni cikkeket.

A kapcsolattartó tiszt megjegyzése:

„A jelentés utasításra készült, Polgár Dénes személyével a II/3 osztály [A BM. II. Politikai Nyomozó Főosztály Hírszerző Osztálya, Osztályvezető: Tömpe András r. vezérőrnagy, - megj.: I. Cs.] foglalkozik állandó New York-i tudósítóként való küldetése céljából. Ügynökünk tájékoztató jellegű adatokat közölt Polgár Dénesnek a Rádiótól való eltávolításával kapcsolatban.

Intézkedés:

A jelentés egy példányát a II/3 osztálynak kérésére megküldjük.

Kovács János r. szds.”

„Szemes” ügynök továbbra is sokat mozog a külpolitikai újságírók között, meghallgatja és feljegyzi kollégái véleményét a nemzetközi helyzet alakulásáról. Ennek során 1960. augusztus 15-én jelentést ad Gyarmati András r. főhadnagynak a II./5-e alosztályra.

A jelentésben – egyebek mellett – beszámol arról, hogy:

  „Az MTI külturnusában nagy vita folyt arról, hogy vajon a nemzetközi helyzet jobb-e mint a párizsi találkozó előtt, vagy nem; van-e konkrét háborús veszély, vagy csak egyszerű maximális feszültség.

Polgár Dénes a fejleményeket „szűk prakticista” szempontból vitatja: vajon megkapja-e az amerikai vízumot? Szerinte a mostani hidegháborús megrázkódtatás lényegében az erőviszonyok tényleges alakulásának mérlegre állítása. Arról van szó – mondja -, hogy képesek vagyunk-e megvetni a lábunkat az amerikai kontinensen, képesek vagyunk-e megvédeni Kubát, vagy nem, és képesek vagyunk-e mint az imperializmus legerősebb ellenfelei döntő lépéseket tenni Kongóban és ezzel megszilárdítani a Szovjetúnió tekintélyét Afrikában. Ha az imperializmus ezen a két ponton vereséget szenved, hatalmas léptekkel mentünk előre és új alapokon állva lehet újra elkezdeni a tárgyalási játszmát.”

Polgár élvezi az illetékesek bizalmát, megbízhatósága kellő garanciákon alapszik.  Még abban az évben utazhat az Egyesült Államokba, s négy évig (1960-64) az MTI washingtoni tudósítója. Ez a második külföldi kiküldetése Kairó után. Washington után következik a harmadik: NSZK, Bonn (1966-1970). Onnan hívja haza az MTV A Hét című műsorához  főszerkesztőnek – mint említettem korábban – Pécsi Ferenc elnökhelyettes, s 1971-77 között vezeti a műsort. Akkor személyi okokból távozott, visszament az MTI-hez, amely négy évre (1977-81) ismét fontos posztra küldte tudósítónak: Brüsszelbe.

Hazatérve vonult nyugdíjba. Pályáján a kommunista újságírás legmagasabb szakmai elismerése: a Rózsa Ferenc díj mellé megkapta a MÚOSZ Aranytollát, a Pulitzer emlékdíjat és a rendszerváltozást követően a magyar államtól a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Kilencvenhét évesen, 2009-ben hunyt el, halála előtt egy évvel megírta életének és pályájának összefoglaló munkáját: „Egy Polgár a nagyvilágban” című kötetét, amely 2008-ban jelent meg.

„Szemes” ügynök 1957 és 1959 között többször jelent Várkonyi András újságíróról (1926-1977). Várkonyi szintén Győr szülötte, mint Polgár,  aki  „A Hét”-hez vitte helyettesének, amikor a televízióhoz került.

  „Szemes” így ír róla:

„Várkonyi András a Rádió idegen nyelvű osztálya központi szerkesztőségének legtöbbet foglalkoztatott külső munkatársa. Belpolitikai riportokat, tudósításokat, interjúkat készít. Az Élelmiszeripari Minisztérium Állatforgalmi Igazgatóságán dolgozott sajtóelőadóként, de hogy rádiós munkáját jobban végezhesse, állását feladta.

 Várkonyi az ellenforradalom előtt a Szabad ifjúságnál dolgozott, ahonnan 1956 októberében menekülnie kellett, mert Mészáros Ferenc, ma az Érdekes Újság munkatársa, mint volt ÁVH-s tisztnek az eltávolítását és lefogását követelte. Várkonyi szinte érthetetlenül csak november 4. után disszidált. „Meg sem álltam Tel-Avivig” – mondotta. Disszidálása okainak egyikeként az említett eseményt jelöli meg, de ebből nem érthető, hogy akkor miért november 4. után disszidált? Erről Várkonyi nem beszél. Ugyanúgy nem tudják kollégái hazatérésének pontos okát sem.

Várkonyi hazatérésének közvetlen okaként azt említi, hogy valamelyik titkosszolgálat Bécsben üldözőbe vette, közölték vele, hogy ismerik ÁVH-s múltját és csak akkor szabadulhat, ha hajlandó az együttműködésre. Ez elmondása szerint a következőképpen történt.

Egyik este Bécsben, a szállodai szobájában telefonhoz kérték. (Ugyanazon a napon, amikor az amerikai követségen megmondták neki, hogy nem veszik fel az amerikai kivándorlók listájára.) Egy ismeretlen, magát meg nem nevező férfi beszélt: „Várkonyi úr, mi segíteni akarunk Önnek. Kérjük, jelölje meg, mikor és hol találkozhatunk. Mi a barátai vagyunk…” Várkonyi András, - mint elmondta – faggatni kezdte az ismeretlent, hogy ki beszél, ám amikor a telefonáló nem adott választ, ő minden további nélkül lecsapta a telefonkagylót. Még kétszer keresték hasonló módon, az eszére és a józan meggondolásra hivatkozva. Ő mindannyiszor ugyanúgy járt el.

Az utolsó telefonbeszélgetést követő napon egy küldönc kereste fel és átadott egy borítékba zárt névjegyet. A névjegykártya egyik oldalán körülbelül ez állt: „Mi segíteni akarunk Önnek! Kérjük, jól gondolja meg és még egyszer keresni fogjuk…” A névjegy másik oldalán nyomtatott betűkkel ez volt felírva:  NAGYKANIZSA. Mint Várkonyi elmondta, ekkor megijedt, mert őt ez a városnév arra figyelmeztette, hogy ismeretlen jóakarói tudják, hol teljesített szolgálatot, mint az Államvédelmi Hatóság tagja. Nem várta meg a következő hívást, csomagolt és felült az első vonatra, amellyel Olaszországba utazott.

De ide is utána nyúltak, sőt tovább követték…számos alkalommal írtak és üzentek neki, hogy jót akarnak és a saját érdekében adjon lehetőséget egy úrral való találkozásra, de ő mindig elmenekült a találkozók elől.”

(„Szemes” jelentését Várkonyiról az állambiztonság értékesnek tartja)

Zsilák András rny. százados  1957. június 10-i megjegyzéséből kiderül, hogy: „Várkonyi március közepén jött haza. Utasítottam az ügynököt, hogy tartson Várkonyival rendszeres kapcsolatot.”

  „Szemes” ügynök jelenti, hogy Várkonyit hazatérése után  „A MÚOSZ először nem igazolta, majd fellebbezésére mégis felvették…igen sokat ír és igen jól keres, hangoztatja, hogy lépéseket tesz annak érdekében, hogy fix állásban helyezkedhessen el. Értesülések szerint a Rádió idegen nyelvű osztálya komolyan foglalkozik valamilyen formában történő felvételével.”

Ez   1958-ban sikerül is, s 1959-ben „Szemes” már ezt jelenti: „A Központi Szerkesztőségben az újabb munkatársak közül Várkonyi vált be a legjobban: igen ügyes, szorgalmas, rendkívül munkabíró embernek bizonyult. Ugyanakkor bizonyos politikai kérdésekben fölényes, gyakran cinikus, egyes megjegyzései arra utalnak, hogy fejében bizonyos politikai problémákkal kapcsolatban legalábbis zűrzavar uralkodik.”

 Ugyanakkor „Szemes” elismeri, 1958 egyik legnagyobb sikere Várkonyi nevéhez fűződött az idegen nyelvű adások osztályán:

„…megfigyelők véleménye szerint, a magyar rádió olasz adása fejjel kimagaslik valamennyi népi demokratikus ország olasz nyelvű rádióadásai közül. Néhány hónappal ezelőtt Olaszországban megjelent egy könyv „Ne mondjátok meg a neveinket!” címmel, amely disszidensek élményeit, nyilatkozatait közli. Válaszképp az idegen nyelvű osztály is kiadott egy könyvet „Mondjátok meg a neveinket!” címmel. Amelyet több ezer példányban elküldtek a rádió olasz hallgatóinak. A könyvben hazatért disszidensek mondják el, miért jöttek haza, mi az, amiből a „szabad világban” elegük lett. A könyvet Várkonyi András írta, igen kitűnően, aki maga is disszidens volt, és Szilágyi Edit és Tardos András szerkesztették. Ez a példa is mutatja a munkamódszerek, az osztály szellemének megváltozását. Az osztály ezen kívül igen nagy példányban szétküldte a külföldi hallgatóknak a Fehér Könyv idegen nyelvű kiadásait, valamint számos, az ellenforradalommal kapcsolatos saját dokumentumát.”

Várkonyi 1958-1964 között dolgozott a Magyar Rádió Külföldi Adások Főszerkesztőségén, majd a Hírlapkiadó Vállalat (1964-1968) és a Lapkiadó Vállalat (1968-1972) következett, emlékezetesen a „Tükör” c. hetilap és a „Magyar Hírlap” szerkesztőségében,  s aztán Polgár hívására érkezett a televízióba 1972-ben.

Megkapta a Munkaérdemrend ezüst fokozatát (1969), a belügyminiszter (1969) és az igazságügyi miniszter elismerését (1970).

                                     Márványi György („Markó Gábor”, „Gyóni”)

   (1929. április 21, Budapest, Schulhof Margit, - 2007. június 21. Budapest)

Pártmunkás, népművelő, irodalomtanár, újságíró, televíziós szerkesztő, főszerkesztő, osztályvezető.

Az MKP, MDP, MSZMP, MSZP tagja, képzett marxista, meggyőződéses baloldali.  Az MSZP Választmánya Újságíró Tagozatának elnöke.

A katonai elhárítás rezidense, a hírszerzés társadalmi kapcsolata, munkásőr.

(Márványi György)

   Apja droguista segéd, később illatszergyárak ügynöke, anyja gyári alkalmazott. 1947-ben érettségizett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Már 1945-ben belépett az MKP-ba és a VII. kerületben végzett pártmunkát. 1947-48-ban egy esztendőt járt az egyetemre, de abbahagyta, mert 1948. szeptemberétől a VII. kerületi pártbizottság agit.prop. osztályának munkatársa lett, kulturális felelősként dolgozott ott 1949. decemberéig. Ekkor átkerült az akkor szervezett Népművelési Minisztériumba, mint a három hónapos szentendrei káderképző iskola tanára. Itt dolgozott bevonulásáig, 1950 októberéig. Tényleges katonai szolgálatának három esztendejét Budapesten töltötte, őrmesterként szerelt le, tartalékos alhadnagy 1967-ben lett. 1953-ban  megnősült, felesége: Sándor Judit, a Magvető Könyvkiadó lektora, a pártalapszervezet titkára. Fia 1954-ben született. Lakóhelyén éveken át lakóbizottsági elnök, segítőkész, példásan kollektív szellemiségű.

 Leszerelése után ismét a Népművelési Minisztérium iskoláin volt oktató, előbb az öt hónapos iskola marxista tanára, majd a Továbbképző Intézet tanulmányi előadója. Az intézet felszámolásakor a X. kerületi Tanács népművelési osztályvezetője. Innen 1956. márciusában visszavették a Népművelési Minisztérium továbbképzési csoportjába.

