III/II. Csoportfőnökség

 

- Ádám Ottó
- Ambrus Sándor
- Andó József
- Antonovics László
- Apró Antal
- Bálint István
- Baranyai Mihály
- Bodrogi László Imre
- Bozsik János, dr.
- Csonka István
- Dankó László, dr.
- Deák Zsigmond
- Farkas Gyula
- Fülöp Ferenc, dr.
- Garzó Ferenc
- Gyimesi György
- Háder Károly
- Hári Károly, dr.
- Havasi László.
- Havi Béla
- Horváth Zoltán
- Igaz Andor
- Jónás Endre, dr.
- Julinszky Rezső

  - Kalocsai Imre
- Kamara János, dr.
- Katona László
- Kázsmér Ferenc
- Kiss János
- Kiss László
- Koi László
- Kovács András
- Kovács János
- Kovács Péter
- Kőhalmi Péter
- Kőműves László
- Kubacska István
- Kukk István
- Lukács István
- Mátraházi Elemér
- Nagy Imre
- Nagy József, dr.
- Ördög László
- Pék Márton
- Pénzely László
- Peredi Rezső, dr.
- Perényi Gyula
- Péter Mihály
  - Pető Ferenc
- Petresevics András
- Potoczki Ottó
- Rédei Miklós
- Révész Imre
- Rogán Gyula
- Ruha János, dr.
- Skrabák Pál
- Sulyán Jánosné
- Szabó Ferenc
- Szabó Pál.
- Szalma József, dr.
- Szombath Jenő
- Thomann Ferenc
- Tompa Mihály
- Tóth József
- Tóth László, dr.
- Tóth László
- Varga József, dr.
- Veres István
- Veress János, dr.
- Vincze István, dr.
- Zarándi Ákos
 

ÁDÁM OTTÓ

Anyja neve:
Született:

Szarvas Erzsébet
Zagyvapálfalva, 1940.03.14.

   

Végzettség(ek):

Közgazdasági technikum
Állambiztonsági tanfolyam
BM Idegen Nyelvi Főiskola
Rendőrtiszti Főiskola, 10 hónapos előkészítő tanfolyam
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító
Rendőrtiszti Főiskola, állambiztonsági vezetőképző tanfolyam

1958
1961
1968
1975
1976
1982
1987

 

Rendfokozatok:

r. őrmester
r. alhadnagy (s.k.)
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes

1961 - ?
1963 - 1965
1965 - 1968
1968 - 1973
1973 - 1979
1979 - 1986
1986 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- könyvelő, statisztikus, tervező
- Budapesti Rádiótechnikai Gyár, műszaki előkalkulátor
- BM II/16 Tanosztály, hallgató
- BRFK III/3 Politikai Nyomozó Osztály, operatív beosztott
- BM III/II-6/B alosztály, operatív beosztott
- BM III/III-1 Osztály, operatív beosztott
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM III/II-9 Osztály, operatív beosztott
- BM III/II-4 Osztály, operatív beosztott
- Rendőrtiszti Főiskola 10 hónapos előkészítő tanfolyam, hallgató
- Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió, hallgató
- BM III/II-4/B alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-4/B alosztály, kiemelt főoperatív beosztott
- Rendőrtiszti Főiskola állambiztonsági vezetőképző tanfolyam, hallgató
- BM III/II-4/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-4/B alosztály, alosztályvezető, és egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-4 Osztály, mb. osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

? - 1958
1958 - 1960
1960 - 1961
1961 - 1962
1962. május - december
1963 - 1965
1965 - 1968
1968 - 1971
1971 - 1974
1974 - 1975
1975 - 1976
1977 - 1982
1982 - 1986
1986 - 1987
1987. április - október
1987 - 1989
1989 - 1990
1990. 03. 31.

 

Forrás:

2.8.1- 15233
2.8.1- 483/1963. 05.09. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

AMBRUS SÁNDOR

Anyja neve:
Született:

Gál Anna
Zsobok, 1925.12.29.

   

Végzettség(ek):

Gimnáziumi érettségi
Öthónapos pártiskola
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)
BM Idegen Nyelvi Főiskola

1945
1954
1959
1966

 

Rendfokozatok:

r. tizedes
áv. alhadnagy
áv. hadnagy
áv. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes
r. vezérőrnagy

1947 - ?
1949 - 1951
1951 - 1953
1954 - 1956
1956 - 1962
1962 - 1968
1968 - 1973
1973 - 1979
1979 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- segédmunkás, tolmács, fordító
- Magyar Államrendőrség Budapesti Kapitánysága Bejelentő Hivatal, előadó
- [BRFK/BM] Útlevél Osztály, előadó
- (BM) ÁVH Kémelhárító alosztály, nyomozó
- ÁVH III/1 Osztály, operatív munkás
- ÁVH/BM Budapesti Főosztály, alosztályvezető
- BM Budapesti Főosztály Belső Reakció Elhárító Osztály, alosztályvezető
- BM Budapesti Főosztály Operatív Osztály, alosztályvezető
- Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztály, alosztályvezető-helyettes
- Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztály II. alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-1 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/II-1 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-2 Osztály, osztályvezető
- BM III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök-helyettes
- BM III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök I. helyettese
- Budapesti Rendőrfőkapitányság, főkapitány állambiztonsági helyettese
- Nyugállományba helyezve

? - 1947
1947 - 1948
1948 - 1949
1949 - 1950
1950 - 1952
1952 - 1953
1953 - 1954
1954 - 1956
1956 - 1957
1957 - 1967
1967. április - december
1967 - 1971
1971 - 1973
1973 - 1974
1974 - 1976
1976 - 1983
1983.12.31.

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint népi kollégista volt, a Nemzeti Parasztpárt tagja.

 

 

Forrás:

2.8.1- 9840
2.8.1- 183-0403/1953. 09.16. BM állományrögzítő parancs
2.8.1- 445/1954. május. BM h. parancs
2.8.1- 00158/1957. 02.01. BM h. parancs
2.8.1- 1175/1959. 08.17. BM h. parancs
2.8.1- 371/1967. 04.14. BM h. parancs
2.8.1- 1290/1967. 12.13. BM h. parancs
2.8.1- 364/1971. 06.29. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

ANDÓ JÓZSEF

Anyja neve:
Született:

Kobán Gizella
1944.06.08.

   

Végzettség(ek):

?

?

 

Rendfokozatok:

r. alhadnagy
r. hadnagy
r. őrnagy
r. alezredes

1967 - 1971
1971 - ?
1984 - ?
[1988]

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM III/II-5 Osztály, operatív beosztott (próbaidőre)

- BM III/II-2/A alosztály, operatív beosztott
- BM III/V-4 Osztály, előadó
- BM Gépi Adatfeldolgozó Osztály szervező-programozó alosztály, alosztályvezető
- BM Adatfeldolgozó és Tájékoztatási Csoportfőnökség, Állami Népesség-nyilvántartó Hivatal Igazgatási (Belügyi) Főosztály (tartósan vezényelve), ?
- BM III/II-9 Osztály, alosztályvezető
- BM III/II-11 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/II-11 Osztály, osztályvezető
- BM Számviteli és Adatfeldolgozó Szolgálat, szolgálatvezető

1967 - 1968
1968 - 1969
1969 - 1970
1970 - 1971

1971 - ?


? - 1984
1984 - [1985]
[1985] - 1988
1988 - 1989
1990 - ?

 

Forrás:

2.8.1- 272/1967. 03.16. BM h. parancs
2.8.1- 626/1968. 06.28. BM parancs
2.8.1- 32/1969. 03.04. BM III/II. csf. parancs
2.8.1- 753/1970. 08.29. BM h. parancs
2.8.1- 393/1971. 07.06. BM parancs
2.8.1- 003/835/1984. 07.10. BM parancs
4.2 - 45/68/3/1988. BM IV/I. és "M" és Szervezési csf. 3. sz. közleménye

 

 

vissza a lap tetejére

ANTONOVICS LÁSZLÓ

Anyja neve:
Született:
Meghalt:

Tarcsai Mária
Budapest,1921. 09.18.
1978. 10.10.

   

Végzettség(ek):

5 elemi
Fémöntő tanonciskola
Öthónapos pártiskola
Hathónapos belügyi iskolán kívüli képzés
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem (2 év)

1932
1942
1950
1958
1961

 

Rendfokozatok:

r. hadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes

1957 - ?
1958 - 1963
1963 - 1969
1969 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Bakaczek Pál cége, fémöntő
- MKP pártszékház, fegyveres őr, őrparancsnok
- Rákosi Mátyás pártfőtitkár lakásán őrparancsnok
- Nagybudapesti Rendezőgárda, parancsnok
- MDP Nagybudapesti Bizottsága Szervezési Osztály, instruktor
- Magyar Szabadságharcos Szövetség, főtitkár-helyettes
- Pest Megyei Gépállomások Politikai Osztály, osztályvezető
- Prés- és Kovácsoltvasárugyár, pb-titkár
- BM ORFK II/2 Osztály D-, majd H-alosztály, operatív beosztott
- BM II/2 Osztály, operatív beosztott
- BM III/6 Osztály, személyzeti főelőadó
- BM II. Főosztály Személyzeti Osztály, személyzeti főelőadó
- BM III/II. Csoportfőnökség Titkárság, főoperatív beosztott
- BM III/II. Csoportfőnökség Titkárság, titkárságvezető
- Nyugállományba helyezve

1939 - 1944
1945 - 1947
1947 - 1949
1949 - 1949
1949 - 1950
1950. június - december
1950 - 1953
1953 - 1957
1957 - 1958
1958 - 1961
1961. május - július
1961 - 1963
1963 - 1966
1966 - 1970
1970.01.31.

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint illegális kommunista volt, 1944-ben lebukott, egy hónapig vizsgálati fogságban volt. Partizánakciókban is részt vett.

 

 

Forrás:

2.8.1 - 0059
2.8.1 - 00267/1957.03.12. BM h. parancs
2.8.1 - 995/1958.04.02. BM parancs
2.8.1 - 210/1961.06.30. BM h. parancs
2.8.1 - 254/1963.03.22. BM parancs
2.8.1 - 75/1966.06.16. BM III/II. csf. parancs
2.8.1 - 392/1969.04.11. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

APRÓ ANTAL

Anyja neve:
Született:

Kovács Klára
1942

   

Végzettség(ek):

?

?

 

Rendfokozatok:

r. hadnagy
r. alezredes

[1967] - ?
[1989]

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM III/II-5 osztály, ?
- BM III/II-3/B alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-2 Osztály, ?
- BM III/II-2 Osztály, osztályvezető

? - 1967
1967 - ?
[1987] - 1989
1989.12.01. - ?

 
 

Forrás:

2.8.1 - 33/1967.03.13. BM III/II. csf. parancs
1.11.1 - 45-17/22/1988. (22. sz. tájékoztató)
4.2 - 45/68/12/1989. BM Személyzeti és "M" és Szervezési csf. 12. sz. közleménye (1989.12.15.)

 

vissza a lap tetejére

BÁLINT ISTVÁN

Anyja neve:
Született:

Vándor Júlia
Budafok, 1925.07.06.

   

Végzettség(ek):

4 polgári
Műszerész tanonciskola
Hathónapos közigazgatási tanfolyam
Négyhetes pártiskola, Felsőgöd
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem
BM Idegen Nyelvi Főiskola
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító (2 év)
Rendőrtiszti Főiskola 2 hónapos vezetőképző tanfolyam

1941
1944
1946
1947
1964
1968

1976

1976

 

Rendfokozatok:

r.ny. próbarendőr
áv. főhadnagy
százados
őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1947 - ?
[1953] - 1955
1955 - 1960
1960 - 1964
1964 - 1974
1974 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Erdély és Szabó Műszergyár, műszerész tanonc, műszerész segéd
- Erdély és Szabó Műszergyár, MKP alapszervi titkár
- Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága, rendőr-nyomozó, próbarendőr
- Felsőgödi Rendőrségi Pártiskola, iskolavezető asszisztens
- Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai Osztálya (Figyelő és Környezettanulmányozó Osztály; Hírszerző Osztály; Belső Reakció Elleni Osztály), operatív beosztott
- ÁVH Budapesti Főosztály Politikai Osztály (Kémelhárító osztály), operatív beosztott
- BM I. Osztály, csoportvezető, egyben alosztályvezető-helyettes
- BM I/3-B alosztály, alosztályvezető
- BM II/2 Osztály, alosztályvezető
- BM II/2 Osztály (vegyes vonal), főoperatív beosztott
- BM II/2 Osztály, csoportvezető
- BM II/2-h Osztály / III/II-3 Osztály, alosztályvezető
- BM III/II-3 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-5 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1941 - 1944
1945 - 1947
1947 - 1947
1947. október - október
1948 - 1951


1951 - 1953
1953 - 1955
1955 - 1956
1957 - 1958
1958 - 1960
1960 - 1961
1961 - 1966
1966 - 1971
1971 - 1982
1982.07.31.

 

Forrás:

2.8.1 - 9134
1.5 - 2-3/69/1955. BM parancs
2.8.1- 01092/1957.05.24.BM h. parancs
2.8.1- 190/1960. BM II. főov. parancs
2.8.1- 197/1961. BM h. parancs
2.8.1- 173/1966. BM h. parancs
2.8.1- 364/1971.06.29. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

BARANYAI MIHÁLY

Anyja neve:
Született:

?
?

   

Végzettség(ek):

?

?

 

Rendfokozatok:

r. alezredes

[1987]

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM III/II-5/C alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-5 Osztály, osztályvezető

1987 - 1989
1989 - [1990]

 

Forrás:

1.11.1- 45-17/22/1988. (22. sz. tájékoztató)
1.11.10- sz.n. aláírásminták
4.2 - 45/68/1/1989 BM Személyzeti és "M" és Szervezési csf. 1. sz. közleménye
1.11.5 - sz.n. Megsemmisítési jegyzőkönyv, 1990. 01.04. (aláírás)

 

vissza a lap tetejére

BODROGI LÁSZLÓ IMRE

Anyja neve:
Született:

Nagy Mária
Hódmezővásárhely, 1929.09.06.

   

Végzettség(ek):

4 polgári
Kőműves tanonciskola
Egyhónapos megyei pártiskola
MDP Pártfőiskola (2 éves)
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító

1944
1947
1948
1951
1958
1966

 

Rendfokozatok:

százados
őrnagy
r.ny főhadnagy
r. alezredes
r. ezredes (s.k.)