  A forradalom után részt vett a minisztérium pártszervezetének újjászervezésében, s pártmunkát végzett a VII. kerületi pártbizottság agit.prop. osztályának aktívájaként. Megalakulása (1957)  óta tagja volt a Munkásőrségnek, 1963-ban szerelt le más irányú elfoglaltsága miatt. 1957-ben öt esztendei tanulás után irodalomtanári diplomát kapott az ELTE Bölcsészettudományi Karán.

  1957. szeptemberétől a „Népművelés” című lap művelődéspolitikai rovatát vezette, ugyanettől kezdve a TV Híradó külső munkatársa. 1958. június elsejével végleg átkerült a TV Híradóhoz, előbb külpolitikai szerkesztő, majd  napi montázs szerkesztő, végül a Híradó Osztály helyettes vezetője, pártszervezetének szervező titkára.

  1967-től az Aktuális Osztály vezetője a Politikai Adások Főszerkesztőségén. 1970. október 11-től  „ A TV jelenti” című szombat délutáni élő  műsor utódjaként jelentkező  vasárnap esti politikai magazin: „A Hét” alapító főszerkesztője. 1974-től ismét a TV Híradó főszerkesztő-helyettese. 1982-től a Teletext (Képújság) hazai meghonosítója, főszerkesztője, innen ment nyugdíjba 1992-ben. 1997-től töltötte be az MSZP Választmánya Újságíró Tagozatának elnöki tisztségét.

  A hatvanas évek közepétől publikált és előadásokat tartott a  tömegkommunikáció témakörében, különös tekintettel a rádió és a televízió szerepére a modern társadalmi kommunikációban, a népművelés és az ismeretterjesztés területén. Úttörő munkát végzett a Teletext (Képújság), a Videotext és a Data Broadcasting technológiai rendszerek hazai alkalmazásában. Elméleti felkészültsége  kipróbált gyakorlati  ismeretekkel párosult.

(Márványi állambiztonsági adatlapja 1970-ben)

  Katonai szolgálata (1951-1953) alatt  1951. december 20-án szervezte be az ÁVH II. Katonai Elhárítási  Főosztálya. Beszervezője Markovits Lipót hadnagy volt. A főosztály törzséhez tartozó rezidens lett „Markó Gábor” fedőnéven. 1953-ban átvette az egységes Belügyminisztérium I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség III. Katonai Elhárító Főosztálya. Hivatalos feljegyzés szerint  rezidensi kapcsolata 1955-ig tartott, irattári anyaga megsemmisült. (ÁBTL. 3.2.4. K-2156)

 1963. január-februárjából fellelhető iratok volt munkahelyeként említik  az MNVK. 2. Csoportfőnökség (katonai hírszerzés)  5. osztályát,

amely ekkor felhasználását tervezi külügyi szolgálatban.  Jellemzésében  -  egyebek között -  ezt írja  a katonai hírszerzés hadnagya: Pataky Dezső:

   „Politikailag aktív és jól képzett…szemináriumokat vezetett. „Vonalas” ember… magatartásában zárkózottnak bizonyult. Nem tartott senkivel baráti kapcsolatot. Hajlamos volt többi társát felülről kezelni, mivel igen jó szellemi adottságai voltak. Ebből fakadóan kissé lusta is volt. Megjelenésében nem a „leány szobák álma” volt, mert kis alacsony, szeplős, szemüveges ember.”

(„Vonalas volt…nem a leányszobák álma”)

   [A „vonalas”  jelző később többször is visszatér a televízióban , váltakozik a „balos” és a „merev”minősítéssel. Márványi, noha eredményesen megalapozza az 1970. október 11-én indult „A hét” című műsort, még egy év sem telik el, amikor Pécsi Ferenc elnökhelyettes (1968-1974) 1971 őszén  lecseréli a rugalmasabbnak ígérkező Polgár Dénesre, az MTI bonni tudósítójára. Márványi kis ujjában a szakma és soha sem akart műsort vezetni, Polgár kezdő a televíziózásban, de nagy örömmel műsort is vezet.  Pénzt is szerez, utazhat a nagyvilágban, ez tetszik neki, új színt hoz a műsorba a derűs Joseph Luns NATO-főtitkártól a szépséges Gina Lollobrigidáig. Pécsi Ferenc elnökhelyettes azonban hamarosan Márványi sorsára jut: a reformer vezetők (Nyers, Fock, Fehér Lajos) által támogatott terveit keresztülhúzzák a pártközpont keményvonalasai (Biszku, Pullai, Komócsin) és leváltják. Visszakerül az MTI-be vezérigazgató-helyettes főszerkesztőnek, de nem tudja feldolgozni a kudarcélményt, kiújul idegbetegsége és 1975 decemberében a budai erdőkben fejbe lövi magát. A mellékelt fényképet most publikálom először: 1970. októberében „A Hét” stúdiójában két keményvonalas KB-titkár: Biszku Béla (a bal szélen), és Pullai Árpád (középütt) Szepesi György, Márványi György és Pécsi Ferenc társaságában.]

(Kemény vonalas KB-titkárok „A HÉT” stúdiójában 1970. októberében: Biszku Béla (bal szélen), Pullai Árpád (középen), Szepesi György, Márványi György és Pécsi Ferenc társaságában)

  Innen ismét hiányosak a levéltári iratok. 1969-70-ben viszont tervezett amerikai ösztöndíjas tanulmányai miatt dokumentáltan megélénkül a polgári hírszerzés érdeklődése személye iránt. A III/I-9. osztály (operatív dokumentáció) gyűjti össze az adatokat és az új információkat róla a III/I-1. osztály részére, amely  az USA és a nemzetközi szervezetek elleni hírszerzéssel foglakozott.

  Márványi György személyzeti minősítése, Sándor György, a politikai adások főszerkesztője és Pécsi Ferenc elnökhelyettes  írásos javaslatai az ösztöndíjas út kapcsán meggyőzőek a hírszerzés számára. Emberi és politikai megbízhatósága,  tömegtájékoztatási tudományos eredményei hangsúlyozása mellett Pécsi Ferenc javaslatából az is kiderül, hogy :

  „Az egyik legfontosabb szakmai területünkön, a tájékoztatásban tevékenykedik. Az elmúlt évek során több alkalommal járt tanulmányúton külföldön, tanulmányozta a francia és az angol televízió munkáját. Egy alkalommal hosszabb időre UNESCO ösztöndíjjal is rendelkezett. Tanulmányai alapján értékes szakírói munkát fejt ki. Angol nyelvtudása és eddigi elméleti tevékenysége alkalmassá teszi arra, hogy az amerikai tömegkommunikációs tudomány legújabb eredményeit megismerje és feldolgozza.”

(„Gyóni” dossziéja az ÁBTL-ben)

  A III/I. Csoportfőnökség feljegyzései szerint Márványi György 1969. decemberétől a „Press Rezidentúra” társadalmi kapcsolata „Gyóni” fedőnéven. Mielőtt félévre kiutazott volna az USA-ba IREX ösztöndíjjal, Madari Dániel r. őrnagy igazította el „sötéten” a MÚOSZ fedésével.

  „Miután láttam, hogy „Gyóni” igen pozitíven fogadta fejtegetéseimet és biztosított minden vonatkozásban segítő szándékáról, megmutattam neki azokat a szempontokat, amelyeket beszámoltatásához készítettem.” – jelentette a III/I-1. osztály alosztályvezetője: Borsányi Imre r. alezredes azután, hogy 1970. május 8-án leült beszélgetni az Amerikából hazaérkezett Márványival. „Gyóni” igen alapos, magas színvonalú feljegyzéseket készít az USA-ban tett látogatásáról, arról a 6 hónapos tanulmányútról, amelyet a MÚOSZ ajánlására a Kulturális Kapcsolatok Intézete és az IREX (International Research and Exchanges Board) együttműködése alapján jött létre. Információi roppant hasznosak, nagy segítséget nyújtanak a hírszerzés un. tippkutató munkájához, különösen a magyar származású és időnként a hazai rokonságot meglátogató egyetemi oktatók, professzorok, kulturális és tudományos intézményi vezetők tekintetében. A III/I-1. osztály intézkedési tervet készített egyes személyek meghívására, illetve ügynökei (pl. „Andorre” és „Hont”) számára az amerikai kapcsolatfelvételre „Gyóni” segítségével, akinek  nem ez volt az utolsó információs beszámolója  társadalmi kapcsolatként. Értékes a feljegyzése  például az újságírók nemzetközi síklubjának találkozóin folytatott politikai eszmecserékről is.

 A sikeres együttműködés alapján a hírszerzés közli „Gyóni”-val, hogy jelöltként számításba jöhet ENSZ állásra hivatalos kiküldetésben. Márványi gondolkodási időt kért, majd határozottan közölte, hogy nem vállal ENSZ-állást, annál fontosabbnak tartja televíziós beosztását és érdemi munkáját, a tartós kiküldetés egyéb technikai gondokat is okozna családi életében. Ám készségesen  megígérte,  hogy mindenkor számíthatnak itthoni segítségére.

 Ez a sikeres együttműködés egészen 1972. augusztus 15-ig tart, amikor  Lukács József r. alezredes előterjesztésére Berényi István r. alezredes, osztályvezető engedélyezi „Gyóni” társadalmi kapcsolattal a hivatalos együttműködés megszakítását és anyagának irattárba helyezését. A határozat indoklása szerint, miután az ENSZ-állást visszautasította, megváltoztak operatív lehetőségei is:

   „Az eddigi megállapításaink szerint „Gyóni” ritkán utazik külföldre és ha utazik is, nem politikai, gazdasági körökkel érintkezik, hanem film-szakemberekkel. Így hírszerző lehetőségei számunkra nagyon korlátoltak. A III/III-4 osztálynak [ez a politikai rendőrség kulturális elhárítása, - I.Cs.] – Gyarmati et. – további foglalkoztatásra felajánlottuk, de ők sem tartanak munkájára igényt, mert szervezett keretek között folyamatosan párttagot csak indokolt esetben használhatnak fel. „Gyóni” esetében ez nem indokolt.”

(„Gyóni” anyagát irattárazzák 1972-ben)

  Egy év sem telik el, s máris érdeklődik utána a hírszerzés nyilvántartásánál a hírhedt III/I-7 osztály (hírszerzés és bomlasztás az emigráns szervezetekben, a fellazítási objektumok elleni harc, aktív intézkedések) vezetője Zsiga Árpád r. alezredes. Nem tudni milyen eredménnyel. 1975-ben kétszer is bejelentkezik az MNVK 2. Csoportfőnökség (katonai hírszerzés), vezetői operatív érdekből  tanulmányozzák Márványi irattári anyagát: előbb július 24-én Dr. Kapás Pál ezredes, majd  október 3-án  30 napra el is viszik azt Csapó Viktor honvéd vezérőrnagyhoz Ma még nem tudjuk, lett-e folytatása az együttműködésnek. (A katonai hírszerzés iratai nem kutathatók az ÁBTL-ben.)

  Azt viszont tudjuk, hogy  2007. augusztus 20-án Márványi Györgyöt posztumusz a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetésben részesítette Sólyom László köztársasági elnök. A kitüntetést Hiller István oktatási és kulturális miniszter adta át, s Márványi György fia vette át. 

     Rácz Gábor („Kiss István”)

(1940. március 24, Nyíregyháza, Lázár Josefin)

Televíziós gyártásvezető, rendező, producer, szerkesztőség-vezető az MTV-ben (1964-2001), vadászkamarai tisztségviselő 1997-től.

A „Kiss István” fedőnevű állambiztonsági ügynök, akit 1962 és 1974 között foglalkoztatott a politikai rendőrség a BRFK  állambiztonsági szervezetében.