1951 - 1954
1954 - 1956
1956 - 1960
1960 - 1973
1973 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- kőműves
- MDP Hódmezővásárhelyi Szervezete, függetlenített szervező titkár
- MDP Csongrád Megyei Bizottsága Agitprop. Osztály, ?
- MDP Pártfőiskola, hallgató
- MDP ÁVH, majd BM Bizottsága, pártfunkcionárius
- BM IV/2-C alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM ORFK II/III Osztály, főoperatív beosztott, majd csoportvezető
- Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió, hallgató
- BM II/5 Osztály, főoperatív beosztott
- BM II/5-A alosztály, csoportvezető, egyben alosztályvezető-helyettes
- BM II/5-A alosztály, alosztályvezető
- BM II/ 5-B alosztály, alosztályvezető
- BM III/III-3 Osztály, ?
- BM III/III-1 Osztály, ?
- BM III. Főcsoportfőnökség Titkársága, ?
- BM III/II-3/C alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-3/C alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-11 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-10 Osztály, osztályvezető
- BM III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök-helyettes
- BM III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök I. helyettese
- Nyugállományba helyezve

?
1949 - 1949
1949 - 1949
1949 - 1951
1951 - 1956
1956. október
1956 - 1957
1957 - 1958
1958 - 1959
1959 - 1961
1961 - 1961
1961 - 1963
1963 - 1966
1966. július - december
1966 - 1967
1967 - 1969
1969 - 1970
1970 - 1971
1971 - 1974
1974 - 1983
1983 - 1984
1984.09.30

 

Egyéb:

1956 tavaszán a pártbizottsági beosztásából leváltják. 1956. 10. 23. - 11. 01. között a BM mátrafüredi üdülőjében volt szobafogságban, majd illegalitásban.

 

 

Forrás:

2.8.1 - 7608
1.5 - 2-10/91/1956. BM parancs
2.8.1 - 0082/1957. BM I. h. parancs
2.8.1 - 2571/1958. 09.05. BM h. parancs
2.8.1 - 749/1959. 04.02. BM h. parancs
2.8.1 - 346/1962. 09.04. BM h. parancs
2.8.1 - 694/1964. 11.06. BM h. parancs
2.8.1 - 478/1966. 07.16. BM h. parancs
2.8.1 - 304/1967. 03.28. BM h. parancs
2.8.1 - 104/1970. 02.12. BM h. parancs
2.8.1 - 362/1971. 06.29. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

BOZSIK JÁNOS, dr.

Anyja neve:
Született:

Nedics Vilma
Budapest, 1927.03.21.

   

Végzettség(ek):

7 elemi
Rendőri szaktanfolyam (6 hetes)
Járőrvezetői Iskola, Székesfehérvár (6 hónapos)
BM Rendőrakadémia
Öthónapos pártiskola, Debrecen
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
MSZMP KB Pártfőiskola (2 éves)

1940
1945
1947
1949
1953
1960
1964

 

Rendfokozatok:

őrmester
alhadnagy
hadnagy (s. k.)
főhadnagy (s. k.)
százados (s. k.)
őrnagy (s.k.)
alezredes
ezredes
r. vezérőrnagy

1946 - 1949
1949 - 1950
1950 - 1952
1952 - 1953
1953 - 1957
1957 - 1963
1963 - 1969
1969 - 1985
1985 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Sörgyár, munkás
- Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága, rendőr
- Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága, ?
- Hazahozatali Kormánybiztosság Ágfalvai Kirendeltsége
- Hazahozatali Kormánybiztosság Komáromi Kirendeltsége
- Hazahozatali Kormánybiztosság Kaposvári Kirendeltsége
- Hazahozatali Kormánybiztosság Komáromi Kirendeltsége
- Járőrvezetői Iskola, Székesfehérvár, hallgató
- BM Rendőrakadémia, hallgató
- Magyar Államrendőrség Budapest II. Kerületi Kapitánysága, ?
- Komárom Megyei Rendőrkapitányság Politikai Osztály, osztályvezető-helyettes
- Nógrád Megyei Rendőrkapitányság Politikai Osztály, osztályvezető
- Szolnok Megyei Rendőrkapitányság Politikai Osztály, osztályvezető
- MDP Öthónapos Pártiskola, Debrecen, hallgató
- MDP Szolnok Megyei Bizottsága Adminisztratív Osztály, osztályvezető
- Pest Megyei Rendőrfőkapitányság Gödöllői Járási Kapitánysága, kapitányságvezető
- Borsod Megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nevelő Osztály, osztályvezető, egyben a rendőrfőkapitány politikai helyettese
- MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály (KAO), politikai munkatárs
- MSZMP KB Pártfőiskola, hallgató
- BM III/II-3 Osztály Külföldieket Ellenőrző Osztály (KEO), alosztályvezető
- BM III/II-7 Osztály (KEOKH), osztályvezető
- BM Igazgatásrendészeti Csoportfőnökség KEO, osztályvezető
- BM Felügyeleti Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

? - 1945
1945. március - ?
?
1945. augusztus - december
1946 - ?
?
?
1947 - 1947
1948 - 1949
1949 - 1950
1950. március - 1951
1951 - 1952
1952 - 1953
1953 - 1954
1954 - 1956
1956 - 1957

1957. május - június
1957 - 1962
1962 - 1964
1964 - 1965
1965 - 1971
1971 - 1976
1976 - 1988
1988.03.31.

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint 1956. október 30-án állásából "az ellenforradalmárok követelésére, mint sztálinista-rákosistát" állásából eltávolították. 1956. november 9-26. között karhatalmistaként a Pest Megyei Rendőrfőkapitányságon teljesített szolgálatot.

 

 

Forrás:

2.8.1- 13190
2.8.1- sz.n. Állománykönyv 1945-1946, 200.old.
2.8.1- 444/1964. 07.25. BM h. parancs
2.8.1- 473/1965. 08.10. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

CSONKA ISTVÁN

Anyja neve:
Született:
Meghalt:

Horváth Teréz
Kisbér, 1923.11.07
1991

   

Végzettség(ek):

Alapfokú tanosztály, Székesfehérvár
Őrsparancsnoki tanosztály, Budapest
BM Rendőrtiszti Iskola (1 éves)
BM Operatív tanfolyam (6 hónapos)
MDP Pártiskola (2 hónapos)
2 gimnáziumi osztály
Öthónapos Pártiskola
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem (3 éves)
MSZMP KB Pártfőiskola (2 éves)

1947
1948
1949
1950
1951
1953
1955
1961
1966

 

Rendfokozatok:

próbarendőr
r. tizedes
r. őrmester
főtörzsőrmester
hadnagy
főhadnagy
százados
r. őrnagy
r. alezredes (s.k.)
r. ezredes

1945 [1946] - 1947
1947 - 1947
1947 - 1948
1948 - 1949
1949 - 1952
1952 - 1955
1955 - 1960
1960 - 1963
1963 - 1972
1972 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- kőműves
- Magyar Államrendőrség Komárom Megyei Kapitánysága, kisbéri / császári őrs, őrsbeosztott
- Alapfokú tanosztály, Székesfehérvár, hallgató
- Őrsparancsnok tanosztály, Budapest, hallgató
- Magyar Államrendőrség Alsódabasi Járási Kapitánysága, közrendvédelmi parancsnok
- BM Rendőrtiszti Iskola, hallgató
- Magyar Államrendőrség Szolnok Megyei Kapitánysága Politikai Nyomozó Osztály, operatív beosztott
- ÁVH I/2 Osztály, operatív beosztott
- ÁVH/BM II/3 Osztály, alosztályvezető, közben: mb. osztályvezető
- Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztály, operatív beosztott
- BM Fegyelmi Osztály, alosztályvezető
- BM Fegyelmi Osztály, osztályvezető
- MSZMP KB Pártfőiskola, hallgató
- BM IV/II-1 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-5 Osztály, osztályvezető
- BM III/3 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

? - 1945

1945 - 1947
1947. február - szeptember
1947 - 1948

1948. március - október
1948 - 1949

1949 - 1950
1950 - 1951
1951 - 1956
1956 - 1957
1957 - 1958
1958 - 1964
1964 - 1966
1966 - 1967
1967 - 1971
1971 - 1975
1975.01.31

 

Forrás:

2.8.1 - 6763

 

vissza a lap tetejére

DANKÓ LÁSZLÓ, dr.

Anyja neve:
Született:

Riskó Julianna
1941.10.18.

   

Végzettség(ek):

BM Idegen Nyelvi Főiskola
MSZMP KB Politikai Főiskola
Doktori cím (a politikatudományok doktora)

1965
1979
1983

 

Rendfokozatok:

r. őrmester
r. alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. őrnagy
r. ezredes

[1963] - ?
1965 - 1967
1967 - ?
[1970] - ?
[1980] - ?
1987 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM III/II-1 Osztály, operatív beosztott
- BM III/II-3 Osztály, operatív, majd főoperatív beosztott
- MSZMP BM 4. számú Bizottsága, titkár
- BM III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök-helyettes

1963 - 1965
1965 - 1966
1966 - [1969]
[1980] - ?
1984 - [1989]

 
 

Forrás:

2.8.1- 0001/1963. 02.01. BM szem. főov. parancs
2.8.1- 0074/65. 04. 27. BM parancs
2.8.1- 216/1965. 06.28. BM IV. fcsf. parancs
2.8.1.-118/1967. 08. 12. BM parancs
2.8.1.-190/1967. 12. 30. BM III/II csf. parancs
2.8.1- 1/116/1970. 09.18. BM parancs
1.11.5- 27. doboz: sz.n. Emlékeztető (1980. 10.24.)
1.11.1- 53-6/7/1989.

 

vissza a lap tetejére

DEÁK ZSIGMOND

Anyja neve:
Született:

Deák Ilona
Budapest, 1929.11.20.

   

Végzettség(ek):

Árpád Gimnázium, Budapest
SZDP kéthetes ifjúsági pártiskola
BM nyomozói tanfolyam (3 hónapos)
ÁVH Dzerzsinszkij operatív iskola
MDP Pártiskola (2 hónapos)
BM Idegen Nyelvi Főiskola
Kossuth Lajos Katonai Főiskola, pedagógia levelező szak
Rendőrtiszti Főiskola, vezetőképző tanfolyam (2 hónapos)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító

1944
1947
1949
1953
1956
1963
1974
1976
1980

 

Rendfokozatok:

próbarendőr
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1949 - ?
1957 - 1962
1962 - 1968
1968 - 1983
1983 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Salzmann Textilgyár, munkás
- Klinger Henrik RT, majd Budakalászi Textilművek, textilipari szerelő
- BM ÁVH Budakörnyéki Osztály ipari alosztály, próbarendőr
- BM nyomozói tanfolyam, hallgató
- BM ÁVH Budakörnyéki Osztály ipari alosztály, operatív beosztott
- ÁVH Nógrád megyei osztály
- BM I/3 Osztály, operatív tiszt
- BM I/4 Osztály, főoperatív tiszt
- ÁVH Dzerzsinszkij operatív iskola, hallgató
- BM I/4 Osztály, csoportvezető
- BM I/4 Osztály, alosztályvezető-helyettes
- BM I/4 Osztály, alosztályvezető
- BM I/4 Osztály, főoperatív tiszt
- BM II/6-B alosztály, alosztályvezető-helyettes
- BM II. Főosztály Szabotázselhárító Osztály Értékelő és Tájékoztató Alosztály, alosztályvezető
- BM III/III-2/G alosztály, alosztályvezető
- BM III/II. Csoportfőnökség Értékelő-Tájékoztató Alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-5/B alosztály, alosztályvezető-helyettes
- BM III/II-4/B alosztály, alosztályvezető-helyettes
- BM Idegen Nyelvi Főiskola Politikai Nyomozó Tanszék, operatív tanár, évfolyamparancsnok
- BM Idegen Nyelvi Főiskola Állambiztonsági Tanszék, mb. főtanár
- BM Idegen Nyelvi Főiskola Állambiztonsági Tanszék, szakcsoportvezető tanár
- Rendőrtiszti Főiskola, vezetőképző tanfolyam, hallgató
- BM Rendőrtiszti Főiskola Állambiztonsági Tanszék, szakcsoport-vezető
- BM Rendprtiszti Főiskola Vezetés- és Szervezéstani Tanszék, tanszékvezető
- Nyugállományba helyezve

1944 - 1945
1945 - 1949
1949. május - augusztus
1949. szeptember - november
1949 - 1950
1950. május - július
1950 - 1951
1951 - 1952
1952 - 1953
1953 - ?
? - 1955
1955 - 1956
1956 december - 1957
1957 - 1962

1962. május - szeptember
1962. szeptember - december.
1963 - 1964
1964 - 1964
1964 - 1966

1966 - 1971
1971. február - június
1971 - 1976
1976 - 1976
1976 - 1981
1981 - 1987
1987.06.30.

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint 1956-ban különböző fegyveres harcokban vett részt, majd október 30-ától a szovjet csapatokkal együtt folytatta a harcot, november 8-án pedig belépett a karhatalomba.

 

 

Forrás:

2.8.1- 12830
2.8.1- 02415/1957.08.13. BM h. parancs
2.8.1-526/1962.05.17. BM parancs
2.8.1-891/1962.07.23. BM parancs
2.8.1-346/1962.09.04. BM h. parancs
2.8.1-4/1963.01.05. BM h. parancs
2.8.1-207/1964.05.04. BM h. parancs
2.8.1-311/1966.09.15. BM IV. fcsf. parancs
2.8.1-00217/1968.08.08. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

 

FARKAS GYULA

Anyja neve:
Született:

Jencski Katalin
Szentendre, 1944.10.23.

   

Végzettség(ek):

Kossuth Lajos Általános Gép- és Öntőipari Technikum, Csepel
Tartalékos tiszti iskola (Légvédelmi Kiképző Központ), Börgönd
KISZ vezetőképző tanfolyam (6 hónapos)
Rendőrtiszti Főiskola állambiztonsági szak
Rendőrtiszti Főiskola állambiztonsági szak, vezetőképző tanfolyam
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító

1963
1966
?
1978
1984
1985

 

Rendfokozatok:

szakaszvezető
főtörzsőrmester
szakaszparancsnok
alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy (s.k.)