(Rácz Gábor)

Mint Antall  József  egyik besúgójáról már írtam  korábbi  tanulmányomban (lsd. „A Hálózat jelenti – Titkos iratok erdejében” c. digitális kötet, 2014.,  IV. részét: „Ügynök jelentések és ami azokon túl történt – Antallék besúgói, fenyegetőzés öngyilkossággal, levelek Kádár Jánoshoz és Grósz Károlyhoz.”) Ebben megemlítettem a következő tényeket:

Antall József tanítványa az Eötvös Gimnáziumban, személyes kapcsolat fűzte tanárához, a lakására is feljárt. 1956-ban fegyvert szerzett, Antall Józseffel és Tarr Pállal részt vett az Országos Levéltár lefoglalásában: a kapuban őrt állt. Tagja volt a Kisgazdapárt Semmelweis utcai épülete őrségének is.

1962. február 26-án szervezte be hazafias alapon, "Kiss István" fedőnéven a BRFK Politikai Nyomozó Osztályának a belső reakciót elhárító  V/b alosztályáról Kis József r. főhadnagy. 1962 és 1974 között foglalkoztatta még  a BRFK Politikai Nyomozó Osztályának III/b csoportja, Cecó Imre r. őrnagy, továbbá a III/a csoportja, Kiss Géza r. hadnagy és a BRFK III/III-B alosztálya, Szebeni Sándor r. őrnagy.

Rácz Gábor jelentési területe: volt tanára Antall József és annak környezete, kapcsolatai, a kultúra, az ifjúság és a Magyar Televízió. Teljes mértékben élvezi Antall bizalmát, így rendszeresen megfordul lakásán, feltérképezi és lerajzolja munkahelyét, a behatolás lehetséges módját hivatalába, de lerajzolja Antall egy másik közeli tanítványának: Szebellédy Gézának (fotoriporter, később  az MTI vezérigazgató-helyettese) a lakását is.  Jelentéseiből árnyalt, másutt nem olvasható emberi vonások is  kiderülnek Antallról, nem mindig az előnyére. (ÁBTL 3.1.2. M-35302 + 1)

A pályáját is meghatározó hobbyja: a  lepkegyűjtés, a fényképezés , a természetfilm készítés és a vadászat.

A Magyar Televízió munkatársairól, köztük közelebbi munkahelye: a Natura szerkesztőségében  dolgozókról és a produkciókban részt vevőkről számos jelentése olvasható 1974-ig, amikor azért szakad meg együttműködése a politikai rendőrséggel , mert  belép az MSZMP-be és  ezzel maga mögött hagyja az  állambiztonsági hálózati személyként eltöltött 12  évét.

1997-től vezető állás tölt be: az Országos Magyar Vadászkamara Fővárosi és Pest megyei területi szervének elnöke, a közeli múlttól tiszteletbeli elnöke.

(Rácz Gábor 6-os kartonja)

Az új tények előtt mindenekelőtt tisztázni kell, hogy két „Kiss István” fedőnevű ügynököt foglalkoztatott az állambiztonság a Magyar Televízió (MRT) dolgozói körében.

Az első valódi neve ismeretlen. Munkadossziéját azonban őrzi az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára: ÁBTL. 3.1.2. M-27.089. Megnyitva: 1957. május 20. Jelentési területe: Magyar Televízió. Ő is elsősorban a kulturális műsorkészítő műhelyekről  jelentett. Ezt az informátort is a BRFK Politikai Nyomozó Osztálya szervezte be, átvette a BM. II/5-e alosztályán Gyarmati András r. hadnagy és Kovács János r. százados, végül Cseri János r. őrnagy volt a kapcsolattartó tisztje a BM. III/III-4-a alosztályon, tehát a kulturális elhárításnál.

Az ismeretlen „Kiss István”  állambiztonsági hálózati személy kézírása határozottan eltér Rácz Gábor „Kiss István” fedőnevű ügynök kézírásától, ez egyértelmű a kézzel írott és fellelhető jelentések összehasonlításából. Hálózati munkája már 1967-ben befejeződött, Ráczé csak 1974-ben.

Ez a „Kiss István”  feltehetően  már párttag volt, mert belülről ismerte a televíziós  pártszervezetet, s  az akkori szóhasználatnak megfelelő eléggé  kritikus, „vonalas” véleményt fogalmazott meg. Például: a Stúdió Osztály 1959-es állapotairól leírja, hogy:

 „…polgári szemlélet uralkodik, Zsurzs Éva vezette mostanáig, de sajnos képtelen volt összefogni ezt a sok, meglehetősen reakciós embert. Néhány kivétellel igen nagyképű és felelőtlen emberek vannak itt. Egyes klikkek alakultak. Így pl. Nagy József, Mestyán Tibor,Varga Vilmos operatőrök. Ezek tökéletesen anyagiasak, rengeteg maszek munkát végeznek… mindent kigúnyolnak, ami a népi demokrácia szülötte és megnyilvánulásaikban mindennel szembeszállnak, ami valamennyire a mi politikánkat képviseli. Például: egyszer egy „Lányok, asszonyok” című műsornál Varga  és Nagy kijelentették Balogh Mária riporternek (háttal ülve a kamerán), hogy „…lehetne ettől jó és szép képeket is csinálni, de egy ilyen sz…r műsornak így is jó.”

 „Amikor az új magyar kamerákat beállították, melyek szovjet dokumentáció alapján készültek, akkor olyan ellenállást fejtettek ki ellenük, hogy hetekig nem volt jó kép, mert egyszerűen nem akartak vele rendesen dolgozni. Állandóan zúgolódnak valamiért. Ide tartozik Deák István rendező, Konrád József rendező asszisztens, Czabarka  György. operatőr. A művészek kiválasztása is igen baráti alapon ment. A dolgozók véleménye szerint, nagy ellentétek vannak a vezetők között. Határozatlanság és szervezetlenség uralkodik mindenütt. Minden vezető mást akar csinálni a Tv-ből… Révai elvtárs filmgyárat akar, Kulcsár elvtárs egy speciális tévét, a legfelsőbb rádiós vezetők pedig rádiót akarnak.”

Az ismeretlen „Kiss István” hálózati személy jelentette 1959. január 24-én a BM. Politikai Nyomozó Főosztálya II/5-e alosztályának a Televízió dolgozóinak munkafegyelméről azt, amit egyszer más helyütt már idéztem:

 „Tárgy: a Televízió dolgozóinak munkafegyelméről.

A Televízió munkatársai között szokásossá váltak az ivós összejövetelek. De ezen túlmenően egyesek állandóan – munka alatt is – be vannak csípve. (Innen kb. 25 sor törölve.) Szeretném felhívni a figyelmet valamire. A TV kapuján bárki, bármikor ki-be járhat. Bármit ki és bevihet, mert ellenőrzés egyáltalán nincs. Annyira nincs, hogy előfordul: a próbákra az utcáról bemennek az idegenek nézelődni. A portán senki nem ellenőrzi őket. Az egész intézményt ellophatják, mert a kiszállítást sem ellenőrzik. E fölött a hanyagság fölött már a dolgozók is elgondolkodtak és többségükben helytelenítik. Sürgősen változtatni kellene ezen az állapoton.”

 Kovács János r. százados megjegyzése:

 „A jelentés utasításra készült, melyben az informátor értékes tájékoztatást ad a TV. területén meglévő laza munkafegyelemről, iszákosságról.”

 Az ügynök tevékenységét értékelő összefoglaló jelentés 1967. szeptember 22-én készül el a BM. III/III-4-a alosztályon:

„Kiss István” informátor által adott jelentések a kulturális területen nagy felületen keletkeztek. Több olyan jelzést adott, amely operatív intézkedések megtételét vonta maga után. Jelentéseit több alkalommal ellenőriztük és megállapítottuk, hogy azok a valóságnak megfelelnek. Az operatív munka megszervezése során sok segítséget nyújtott a Magyar Televízió feltérképezéséhez.”

Cseri János r. örgy.

(Rácz jelentéseinek egyik dossziéja az ÁBTL-ben)

Az előbbi névtelen „Kiss István” informátorral szemben pontosan ismerjük a másik „Kiss István” hálózati személy nevét, ő Rácz Gábor.

Titkosszolgálati érdemeket mindenekelőtt az Antall Józsefről és környezetéről adott alapos és részletes jelentéseivel szerzett, de kapcsolattartói meg voltak elégedve a televíziós környezetből származó információival, beszámolóival is, amelyek túlnyomó többségét utasításra készítette, kellő eligazítással, irányítással.

Hangulatjelentéseket kérnek először tőle, pl. 1965-ben leírja, hogyan szidja a központi áremeléseket Rockenbauer Pál rovatvezető, Konrád József rendező, Szilágyi György felvételvezető vagy Szabó Lajos gyártási csoportvezető. Hamarosan azonban egy fajsúlyos ügy: az „Operatőr” főszereplőjére állítják rá, de igyekezete ellenére abban nem sok vizet zavar.

 [Az „Operatőr” fedőnevű ügy főszereplőjével: Kolos Tiborral (1942, Sátoraljaújhely, Branner Ilona) már a BM. Vizsgálati Osztálya foglalkozik, amikor a BRFK Politikai Osztálya is mozgósítja ügynök hálózatát a bizonyítékok összegyűjtésére. Rácz barátja: Novákovits András, erdőbényei származású operatőr, ismert vadász, a szomszéd község: Tarcal patikusának fiát kapcsolatai révén beviszi a TV-be  segédoperatőrnek. Kolost már figyelik 1965-ben, barátjával: Urbán Béla festőművésszel (1938, Budapest, Vass Zsófia) együtt, mert társaságban, nyilvános helyeken rendszerellenes,  a Btk. szerinti izgatást megvalósító kijelentéseket tesz, azt híreszteli, hogy a forradalom idején több  szovjet katonát agyonlőtt, újabban egy olyan szervezkedésnek a tagja, amelynek célja a forradalom folytatása,  Hitler a példaképe, őt dicsőíti, s annak  állam- és fajelméletét. 1966. február 11-én előzetes letartóztatásba helyezték őket. A Budapesti Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 1967. május 12-én megtartott fellebbezési tárgyalásán megváltoztatta és  súlyosbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság  ítéletét, amely folytatólagosan elkövetett izgatás miatt a két  vádlottat  egy évi börtönbüntetésre és a közügyektől való három évi eltiltásra ítélte. Ügyészi  fellebbezésre a II. fokú bíróság dr. Neményi Béla tanácsa  mindkét vádlott szabadságvesztését egy év hat hónapra emelte. ÁBTL. 3.1.9. V-154227.]

Rácz jelenti a TV-ben dolgozó operatőrök „lázadását” 1966. február 16-án:

„Feladatomnak megfelelően jelentem: a TV-ben dolgozó operatőrök szervezetten összefogtak és 5 évre visszamenő kimutatást készítettek keresetükről, majd azt levéllel mellékelve béremelés céljából eljuttatták Tömpe elvtárshoz, az RTV elnökéhez. Értelmi szerzők: Szabados Tamás, Szakály László, Bíró Miklós és Nagy József volt. Tömpe elvtárs közölte, hogy ha nem nyugszanak meg, néhány embert elbocsájt, mert helyettük sokat fel lehet venni.”

1966. június 29-én kelt jelentése így kezdődik:

„Feladatom volt, hogy politikai bűncselekmény miatt elítélt ismerőseimet tartsam figyelemmel. Feladatomnak megfelelően jelentem: Werkner Béla, aki államellenes izgatás miatt volt másfél évre elítélve… egyébként annak idején én dolgoztam az ügyében ...felkeresett két hete vasárnap…”

1967. február 24, „Kiss István” fn. ügynök jelenti:

„Feladatom volt Szilágyi György magatartásának figyelése. Feladatomnak megfelelően jelentem…”

1967. április 14-én az ügynök terjedelmes jelentésben számol be Fritz Jakob természetfilmes, NSZK állampolgár magyarországi útjáról, vele közös afrikai utazást és forgatást terveztek…

1969 nyarán Kis Géza r. hadnagyhoz, kapcsolattartó tiszthez futnak be Rácz jelentései. Az állambiztonsági tiszt leltárszerűen  olvassa, értékeli azokat és feladatokat is ad. Például:

„Nagy József és Varga Vilmos operatőrök ellenőrzését a BM. III/III-4-a alosztálya kérte.”

„A jelentésben szereplő Szekeres Péterről már korábban is jelentett az ügynök, mint politikailag ellenséges beállítottságú személyről.”

„Winkler Györgyről (23 éves, a TV Ismeretterjesztő Osztályán dolgozik, mint rendező asszisztens) a jelentésből kitűnik, hogy bejár a kínai követségre, onnan anyagokat hoz el és a kínai tisztségviselők által elmondott hazugságokat munkahelyén terjeszti.””Az ügynök Winklerrel kapcsolatban feladatul kapta, hogy igyekezzen vigasztalni őt beteg édesanyjával kapcsolatban és ezáltal bizalmasabb viszonyt kialakítani vele.”

„Más irányú feladata az ügynöknek, hogy ismerkedjen meg Vida Sándor segédoperatőrrel, aki nemrég került a TV-hez. Nevezettet csoportunk operatív célból tanulmányozza.”

„Az ügynök elmondása szerint reális lehetőséget tud teremteni arra, hogy Hoffmann Tamással – akinek ellenséges politikai tevékenységére egyoldalú adataink vannak -, jó személyes kapcsolatot alakítson ki. Ezt feladatban adtuk meg neki. További feladatot kapott arra vonatkozóan, hogy szerezzen belépőt magának a Fészek Klubba és a Fiatal Művészek Klubjába, különös tekintettel arra, hogy Ő, mint fiatal TV rendező és operatőr ebbe a kategóriába tartozik.”

(Rácz egyik operatív szempontból értékes jelentése Winkler Györgyről)

1971-72 tán legfontosabb feladatát Kiss Géza r. hadnagy  a BRFK Politikai Osztály III/A csoportjánál így rögzíti 1971. február 17-én:

  „Császár István írót többszörösen büntetett előélete és folyamatosan hangoztatott ellenséges politikai kijelentése miatt „Dolina” fedőnéven dossziésként feldolgozás alatt tartjuk. Kiss István fn.  ügynök bevezetését harmadik hónapja készítjük elő. Megteremtettük az ügynök és a célszemély összeismertetésének reális lehetőségét, amely biztosítja köztük a rendszeres kapcsolattartást is. Ezt a munkakapcsolatot Dömölky Jánoson keresztül biztosítottuk, aki mindkettőjüket jól ismeri. A célszemély fenn volt – első ízben –az ügynök lakásán.”

 Rácz Gábor sikeresen megismerkedik Császár Istvánnal (1936-1998), aki meghívja irodalmi estjére is, az ott megjelentek segítségével pedig  egyre biztosabban épül be az írót körülvevő társaságba, (ebbe tartozik az író élettársa: Bársony Éva kritikus, B. Nagy László kritikus,  Latinovits Zoltán, Ascher Gabriella, Horváth Jenő rendező ). Majd amikor a viharos életű Császár  és  Dömölky TV-rendező között feszültté válik a viszony,  az ügynök előtt áttétel nélkül megnyílik a közvetlen út a célszemélyhez, akit így egyre szorosabb  ellenőrzés alatt tarthat az állambiztonság.

Ebben az időben kapja még feladatul Babits László figyelő dossziés személy ellenőrzését is, akinek a Néphadsereg  Központi Tiszti Házában végzett művészeti tevékenysége vált fontossá.

1972-ben Kiss Géza r. hadnagy helyett Szebeni Sándor r. őrnagy lesz Rácz kapcsolattartó tisztje a BRFK III/III-B alosztályáról. Az őrnagy március 29-én találkozik ügynökével, akinek szóbeli tájékoztatása után írásos jelentést készít. A következőkről tájékoztatja feletteseit:

„Császár István írónak az „Új Írásban” megjelent cikke nagy feltűnést, felháborodást váltott ki a TV dolgozói és vezetői között. Mindenki elítéli, megalapozatlan, felelőtlen rágalmazásnak tartja Császár kirohanásait, amit barátai és élettársa sugalmazására tett. A cikk miatt a TV vezetői úgy döntöttek, hogy Császár munkáit kitiltják  a TV-ből. Ez már tényként elhangzott. A határozat nem időleges, hanem véglegesnek tekinthető.

Megjegyzés:

A fenti adatok operatív értékét az adja, hogy esetleg felhasználhatók lejáratásra… Az informátorral megbeszéltem, hogy pár nap után felhívja telefonon Császárt és biztosítja lojalitásáról. Ez perspektivikusan helyes lépés.”

Szebeni Sándor r. örgy.”

Szebeni őrnagy azzal irattárazta „Kiss István” második munkadossziéját, hogy Rácz Gábor jelentései operatív szempontból az adott időben értékesek voltak, hosszú távon azonban nem szükséges megőrizni azokat.

Rácz Gábor 1974-ben belépett az MSZMP-be,  ezzel egy időben törölték a hálózatból.

Illés János  („Mayer”)

   (1940. február 9, Budapest, Czinert Borbála)

   Segédoperatőr, operatőr;

   A katonai elhárítás majd a politikai rendőrség (III/III-2-b és III/III-4-a)  informátora.

  1963. január 12-én szervezte be Molnár Imre százados a honvédségnél hazafias alapon, onnan vette át 1965-ben Várkonyi Bálint r. százados a III/III-2-b alosztály hálózatába (ifjúságellenes reakciós erők elhárítása), majd 1967-ben került a kulturális elhárításhoz (III/III-4-a), ahol Cseri János r. őrnagy volt a kapcsolattartó tisztje.

(Illés János állambiztonsági nyilvántartó kartonja)

 Elsősorban az operatőrökről jelentett, ő világította meg legrészletesebben a Rácz Gábor („Kiss István”) említette operatőr „lázadás” körülményeit.(ÁBTL 3.1.2. M-27090)

 Már 1965. április 9-én jelenti, hogy az operatőrök a  bérkérdésről tárgyaltak, s  „Bíró  Miklós operatőr  elmondta, hogy itt csak az segítene, ha valamennyi operatőr egyszerre kikérné a munkakönyvét.”

 Egy nappal később beszámol a munkahelyen kívüli rendszeresen tartott összejövetelekről is, amelyek zártkörűek, kizárólag meghívottak részére szóló zenés, italos mulatságok egy műteremként működő hűvösvölgyi templomban, ahol azonban hajnalig tartó viták is  folynak a művészetekről, s a különböző  irányzatokról. Személy szerint Szilágyi Virgil, Korill Ferenc és Róna  Péter operatőröket nevezi meg részvevőként az informátor.

 Újabb események történtek 1965. decemberében:

„Jelentem, hogy 1965. decemberében operatőri értekezletet hirdetett meg a Központi Diszpécser Osztály. Az értekezleten az aktuális munkaproblémák megvitatása után szó esett a bérkérdésekről is. Szabados Tamás operatőr felvetette, hogy nem felesleges szócsépléssel kell  béremelést kiharcolni, hanem írni kell az illetékeseknek – ebben az esetben Kulcsár Ferencnek – és így nem lehet a felsőbb szerveknek figyelmen kívül hagyni az ügyet. A javaslatot egyhangúan elfogadták, majd hevenyészett vázlatot készítettek a követelésekről. A gyűlésen a munkája miatt meg nem jelent Miszlay Gyulát javasolták a végleges szöveg szerkesztésére, mert egyedül ő jártas a jogi ügyekben (jogot végzett). Mikor Miszlay megtudta, hogy miről van szó, rögtön elvállalta, elkérte a vázlatot és a lakásán megfogalmazta a végleges változatot. Gyöngyösi Lajos operatőr gépelte le több példányban.

 Németh Attila többször kijelentette: a szocializmus, illetve ez a rendszer csődbe jutott. Ez a csőd elsősorban az eszmére vonatkozik. 1945-től 1950-ig tudott ideológiai célt adni. Ma már hivatalos párt-és kormányszervek meg sem próbálnak célt kitűzni, mert nem is tudnának. Lassanként mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, hogy csupán vegetáció ez az egész rendszer, így ahogy van. A munkás-paraszt alap (erre kellett felépíteni a társadalmat) kitenyésztett egy vezetőréteget, egy szellemi felsőbb kasztot, de ez a fejére nőtt és önállóan éli tovább az életét. A vezetők vadászatokon, külföldi látogatásokon, fogadásokon vesznek részt és villáikból irányítják a „forradalmi harcot”, miközben állami gépkocsikon járnak WC-re. Ha egyáltalán van még valami út a jövőbe, akkor ez nagyon is egyenesen vezet…”

 „Mayer” fn. informátor jelenti 1966. január 18-án:

„Jelentem, hogy 1966. jan. 18-án a TV operatőr szobájában ismét összegyűlt az operatőrgárda. Ismét felolvasták a tervezetet. A sztrájk gondolatát elvetették, mivel úgy vélték, hogy valamennyien az utcára kerülhetnek. Kiszámították, hogy most már – nem szűken, a Diszpécser osztályhoz tartozó társasággal együtt – kb. 150 ember fizetésének felemelését kell kikövetelniük. Kenyeres  Gábor felvetette, hogy szerinte a 8 napos türelmi határidőt sem kell megadni az első irat elküldése után, hanem azonnal az összes illetékes kezéhez kell eljuttatni. A fizetésemelésben a kamerásoknak, esetleg a segédoperatőröknek is részesülniük kell. Az iratokat egy három tagú küldöttség vinné el, javasolták Czabarka Györgyöt, Kocsis  Sándort és Sík Igort. Döntés még nem született. Abban valamennyien egyetértettek, hogy az operatőr fizetések mindegyikének 3.000 - 5.000 Ft. körül kell lennie, de ez a legalsó határ.

[…] Kifejtették, hogy a szükséges béralap megvolna, de az egyes osztályvezetők, igazgatók más célra használják fel…A szovjet tv-ben másfélszeresét, a cseh, lengyel tv-ben a kétszeresét fizetik ki reálértékben a magyarénak…legalább a szocialista országok szintjére kéne eljutni a magyar TV-nél is. Képtelenség az, hogy egyes tv-gépkocsivezetők többet keresnek, mint az operatőrök.”

(„Itt csak az segítene, ha valamennyi operatőr egyszerre kikérné a munkakönyvét…”)

„Mayer” jelenti 1966. június 29-én:

„Június 10-től 13-ig Siklóson tartózkodott egy TV stáb a siklósi várfesztivál intervíziós helyszíni közvetítésén. A szállás a harkányi Baranya Szállóban volt.

[…]A stáb mulatozó tagjai…különböző irredenta dalokat énekeltek kórusban a szálló előtt (pl.: „Édes Erdély itt vagyunk”, „Ott, ahol a négy folyó zúg”). Kormányt alakítottak és nacionalista jelszavakat kiabáltak olyan hangerővel, hogy a szálló több lakója felébredt, több külföldi, főleg jugoszláviai…A vezérhangot Pintér Gyula rendező…adta meg.

Fülöp Tibor segédoperatőr nyugati cikkekkel kereskedik. Bármilyen mennyiségben, színben, minőségben szállít. Parker golyóstollat, villanyborotvákat, ingeket, pulóvereket, hordozható tv-készülékeket. Kijelentette, hogy bármilyen cikket 10 napos határidővel szállít. Négyszemközt elmondta, hogy üzleti főnöke az, aki annak idején a bécsi Schwarz főnöke is volt. Siklóson a vár melletti szövetkezeti étterem vezetőjével is nagyobb üzletet kötött.”