1965 - 1965
1965 - 1966
1966 - 1966
1966 - 1972
1972 - 1976
1976 - 1981
1981 - 1983
1983 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Ganz Vagon- és Gépgyár, gyakorló technikus, üzemtechnikus
- BM III/II-1/B alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-1 Osztály, operatív beosztott
- BM III/II-6/A alosztály, operatív beosztott
- Rendőrtiszti Főiskola ÁB szak, hallgató
- BM III/II-6/A alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-6/A alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-6/A alosztály, kiemelt főoperatív tiszt
- BM III/II-3/A alosztály, kiemelt főoperatív tiszt
- BM III/II-3/A alosztály, mb. alosztályvezető
- BM III/II-3/A alosztály, alosztályvezető
- Közben: RTF ÁB vezetőképző tanfolyam, hallgató
- BM III/II-3/A alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-3 Osztály, osztályvezető-helyettes
- Közben: BM III/II-3 Osztály, mb. osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1963 - 1969
1969 - 1970
1970 - 1971
1971 - 1975
1975 - 1978
1978 - 1979
1979 - 1981
1981 - 1982
1982 - 1983
1983. június - október
1983 - 1987
1983 - 1984
1987 - 1988
1988 - 1990
1988. május - június
1990.03.31.

 

Forrás:

2.8.1- 15157
1.11.5- 40/13-493/1988. 05.17.

 

vissza a lap tetejére

FÜLÖP FERENC, dr.

Anyja neve:
Született:

Gál Etel
1940.02.25

   

Végzettség(ek):

Jogi diploma
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)

1964
1976

 

Rendfokozatok:

r. alhadnagy (próbaidőre)
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1964 - 1966
1966 - 1969
1969 - 1974
1974 - [1981]
[1981] - [1983]
[1983] - 1987
1987 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Külügyminisztérium (III/I. Csoportfőnökség állományában), ?
- BM III/I. Csoportfőnökségtől vezényelve BM III/II-5 Osztályhoz
- BM III/II-5/B alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-4/A alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-4/A alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-3/C alosztály, főoperatív tiszt
- Közben: külszolgálaton
- BM III/II-3 Osztály, kiemelt főoperatív beosztott
- BM III/II-5/C alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-5 Osztály, osztályvezető
- BM III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök-helyettes
- Közben: BM III/II-12 Osztály ("SZT"-állományban), osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1963 - 1965
1965. 03. 15.
1965 - 1967
1967 - 1969
1969 - [1972]
[1972] - 1976
[1975] - 1976
1976 - 1978
1978 - 1982
1982 - 1988
1989. január - december
1989. december
1989.12.31.

 

Egyéb:

"SZT"-fedőszáma: "D-52"

 

 

Forrás:

2.8.2.2- Illetményügyek, "D-52"
2.8.1- 0027/1964. 02. 28. BM h. parancs
2.8.1- 128/1969. 10.15. BM III/II. csf. parancs
2.8.1- 38/1971. 12.23. BM III/II. csf. parancs
1.11.5- 40-4059/1979. 11. sz. központi tájékoztató
2.8.1- 002/7/1981. 01. 22. BM h. parancs
2.8.1- 005/487/1982. 07. 15. BM h. parancs
2.8.1- 005/997/1983. 12. 19. BM h. parancs
1.11.1- 53-6/7/1989.
2.8.1- 002/356/1989. BM parancs
2.8.2.6- 009/71/1990. 01.31. BM h. parancs
2.8.1- 001/26/1990. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

GARZÓ FERENC

Anyja neve:
Született:

Juhász Zsuzsanna
Vésztő, 1929.05.21.

   

Végzettség(ek):

Gimnáziumi érettségi
Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (2 év)
ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem szak
Állambiztonsági Hírszerző Iskola, Szovjetunió (1 éves)
MSZMP KB Politikai Főiskola
Rendőrtiszti Főiskola, 2 hónapos vezető- továbbképző tanfolyam
Rendőrtiszti Főiskola, 2 hónapos vezető- továbbképző tanfolyam

1949
1951
1953
1968
1972
1977
1982

 

Rendfokozatok:

áv. hadnagy
r. főhadnagy
százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1953 - 1956
1956 - 1960
1960 - 1965
1965 - 1972
1972 - 1980
1980 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, hallgató
- Közben: Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, demonstrátor
- ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem szak, hallgató
- ÁVH VIII. Főosztály, majd BM II. Főosztály, operatív beosztott
- Londoni rezidentúra,?
- ORFK II/III Osztály, főoperatív beosztott
- BM II/5/c alosztály, operatív beosztott
- BM II/3 Osztály, főoperatív beosztott
- Római rezidentúra, főoperatív beosztott (BM II/3, majd III/I-3/d alosztály T-állományában)
- BM III/I Csoportfőnökség, BM Idegen Nyelvi Főiskola politikai nyomozó tanszék, tanár
- Közben: Állambiztonsági Hírszerző Iskola, Szovjetunió, hallgató
- BM IV/I Csoportfőnökség, Műszaki Tanfolyam, csoportvezető tanár
- BM III/I-4 Osztály, kiemelt főoperatív beosztott
- Külügyminisztérium XI. Területi Főosztály, főelőadó (BM III/I-4 Osztály "SZT" állományában, kiemelt főoperatív beosztott)
- Közben: Római rezidentúra, beosztott (BM III/I-4 Osztály "SZT" állományában)
- Közben: Római rezidentúra, főrezidens-helyettes (BM III/I-4 Osztály "SZT" állományában)
- Közben: Római rezidentúra, főrezidens (BM III/I-4 Osztály SZT- állományában, osztályvezető),
- Külszolgálati kihelyezésének megszüntetése
- SZT állományból törölték
- BM III/I-4-b alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-10 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1949 - 1951
1949 - 1951
1951 - 1953
1953 - 1956
1956 - 1957
1957. március
1958. március - április
1958 - 1962

1960 - 1964

1965 - 1969
1967 - 1968
1969 - 1971
1971 - 1972

1972 - 1976
1972. június - október

1972 - 1973

1973 - 1976
1976. 09.17.
1976. 09.30.
1976 - 1980
1980 - 1984
1984. 05. 31.

 

Egyéb:

1948-ban a Szeghalmi Városi Diákszövetség titkára; önéletrajza szerint 1951-től kapcsolatba került a katonai hírszerzéssel, 1951-ben feladattal vett részt a Berlini VIT-en; egyetemi évei alatt kezdetben tagja volt a MEFESZ-nek. Jellemzésében olvasható, hogy az 1956-os forradalom leverése után közreműködött a preventív őrizetbevételekben. "SZT"-fedőszáma: K-398, 2202, 2303, 2205

 

 

Forrás:

2.8.1- 7383
2.8.2.1- 973/94-862. Illetmény ügyek: "2202"
2.8.1- 00102/1960.09.06. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

GYIMESI GYÖRGY

Anyja neve:
Született:

Kaufmann Ida
1937.10.01.

   

Végzettség(ek):

?

?

 

Rendfokozatok:

r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

[1967] - 1969
1970 - ?
[1978] - ?
[1985] - 1988
1988 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Ganz-Mávag Kísérleti Üzeme, művezető
- BM Kormányőrség "K-1" objektum, alosztályvezető
- BM III/III-A alosztály, csoportvezető
- BM III/III-3 Osztály, csoportvezető
- BM III/II-10 Osztály ("SZT"-állományban), kiemelt főoperatív beosztott
- Közben: Kijevi Főkonzulátus, konzul
- BM III. Főcsoportfőnökség, T-állomány
- BM III/II-7 Osztály, osztályvezető

? - [1963]
[1966] - 1966
1966 - 1967
1967 - ?
1978 - ?
1979 - [1983]
1984 - 1985
1985 - [1989]

 

Egyéb:

"SZT"-fedőszáma: "D-48"

 

 

Forrás:

2.8.1- 14214 (Gyimesi Györgyné)
2.8.1- 299/1966. 09. 06. BM IV. csf. parancs
2.8.1- 43/1967. 10. 03. BM III. fcsf. h. parancs
2.8.1- 27/1968. 10. 28. BM III. fcsf. h. parancs
2.8.1- 1-116/1970. 09. 18. BM parancs
2. 8.1- 009/109/1978. 06. 19. BM h. parancs
2.8.1- 009/171/1984. 06. 27. BM parancs
4.2- 45/68/1/1986. 01. 07. BM IV/I. és "M" és Szervezési csf. 1. sz. közleménye
4.2- 45-68/10/1988. 10.11. BM IV/I. és "M" és Szervezési Csfség 10. sz. közleménye
1.11.5- 40/11-11-4-2/1989.
1.11.10. - sz.n. - Vezetői névsor (1988.06.01.)

 

vissza a lap tetejére

HÁDER KÁROLY

Anyja neve:
Született:
Meghalt:

Csoknyai Eleonóra
Pápaderecske, 1924.02.03.
1973.

   

Végzettség(ek):

Lakatos tanonciskola
MKP kéthetes pártiskola
Időmérő tanfolyam
MDP háromhónapos pártiskola
Gimnáziumi érettségi
Állambiztonsági Hírszerző Iskola, Szovjetunió (1 éves)

1944
1945
1949
1952
1954
?

 

Rendfokozatok:

áv. hadnagy
áv. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy (s.k.)
r. alezredes

1951 - 1953
1953 - 1956
1956 - 1961
1961 - 1967
1967 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- lakatos tanonc, majd segéd
- Tégla és Cserépipari Központ felügyelete alá tartozó téglagyárak, időmérő
- Kőbányai Téglagyár, normafelelős
- Építésügyi Minisztérium, X. Főosztály Műszaki Osztály, előadó
- ÁVH VIII. Főosztály, ?
- ÁVH X/3-E alosztály, operatív beosztott
- MDP háromhónapos pártiskola, hallgató
- ÁVH VIII. Főosztály E alosztály, alosztályvezető
- ÁVH/BM II. Osztály, főoperatív beosztott
- BM III. Osztály, káderes
- Külföldön tartózkodott (Róma)
- BM III. Osztály F alosztály, főoperatív beosztott
- BM II/3 Osztály, ?
- BM II. Főosztály Titkársága, operatív titkár
- Állományból törölve, SZT-állományba került
- BM II/2 Osztály, T-állományban
- BM II. Főosztály, SZT- állományban rezidens
- "SZT"-állományból törölve
- BM III/II-5/B alosztály, alosztályvezető-helyettes
- BM III/II-6/A alosztály, alosztályvezető
- Közben: BM III/II-6 Osztály, mb. osztályvezető
- BM III/II-9 Osztály, alosztályvezető
- "SZT"-állományba került
- BM III/II-A önálló alosztály, "SZT"-állományban, főoperatív beosztott (konspirált munkahelyen)
- BM III/II-10 Osztály ("SZT"-állományban), főoperatív tiszt
- Nyugállományba helyezve

1936 - 1949
1949 - 1949
1949 - 1950
1950 - 1951
1951 - 1951
1951 - 1952
1952 - 1952
1952 - 1953
1953 - 1954
1954 - 1955
1955 - 1956
1957 - 1959
?
1959 - 1960
1960. 12.01.
1960 - 1961
1961 - 1963
1963. 05.01.
1963. május - augusztus
1963 - [1966]
1965 - 1966
[1966] - 1969
1969. 05.15.

1969 - 1972
1972 - 1972
1972. 10.31.

-
 

Egyéb:

Szolgálati lapja szerint 1956. júniustól decemberig Rómában tartózkodott. "SZT"- fedőszámai: 62, 116, "D-45"

 

 

Forrás:

2.8.2.2- 91
2.8.2.2- Illetményügyek - "D-45"
2.8.1- 379/1959. 10.21. BM II főov. parancs
2.8.1- 628/1960. 12.12. BM II. főov. parancs
2.8.1- 0209/1960. 12.12. BM II. főov. parancs
2.8.1- 184/1963. 05.15. BM III. fcsf.h. parancs
2.8.1- 392/1969. 04.11.BM h. parancs
1.11.5- sz.n. Jegyzőkönyv SZT-iratok megsemmisítéséről, 1966. 01.29. (aláírás)

 

vissza a lap tetejére

HÁRI KÁROLY, dr.

Anyja neve:
Született:

Betlen Mária
Borsfa, 1932.02.27.

   

Végzettség(ek):

Nagykanizsai Gimnázium
Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem
BM Idegen Nyelvi Főiskola
Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, doktorátus
Rendőrtiszti Főiskola vezető-továbbképző tanfolyam (1 hónapos)
Rendőrtiszti Főiskola ÁB szak, vezető-továbbképző tanfolyam (2 hónapos)

1951
1955
1961

1975

1976

1981

 

Rendfokozatok:

r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1955 - 1959
1959 - 1963
1963 - 1968
1968 - 1975
1975 - 1984
1984 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Borsfa, községi párttitkár; majd a Zala Megyei Pártbizottság napilapja, újságíró
- Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, hallgató
- BM II/3 Osztály értékelő alosztály, ?
- BRFK Politikai Osztály, előadó
- BM II/3 Osztály értékelő alosztály, ?
- BM II. Főosztály Tájékoztató Osztály, főoperatív beosztott
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM III/II-2/A alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-2/A alosztály, alosztályvezető-helyettes
- BM III/II-1/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-9 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-11 Osztály (Titkárság), osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1951 - 1951
1951 - 1955
1955 - 1956
1956 - 1957
1957. február - május
1957 - 1959
1959 - 1961
1961 - 1970
1970 - 1971
1971 - 1974
1974 - 1985
1985 - 1988
1988. 02. 29.

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint 1949 -1951 között tagja volt EPOSZ-nak és a DISZ-nek, 1952-1954 között pedig az MDP Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Pártbizottságának volt tagja. 1956. 10. 23. és 30. között a BM József Attila utcai épületében, majd 4-éig a szovjet csapatokkal a tököli repülőtéren tartózkodott.

 

 

Forrás:

2.8.1-13157
2.8.1- 0033/1956. 12.15. BM I. h. parancs

 

vissza a lap tetejére

HAVASI LÁSZLÓ

Anyja neve:
Született:
Meghalt:

Kádi Mária
1922. június 17. Pápa
1992

   

Végzettség(ek):

6 elemi
Állambiztonsági tanfolyam, Szovjetunió
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem
BM Idegen Nyelvi Főiskola
MSZMP KB Politikai Főiskola

1934
1953
1959
1962
1965

 

Rendfokozatok:

áv. százados
áv./r.ny. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes
r. vezérőrnagy

? - 1954
1954 - 1960
1960 - 1967
1967 - 1974
1974 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Segédmunkás
- Budapesti és Vidéki Főkapitányság Politikai Osztály, nyomozó
- Magyar Államrendőrség Miskolci Rendőrkapitánysága Államvédelmi Osztály, alosztályvezető
- ÁVH Egri/Heves Megyei Osztálya, osztályvezető-helyettes
- ÁVH Veszprém Megyei Osztálya, osztályvezető
- Állambiztonsági tanfolyam, Szovjetunió, hallgató
- BM Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főosztálya, főosztályvezető II. operatív helyettese
- BM Veszprém Megyei Főosztálya, id. vezetője
- BM Veszprém Megyei Rendőr(fő)kapitánysága, Politikai Osztály, osztályvezető
- Pest Megyei Rendőrkapitányság Politikai Osztály, osztályvezető
- BM Pest Megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztály, osztályvezető (mb. osztályvezető)
- BM II/5 Osztály, főoperatív beosztott
- BM II/7 Osztály, mb. osztályvezető-helyettes
- BM II/7 Osztály, mb. osztályvezető
- BM II/9 Osztály, osztályvezető-helyettes
- Állományból törölve
- BM III/V-1 Osztály, osztályvezető
- MSZMP KB Politikai Főiskola, hallgató
- BM III/II-6 Osztály, ?
- III/II-4 Osztály, osztályvezető
- III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök-helyettes
- III. Főcsoportfőnökség; III/II. Csoportfőnökség, főcsoportfőnök-helyettes, egyben III/II. csoportfőnök
- Nyugállományba helyezve

1933 - 1945
1945 - 1946

1946 - 1950
1950 - 1951
1951 - 1952
1952 - 1954

1954. január - március
1954. március - ?

1954 - 1956
1956

1957 - 1958
1958 - 1959
1959 - 1961
1961 - 1962
1962. május
1962. 05.17.
1962 - 1963
1963 - 1965
1965. július - szeptember
1965 - 1966
1966 - 1974

1974 - 1977
1977. 06.30.

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint 1956-ban a Veszprém Megyei Politikai Nyomozó Főosztályon tartózkodott október 28-ig, ahol a Forradalmi Bizottság tagja, a megyei rendőrkapitány letartóztatta. November 4-ig a megyei börtönben őrizték, ekkor a szentkirályszabadjai szovjet alakulat szabadította ki. November 4. és 12. között a szovjet alakulatokkal együtt részt vett a forradalmárok felkutatásában, őrizetbevételében és kihallgatásában.

 

 

Forrás:

2.8.1-10448
2.8.1-49/1954. BM I. h. parancs
2.8.1-172/1/1954. 03.26. BM I. h. parancs
2.8.1-R/624/1956. 12. 08. Pest megyei főov. parancsa a BM ORK 1956. 02.28-i parancs alapján
2.8.1-R-117/1957. 02.22. BM Pest megyei főov. parancsa
2.8.1-R/871/1957. 08.23. Pest Megyei rendőrfőkapitány parancsa
2.8.1-271/1958. 01.25. BM h. parancs
2.8.1-59/1959. 03.03. BM parancs
2.8.1-526/1962. 03.17. BM parancs
2.8.1-527/1962. 05.17. BM parancs
2.8.1-0090/1962. 05.17. BM parancs
2.8.1-00206/1962. 08.25. BM parancs
2.8.1-798/1965. 07.16. BM parancs
2.8.1-324/1966. 04.02. BM parancs
4.2 - 45-68/5/1977. 07.06. BM "M" és Szervezési és IV/II. csoportfőnökének 5. sz. tájékoztatója

 

ugrás a lap tetejére

HAVI BÉLA

Anyja neve:
Született:

?
?

   

Végzettség(ek):

?

?

 

Rendfokozatok:

r. őrnagy

[1989] -

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM III/II-9/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-9 Osztály, mb. osztályvezető

? - 1989
[1989.12.22.] - [1990.01.05.]

 
 

Forrás:

1.11.5- 9/3-11/1990. Határozat iratmegsemmisítésről -1989.12.12. (aláírás)
1.11.5- sz.n. - Megsemmisítési jkv. -1989.12.18. (aláírás)
1.11.5- sz.n. - Megsemmisítési jkv. - 1990.01.05. (aláírás)

 

vissza a lap tetejére

HORVÁTH ZOLTÁN

Anyja neve:
Született:

Vékási Ilona
1930

   

Végzettség(ek):

?

?

 

Rendfokozatok:

r. alhadnagy
r. hadnagy
r. őrnagy
r. alezredes

[1965] - [1967]
[1967] - ?
[1985] - [1989]
[1989] -

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM III/II-4 Osztály, ?
- BM III/II-6 Osztály, ?
- BM III/II-8/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-4 Osztály, osztályvezető

? - [1967]
[1967] - ?
[1985] - [1989]
1989.12.01 - ?

 

Forrás:

2.8.1- 44/1965. 02.18. BM III/II. csf. parancs
1.11.5- 40-20-1452/1985. (aláírás) 167.d.
1.11.5- 40/11-592/1989. (aláírás) 167.d.
4.2- 45/68/12/1989. BM Személyzeti és "M" és Szervezési csf. 12. sz. közleménye (1989.12.15.)

 

vissza a lap tetejére

IGAZ ANDOR

Anyja neve:
Született:
Meghalt:

Weisz Cecília
Salgótarján, 1928.04.15.

   

Végzettség(ek):

4 polgári
Két hónapos pártiskola
Öthónapos pártiskola
BM Rendőrtiszti Akadémia, levelező tagozat
MSZMP KB Politikai Főiskola (3 éves)
Rendőrtiszti Főiskola ÁB szak, 2 hónapos vezető-továbbképző tanfolyam

1942
1950
1958
1962
1970

1981

 

Rendfokozatok:

próbarendőr
áv. főhadnagy
áv. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1948 - ?
[1953] - 1955
1955 - 1960
1960 - 1966
1966 - 1975
1975 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Kifutó
- Ezüstműves segédmunkás
- Kárpitosok Termelő Szövetkezete, raktári munkás
- BM ÁVH Kémelhárítási Osztály, próbarendőr
- BM ÁVH/ÁVH Kémelhárítási Osztály, kutató alosztály, beosztott, majd alosztályvezető-helyettes
- BM I. (Kémelhárítási) Osztály, alosztályvezető-helyettes
- BM I. (Kémelhárítási) Osztály vidéki alosztály, alosztályvezető
- BM I/4 Osztály, mb. osztályvezető
- BM I/3 Osztály külföldi elhárító alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM II/2 Osztály vidéki alosztály, alosztályvezető
- BM III/II. Csoportfőnökség, alosztályvezető
- BM III/II-5 Osztály, osztályvezető
- MSZMP KB Politikai Főiskola, hallgató
- BM III/II-10 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-7 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-8 Osztály, mb. osztályvezető
- BM III/II-8 Osztály, osztályvezető
- BM III/3 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1942 - 1945
1945 - 1947
1948 - 1948
1948 - ?

? - 1953
1953 - 1954
1954 - 1955
1955 - 1956

1956 - 1957
1957 - 1962
1962 - 1966
1966 - 1967
1967 - 1970
1970 - 1971
1971 - 1972
1972 - 1973
1973 - 1975
1975 - 1985
1985.04.30.

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint 1956. október 23-tól 28-ig illegális lakáson tartózkodott, majd 28-án tért vissza egységéhez. Innen a szovjet csapatokkal együtt távozott október 30-án, majd velük is tért vissza. Ezután részt vett "az egység által végrehajtott különböző akciókban".

 

 

Forrás:

2.8.1-7700
2.8.1- 22/1953. 07.31. BM parancs
2.8.1- 3717/1954. 12.18. BM szem főov. parancs
2.8.1- 93/1955. 10.20. BM parancs
2.8.1- 95/1962. 04. 30. BM h. parancs
2.8.1- 356/1962. 09.17. BM h. parancs
2.8.1-173/1966. 04.02. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

JÓNÁS ENDRE, dr.

Anyja neve:
Született:

   

Végzettség(ek):

egyetemi doktor

1987

 

Rendfokozatok:

r. őrnagy

[1989] - ?

 

Foglalkozások, beosztások:

- III/II-13 Osztály, osztályvezető

1989. március - ?

 

Forrás:

1.11.5- 40-345/1988.
1.11.10- 64-41/17/1989. aláírásminta
4.2. - 45/68/3/1989 BM Személyzeti és "M" és Szervezési csf. 3. sz. közleménye

 

vissza a lap tetejére

JULINSZKY REZSŐ

Anyja neve:
Született:

Steinoch Gizella
Budapest, 1926.05.19.

   

Végzettség(ek):

4 polgári
Nyomdász tanonciskola
Tartalékos tiszti iskola
BM Dzerzsinszkij Tisztképző Iskola (1 éves, levelező)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem
főtiszti vizsga
Rendőrtiszti Főiskola, vezető továbbképző tanfolyam

1940
1943
1955
1958
1966
1968
1977

 

Rendfokozatok:

r.ny. alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes

1957 - 1957
1957 - 1960
1960 - 1964
1964 - 1969
1969 - 1977
1977 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Centrum Nyomda, tanonc
- Viola és Geist Nyomda, betűszedő segéd
- Atheneum Nyomda, betűszedő segéd, nyomdász
- Ganz Vagon- és Gépgyár, betanított lakatos
- DISZ Kerületi Bizottsága, függetlenített oktatásfelelős
- Lámpagyár, idomszerész, majd csoportvezető,
- BM II/5 Osztály kutató csoport/alosztály, ?
- BM II/5/A alosztály, operatív beosztott
- BM III/III-3/A alosztály, csoportvezető
- BM III/III-3/A alosztály, alosztályvezető-helyettes, majd alosztályvezető
- BM III/II-11/A alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-10 Osztály, kiemelt főoperatív beosztott
- BM III/II-10/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-10 Osztály, mb. osztályvezető
- BM III/II-10/A alosztály, alosztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1940 - 1945
1945 - 1945
1945 - ?
? - 1949
1950 - 1952
1952 - 1956
1957 - 1958
1958 - 1966
1966. július - augusztus

1966 - 1970
1970 - 1971
1971 - 1974
1974 - 1976
1976. április - július
1976 - 1981
1981. 05. 31.

 

Egyéb:

1956-ban a Lámpagyár Szerszámgyártási részleg ideiglenes munkástanácsának tagja volt, majd munkahelyéről 1956 decemberében karhatalmistának bevonult az I. Forradalmi Karhatalmi Ezred I. századába, ahol 1957. április elejéig teljesített szolgálatot.

 

 

Forrás:

2.8.1- 8408
2.8.1- 518/1960. 09. 27. BM parancs
2.8.1- 1099/1964. 09. 16. BM parancs
2.8.1- 860/1969. 09. 15. BM parancs
2.8.1- 823/1970. 09. 24. BM h. parancs
1.11.5- Emlékeztető az 1980. 10. 16-i vezetői értekezletről (27. d.)
2.8.1- 002/1981. 04. 30. BM h. parancs
3.1.5- O-11804/2 (Munkástanácsok)

 

vissza a lap tetejére

KALOCSAI IMRE GÁBOR, Gyulai

Anyja neve:
Született:

Szendrei Julianna
Budapest, 1943.03.05.

   

Végzettség(ek):

Szakmunkásképző Iskola (kárpitos)
Dolgozók Önálló Közgazdasági Technikuma Ipari tagozat, érettségi, képesített könyvelő
Rendőrtiszti Főiskola ÁB szak
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító (filozófia)

1961

1968
1980
1987

 

Rendfokozatok:

r. őrmester
r. alhadnagy (s.k.)
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy (s.k.)

1969 - ?
1970 - ?
1977 - 1982
1982 - 1986
1986 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Budai Épület- és Lakáskarbantartó KTSZ, ipari tanuló, kárpitos
- "Styl" Bútor KTSZ, kárpitos
- BM Üdültetési és Gyermekneveltetési Osztály, élelmiszer-beszerző, élelmezési és ruházati előadó
- BM III/6 Osztály, operatív beosztott (próbaidőre)
- BM III/6 Osztály (BM III/6-d alosztály), operatív beosztott (véglegesítés)
- BM III/2-E alosztály, operatív beosztott (környezettanulmányozó)
- BM III/II-8/B alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-11/A alosztály, főelőadó
- BM III/II-11/A alosztály, kiemelt főelőadó ("M" és szervezési tiszt, igazgatási csoport vezetője)
- BM III/II-11/A alosztály, mb. osztályvezető-helyettes
- BM III/II-11 Osztály, kiemelt főoperatív tiszt
- BM III/II-11/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II. Csoportfőnökség Titkársága, titkárságvezető
- Nyugállományba helyezve

1958 - 1963
1963 - 1963

1963 - 1969
1969 - 1970
1970 - 1971
1971 - 1973
1973 - 1980
1980 - 1983

1983 - 1984
1984 - 1985
1985 - 1986
1986 - 1989
1989 - 1990
1990. 02. 28.

 

Egyéb:

1958 - 1963 között a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Kapitányságán önkéntes rendőrként teljesített szolgálatot. 1984-től a DTEI és a PK operatív munkájának szervezésével és irányításával bízták meg.

 

 

Forrás:

2.8.1- 14984
2.8.1- 00134/1969. 04. 24. BM h. parancs
2.8.1- 0087/1970. 07.13. BM parancs
2.8.1- 124/1971. 07. 05. BM III/2 ov. parancs

 

vissza a lap tetejére

KAMARA JÁNOS, dr.

Anyja neve:
Született:
Meghalt:

Oravecz Izabella
Budapest, 1927.05.01.
Meghalt: 2000.07.03.

   

Végzettség(ek):

4 polgári
Alapfokú rendőrtanfolyam
Öthónapos pártiskola
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Főiskolája vezetőképző tanfolyama

?
1948
1950
1952
1958

1976

 

Rendfokozatok:

r. alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes
r. vezérőrnagy
r. altábornagy

1946 - 1947
1947 - 1948
1948 - 1953
1953 - 1954
1954 - 1960
1960 - 1965
1965 - 1974
1974 - 1979
1979 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Ganz Vagon- és Gépgyár, géplakatos-tanonc, géplakatos
- Magyar Államrendőrség V. Kerületi Kapitánysága 18-as őrs, próbarendőr
- Magyar Államrendőrség V. Kerületi Kapitánysága, őrsparancsnok
- Magyar Államrendőrség Pest Megyei Rendőrkapitányság Budakörnyéki Kapitánysága, kapitányságvezető
- Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió, hallgató
- BM Rendőrtisztképző Iskola, nevelőtiszt, agitációs-propaganda munkatárs
- BM Budapesti Főosztály/BRFK Társadalmi Tulajdonvédelmi Osztály, osztályvezető
- BRFK Bűnügyi Főosztály, a főkapitány bűnügyi I. helyettese
- BM III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök-helyettes
- BM Információ-feldolgozó és Felügyeleti Csoportfőnökség, csoportfőnök
- Belügyminisztérium, államtitkár
- Belügyminisztérium, belügyminiszter
- Nyugállományba helyezve

1941 - 1944
1945 - 1946
1946 - 1948

1948 - 1950
1950 - 1951
1952 - 1953

1953 - 1959
1959 - 1966
1966 - 1971
1971 - 1974
1974 - 1985
1985 - 1987
1987. 12.16.