„Mayer” jelenti 1966. november 12-én:

„Október 17-én a szegedi gyorson Lukács Lóránt operatőr, Illés János és Zentai László segédoperatőrök beszélgettek különféle politikai jelenségekről. Lukács, aki motorcsónak versenyző is, elmondta, hogy kriminális, ami ebben az országban folyik 20 éve. 1945-47-ben a volt nyilasok jó szimatot kapva átléptek a Kommunista Pártba. Ezek részben jó svádájú, nagyszájú emberek voltak, akik egy-kettőre bedolgozták magukat és ma már meglehetősen magas pozíciókat töltenek be. Közben verik a mellüket és hangoztatják 20 éves „munkásmozgalmi múltjukat.”

 Ez a társaság ügyesen elszigetelte azt a valóban jó garnitúrát, amely jelenleg a kirakatban van. (Ez alatt Kádárt és minisztereit kell érteni.) Ezek teljesen hamis képet kaptak az ország valódi helyzetéről. Az elszigetelőknek egyáltalán nem volt érdeke az igazi helyzetet a vezetők elé tárni. Ezért állt elő egy olyan képtelen helyzet, hogy a vezetők meg voltak győződve arról, hogy az életszínvonal egyre emelkedik, helyes úton jár az ország, holott annak éppen az ellenkezője az igaz. Ez a helyzet sokáig nem tartható már fenn.

Lukács gyakran jár külföldön, mint versenyző és hozzá is sűrűn jönnek nyugati országokból. Különösen nyugatnémet fiatalokkal tart fenn élénk kapcsolatokat. A közel jövőben kap ajándékba tőlük egy Opel gépkocsit minden ellenszolgáltatás nélkül, csak barátságból…

Lukács rendszeresen dolgozik a rendőrfilmnek is, jó kapcsolatokkal rendelkezik, befolyásos állami-, párt-és kulturális vezetőkhöz.”

            Forró Tamás („Szilágyi Ákos”)

   (1949. április 17, Kaposvár, Vései Judit)

  Középiskolát végzett rádiós újságíró, az MR szolnoki tudósítója, MR Krónika, MTV külsős, rádiós és televíziós műsorok Havas Henrikkel,  1989-től a Gyárfás Tamás Nap TV-jében a Napkelte műsorvezetője.

 Üzletemberként híresűlt el, lapkiadó, médiavállalkozó, cégtulajdonos, Princz Gábor üzlettársa, régiség-és műtárgykereskedő, a K&H botrány szereplőivel, így Kulcsár Attilával együtt került vádlottként bíróság elé.

  A politikai rendőrség „Szilágyi Ákos” fedőnevű titkos megbízottja.

(Forró Tamás a nyolcvanas években)

1976. szeptember 8-án szervezte be a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának vezetője: Németh István r. alezredes, hazafias alapon, „Szilágyi Ákos” fedőnéven. A kulturális elhárítás területén foglalkoztatták, kapcsolattartó tisztje Urbán István r. főhadnagy volt, akivel általában a „Bástya” fedőnevű „T”- lakásban találkozott. Állambiztonsági nyilvántartó kartonja 1990-ig lezáratlan. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött 3.1.2. M-39825. számú  „M” ( Munka) dossziéját 1983. nyarán zárta le Urbán százados. A dossziéban található jelentések többségét jól azonosíthatóan saját kézzel írta Forró ügynök. „B” (Beszervezési) dossziéja H-61758 számon megsemmisült.

(Forró állambiztonsági nyilvántartó kartonja)

 Legtöbb jelentését a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának munkatársairól és a Szolnoki Szigligeti Színház  társulatáról, annak vezetőiről, művészeiről írja, őket egészíti ki néhány közéleti személy, újságíró, riporter, filmes, író,  népművelő, s egy-két alkalmi riportalany, például a mezőgazdaságból vagy az olajiparból.  (Palatinusz István, Dalocsa István, Balogh György, Kerényi Imre,  Csiszár Imre, Horváth Jenő, Schwajda György, Szennyai Mária,  Tuka Jusztina, Paál István, Szentmihályi Szabó Péter, Kardos Ernő,  Stefka István,  Petri Ferenc,  Nyitrai Gyula, Cseppentő Miklós, Körmendi Lajos, Rónyai Balázs, Zelmann Ferenc, Kőhidi László, Egri Mária, Pintér István, Velemi Endre  és mások.)

(Forró ügynök jelenti rádiós kollégájáról, Balogh Györgyről)

 Forró Tamás titkos megbízott lojális a politikai rendőrséghez, rendszeresen jelent, az utasításokat végrehajtja, a megadott időben megjelenik a találkozási  lakásban, kapcsolattartó tisztje elégedett vele.

 A beszervezésétől számított szűk két év elteltével azonban némi törés következik be a hálózati személy és az állambiztonsági szerv kapcsolatában. Ezt a változást jól tükrözi Németh István r. alezredesnek, a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya vezetőjének 1978. május 18-i „Szigorúan titkos!” jelentése, amely itt olvasható:

„Szilágyi Ákos” fn. tmb.-vel április 14-én a beütemezett, 21.-én a biztosítási találkozó nem jött létre a tmb. hibájából. Távolmaradását, vagy a találkozás új időpontját nem jelezte. Május 12-én 14. h.-kor találkozót tartottam vele a „Bástya” fn. „T” lakásban, mely kapcsolatfelvétel útján jött létre.

  A TMB. közömbös, zárkózott magatartást tanúsított, nem indokolta távolmaradásának, a kapcsolatkeresés elmulasztásának okát. Kérdésemre is csak szűkszavúan válaszolt, hogy „nem ért rá sem a feladatul adott kérdésekkel foglalkozni, sem eljönni a találkozóra.” Kérte, hogy adjak részére időt, hogy saját problémáit megoldja, gondolkozzon az együttműködés kérdésén is. Figyelembe véve a megszokottól eltérő, ingerült, ideges állapotát, a felsorolt elfoglaltságának részbeni realitását, hozzájárultam kéréséhez. Megállapodtunk, hogy június közepén (kb. 16-án) jelentkezni fog telefonon és a találkozó konkrét idejében ekkor állapodunk meg.

Az osztályvezető megjegyzése:

A TMB. mint a Magyar Rádió megyei tudósítója valóban lekötött, de túlzottan akar produkálni, hogy egzisztenciális elképzeléseit biztosítsa.

Ugyanakkor különböző rovatoknál (Rádiónál és TV–nél) megbízásokat vállal, részben anyagiak miatt, másrészt, hogy neve ismertté váljon, kijelentése

szerint „rangot” szerezzen a szakmában.

Jellemileg nem egy kiforrott egyéniség, így elkötelezettsége formális, csak kifelé mutatja, de a szervünkkel való együttműködést nem érzi

kötelességének.

(Itt kb. 5 gépelt sor utólag törölve.)

Szükséges, hogy a következő találkozón a tmb.-vel az együttműködésről egy mélyreható beszélgetést folytassunk, melynek alapján dönteni lehet a

foglalkoztatását illetően.”

Németh István r. alezr.

Osztályvezető

(Forró jelentéseit őrző „M” dosszié az ÁBTL-ben)

  Forró Tamás és a III/III. között továbbra sem lehetett zavartalanul folyamatos és felhőtlen a kapcsolat, de azt egyik fél sem akarta

  véglegesen megszakítani, amint ez egy 1981. május 12-i jelentésből kiderül, amelyet már az új osztályvezető: Török Sándor  r. szds.

  osztályvezető  és Urbán István r. fhdgy. kapcsolattartó tiszt írt alá.

  „Jelentem, hogy 1981. május 12-én 09.00-kor találkozót tartottam a szabadban „Szilágyi Ákos” fn. tmb.-vel.

  A találkozó során folytattuk a tmb.-vel korábbi időpontban felfüggesztett, a kapcsolat helyreállítására irányuló beszélgetést. A TMB előtt kifejtettem, hogy szervünk ragaszkodik a vele való titkos együttműködés fenntartásához, annak ismeretében is, hogy ismerjük szakmai jellegű leterheltségét. Munkájából, személyes ismereteiből, valamint felkészültségéből adódó lehetőségeire a jövőben is számítunk.

Felvetésemre a tmb. pozitívan reagált. Kifejtette, hogy ő is úgy értékeli, nagyon sok segítséget tud nyújtani szervünknek és hajlandó is a kapcsolatot fenntartani. A kapcsolat fenntartásának azonban csak úgy látja értelmét, ha nem az ő személyes körülményei állnak érdeklődésünk középpontjában. Kifejtette ehhez kapcsolódóan, hogy a korábbi együttműködés során olyan véleménye alakult ki, hogy nem úgy kezeljük, mint segítőkész állampolgárt és túl nagy hangsúlyt szentelünk a formai követelményeknek.

Elmondta, hogy a kapcsolat titkosságával, a fedőnévvel és annak használatával egyetért, nincs kifogása az általa megállapított jelentősebb információk írásban történő rögzítésével sem. Kérése, hogy partnerként kezeljük és vegyük figyelembe, hogy ő elsősorban riporter és a munkája mellett segíti a szervünket. Kérte, hogy feladatait közösen és testre szabottan beszéljük meg és csak olyan körön belül, amelyen lehetőségei is adottak. A találkozók megtartására javasolta, hogy 3 hetenként és ne Szolnokon, hanem valamelyik vidéki városban tartsuk meg, mivel rendkívül sokan ismerik a TV riportjai alapján és a jelenlegi „T”-lakásba történő járását nem tudja megfelelően legalizálni.

A tmb. a találkozó során jelentette, hogy 1981. V. 12-től 23-ig feleségével Spanyolországba, IBUSZ turistaútra utazik. Az utazás repülőgéppel történik. Spanyolországban rokona, ismerőse nem él. Ennek alapján a találkozó során általános jelleggel védelmi eligazításban részesítettem, felhívtam figyelmét az utazás során várható olyan körülményekre, amelyekkel számolnia kell.

A találkozó során jelentette még, hogy rövid időn belül ismételten Nyugatra utazik szolgálati útlevéllel, mivel Belgiumban fognak forgatni. A TMB-vel megbeszéltük, hogy nyugati útjáról visszatérve május 30-ig telefonon bejelentkezik és megbeszéljük a következő találkozó helyét és időpontját.

Intézkedés:

 -  Javaslatot készítek a tmb-nek a „Bástya” fn. „T” lakásból történő kivonására. Ezzel párhuzamosan felmérem, hogy melyik kulturáltabb és     konspiráltabban megközelíthető „T” lakás alkalmas a tmb. fogadására.

-  A tmb.-t továbbra is többoldalúan , hálózati úton, 3/a rendszabály, valamint „K” ellenőrzés segítségével ellenőrzöm.

- A tmb. részére foglalkoztatási tervet dolgozok ki.

Török Sándor r. szds.                                          Urbán István r. fhdgy.

osztályvezető                                                                               

(Kapcsolattartás 1981-ben: nagyon sok segítséget tud adni szervünknek)

  2004-ben, amikor először merült fel érintettsége, Forró tagadta ügynökmúltját,  „az  állítások ellenkezője az igaz” – nyilatkozta -, ő  „valóban egy  rendszerváltó újságíró.”

Hárs István (Államvédelmi ezredes, belügyminiszter-helyettes)

 (1924. szeptember 15, Budapest, Löwinger Kornélia – 2014. december 4, Budapest.)

 Fémesztergályos, pártmunkás, pártvezető, jogász, a Magyar Rádió főosztályvezetője 1957-59,  a Magyar Rádió és Televízió  első elnök helyettese 1959-1974,  a Magyar Rádió elnöke 1974-1988.

 Az MKP tagja, dolgozója,  a Nagy-Budapesti Pártbizottság munkatársa,  az MDP tagja, politikai munkatársa, a Központi Vezetőség  osztályvezető-helyettese, az MSZMP  Központi Bizottságának tagja 1975-1988.  (1970-től a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának tagja, 1983-tól a KB mellett működő Agitációs és Propaganda Bizottság, 1985-től a Művelődéspolitikai Bizottság, 1986-tól a Káderpolitikai Bizottság tagja.)