 

Forrás:

2.8.1- 13050
2.8.1- 324/1966. 04. 02. BM parancs
2.8.1- 1497/1966 BM parancs
4.2 - 10-21/8/1971. BM parancs
4.2- 08/1971.07.18. BM parancs
4.2- 12/1974. 06.21. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

KATONA LÁSZLÓ, Kreisz

Anyja neve:
Született:

Balogh Margit
Pesterzsébet, 1927.05.12.

   

Végzettség(ek):

BM Tartalékos Tiszti Iskola
MDP Pártiskola (2 hónapos)
MDP Pártiskola (5 hónapos)
Általános iskola
MDP Pártiskola (1 éves)
MSZMP KB Pártfőiskola, levelező tagozat
Rendőrtiszti Főiskola vezetőképző tanfolyam

1951
1951
1953
1954
1955
1969
1976

 

Rendfokozatok:

r. őrnagy
r. alezredes (s.k.)
r. ezredes

1962 - 1967
1967 - 1978
1978 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Standard RT, szerszámkészítő lakatos
- Weiss Manfréd (Rákosi Mátyás, Csepel Vasmű), szerszámkészítő lakatos
- Rákosi Mátyás Művek (Csepel Vasmű), különböző pártfunkciók, PB PTO osztályvezető
- BM III/II-5 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-4 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1941 - 1946
1947 - 1948
1951 - 1962
1962 - 1966
1966 - 1982
1982. 05. 31.

 

Egyéb:

Személyi lapja szerint 1956-ban a Csepel Vas- és Fémmű Gyár fegyveres védelmében, majd az MSZMP megszervezésében vett részt, illetőleg 1974-től az MSZMP BM Bizottság Fegyelmi Bizottságának tagja/elnöke volt.

 

 

Forrás:

2.8.1- 8913
2.8.1- 173/1966. 04. 02. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

KÁZSMÉR FERENC

Anyja neve:
Született:

Nyilas Eszter
1942.

   

Végzettség(ek):

BM Idegen Nyelvi Főiskola

1967

 

Rendfokozatok:

r. főtörzsőrmester
r. alhadnagy
r. hadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes

[1963] - 1966
1966 - 1968
1968 - ?
[1977] - [1984]
[1984] - 1986
[1986] -

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM II/16 Osztály, ?
- BM III/V-3/A alosztály, ?
- BM III/V-3/D alosztály, távírász
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM III/II. Csoportfőnökség, operatív beosztott
- BM III/II-9 Osztály, ?
- BM III/II-2 Osztály, ?
- BM III/II-1/B alosztály, ?
- BM III/II-10 Osztály, mb. osztályvezető
- BM III/II-12 Osztály, mb. osztályvezető
- BM III/II-12 Osztály, osztályvezető

? - [1962]
?
1963 - ?
? - 1967
1967 - [1968]
[1968] - [1970]
[1970] - [1977]
[1977] - 1984
1984 - 1985
1985. január - március
1985 - [1988]

 
 

Forrás:

2.8.1 - 523/1962. BM II. főov. parancs
2.8.1-596/1963. 09. 28. BM III. fcsf. h. parancs
2.8.1-0073/1966. 04.19. BM parancs
2.8.1-682/1967. 07. 07. BM h. parancs
2.8.1- 368/1968. 04. 12. BM parancs
2.8.1- 85/1970. III/II. csf. parancs
1.11.5- 1-668/1977. (aláírás) 93.d.
4.2- 45-68/1984. 06. 11. BM IV/I. és "M" és Szervezési csf. 5. sz. közlemény
4.2- 45-68/1/1985. 01.24. BM IV/I. és "M" és Szervezési csf. 1. sz. közlemény
4.2- 45-68/3/1985. 04.05. BM IV/I. és "M" és Szervezési csf. 3. sz. közlemény
4.2- 45-68/12-35/4/1986. 05. 15. BM IV/I. és "M" és Szervezési csf. 4. sz. közlemény
1.11.10- sz.n. Vezetői névsor, 1988.06.01.

 

vissza a lap tetejére

KISS JÓZSEF

Anyja neve:
Született:

Búzás Erzsébet
Kispest, 1929.12.28.

   

Végzettség(ek):

Hat hetes politikai vezető tanfolyam
Sztálin Katonai Politikai Akadémia
BM Idegen Nyelvi Főiskola

1951
1954
1962

 

Rendfokozatok:

áv. alhadnagy
főhadnagy
hőr. százados
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes (s.k.)
r. ezredes

1952 - 1954
1954 - ?
1957 - 1960
1960 - 1962
1962 - 1966
1966 - 1987
1987 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- segédmunkás
- Szövetkezetek Országos Központja, instruktor
- GYÜMÉRT Vállalat, ellenőrzési osztályvezető-helyettes.
- ÁVH Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnokság, Mohács, párttitkár
- Sztálin Katonai Politikai Akadémia, hallgató
- BM Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnoksága, főelőadó
- BM Határőrség Országos Parancsnoksága Politikai Csoportfőnökség, alosztályvezető
- BM Határőrség Országos Parancsnoksága Politikai Csoportfőnökség, ifjúsági csoportvezető
- KISZ KB, osztályvezető
- BM Határőrség Országos Parancsnoksága, ?
- BM II/5-e alosztály, főoperatív beosztott
- BM II/5-e alosztály, mb. alosztályvezető-helyettes
- BM II/5-e / BM III/III-1/c alosztály, csoportvezető
- BM III/III-1/e alosztály, alosztályvezető
- BM III/III-5/a alosztály, alosztályvezető,  egyben mb. osztályvezető
- BM III/III-4/a alosztály, alosztályvezető
- BM III/III-4 Osztály, osztályvezető
- BM III/III. Csoportfőnökség állományából törölve
- BM III/II-1 Osztály, főoperatív beosztott "SZT"
- BM III/II-6 Osztály, főoperatív beosztott "SZT" (SZT-tisztként munkahelye: VIDEOTON Rt államközi Főosztály, főosztályvezető)
- BM III/II-6 Osztály, kiemelt főoperatív beosztott "SZT"
- BM III/II-6 Osztály, alosztályvezető "SZT"
- BM III/II-6 Osztály, osztályvezető "SZT"
- Nyugállományba helyezve

1945 - 1948
1948 - 1950
1950 - 1952
1952. február - november
1952 - 1954
1954 - 1957

1957 - 1958

1958 - 1959
1959 - 1960
1960 - 1960
1960 - 1961
1961 - 1962
1962. május - október
1962 - 1963
1963 - 1964
1965 - 1966
1966 - 1969
1969.05.01.
1969 - 1978

1978 - 1985
1985 - 1986
1986 - 1987
1987 - 1989
1989.11.30.

 

Egyéb:

SZT tiszti száma: 14; D-165.

 

 

Forrás:

2.8.2.2-1073
2.8.1- 359/1960. BM parancs
2.8.1- 385/1962. BM h. parancs
2.8.1- 832/1962. BM parancs
2.8.1- 249/1963. BM h. parancs
2.8.1- 344/1966. BM parancs
2.8.1- 430/1966. BM h. parancs
2.8.1- 475/1969. BM h. parancs

 

ugrás a lap tetejére

KISS LÁSZLÓ

Anyja neve:
Született:

Winkler Margit
Balatonboglár, 1939.07.31.

   

Végzettség(ek):

Általános iskola, Balatonboglár
Ipari tanuló
Tiszthelyettesi tanfolyam (10 hónapos)
Gimnáziumi érettségi
BM Idegen Nyelvi Főiskola
BM Rendőrtiszti Főiskola, nyelvelőkészítő tanfolyam
A Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Dzerzsinszkij Főiskolája, továbbképző tanfolyam, kémelhárítási szak (10 hónap)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító
Rendőrtiszti Főiskola, vezetőképző tanfolyam

1954
1957
1959
1965
1968
1972


1973
1982
1984

 

Rendfokozatok:

r. szakaszvezető
r. őrmester
r. törzsőrmester
r. alhadnagy (s.k.)
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy (s.k.)
r. alezredes (s.k.)

1960 - 1963
1963 - 1967
1967 - 1968
1968 - 1970
1970 - 1974
1974 - 1979
1979 - 1982
1982 - 1987
1987 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Balatonboglári Állami Gazdaság, kovácssegéd, KISZ-titkár
- BM Kormányőrség Parancsnokság önálló zászlóalj, majd III. Osztály 1. őrs, őrszemes
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM III/II-10 Osztály, operatív beosztott
- BM III/II-4/B alosztály, operatív beosztott
- BM Rendőrtiszti Főiskola, nyelvelőkészítő tanfolyam, hallgató
- A Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Dzerzsinszkij Főiskolája, továbbképző tanfolyam, hallgató
- BM III/II-4/B alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-4/B alosztály, kiemelt főoperatív beosztott
- BM III/II-4/B alosztály, alosztályvezető
- Közben: Rendőrtiszti Főiskola, vezetőképző tanfolyam, hallgató
- BM III/II-4/B alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-4 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1955 - 1960

1960 - 1965
1965 - 1968
1968 - 1971
1971 - 1972
1972. február - szeptember

1972 - 1973
1974 - 1980
1980 - 1982
1982 - 1985
1983 - 1984
1985 - 1987
1987 - 1989
1989.07.31.

 

Egyéb:

1988-ban 11 770 forintot ügynöki dotáció címen visszatartott, eljárás indult ellene, ezért korengedményes nyugdíjba vonult.

 

 

Forrás:

2.8.1-14042
2.8.1- 622/1973. 06.29. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

KOI LÁSZLÓ, dr.

Anyja neve:
Született:

Hódos Jolán
1944.

   

Végzettség(ek):

?

?

 

Rendfokozatok:

r. őrmester
r. alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. őrnagy
r. alezredes

?
1967 - [1971]
[1971] - [1972]
[1972] - ?
? - [1984]
[1987] - ?

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM III/5 Osztály, ?
- BM III/II-8 Osztály, operatív beosztott
- BM III/II-9 Osztály, ?
- MSZMP BM 4-es Bizottsága, titkár
- BM III/II-11 Osztály (Titkárság), osztályvezető

? - 1971
1971 - ?
? - 1984
1984 - 1989
1989 - [1990]

 

Forrás:

2.8.1- 1198/1967. 11.13. BM parancs
2.8.1- 1148/1971. 12.02. BM h. parancs
2.8.1- 75/1972. 06. 05. BM III. fcsf. I. h. parancs
4.2- 45-68/9/1984. BM IV/I. és "M" és Szervezési csf. 9. sz. közleménye
4.2- 45-68/9/1/1990. BM Személyzeti csf. közleménye.
1.11.5- 206-17/1990. ill. 40/11-9/1990.

 

vissza a lap tetejére

KOVÁCS ANDRÁS

Anyja neve:
Született:
Meghalt:

Szatmári Erzsébet
Debrecen, 1927.09.14.
1976. november

   

Végzettség(ek):

4 polgári, Debreceni Református Kollégium
MDP kéthónapos pártiskola, Debrecen
MDP egyhónapos ifjúsági pártiskola, Budapest
MDP Pártfőiskola (2 éves)
BM Tartalékos Tisztképző Iskola

1942
1945
1947
1953
1953

 

Rendfokozatok:

r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes (s.k.)
r. ezredes

1956 - 1957
1957 - 1960
1960 - 1961
1961 - 1965
1965 - 1974
1974 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- vaskereskedő-segéd
- Debreceni Bőrgyár, betanított munkás
- MADISZ Debreceni Szervezete, titkár
- MKP Debreceni Bizottsága, ifjúsági felelős
- MKP/MDP Borsod Megyei Bizottsága, ?
- VIT Előkészítő Iroda, szervező
- Testnevelési Főiskola, párttitkár
- MDP Budapesti Bizottsága Káderosztály, ?
- MDP Pártfőiskola, hallgató
- MDP Pártfőiskola, Politikai-gazdasági Tanszék, tanár
- Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztály, operatív tiszt
- BM II/5 Osztály, operatív tiszt
- BRFK Politikai Nyomozó Osztály V. alosztály, alosztályvezető
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, parancsnok
- BM III/II-2 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-1 Osztály, osztályvezető
- BM III/2 Osztály, osztályvezető I. helyettese
- BM III/2 Osztály, osztályvezető
- Meghalt

1942 - 1944
1944 - 1945
1945 - 1947
1947 - 1947
1948 - 1948
1949 - 1949
1949 - 1950
1950 - 1951
1951 - 1953
1953 - 1956
1956 - 1957
1957 - 1957
1957 - 1960
1960 - 1962
1962 - 1971
1971 - 1974
1974. március - július
1974 - 1976
1976

 

Forrás:

2.8.1-10472
4.2-12/1974. 06.21. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

KOVÁCS JÁNOS, Kovácsik

Anyja neve:
Született:
Meghalt:

Kári Katalin
Vác, 1922.05.01.
Budapest, 1973. 11. 20.