 Államvédelmi ezredes, az egységes BM. I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnöksége II. (Hírszerző) Főosztályának vezetője, a BM. I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség vezetője, belügyminiszter-helyettes, a BM. Kollégium és az Államvédelmi Kollégium  tagja.

(Hárs István)

Apja kereskedelmi alkalmazott. A négy polgári után 1941-től fémesztergályos segéd. 1943-ban belépett a Vasasszakszervezetbe, részt vett az ifjúmunkás mozgalomban is. 1944 tavaszán munkaszolgálatra hívták be, de novemberben megszökött, majd bujkált a szovjet csapatok megérkezéséig.

 1945-ben belépett az MKP-ba, segédmunkás az apparátusban, majd a Tudakozó Irodába osztják be. 1947-ben az MKP Nagy-budapesti Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztályának politikai munkatársa, 1948 novemberétől pedig a Magyar Dolgozók Pártja Szervezési Bizottságának. Elvégzi a kétéves pártfőiskolát 1950-52-ben, júniustól az MDP Központi Vezetősége Adminisztratív Osztályának helyettes vezetőjeként a fegyveres testületeket felügyeli.

(Hárs István kinevezése államvédelmi ezredessé 1954-ben)

A Minisztertanács 1954. szeptember 18-án államvédelmi ezredessé nevezte ki, Piros László államvédelmi altábornagy, belügyminiszter pedig megbízta a BM. I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség II. (Hírszerző) Osztályának vezetésével. Hárs áv. ezredes akkor lett főosztályvezető, amikor 1955. szeptember 29-én a belügyminiszter főosztállyá szervezte át az osztályt.

1955. november 5-én a belügyminiszter javaslatára a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Nagy Októberi  Szocialista Forradalom 38. évfordulója alkalmából  Hárs István áv. ezredesnek, a II. (Hírszerző) Főosztály vezetőjének kiváló és eredményes munkája elismeréséül a „Vörös Csillag Érdemrend” kitüntetést adományozta.

1955. december 16-án az Elnöki Tanács (0017-17-1955 sz. határozatával) belügyminiszter-helyettessé nevezte ki Hárs István áv. ezredest, aki egyúttal az I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség vezetője is lett.

(Hárs István a csúcson a BM-ben: miniszterhelyettes, főcsoportfőnök és két kollégium tagja)

   [Hárs István  két „Kollégium”-nak is tagja lett  Piros László belügyminiszter 1955. december 24-i  85. sz. parancsa értelmében. E parancs két kollégiumot és egy bizottságot hozott létre.

Mindkét „Kollégium” elnöke a belügyminiszter volt.

1., A „Belügyminisztérium Kollégiuma”

Tagjai:

Gábri Mihály a belügyminiszter első (általános) helyettese,

Dékán István áv. vezérőrnagy, a belügyminiszter első (államvédelmi) helyettese,

Hárs István áv. ezredes, miniszterhelyettes,

Pőcze Tibor r. vezérőrnagy, miniszterhelyettes,

Bartos Antal áv. ezredes, miniszterhelyettes,

Fekete Károly áv. ezredes, miniszterhelyettes,

Kopácsi Sándor r. ezredes,

Dáni János áv. alezredes,

Barta István áv. őrnagy.

2.,  „Államvédelmi Kollégium”

Tagjai:

Gábri Mihály a belügyminiszter első (általános) helyettese,

Dékán István áv. vezérőrnagy, a belügyminiszter első (államvédelmi) helyettese,

Hárs István áv. ezredes, miniszterhelyettes,

Szalma József áv. őrnagy,

Balázsi Béla áv. alezredes,

Rajnai Sándor áv. alezredes.

3., „Rendőri Bizottság” (tanácsadó szerv)

 Elnöke:

 Gábri Mihály, a belügyminiszter első (általános) helyettese.

Tagjai:

Pőcze Tibor r. vezérőrnagy, miniszterhelyettes,

Sebestyén László r. ezredes,

Szilágyi János r. ezredes,

Papp János r. őrnagy,

Tóbiás Sándor r. alezredes,

Kárpáti László r. alezredes,

Ambrus János r. alezredes,

Mátsik György r. őrnagy]

  Hárs István államvédelmi ezredes belügyminiszter-helyettest, főcsoportfőnököt 1956. december 7-én mentette fel ( 6. számú parancsával) Dr. Münnich Ferenc, a Fegyveres Erők Minisztere.

 Ezt követően igen rövid ideig esztergályosként dolgozott a Fémtömegcikk Ktsz-nél. Miután belépett az MSZMP-be, a párt  1957 júniusában a Magyar Rádióhoz küldte, ahol az Agitációs és Propaganda Főosztály vezetője  1959 októberéig, amikor a Magyar Rádió és Televízió első elnökhelyettesévé nevezték ki. Közben, 1958-ban befejezte tanulmányait az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán. 1974-től – amikor a rádió és a televízió kettévált – a Magyar Rádió elnöke lett, s egészen 1988-as nyugállományba vonulásáig betöltötte ezt a posztot, amely KB-tagsággal járt együtt (1975-1988). A KB-tagság mellett  1983-tól tagja volt a KB mellett működő Agitációs és Propaganda Bizottságnak, 1985-től a Művelődéspolitikai Bizottságnak, 1986-tól a Káderpolitikai Bizottságnak, s még 1970-től a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának is.

 A Magyar Rádióban elvtársai elvhű, meggyőződéses kommunistának tartották, akinek elkötelezettségéhez sohasem fért kétség. Mások szerint a „szelíd ávóstól” nem kellett rettegni, toleráns volt, segítőkész, halk szavú, puritán. A szakmát nem ismerte, de meg akarta tanulni. „Elvtársak, engem ide helyeztek. Én ehhez nem értek, de meg akarom tanulni.”

Megérezte és megértette az idők szavát, a változások elkerülhetetlenségét. Hagyta dolgozni munkatársait,  egyesekért „…tartotta a hátát fölfelé”, másokat, a fejjel falnak rohanni akarókat pedig bölcs higgadtsággal beszélte le arról, hogy „hősi halottak” legyenek. Csak ritkán büntetett, a hanyag, lusta, fegyelmezetlen, üresen hőbörgő embereket nem kedvelte.

 Kitűnő kapcsolatokat ápolt a Magyar Televízió elnökével: Nagy Richárddal (1928-2009), aki  - ávós múlt nélkül - 1974 és 1983 között volt elnök, 1963-tól 1975-ig országgyűlési képviselő, 1975-től 1985-ig az MSZMP Központi Bizottságának tagja. Habitusából, életútjából, személyes kapcsolataiból, politikai hátteréből adódóan azonban más módszerekkel vívta a maga vezetői harcát, amely számára több konfliktust hozott, mint Hárs Istvánnak, mégis, oly eredményes időszakot hagyott maga után, amelyet az utána következő televíziós elnökök egyike sem tudott megismételni. Nem akart mindenkinek tetszeni, s ha egyesek éppen nem szerették, akkor tudta, hogy jól teszi dolgát.

                    Komlós János (Államvédelmi őrnagy)

(1922. február 9, Budapest, Strausz Irma – 1980. július 18, Budapest)

Újságíró, író, műfordító, Magyar Rádió, Magyar Nemzet, Népszabadság, humorista, konferanszié, színház igazgató, Mikroszkóp Színpad, MTV.

Közellátási nyomozó, államvédelmi őrnagy, titkos állományú operatív tiszt, Politikai Rendészeti Osztály, Államvédelmi Osztály, Államvédelmi Hatóság, Belügyminisztérium.

(Komlós János államvédelmi százados)

Anyja gyors- és gépírónő, 1945 után az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetében és a Kultúrkapcsolatok Intézetében dolgozik, majd tíz éven át a sztálinvárosi Közönségszervező Iroda vezetője, 1945-től az SZDP tagja, 1946-tól az MKP, majd az MDP  következik. Apja: Komlós Zsigmond, lisztkereskedő-ügynök,  cipőgyári segédmunkás, az SZDP tagja. 1938-tól többször internálták, rendőri felügyelet alá helyezték, majd 1944-ben  Németországba deportálták, ahol meghalt. Apai nagyapja: Kohn Zsigmond a felvidéki Zavar község zsidó egyesületi tanítója. Nagybátyja: Kohn Zoltán rabbi, a budapesti rabbiképző tanára.

 Vallásos zsidó nevelést kapott, nagyapja már 3 éves korától héberre tanította, szombatonként zsinagógába járt, sokat olvasott, dadogása miatt kissé visszahúzódó gyerek volt. A 12 osztályos zsidógimnáziumot 1928-ban kezdte el, osztályfőnöke a nagybátyja volt. Elégséges eredménnyel érettségizett. Az Országos Rabbiképző Intézet következett 1941-ben, amelynek kötelező velejárója volt a bölcsészkar, ahol a magyar-latin szakot választotta. (A Rabbiképzőben vegyes osztályzatokat szerzett. Dr. Scheiber Sándor egy 1961-ben írt tájékoztató leveléből kiderül, hogy Komlós János György 1942-ben a következő eredményekkel tett alapvizsgát: „Bibliai tudományok: jó-jeles. Talmud és szertartástan: elégséges. Zsidók története: jó. Vallásbölcsészet: jeles.” Hivatalos kimutatások szerint:  „Nyelvismerete: angol, német, orosz, latin, héber, görög.” (Egy 1956-os BM feljegyzésben  az „arab nyelvek” is szerepelnek. Azt azonban nem tudjuk hitelesen, hogy milyen fokon beszélte a felsorolt nyelveket.)

(„Talmud és szertartástan: elégséges”)

  A megszépítő baráti visszaemlékezések ellenére, „…aktívan nem vett részt a munkásmozgalomban, az illegális mozgalommal nem volt kapcsolata”, -  állapította meg az ÁVH 1952. november 14-i elbocsátási javaslatában. 1942-ben pár hónapig Kőszegen, 1944 májusától októberig  Jászberényben és Budapesten munkaszolgálatot teljesített a 306-os munkásszázadnál. A front közeledtével megszökött, s a szovjet csapatok megérkezéséig a fővárosban bujkált.

  „A felszabadulás után 1945 januárjától kezdve részt vettem az újpesti pártsajtó megindításában, majd a budapesti városházán dolgoztam a közellátás megszervezésén, ezután a Belügyminisztériumba kerültem, ahol különböző beosztásokban 1952-ig dolgoztam, utolsó rangom őrnagy volt.” – írta 1960. szeptember 6-án kelt önéletrajzában. Ám ez a közlés némi pontosításra szorul. Egyesek szerint 1951-ben századossá lefokozva váltották le Pécsett, helyezték el Budapesten, s így szerelték le 1953-ban, ennek azonban nincs írásos nyoma fogyatékosan megmaradt személyi dossziéjában. (ÁBTL 2.8.1. KF 2916) 1945-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba, amely révén közellátási nyomozó lett a városházán, s az emberek hatóság elől elrejtett élelmiszerkészletei után nyomozott. 1945 májusában önként jelentkezett a Politikai Rendészeti Osztályon, az ÁVO elődjénél.1946-ban átlépett a Magyar Kommunista Pártba. Fővárosi feladatait nagy igyekezettel és elszántsággal oldotta meg, felfigyelnek intellektusára és műveltségére, ugyanakkor korán észreveszik arroganciáját, fölényeskedő, másokat megalázó magatartását is.

Vezető beosztásba első alkalommal 1947-ben került Szegeden az Államvédelmi Osztály helyettes vezetőjeként. Főhadnagyi rangban a politikai nyomozásokat vezette. Kegyetlen, rettegett kihallgatóként terjedt el a neve Csongrád megyében. Konstruált, provokatív ügyekben  verésekkel kényszerítették ki az ártatlan  gyanúsítottak beismerő vallomásait, lsd. „A szegedi rémhírterjesztő központ, Falcióne Kálmán és Gaál Róbert  ügye”, „A Magyar Ellenállási Mozgalom, Lévay Béla és társai ügye.” A szegedi konzervatív értelmiség ellenállásának megtörése után, az erőszakos tsz-szervezések idején az ő vezetésével hajtották végre a kulákveréseket, a módszeres kuláküldözést, a gazdák bebörtönzését, családjuk kitelepítését.

 1949-ben az Államvédelmi Hatóság  Buda környéki Osztálya helyettes vezetője, majd vezetője.

 1950. február 16-án  nevezték ki az ÁVH pécsi osztályának élére áv. századosi rangban.(Akkor még területi és nem megyei alapon szerveződött a Minisztertanács alá rendelt ÁVH.)

 Folytatta a Szegeden jól bevált törvénytelen, erőszakos eljárásokat a mezőgazdaság kollektivizálásában, a belső és klerikális reakció elleni harcban, az ellenséges Jugoszláviával szembeni provokációkban. Az utóbbiakkal nemzetközi konfliktust is okozott.

Szovjet mintára megrendezte a bányák szocialista termelését szabotáló műszaki értelmiségiek, vezető beosztású mérnökök ügyét, ezt nevezték  „a pécsi Sahti pernek”. (1928-ban a Donyeck medence Sahti városának  szénbányájában a műszaki szakemberek ellen folytatott koncepciós per 11 halálos ítélettel végződött.) A nyomozás megindítására az 1950. február 28-i pécsbányatelepi sújtólégrobbanás adott ürügyet, amit összekötöttek egy korábbi (1948. április 7) hasonlóan súlyos robbanással „gyanús körülményeivel.” Komlós áv. százados terhelő bizonyítékokat produkált, a szakvéleményeket nem vették figyelembe, a per zárt ajtók mögött folyt le. A bányamérnökök közül Rihmer László 10, Wietorisz Róbert 5, Lugosi (Laurencsik) György 4, Mosonyi (Meicher) Sándor bányamester  3 év fegyházbüntetést kapott. Munkájukra azonban szükség volt,  hamar szabadlábra kerültek. A komlói bányák termeléséért felelős Vas Zoltán közbenjárására Rihmert már 1953-ban szabadult és személyesen az ÁVH új vezetője: Piros László rehabilitálta. Visszahelyezték a Komlói Szénbányászati Tröszthöz osztályvezetőnek. Wietorisz Róbert is nyugdíjazásáig dolgozott ott.

 Komlós Jánosnak, az ÁVH pécsi osztálya vezetőjének leváltásában része volt beosztottjai panaszainak is, az embertelen, durva bánásmódnak, amiért többen leszereltek, mások az öngyilkosság gondolatával foglalkoztak.

 Sztankó János áv. százados például így foglalta össze Németh Nándor százados,  Szilágyi Józsefné hadnagy, Szente Gyula hadnagy, Kardos László hadnagy  egybehangzó véleményét parancsnokuk munkájáról, magatartásáról, vezetői gyakorlatáról:

 „Komlós elvtárs, mint osztályvezető a beosztottainak semmi tiszteletet nem adott meg, rendkívül durva, goromba volt velük szemben. Indokolatlanul késő éjszakáig, sokszor a hajnali órákig tartotta bent az elvtársakat, lealacsonyító hangon beszélt hozzájuk (Te hülye, marha, stb.) és nem megfelelően segítette őket a munkájukban. Ez a magatartása olyan hangulatot idézett elő, hogy az elvtársak a legszívesebben elkerülték vezetőjüket, féltek tőle. Többen a leszerelés és az öngyilkosság gondolatával foglalkoztak, mert Komlós szabotázzsal vádolta őket.

 Ugyanakkor Komlós elvtárs más téren sem mutatott jó példát a beosztottai előtt. Például az elvtársaktól megkövetelte, hogy minden reggel 8-tól éjfélig dolgozzanak, de ő reggel 9-10-re ment az osztályra, s napközben sokat tartózkodott a nagyszállóban és a nőjénél. Rendszerint csak estefelé kezdte meg a folyamatos munkát, referáltatások, értekezletek tartása, stb.

Magatartása lehetetlenné tette, hogy a beosztottjaival jó kapcsolat és megfelelő együttműködés alakuljon ki, züllesztette az osztály munkáját.”

(Féltek tőle, többen a leszerelés és az öngyilkosság gondolatával foglalkoztak)

 Szilágyi Józsefné áv. hadnagy, aki Komlós mellett dolgozott a titkárságon -  és később is a Baranya megyei Főosztály titkára volt -, 1954. augusztus 12-én  külön  jelentést írt  volt parancsnokáról, Komlós  Jánosról. Egyebek között a következőket tartalmazza az ÁBTL-ben olvasható jelentés:

 „Szakmai munkájukban a beosztottakat egyáltalán nem segítette. Egy alkalommal nekem azt az utasítást adta, hogy a havi összefoglalóból írjak a Megyei Pártbizottságnak feljegyzést. Ezt én el is készítettem. Bevittem hozzá, azt mondta, nem jól van, írjam át, de hogy mi a hiba, azt nem mondta meg. Átírtam, bevittem hozzá, amikor azt mondta, „Soós maga hülye!” Mondom, én nem érzem magam hülyének. Megint visszadobta a jelentést, hogy írjam át és vigyem be. Ekkor én kivittem, de nem írtam át, s egy bizonyos idő múlva bevittem. Akkor már jó volt. Nagyon hangulatember volt.

A beosztottakat szinte üldözte. Az volt a jó munkás az ő szemében, aki éjjel-nappal dolgozott. Például:  az 1950-es tagosítás alkalmával 3 hónapon keresztül otthon sem volt az osztály döntő többsége, mert vagy kint volt vidéken, vagy pedig az osztályon dolgozott hajnali 3-4 óráig. Ebben az időben mindig éjjel 12 órára hívott össze értekezletet, ami eltartott 4-5 óráig, akkor pedig utasította az elvtársakat, hogy menjenek és folytassák a munkájukat. Az értekezleteken is a legdurvább hangnemben beszélt, „Te hülye, Te marha!”Az egyik értekezleten például Keresztes volt áv. alhadnagytól azt kérdezte: hány kapcsolata van? Ekkor Keresztes el kezdete felsorolni, hogy itt ennyi, ott annyi. Erre Komlós ráordít: „Te marha, összesen!” Keresztes annyira zavarban volt, hogy megint a felsorolást kezdte. Ekkor megint rákiabált, hogy „Te hülye vagy, vagy nem érted azt, hogy összesen?!” S ekkor felsorolta egy pár nyelven az „összesen” szót, hozzátéve: „Hogy ha már annyira marha vagy, hogy magyarul nem érted meg, talán valamelyik nyelven megérted.”

Nem különb magatartást tanúsított Komlós a taggyűléseken. Általában a titkári beszámoló után ő és helyettese, Becski főhadnagy szólt hozzá, amikor is a tagságot csak dorgálta.

Ő maga legtöbbször éjjel dolgozott, reggel 9-10 órára jött be, akkorra már meg kellett hozatni neki a reggelijét, s amikor megreggelizett, elment. Aztán este kezdett hozzá a munkához és a beosztottaitól is megkövetelte, hogy éjjel dolgozzanak.

A beosztottak valósággal rettegtek tőle. Amikor egy-egy elvtársnak problémája volt és feljött a titkárságra, aztán meghallotta, hogy kiabál Komlós, inkább elment, mintsem bement volna hozzá. Egy alkalommal Csürke elvtárs lerakta az igazolványát és a szolgálati  pisztolyát, hogy tovább így nem dolgozik, mert Komlós úgy hívta Csürke elvtárs alosztályát, hogy „szabotáló banda.”

Az 1950-es tagosítás alkalmával a Pécsi Osztály az ő utasítására a törvénysértések sorozatát követte el. Erre egyetlen példát hozok fel. Az elvtársaknak vidékre kellett járni, az utasítások teljesítésének határideje azonban olyan rövid volt, hogy még járművel is képtelenség volt megcsinálni, s mikor panaszkodtak az elvtársak, hogy nincs jármű, mivel menjenek, azt mondta Komlós, álljanak ki a sarokra, állítsák le a motorosokat, vegyék el tőlük a motorkerékpárt és mindjárt lesz jármű. Számtalan elvtárs szerzett így motorkerékpárt, a tagosítás végén pedig a legtöbb motort rossz állapotban adták vissza tulajdonosaiknak. Azért is, mert sok olyan elvtárs volt, aki akkor ült először motorra, amikor elvette azt a tulajdonosától.”

  1951-es leváltása után Budapestre helyezték és a I. Hálózati Főosztály 2. osztályán, a belső reakció elleni harc területén kapott feladatot. 1951-ben a Grősz ügy (Grősz József kalocsai érsek, Dr. Bozsik Pál, Dr. Farkas Endre, Dr. Hévey László, Pongrácz Alajos, Vezér Ferenc és mások) vizsgálati munkájában mint kihallgató tiszt – a korabeli minősítés szerint – kiváló eredményt ért el, majd egy különlegesen bizalmas ügy vizsgálatában … igen jól megállta a helyét. Az utóbbi megállapítás a Kádár János elleni eljárásra vonatkozott, amelynek során jegyzőkönyv-kiértékelőnek osztották be a kihallgató csoportba. Ismét kezdett előrelépni, előbb alosztályvezető-helyettes, majd alosztályvezető az I/2 osztályon. Elismerik erényeit, - egyebek között – „…gyors gondolkozású, önálló feladatok elvégzésére alkalmas,…jó operatív érzékkel rendelkezik, szakmailag gyakorlott, …ideológiailag képzett, állandóan tanul és fejleszti magát…”, mégis, olyan súlyos emberi, jellembeli fogyatékosságokat tapasztaltak nála felettesei,  amelyeket  elbocsátási javaslatában  1952. november 14-én így fogalmazott meg Pekár József áv. főhadnagy, a  káder alosztály vezetője:

 „Komlós elvtárs jó tulajdonságai mellett igen sok kispolgári vonás van. Gyakran fölényes, merev, öntelt. Apró részletmunkákkal nem szívesen foglalkozik, azok elvégzésére nem fordít kellő gondot, inkább a nagy ügyekkel szeret foglalkozni. Beosztottai felé mondott bírálata az elvtársakra inkább bántólag, mint nevelőleg hat. Szakmai és politikai felkészültségét érezteti másokkal, a beosztottjaival nem tud közvetlen kapcsolatot kiépíteni. Siránkozó, puha kispolgár, aki a kemény bírálat hatására összeomlik, letörik. Hibáin a kritika hatására némileg változtatott, igen kis eredményt ért el ezen a téren.

 Kispolgári magatartása, megnyilvánulásai, amelyek annyira belerögződtek, hogy teljesen megszokottá váltak nála, nem teszi őt alkalmassá államvédelmi szolgálatra. Javasoljuk a Hatóságtól más munkaterületre helyezni.”

(„Puha kispolgár, aki a kemény bírálat hatására összeomlik, letörik”)

 Lencsés Miklós áv. hadnagy, aki együtt dolgozott Komlóssal az I/2 osztályon, egy 1954. június 22-én kelt feljegyzésében leírja, hogy Komlós kritikája után „…az operatív munkás úgy érezte magát, hogy testileg, lelkileg össze van törve, s egyáltalán nem képes az operatív munka további elvégzésére… nagyon kevés önállóságot biztosított beosztottainak, annál inkább önállósította magát… igyekezett mindenben a felsőbb vezetés felé magát jó színben feltüntetni…az alosztályon lévő operatív munkások döntő része elkívánkozott az alosztályról.”

 Lencsés áv. hadnagytól tudjuk a következő  anyagi visszaélést is:

  „Komlós János találkozóinak jelentős részét  (ti.: a hálózati személyekkel, - I. Cs.) konspirált lakásokon bonyolította le. Ugyanakkor Komlós minden találkozóról rendszeresen költséget számolt el, amit az alosztály kasszájából felvett. Az elbocsátása előtt való hónapban 1070 forintot számolt el találkozók címén, ugyanakkor csak 3 vagy 4 alkalommal találkozott nyilvános helyen.