   

Végzettség(ek):

6 elemi
MDP Öthónapos pártiskola
SZKP Pártfőiskola (3 éves)
BM Idegen Nyelvi Főiskola

1934
1951
1955
1963

 

Rendfokozatok:

r. őrnagy
r. alezredes

? - 1963
1963 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- napszámos, segédmunkás
- Müller Sebestyén Sütödéje, Szigetújfalu, péksegéd
- Weisz Manfréd Művek, segédmunkás, vasesztergályos
- Nehézipari Központ, pártelőadó
- Iparügyi Minisztérium Munkaerőgazdálkodási Főosztály, főelőadó
- Munkaerőtartalékok Hivatala, főosztályvezető-helyettes
- Munkaerőtartalékok Hivatala, főosztályvezető
- MDP Öthónapos pártiskola, hallgató
- MDP KV Káderosztály, politikai munkatárs
- MDP KV Káderosztály Államgazdasági Alosztály, alosztályvezető
- SZKP Pártfőiskola, Moszkva, hallgató
- MDP Budapesti Bizottsága Párt-és Tömegszervezési Osztály, osztályvezető
- MSZMP Budapesti Bizottsága, káderes
- MSZMP Budapesti Bizottsága, Káderosztály, osztályvezető
- MSZMP BM Bizottsága, első titkár
- BM III/II-6 Osztály, osztályvezető
- Az állományból törlik, és "SZT" állományba helyezik
- BM III/II-6/C alosztály, "SZT" állományban, alosztályvezető
- BM III/II-11 Osztály, "SZT" állományban, osztályvezető (külszolgálaton)
- BM III/II-10/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-10/B alosztály, "SZT" állományban (fedőmunkahelyén, egy központi intézmény nemzetközi kapcsolatok osztályán osztályvezető-helyettes, majd a protokoll osztály vezetője)
- BM III/II-10 Osztály, főoperatív tiszt
- BM III/II-7 Osztály, főoperatív beosztott
- meghalt

1928 - 1939
1939 - 1942
1942 - 1948
1948 - ?
? - 1949
1949 - 1950
1950. március - október
1950 - 1951
1951. március - július
1951 - 1952. szeptember
1952 - 1955
1955 - 1956
1956 - 1957
1957 - 1958
1958 - 1963
1963 - 1965
1965.09.01.
1965. szeptember
1965 - 1969
1969. április - augusztus


1969 - 1971
1971 - 1973
1973 - 1973
1973. 11.20.

 

Egyéb:

SZT fedőszámai: D-149, 45.
Önéletrajza szerint 1956. október- novemberben lakásán és a Budapesti Pártbizottságon tartózkodott.

 

 

Forrás:

2.8.1- 955/1963. 08. 31. BM parancs
2.8.1- 000165/1973. 11. 26. BM parancs
2.8.2.2- 121 (III/II SZT iratok)
2.8.2.2- Illetmény ügyek, D-149

 

vissza a lap tetejére

KOVÁCS PÉTER

Anyja neve:
Született:

?
?

   

Végzettség(ek):

?

?

 

Rendfokozatok:

r. százados
r. őrnagy (s.k.)

? - 1987
1987 - ?

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM III/II-7 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/II-3 Osztály, osztályvezető

[1987] - 1988
1988 - [1989]

 

Forrás:

1.11.1- 45-17/22/1988. (Tájékoztató)
4.2- 45-68/7/88 A BM IV/I. és "M" és Szervezési csf. 7. sz. közleménye, 1988. 07. 07.
3.1.3- 14-12/46-62. BM III/II-3 Osztály, 1989. 10. 10. (56. d.)
3.1.5- O-19848/2, 232. o.

 

vissza a lap tetejére

KŐHALMI PÉTER

Anyja neve:
Született:

?
?

   

Végzettség(ek):

?

?

 

Rendfokozatok:

r. őrnagy
r. alezredes

1987 - [1990]
[1990]

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM III/II-12/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-12 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/II-12 Osztály, mb. osztályvezető

? - 1987
1987 - [1990]
[1990]

 

Forrás:

2.8.2.2 - Illetmény ügyek-"D-52" (aláírása)
1.11.1- 45-17/22/1988. (22.sz. tájékoztató)
1.11.5- 40-12-1-2/1/1990.

 

vissza a lap tetejére

KŐMŰVES LÁSZLÓ

Anyja neve:
Született:

Czuppon Klára
Nemestördemic, 1926.05.17.

   

Végzettség(ek):

6 elemi
Határrendészeti tanfolyam (1 hónapos)
Hathetes pártiskola
ELTE BTK történelem szak (1 év)
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem
MSZMP KB Pártfőiskola
Rendőrtiszti Főiskola, vezetőképző tanfolyam

1938
1948
1949
1953
1955
1961
1967
1976

 

Rendfokozatok:

próbarendőr
áv. főhadnagy (s.k.)
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1947 - ?
1953 - 1955
1955 - 1960
1960 - 1966
1966 - 1977
1977 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Kornis és Esterházy szőlőgazdaság, idénymunkás
- Nemestördemici Hangyaszövetkezet, kereskedő tanonc
- Különböző badacsonyi szőlőgazdaságok, napszámos
- Magyar Államrendőrség Siófoki Révkapitányság, őrszemes rendőr
- Magyar Államrendőrség Kőszegi Határrendészeti Kirendeltsége, nyomozó
- BM ÁVH/ÁVH Határ- Folyam- és Légirendészeti Osztály, operatív beosztott
- ÁVH Közlekedéselhárító Osztály, alosztályvezető
- BM VII. Osztály, alosztályvezető
- Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió, hallgató
- BM VII. (Közlekedés Elhárítási) Osztály, alosztályvezető
- BM VII./ II/4. (Közlekedés Elhárítási) Osztály, osztályvezető
- BM II/4 (Közlekedés Elhárítási) Osztály Hajós alosztály, alosztályvezető
- BM II/2-j / III/II-4/a alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-4 Osztály, mb. osztályvezető
- BM III/II-4 Osztály, osztályvezető
- MSZMP KB Pártfőiskola, hallgató
- BM III/II-6 (Közlekedés Elhárítási) Osztály, osztályvezető
- BM III/II-6 Osztály (Népgazdaság kiemelt területeinek preventív biztosítása), osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1938 - 1942
1942 - 1945
1945 - 1947
1947 - 1948
1948 - 1949
1949 - 1951
1951 - 1953
1953 - 1954
1954 - 1955
1955 - 1956
1956 - 1957
1957 - 1962
1962 - 1963
1963. május - október
1963 - 1965
1965 - 1967
1967 - 1971

1971 - 1983
1983.05.31.

 

Forrás:

2.8.1- 9493
2.8.1- 14/1953. 04.04. ÁVH parancs
2.8.1- 26/1953. BM parancs
2.8.1- 001192/1957. 05.28. BM h. parancs
2.8.1- 95/1962. 05.31. BM h. parancs
2.8.1- 188/1962. 05.26. BM parancs
2.8.1- 498/1963. 11.02. BM h. parancs
2.8.1- 738/1967. 07.13. BM h. parancs
2.8.1- 393/1969. 04.11. BM h. parancs
2.8.1- 362/1971. 07.01. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

KUBACSKA ISTVÁN

Anyja neve:
Született:

Fetter Rozália
Budapest, 1929.04.17.

   

Végzettség(ek):

4 polgári
MKP pártiskola (2 hónapos)
Közgazdaságtudományi Egyetem (esti)
BM Rendőrtiszti Akadémia
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító, pártépítés- és vezetési ismeretek szak (2 éves)
Rendőrtiszti Főiskola, vezető-továbbképző tanfolyam

1943
1947
1955
1964

1975
1978

 

Rendfokozatok:

r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes

1960 - 1963
1963 - 1967
1967 - 1973
1973 - 1980
1980 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Dunai Repülőgyár, segédmunkás
- Szöges János építőmester, segédmunkás
- Kispesti Textilművek, gyári munkás
- Közben: MKP Pestlőrinci Pártbizottság párttitkár (üzemtől függetlenítve)
- MDP Budapest XIII. Kerületi Bizottsága, ifjúsági titkár
- Szabadság Lapkiadó Vállalat, Szabad Nép, munkáslevelezési rovat, ?
- Fővárosi Kertészeti Vállalat (FŐKERT), ?
- Fővárosi Tanács Virágtermelő és Értékesítő Vállalata, igazgató
- Budapesti Parkfenntartó Vállalat, munkaügyi vezető
- Fővárosi Neonberendezéseket Gyártó Vállalat, osztályvezető
- BM II/6-d alosztály (Közgazdasági és pénzügyi alosztály), operatív beosztott
- BM II/6-a alosztály / BM III/III-1 Osztály, operatív beosztott
- BM III/II. Csoportfőnökség, ?
- BM III/II-10 Osztály, operatív beosztott
- BM III/II-10 Osztály, főoperatív beosztott
- BM III/II. Csoportfőnökség Titkárság, titkárságvezető
- BM III/II-11 Osztály, Titkársági Alosztály, alosztályvezető, közben mb. osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1943 - 1944
1945. július - december
1946 - 1948
1946 - 1948
1948 - 1949
1949 - 1950
1950 - 1952
1952 - 1953
1954 - 1956
1957 - 1960
1960 - 1962
1962 - 1963
1963 - 1966
1966 - 1969
1969 - 1970
1970 - 1972
1972 - 1981
1981.05.31.

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint 1956 decembere és 1957 eleje között a Budapesti Forradalmi Karhatalmi Ezred III. Zászlóalj 7. században teljesített szolgálatot.

 

 

Forrás:

2.8.1- 8407 2.8.1- 434/1960.08.08. BM parancs
2.8.1- 756/1963.07.19. BM parancs
2.8.1- 190/1967.12.30. BM III/II. csf. parancs (illetménybesorolás)
2.8.1 - 94/1969. 06.13. BM III/II. csf. parancs
2.8.1- 1/88/1970.06.26. BM parancs
2.8.1- 003/465/1981.05.26. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

KUKK ISTVÁN

Anyja neve:
Született:
Meghalt:

Nyesti Vilma
1927.
1989.

   

Végzettség(ek):

MSZMP KB Pártfőiskola

1961

 

Rendfokozatok:

áv. főhadnagy
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes
r. vezérőrnagy

[1953] - ?
1958 - 1964
1964 - 1968
1968 - [1977]
[1977] -

 

Foglalkozások, beosztások:

- MDP BM Bizottsága, ?
- BM II/4 Osztály, alosztályvezető
- MSZMP KB Pártfőiskola, hallgató
- BM II/6 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM II. Főosztály Szabotázs Elhárító Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/III-2 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/4 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/II Csoportfőnökség, csoportfőnök I. helyettese
- BM III/II Csoportfőnökség, csoportfőnök-helyettes
- BM III/II Csoportfőnökség, csoportfőnök I. helyettese
- BM Országos Rendőrfőkapitányság, a rendőrfőkapitány igazgatásrendészeti helyettese (csoportfőnök)
- Nyugállományba helyezve:

[1953] - ?
[1956] - ?
1959 - 1961
1961 - 1962
1962. május - augusztus
1962 - 1963
1963 - 1966
1966 - 1969
1969 - [1972]
[1972] - ?

1977 - 1982
1982.08.31.

 

Forrás:

2.8.1- 75/1953. 11. 07. BM parancs
2.8.1- 00169/1957. 06. 12. BM h. parancs
2.8.1- 3311/1958. 11. 08. BM h. parancs
2.8.1- 208/1961. 07. 01. BM h. parancs
2.8.1- 526/1962. 05. 17. BM parancs
4.2- 0030/1962. 08. 18. BM parancs
2.8.1- 1003/1962.08. 21. BM parancs
2.8.1- 514/1962. 12. 21. BM h. parancs
2.8.1- 1220/1964.11. 01. BM parancs
2.8.1- 324/1966. 04. 02. BM parancs
2.8.1- 299/1969. 04. 09. BM parancs
2.8.1 - 10/45/1972. 07. 12. BM h. parancs
4.2 - 45/68/3/1982. BM "M", Szervezési és IV/I. csoportfőnökének 3. sz. közleménye

 

vissza a lap tetejére

LUKÁCS ISTVÁN

Anyja neve:
Született:

Maday Julianna
Újpest, 1931.04.26.

   

Végzettség(ek):

8 általános iskola
Dolgozók Esti Iskolája gépészeti tagozat (2 év)
BM Dzerzsinszkij Tiszti Iskola
BM Idegen Nyelvi Főiskola, esti tagozat
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves továbbképző)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító
Rendőrtiszti Főiskola vezetőképző tanfolyam

1946
1951
1954
1963
1971
1977
1977

 

Rendfokozatok:

áv. őrmester
r. alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados (s.k.)
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1952 - 1952
1952 - 1954
1954 - 1959
1959 - 1963
1963 - 1968
1968 - 1975
1975 - 1985
1985 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Egyesült Izzó, vasesztergályos tanuló
- Távközlési Kutató Intézet, gépésztechnikus
- BM VIII/1 Osztály, operatív beosztott
- ÁVH/BM Dzerzsinszkij Tiszti Iskola, hallgató
- BM I. Osztály, főoperatív beosztott
- Távközlési Kutató Intézet, gépésztechnikus
- BM II/2 Osztály, főoperatív beosztott
- BM II/2-C Osztály, csoportvezető
- BM III/II-5/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-3/A alosztály, alosztályvezető
- Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió, hallgató
- BM III/II-3/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-3/B alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-3 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1946 - 1949
1949 - 1952
1952 - 1953
1953 - 1954
1954 - 1956
1957 - 1958
1958 - 1960
1960 - 1962
1962 - 1968
1968 - 1970
1970 - 1971
1971-1982

1982 - 1983
1983 - 1987
1987.06.30.

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint 1956. november 4-től részt vett többek között a Nagy Imre-csoport felszámolásában.

 

 

Forrás:

2.8.1-13020
2.8.1- 539/1955. 04.02. BM szem.főov. parancs
2.8.1- 916/1955. 06.24. BM szem.főov. parancs
2.8.1- 3203/1958. 11.06. BM h. parancs
2.8.1- 420/1971. 07.03. BM III. fcsf.h. parancs

 

vissza a lap tetejére

MÁTRAHÁZI ELEMÉR, Pischoff

Anyja neve:
Született:

Dávid Matild
Baglyasalja, 1929.10.27.

   

Végzettség(ek):

2 polgári
Háromhetes pártiskola
Dózsa Gyalogos Tiszti Iskola
Petőfi Politikai Tisztképző Iskola
ÁVH Dzerzsinszkij Tiszti Iskola
MDP Öthónapos pártiskola
BM Idegen Nyelvi Főiskola
Rendőrtiszti Főiskola vezetőképző tanfolyam

1946
1948
1950
1950
1951
1955
1960
1981

 

Rendfokozatok:

r. alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1950 - 1951
1951. április - december
1951 - 1955
1955 - 1959
1959 - 1965
1965 - 1981
1981 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Salgótarjáni Kőszénbánya RT, napszámos, villanyszerelő-tanonc, szivattyúkezelő,
- Dózsa Gyalogos Tiszti Iskola, hallgató
- Petőfi Politikai Tisztképző Iskola, hallgató
- ÁVH Katonai Elhárító Főosztály, III. Hadtest "D"-Osztály, Székesfehérvár, Kecskemét, előadó
- ÁVH Katonai Elhárító Főosztály XII. Lövészhadosztály, Elhárító Osztály, Kiskunhalas, előadó, majd osztályvezető-helyettes
- ÁVH Dzerzsinszkij Tiszti Iskola, hallgató
- ÁVH Katonai Elhárító Főosztály IX. Lövészhadosztály, Keszthely, osztályvezető
- ÁVH Dzerzsinszkij Tiszti Iskola, operatív tanár
- Honvéd Akadémia, Elhárító Osztály, alosztályvezető
- BM Katonai Elhárító Főosztály, csoportvezető, egyben alosztályvezető-helyettes
- MDP Öthónapos pártiskola, hallgató
- BM Katonai Elhárító Főosztály VKF elhárító alosztály, főoperatív beosztott
- BM Személyzeti Főosztály, főelőadó
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM Borsod Megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/II-3/A alosztály, alosztályvezető-helyettes
- Állományból törölve
- BM III/II-3 Osztály, főoperatív beosztott ("SZT" állományban, fedőmunkahelyén: osztályvezető-helyettes, nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője, majd főosztályvezető))
- BM III/II-1 Osztály, főoperatív beosztott ("SZT" állományban, fedőmunkahelyen)
- BM III/II-10/A alosztály, főoperatív beosztott ("SZT" állományban, fedőmunkahelyen)
- BM III/II-7/A alosztály, főoperatív beosztott ("SZT" állományban, fedőmunkahelyen)
- "SZT" állományból törölték
- BM III/II-7/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-7 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1945 - 1949
1949 - 1950
1950 - 1950

1950. május

1950 - 1951
1951 - 1951
1951 - 1952
1952 - 1953
1953 - 1954
1954 - 1955
1955 - 1955
1955 - 1956
1957. április - november
1957 - 1960

1960 - 1962
1962 - 1965
1965.12.15.


1965 - 1966
1966 - 1969
1969 - 1974
1974. augusztus - szeptember
1974.09.30.
1974 - 1977
1977 - 1984
1984.10.31.

 

Egyéb:

"SZT"-fedőszáma: D-148, 44
Az önéletrajza szerint 1956. október 23-tól a Katonai Elhárító Osztály Izabella utcai és a HM épületeiben tartózkodott, október 29-én őrizetbe vették, majd november 4-től karhatalmistaként részt vett a forradalom felszámolásában.

 

 

Forrás:

2.8.1- 7615
2.8.2.2- "D-148" Illetmény ügyek
2.8.1- 464/1962. 11. 27. BM h. parancs
2.8.1- 51/1964. 09.17. BM III/II. csf. parancs
2.8.2.2-00238/1965. BM I.h. parancs
2.8.2.1- 973/94-1592

 

vissza a lap tetejére

NAGY IMRE

Anyja neve:
Született:

Kristó Nagy Mária
Pocsaj, 1932.01.12.

   

Végzettség(ek):

4 polgári
Dolgozók gimnáziuma, érettségi
BM Rendőr-tiszthelyettesképző Közlekedésrendészeti Iskola
BM Idegen Nyelvi Főiskola
Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Főiskolája, továbbképző tanfolyam (10 hónapos)
Rendőrtiszti Főiskola vezetőképző tanfolyam (2 hónapos)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító

1950
1961
1961
1967

1971
1977
1979

 

Rendfokozatok:

tizedes
szakaszvezető
őrmester
r. törzsőrmester
r. alhadnagy (s.k.)
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados (s.k.)
r. őrnagy
r. alezredes (s.k.)
r. ezredes

1956 - 1957
1957 - 1960
1960 - 1964
1964 - ?
1966 - 1968
1968 - 1971
1971 - 1975
1975 - 1981
1981 - 1983
1983 - 1986
1986 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Lignimpex Külkereskedelmi Vállalat, hivatalsegéd, majd adminisztrátor
- Magyar Felvonógyár, segédmunkás
- Budapesti Cserépkályhakészítő és Karbantartó KTSZ, segédmunkás
- BM Budapesti Főosztály VIII. Kerületi Osztálya, járőr
- Budapesti Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály ellenőrzési alosztály, járőr
- Budapesti Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály helyszínelő és balesetvizsgáló alosztály, helyszínelő előadó
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM III/II-2/B alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-2/B alosztály, főoperatív beosztott
- Közben: a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Főiskolája, továbbképző tanfolyam, hallgató
- BM III/II-1 Osztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-1 Osztály, kiemelt főoperatív beosztott
- BM III/II-2/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-2/A alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-1 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1950 - 1952
1952 - 1954
1954 - 1956
1956 - 1960

1960 - 1962

1962 - 1964
1964 - 1967
1967 - 1970
1970 - 1971

1970 - 1971
1971 - 1972
1972 - 1977
1977 - 1982
1982 - 1983
1983 - 1989
1989.09.30.

 

Egyéb:

A szolgálati lapja szerint az 1956-os forradalom alatt a VIII. kerületi rendőrkapitányság épületének védelme során súlyosan megsebesült.

 

 

Forrás:

2.8.1- 14156
2.8.1- 124/1970.08.26. BM III/II. csf. parancs

 

vissza a lap tetejére

NAGY JÓZSEF, dr.

Anyja neve:
Született:

Prókátor Anna
Sátoraljaújhely, 1931.09.07.

   

Végzettség(ek):

4 polgári
Szakérettségi tanfolyam, Eger
MDP Pártiskola (1 hónapos)
Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, pénzügyi szak
Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (doktori cím)
BM Idegen Nyelvi Főiskola (1 év)
Rendőrtiszti Főiskola vezetőképző tanfolyam

1948
1952
?
1956
1959
1968
1978

 

Rendfokozatok:

áv. alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1956 - 1957
1957 - 1960
1960 - 1964
1964 - 1969
1969 - 1976
1976 - 1986
1986 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Zemplén Megyei Dolgozók Szövetkezete, ?
- Keletborsodmegyei Népbolt, ?
- Szerencsi Kiskereskedelmi Vállalat, ?
- BM Heves Megyei Kapitánysága, pártmegbízott
- BM Heves Megyei Kapitánysága Hatvani Járási Rendőrkapitányság, pártmegbízott
- Szakérettségi tanfolyam, hallgató
- Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi szak, hallgató
- BM Budapesti Főosztály Politikai Nyomozó Osztály, ipari szabotázs elhárító alosztály, operatív beosztott
- Budapesti Rendőrfőkapitányság X. Kerületi Kapitánysága, Politikai nyomozó alosztály, operatív beosztott
- BM II/5-B alosztály, operatív beosztott
- BM III/III-3/B alosztály, mb. csoportvezető
- BM III/III-3/B alosztály, csoportvezető
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM III/II-9/A alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-8/A alosztály, kiemelt főoperatív beosztott
- BM III/II-8 Osztály ("SZT"-ügyek), alosztályvezető
- BM III/II-11/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-11 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-11 Osztály, osztályvezető-helyettes
- Nyugállományba helyezve

1947 - 1949
1949 - 1950
1950. május - október
1950 - 1950
1950 - 1951
1951 - 1952
1952 - 1956

1956. július - december

1956 - 1959
1959 - 1964
1964 - 1965
1965 - 1967
1967 - 1968
1968 - 1972
1972 - 1977
1977 - 1981
1981 - 1982
1982 - 1985
1985 - 1986
1986.09.30.

 

Forrás:

2.8.1- 12450

 

vissza a lap tetejére

ÖRDÖGH LÁSZLÓ

Anyja neve:
Született:

Kálmán Mária
Székesfehérvár, 1924.12.16.

   

Végzettség(ek):

4 polgári
esztergályos tanonc
MDP egyhónapos pártiskola
MDP háromhónapos pártiskola
BM Idegen Nyelvi Főiskola

1939
1940
1948
1950
1962

 

Rendfokozatok:

százados
r. őrnagy
r. alezredes

1956 - 1961
1961 - 1967
1967 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Magyar Fogaskerékgyár, esztergályos
- MDP Jánoshalmi Járási Bizottsága, járási titkár
- MDP Bajai Járási Bizottsága, járási titkár
- MDP Kalocsai Járási Bizottsága, járási titkár
- MDP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztály, osztályvezető
- MDP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága, másodtitkár
- BM II/5 Osztály, főoperatív beosztott
- BM II/2 Osztály, alosztályvezető
- BM III/II-3 Osztály, osztályvezető
- Állományból törölték, "SZT"-állományba helyezték
- BM III/II-6 Osztály ("SZT"-állományban), főoperatív tiszt
- Közben: Külföldi szolgálat, ?
- Közben: konspirált munkahely, ?
- BM III/II-11 Osztály (Titkárság), főoperatív tiszt ("SZT"-állományban)
- BM III/II-1 Osztály, főoperatív tiszt ("SZT"-állományban)
- BM III/II-6/A alosztály, főoperatív tiszt ("SZT"-állományban)
- Közben: Konspirált munkahely: KGM Ipargazdasági-, Szervezési- és Számítástechnikai Intézet, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, osztályvezető
- BM III/II-11 Osztály (Titkárság),? ("SZT" állományban)
Közben: konspirált munkahely: KGM Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézet, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, osztályvezető
- BM III/II-6 Osztály, főoperatív beosztott ("SZT" állományban)
- Nyugállományba helyezve

1939 - 1945
1949 - ?
? - 1950
1950 - 1952

1952 - 1954
1954 - 1956
1956 - 1957
1957 - 1962
1962 - 1963
1963. 05.15.
1963 - 1969
1963 - 1965
1965 - 1969
1969 - 1971
1971 - 1974
1974 - 1974

1971 - 1974
1974 - 1977

1974 - 1977
1977 - 1977
1977.05.31.

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint 1945 januárjában önként jelentkezett az "új demokratikus hadseregbe". 1956. 10. 29-31. között Kecskeméten a III. hadtest tisztikara mellett harcolt fegyveresen, majd 1956. 10. 31-től a Budapesti Pártközpontot védte. "SZT"-fedőszáma: "D-2", 11

 

 

Forrás:

2.8.2.2- 185, III/II. SZT tisztek személyi gyűjtője
2.8.2.2- "D-2", illetményügyek
2.8.1- 1015/1962.08.21. BM parancs
2.8.1- 009/1977.04.29. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

PÉK MÁRTON

Anyja neve:
Született:

Mialoda Anna
Pestszenterzsébet, 1923.09.04.

   

Végzettség(ek):

négy polgári
jogi szaktanfolyam
ÁVH operatív elhárító tanfolyam
Gépipari technikum (1. évfolyam)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem
MSZMP KB Pártfőiskola

?
1947
1953
1955
1961
1968

 

Rendfokozatok:

próbanyomozó
r.ny. alhadnagy
r.ny. hadnagy
r.ny. főhadnagy
áv. százados
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes

1945 - 1946
1946 - 1948
1948 - 1950
1950 - 1952
1952 - 1956
1956 - 1957
1957 - 1963
1963 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Weisz Manfréd Művek, vasesztergályos
- Magyar államrendőrség/ÁVO/BM ÁVH, operatív beosztott
- ÁVH I. Főosztály Ipari Osztály TüK alosztály, alosztályvezető
- Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Iroda, ?
- BM VII/4 Osztály, alosztályvezető
- BM II/4 Osztály, főoperatív beosztott
- BM II/4-C alosztály, alosztályvezető
- BM II/4 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM II/6 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/III-2 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/III-1 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-1 Osztály, osztályvezető
- MSZMP KB Pártfőiskola, hallgató
- BM III/II-6 Osztály, főoperatív beosztott (SZT állományban)
- BM III/6 Osztály /III/2 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/2 Osztály, az osztályvezető I. helyettese
- nyugállományba helyezve

1941 - 1944
1945 - 1950
1950 - 1953
1953 - 1955
1955 - 1956
1957 - 1957
1957 - 1958
1958 - 1962
1962. május - augusztus
1962. augusztus - december
1962 - 1966
1966. április - szeptember
1966 - 1968
1968. szeptember - október
1968 - 1971
1971 - 1974
1974.02.28.

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint 1944-ben a Békepárt aktivistájaként fegyverrejtegetés és röpcédulázás miatt 2 évi fegyházbüntetésre ítélték, amit részben a Margit körúti fogházban, részben német lágerekben töltött le. 1945 augusztusában jött haza. Szolgálati lapja szerint 1956. október 23. és 30. között szolgálati helyén tartózkodott, október 30-tól november 4-ig a tököli szovjet reptéren volt, november 4-én a budapesti harcokban megsebesült. SZT fedőszáma: 99.

 

 

Forrás:

2.8.1- 4454
2.8.1- 0055/1957. BM h. parancs
2.8.1- 1147/1958. BM h. parancs
2.8.1- 526/1962. BM parancs
2.8.1- 1002/1962. 08.21. BM parancs
4.2- 0044/1962. 12.17. BM parancs
2.8.1- 1586/1962. 12.18. BM parancs
2.8.1- 300/1963. 03.22. BM parancs
2.8.1- 596/1968. 06.25. BM parancs
2.8.1- 873/1968. 09.04. BM h. parancs
2.8.1- 00276/1968. BM h. parancs
2.8.2.6- 00246/1968. 09.04. BM h. parancs
2.8.1- 005/1974. BM parancs

 

ugrás a lap tetejére

PÉNZELY LÁSZLÓ

Anyja neve:
Született:

Vajcs Erzsébet
Budapest, 1936.03.28.

   

Végzettség(ek):

II. Rákóczi Ferenc Ipari Technikum, érettségi
MüM 30. sz. Műszaki Intézet (Ságvári Endre Műszaki Iskola), ipari tanuló
BM Idegen Nyelvi Főiskola
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító

1954

1957
1966
1983

 

Rendfokozatok:

r. alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes

1961 - 1963
1963 - 1966
1966 - 1970
1970 - 1976
1976 - 1983
1983 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Nemesacél- és Szerszámértékesítő Vállalat, áruforgalmi előadó, műszerész
- MüM 30. sz. Műszaki Intézet, finommechanikai műszerész tanuló
- Mechanikai Mérőműszerek Gyára, műszerész
- Erőmű Javító és Karbantartó Vállalat, műszerész, csoportvezető
- BM II/9-b, majd III/V-1/B alosztály, operatív beosztott
- BM III/V-1/B alosztály, főoperatív beosztott
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM III/II-3/C alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-3/C alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-3/B alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-3/B alosztály, kiemelt főoperatív beosztott
- BM III/II-3/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-3/B alosztály, alosztályvezető és egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-3 Osztály, osztályvezető
- Büntetőeljárás miatt beosztásából felfüggesztették (két hónapra)
- BM III/II-5 Osztály, kiemelt főoperatív beosztott
- Nyugállományba helyezve

1954 - 1955
1955 - 1957
1957 - 1959
1959 - 1961
1961 - 1963
1963. február - október
1963 - 1966
1966 - 1969
1969 - 1971
1971 - 1979
1979 - 1983
1983 - 1985
1985 - 1987
1987 - 1988
1988.05.02.
1988. július - augusztus
1988.08.31.