 …az alosztály tulajdonát képezte egy Leica fényképezőgép, melyet Gárdos György volt áv. őrnagy a Hatóságtól való távozásakor átadott Komlós Jánosnak. Amikor Komlós az alosztály vezetését átadta Póta János áv. őrnagynak, a fényképezőgép már nem volt meg… Véleményem szerint a fényképezőgépet Komlós János volt áv. őrnagy tulajdonította el.”

[ Komlós 1947-től 1951-ig közös háztartásban élt özv. Raskó Lászlónéval Budapesten a XIII. ker. Sallai u.20/b. alatt. Elköltözése után 1952-ben házasságot kötött Molnár Klárával (1920. Kolozsvár, Klein Barbara), akivel a VII. kerület Tanács krt. 13-15 szám alatt laktak. Molnár Klára 1952-ig az ÁVH pártbizottságán dolgozott, akkor, mint a Pécsett leváltott Komlós házastársát szerelték le és a Távközlési Kutató Intézetnél helyezték el személyzeti előadónak. 1956 után a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában dolgozik. Első házasságából egy fiú gyermeke született 1947-ben: Balla Péter, második házasságából a másik fia: Komlós János, 1953-ban. Volt ávéhás főtisztek szerint személyes kapcsolatai révén Molnár Klára mentette meg Komlóst a komolyabb felelősségre vonástól pécsi botrányai után. ]

(Komlós fordítóként kamatoztatta nyelvtudását a civil életben)

 1953-ban őrnagyként szerelik le. Nyelvtudását kihasználva fordító, lektor, agrár - közgazdasági szerkesztő az Országos Mezőgazdasági Kutatóintézetben, műszaki fordító a Távközlési Kutatóintézetben és a Középgépipari Technológiai Intézetnél. Az utóbbinál pártcsoport bizalmi, alapfizetése 2070. Ft., teljesítménye után minden hónapban 40-60 százalékos prémiumot kap.

 1956. február 21-én meglepő javaslat kerül a BM I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség vezetője: Dékán István áv. vezérőrnagy, a belügyminiszter I. helyettese asztalára. Tárgy: „Komlós János titkos állományba történő kinevezése.” Az előterjesztők:  az I. Kémelhárító Főosztály vezetője: Balázsi Béla áv. alezredes, továbbá  Kovács Tibor áv. alezredes osztályvezető és Bálint István áv. százados alosztályvezető.

„Komlós Jánost a beutazó kapitalista külkereskedőkkel szembeni kémelhárító munka biztosítása érdekében a Külkereskedelmi Minisztérium protokoll osztály vezetőjévé neveztetjük ki. Feladata lesz a Külkereskedelmi Minisztérium és a külkereskedelmi vállalatok protokoll vonalán szervezett informátori hálózat tartása, a szükséges operatív kombinációk előkészítése és végrehajtása, a kapitalista kereskedők tanulmányozása.”

 Dékán István minden figyelmeztető előzmény ellenére jóváhagyja Komlós visszavételét a BM-be, titkos állományú kinevezését és osztályvezetői helyének elfoglalását a Külkereskedelmi Minisztériumban.

(Dékán államvédelmi vezérőrnagy jóváhagyta Komlós visszavételét titkos állományba)

 Az új osztályvezetőről, mint „T” állományú operatív tisztről tudott a korábbi protokoll osztályvezető: Serényiné, de a kémelhárítás szerint nem merült fel olyan probléma, hogy Serényiné esetleg dekonspirálta volna Komlóst a munkatársai előtt.  Komlós rezidensként tartotta a protokoll területén foglalkoztatott hálózati személyeket.

Muzserák József r. százados, -  aki  Varga József r. századossal együtt volt Komlós kapcsolattartója -  feljegyzéséből ismert, hogy meg voltak elégedve Komlós tevékenységével:

„Nevezett elvtárs a munkáját nagy hozzáértéssel és készségesen végezte. Miután teljesen átvette a meglévő hálózat irányítását, az operatív munka ezen a területen lényegesen megjavult, több komolynak látszó ügyet vetett fel, ugyanakkor a már meglévő ügyekben is komoly ellenőrzést tudtunk rajta keresztül végrehajtani. Az ő segítségével egyes ügyekben operatív kombinációkat is végrehajtottunk.”

 Nem egészen így látta a Külkereskedelmi Minisztérium. Idézet a személyzeti főosztály véleményéből:

 „Szakmai munkájába hamar belejött, megfelelő hozzáértéssel irányította a Protokoll munkáját. Ezt azonban nem tartotta végcéljának és így sokat foglalkozott újságírással. Több cikke jelent meg az Irodalmi Újságban…1956-ban komoly kapcsolatot tartott fenn az Írószövetséggel, így az ellenforradalmi események kibontakozásáról jól volt tájékozódva.

 Megnyilvánulásaiból ítélve, ahhoz az ághoz tartozott szellemileg, amely az értelmiségiek vezető szerepét, ezen belül az írók hivatását hangsúlyozták. Az ellenforradalmat forradalomnak nevezte.

 Az MSZMP-be ugyan az elsők között jelentkezett, felszólalásaival, megjegyzéseivel azonban nem támogatta a pártot. Magatartása zavaros volt. Egy aktíva értekezleten úgy szólalt fel, hogy „sajnálja Kádár elvtársat, hogy rövid időn belül el kell tűnnie a porondról.”

(Az ellenforradalmat forradalomnak tartotta, sajnálja Kádár elvtársat, hogy el kell tűnnie)

  Komlós János a Külkereskedelmi Minisztériumból 1957 februárjában áthelyezéssel került a Magyar Rádióba, ahol az irodalmi csoport vezetője lett. (Később szemére vetették egykori állambiztonsági társai azt, hogy október 23-án látták – volt, aki belülről védőként az ablakon át – a Magyar Rádió előtti tüntetésen a tömeggel együtt kiabálni. De pártfogói segítségével sikerült kimagyaráznia magát: arra sem járt, noha a közelben, a Tanács körúton lakott.)

 Varga József r. százados később így emlékezett Komlós forradalom alatti magatartására (Feljegyzés, 1961. május 10.):  a forradalom kitörésekor megszakadt vele a kapcsolat. Azt mondta: több alkalommal kereste a kémelhárító osztályt a kapcsolat fenntartása érdekében, de ez nem járt sikerrel. A kémelhárítás vezetői közvetlenül a forradalom után nem álltak szóba Komlós Jánossal. Pedig minduntalan kapcsolatot keresett a parancsnokhoz: Mátyás László ezredeshez, illetve Jámbor Árpád alezredeshez. Végül decemberben egy hosszabb beadványt küldött Mátyás ezredesnek címezve, melyben tájékoztatást adott a forradalom alatti magatartásáról. Ebben közölte azt is, hogy elmegy a Külkereskedelmi Minisztériumból, mert tapasztalja a vele szemben fennálló bizalmatlanságot. Így került el másodszor is az állambiztonsági szervek kötelékéből. De 1960-ban még felhívta a kémelhárító osztály figyelmét egy hírszerző gyanús osztrák kereskedőre.

(A kabaré konferanszié)

1957. november 1-én a Rádióból a Magyar Nemzethez távozott, belső munkatárs lett a kulturális rovatban, amelynek vezetőjévé lépett elő 1958. szeptember 16-án.

1959. június 24-i minősítésében  - egyebek között – ezt írja róla Mihályfi Ernő főszerkesztő:

„Bár viszonylag rövid ideje dolgozik a napilapnál, ez idő alatt rendkívül gyors és nagy újságírói fejlődésről tett tanúságot. Különösen irodalomkritikai és esztétikai, valamint publicisztikai munkássága mutat fel jelentős eredményeket, amellett, a kulturális rovat vezetését is nagy szorgalommal, hozzáértéssel látja el. Írásaiban a magyar újságírás legjobb  hagyományainak, kiváltképp Bálint György publicisztikájának tudatos folytatójaként magas színvonalú, egyéni stílust alakított ki, s a marxizmus-leninizmus tanításait alkotó módon alkalmazó, igényes állásfoglalásaival máris legjobb irodalmi publicistáink sorába került.

Viszonya munkatársaihoz általában jó, közvetlen, baráti, modora azonban néha fölényeskedő. A kulturális rovat vezetésében megfontolt és határozott, olykor talán túlzottan is magabiztos.”

 A főszerkesztő értékelését sajátosan árnyalja, s annak némiképp ellentmond Antal Gábor újságíró („Dávid Mátyás”fedőnevű ügynök) jelentése a II/3-d alosztálynak 1957. december 2-án:

 „A Magyar Rádiónál dolgozott,  az irodalmi lektorátus vezetője volt. Abból a megfontolásból helyezték át a Magyar Nemzethez, hogy az irodalompolitikát vigye a helyes irányba.

 Komlós az utóbbi időben egyre inkább ad hangot annak, hogy a kommunista publicisztikát helyteleníti. Kijelentette, hogy nála Veres Péter jelenti az irodalompolitikát. Felfogása szerint Sándor Kálmánt ki kell irtani az irodalom területéről. Most a József Attiláról való megemlékezések idején élesen felvetette azt, hogy Gergely Sándor írót felelősség terheli és felelősségre kell vonni József Attila haláláért.”

 [Szűrös Mátyás, volt ideiglenes köztársasági elnök egy  interjújában (Magyar Hírlap, 2012. április 12.) így emlékezett váratlan személyes találkozásukra:

 „Az első munkahelyem a Külügyminisztérium volt, én ott találkoztam először ezzel a világgal. A főnököm akkor, 1960-ban a Rákosi titkárság egykori vezetője volt. Épp akkor fogták el Adolf Eichmannt Argentinában, s szállították Izraelbe titokban. A főosztályvezetőm ekkor azt mondta nekem, mint német referensnek, hogy menjek el egy megadott budapesti címre, s érdeklődjem meg az ott lakó úriembertől, hogy van-e nekünk bármiféle teendőnk az Eichmann üggyel kapcsolatban. Hangsúlyozom, egy magánlakásról volt szó. Becsöngettem, s Komlós János humorista, újságíró nyitott  ajtót. Később tudtam meg, hogy az ÁVH egykori ezredese.  (Csak őrnagya, - I. Cs..) Kérdésemre elmondta, hogy Magyarországnak semmiféle feladata nincs az Eichmann ügyben, a MOSZAD teszi a dolgát, nekünk nem osztanak lapot. Ekkor találkoztam először titkosszolgálati emberrel.”]

(Aczél György, Hofi Géza és Lázár György társaságában a parlamentben 1977-ben)

1962 -1967 között a Népszabadság kulturális rovatát vezeti. Bekerült a szerkesztő bizottságba is, amelyhez az MSZMP Politikai Bizottságának hozzájárulása kellett. Jól megértették egymást Rényi Péter főszerkesztő-helyettessel, a KB tagjával, Aczél György jobb kezével.

1967-ben a Mikroszkóp Színpad megalapítója, igazgatója, konferansziéja 1980-ban bekövetkezett haláláig.

Országos ismertséget a rádiókabaré és televíziós műsorai („Az érem harmadik oldala”, „Az én csatornám” és a szilveszteri kabarék) hoztak számára.

Sikereinek csúcsán különös, sajátos és kivételezett kapcsolatok fűzték őt is a Kádár rendszer kulturális életének nagyhatalmú vezetőjéhez: Aczél Györgyhöz és a körülötte csoportosuló értelmiségi elit tagjaihoz, a legszűkebb bennfentes körhöz tartozott. S ekkor már keblükre ölelték a Belügyminisztérium vezetői is, mint régi jó kollégát…

Rózsa Ferenc díjas (1961), SZOT-díjas (1974), Érdemes művész (1975), s megkapta a Karinthy-gyűrűt is (1976)

Dr. Ilkei Csaba

tudományos kutató