 

Forrás:

2.8.1- 13423

 

vissza a lap tetejére

PEREDI REZSŐ, dr., Pulcz

Anyja neve:
Született:

Tóth Borbála
Újpest, 1929.10.14.

   

Végzettség(ek):

gimnáziumi érettségi
Honvéd Petőfi Politikai Tisztképző Intézet (6 hónapos)
Sztálin Akadémia (3 éves)
BM Állambiztonsági operatív tanfolyam (1 éves)
BM Idegen Nyelvi Főiskola
SZKP Pártfőiskola (3 éves)
Dzerzsinszkij Állambiztonsági Főiskola, Szovjetunió, aspirantúra
Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Főiskolája, politikai tudományok kandidátusa cím

1948
1951
1956
1958
1963
1971
1984

1988

 

Rendfokozatok:

honv. főhadnagy
honv. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1951 - 1954
1954 - 1960
1960 - 1966
1966 - 1977
1977 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Egyesült Izzó, minőségi ellenőr, SZIT agit. prop. titkár
- Vasvári Repülő Műszaki Iskola, Budaörs, főelőadó
- Repülő iskola Berettyóújfalu, tanszékvezető
- Kilián György Repülő Hajózó Tiszti Iskola, Szolnok, tanszékvezető-helyettes
- Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Filozófia Tanszék, tanár
- BM II/2-C alosztály, operatív beosztott
- MSZMP BM Bizottsága II/2 Osztály alapszerve, függetlenített párttitkár
- BM III/II-3/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-3/B alosztály, alosztályvezető
- Közben: SZKP Pártfőiskola, hallgató
- BM III/II-3 Osztály, osztályvezető
- BM III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök-helyettes
- Nyugállományba helyezve

1948 - 1950
1951 - 1951
1951 - 1953
1953 - 1956
1957 - 1957
1957 - 1959
1959 - 1961
1961 - ?
[1967] - 1971
1968 - 1971
1971 - 1983
1983 - 1988
1988.10.31.

 

Egyéb:

Az önéletrajza szerint az 1956-os forradalom idején az Egyesült Izzóban az üzemi őrség parancsnoka volt, később a Petőfi (Sztálin) Akadémia épületében tartózkodott, majd november 10-től 1957 márciusáig a Budai Karhatalmi Ezredben karhatalmista volt, aztán az Ezred párttitkára lett.

 

 

Forrás:

2.8.1- 13474
2.8.1- 361/1971. 06.29. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

PERÉNYI GYULA, Putz

Anyja neve:
Született:

Keller Ilona
Újpest, 1918.01.22.

   

Végzettség(ek):

4 polgári
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem

1932
1953
1959

 

Rendfokozatok:

r. ny. próbarendőr
áv. főhadnagy
áv. százados
r. őrnagy (s.k.)
r. alezredes
r. ezredes

1947 - ?
? - 1954
1954 - 1955
1955 - 1958
1958 - 1971
1971 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Egyesült Gép- és Fémárugyár, bádogos és hűtőszerelő tanonc
- Újpesti Lóversenytér, ?
- Selmeczi-féle Újpesti Sörétgyár, gépmunkás
- BM Gazdasági Rendészeti Osztály II. alosztály, nyomozó
- Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió, hallgató
- BM VII/1 Osztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM ORFK II/2 (Közlekedési) Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM ORFK II. (Politikai Nyomozó) Főosztály IV. (Közlekedési) Osztály, osztályvezető
- BM II/4 (Közlekedéselhárítási) Osztály, osztályvezető
- BM II/2 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/II-4 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-3 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-6 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-9 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-8 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1932 - 1943
1945 - 1945
1945-1947
1947 - 1948
1952 - 1953
1954 - 1956
1957. február - április
1957. április - május
1957 - 1962
1962. május - augusztus
1962 - 1963
1963 - 1966
1966 - 1967
1967 - 1971
1971 - 1973
1973.01.31.

 

Forrás:

2.8.1- 4418
2.8.1- 00145/1957. 02.01. BM I. h. parancs
4.2- 10/1957. 04.19. BM parancs
2.8.1- 13/1/1957. 05. 03. BM parancs
2.8.1- 526/1962. 05. 17. BM parancs
2.8.1-173/1966. 04. 02. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

PÉTER MIHÁLY

Anyja neve:
Született:
Meghalt:

Csanádi Erzsébet
Budapest, 1930.10.27.
2004.01.18.

   

Végzettség(ek):

4 polgári
Vasesztergályos szakmunkásképző
Honvéd Petőfi Politikai Tisztképző Intézet (nem fejezte be)
Elhárító tiszti iskola (Pf. 3712. sz. alakulat)
Állambiztonsági Operatív Tanfolyam (3 hónapos)
BM Idegen Nyelvi Főiskola
Rendőrtiszti Főiskola vezetőképző tanfolyam (2 hónapos)
Rendőrtiszti Főiskola ÁB szak 2 hónapos vezető-továbbképző tanfolyam

1944
1948
1950
1953
1953
1966
1976

1981

 

Rendfokozatok:

áv. alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1953 - 1955
1955 - 1958
1958 - 1962
1962 - 1967
1967 - 1974
1974 - 1983
1983 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Lakos és Székely Vállalat (Magyar Elekthermax Vállalat), esztergályos
- Dinamo Elektromotor és Gépgyár, esztergályos, majd az ellenőrzési osztály vezetője
- Elhárító tiszti iskola, hallgató
- Állambiztonsági Operatív Tanfolyam, hallgató
- BM I. Osztály, operatív beosztott
- BM ORFK II/1 Osztály csoportvezető
- BM II/2 Osztály, operatív beosztott
- BM II/2 Osztály, főoperatív beosztott
- BM II/2 Osztály, csoportvezető
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM III/II-4/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-2/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-3/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-1/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-2 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve


1945 - 1950

1950 - 1951
1952 - 1953
1953. március - június
1953 - 1956
1956 - 1957
1957 - 1957
1957 - [1960]
[1960] - 1963
1963 - 1966
1966 - 1967
1967 - 1971
1971 - 1974
1974 - 1975
1975 - 1983
1983.10.31.

 

Egyéb:

A szolgálati lapja szerint az 1956-os forradalom idején különböző fegyveres akciókban vett részt, október 30-tól pedig a szovjet csapatokkal a budaörsi erdőben, illetve a Dunántúlon harcolt. Az 1983. évi parancsnoki vélemény szerint "Belügyi szolgálatát végig a diplomáciai elhárítás területén teljesítette."

 

 

Forrás:

2.8.1- 9836
2.8.1- 22/1953. 07.31. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

PETŐ FERENC

Anyja neve:
Született:

Pus Anna
Zalavár, 1932.03.06.

   

Végzettség(ek):

8 általános
Hathónapos könyvtárosképző tanfolyam
Öthónapos pártiskola (Budapest)
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)
Gimnáziumi érettségi
BM Rendőrtiszti Akadémia, főtiszti tanfolyam (2 éves levelező)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem
Rendőrtiszti Főiskola vezető-továbbképző tanfolyam (2 hónapos)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító
Rendőrtiszti Főiskola vezető-továbbképző tanfolyam (2 hónapos)

1946
1950
1956
1959
1964
1965
1972
1977
1978
1982

 

Rendfokozatok:

áv. őrmester
áv. törzsőrmester
áv. alhadnagy (s.k.)
áv. hadnagy
r.ny. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1951. március - november
1951 - 1952
1952 - 1954
1954 - 1957
1957 - 1961
1961 - 1966
1966 - 1973
1973 - 1984
1984 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Zalavári TSZCS, tsz-tag
- Veszprém Megyei Körzeti Könyvtár, vezető-helyettes
- ÁVH Veszprém Megyei Főosztálya Mezőgazdasági Osztály, operatív beosztott
- ÁVH Veszprém Megyei Főosztálya Keszthelyi Politikai Kirendeltség Mezőgazdasági Osztály, operatív beosztott
- BM Veszprém Megyei Főosztálya Keszthelyi Politikai Kirendeltség Mezőgazdasági Osztály, alosztályvezető
- BM Veszprém Megyei Főosztálya VI Osztály, osztályvezető
- BM II. Főosztály, főoperatív beosztott
- BM Vas Megyei Rendőrfőkapitánysága Politikai Nyomozó Osztály II. alosztály, főoperatív beosztott
- Vas Megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztály II. alosztály, csoportvezető
- Közben: Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió, hallgató
- Vas Megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztály II. alosztály, majd III/II-A alosztály, alosztályvezető
- Vas Megyei Rendőrfőkapitányság III/II alosztály, alosztályvezető-helyettes
- Vas Megyei Rendőrfőkapitányság III/II-A alosztály, alosztályvezető
- Vas Megyei Rendőrfőkapitányság III/II-A alosztály, mb. osztályvezető-helyettes
- Vas Megyei Rendőrfőkapitányság III/II Osztály, osztályvezető
- Vas Megyei Rendőrfőkapitányság III/II Osztály, osztályvezető, mb. állambiztonsági helyettes
- BM III/II-4/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-4 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1949 - 1950
1950 - 1951
1951 - 1952

1952 - 1953

1953 - 1954
1954. augusztus - szeptember
1954 - 1957

1957. január - december

1957 - 1961
1958 - 1959

1961 - 1965
1965 - 1966
1966 - 1971
1971. január - július
1971. július - szeptember

1971 - 1972
1972 - 1982
1982 - 1987
1987.03.31.

 

Egyéb:

Szolgálati lapja szerint az 1956-os forradalom alatt több fegyveres akcióban - többek között a Budapest IV. kerületi rendőrkapitányság székházának visszafoglalásában - vett részt.

 

 

Forrás:

2.8.1- 12869
2.8.1- 5/A/1954. 08.22. VeM főov. parancs
2.8.1- A/11/1954. 09.10. VeM. főov. parancs
2.8.1- 00100/1957. 01.15. BM I.h. parancs

 

vissza a lap tetejére

PETRESEVICS ANDRÁS

Anyja neve:
Született:

Bertity Éva
Baja, 1930.11.07.

   

Végzettség(ek):

Állami Közgazdasági Főiskola
MDP Pártfőiskola (másfél év, tanulmányai a forradalom miatt megszakadtak)
BM Rendőrtiszti Akadémia (3 év)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító
Rendőrtiszti Főiskola, vezetőképző tanfolyam
MSZMP KB Politikai Főiskola, vezető-továbbképző tanfolyam

1951

1956
1964
1976
1976

1981

 

Rendfokozatok:

r. alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados (s.k.)
r. őrnagy
r. alezredes (s.k.)
r. ezredes

1960 - 1962
1962 - 1965
1965 - 1967
1967 - 1973
1973 - 1977
1977 - 1980
1980 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Építésügyi Minisztérium, közgazdász-főelőadó,
- MDP KV, pártmunkás
- Építésügyi Minisztérium Közgazdasági Főosztály, közgazdász
- BM II/6-A alosztály építőipari csoport, operatív beosztott
- BM III/III-1/A alosztály, id. mb. csoportvezető
- BM III/III-1/A alosztály, csoportvezető, egyben mb. alosztályvezető
- BM III/II-1/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-1/B alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-6/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-7 Osztály, osztályvezető
- BM III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök-helyettes
- BM III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök I. helyettese
- Nyugállományba helyezve

1951 - 1954
1954 - 1957
1957 - 1960
1960 - 1962
1963 - 1965
1965 - 1966
1966 - 1970
1970 - 1971
1971 - 1974
1974 - 1977
1977 - 1984
1984 - 1988
1988.10.31

 

Forrás:

2.8.1- 13471
2.8.1- 1253/1962. 10.03. BM parancs
2.8.1- 95/1963. 03.19. BM h. parancs
2.8.1- 420/1971. 07.03. BM III. fcsf. h. parancs
4.2 - 45-68/1977. BM "M" és Szervezési és IV/II. csf. 5. sz. táj. (12-4/5/1977.)

 

vissza a lap tetejére

POTOCZKI OTTÓ

Anyja neve:
Született:

Kerekes Ilona
Pesterzsébet, 1932.07.29.

   

Végzettség(ek):

Vegyipari technikum
BM Idegen Nyelvi Főiskola
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító

1951
1968
1971
1978

 

Rendfokozatok:

alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados (s.k.)
r. őrnagy
r. alezredes

1963 - 1965
1965 - 1968
1968 - 1968
1968 - 1974
1974 - 1981
1981 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Szerves Vegyipari Kutató Intézet, vegyésztechnikus
- Gödöllői Gépjárműjavító Vállalat, laboráns
- Ganz Árammérőgyár, technológus
- Csepel Autógyár, technikus
- Csepeli Motorkerékpárgyár, művezető
- BM III/II-5/C alosztály, operatív beosztott
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM III/II-4/B alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-4/B alosztály, főoperatív beosztott
- Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió, hallgató
- BM III/II-5 Osztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-5 Osztály, kiemelt főoperatív beosztott
- BM III/II-A Önálló Alosztály, kiemelt főoperatív beosztott
- BM III/II-A Önálló Alosztály, alosztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1951 - 1952
1952 - 1954
1954 - 1956
1956 - 1961
1961 - 1963
1963 - 1965
1965 - 1968
1968 - 1969
1969 - 1970
1970 - 1971
1971 - 1972
1972 - 1978
1978 - 1984
1984 - 1987
1987.07.31.

 

Egyéb:

A szolgálati lapja szerint 1960-1963 között a Csepel Vas-és Fémművek Zászlóaljában munkásőr volt.

 

 

Forrás:

2.8.1- 12848
2.8.1- 129/1969. 10.13. BM III/II. csf. parancs
2.8.1- 003/748/1987. 07.13. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

RÉDEI MIKLÓS, dr.

Anyja neve:
Született:

Lőrinczi Teréz
1928. szeptember 14. Cegléd

   

Végzettség(ek):

4 polgári, Monor
Villamos-műszerész iparos tanonciskola
Kéthetes pártiskola
BM Rendőrakadémia
Belső Karhatalom zászlóalj-parancsnoki iskola
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem
Állam-és Jogtudományi Egyetem
Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Főiskolája (4 éves)
Doktorrá avatás
Rendőrtiszti Főiskola, vezető-továbbképző tanfolyam
MSZMP KB Politikai Főiskola, továbbképző tanfolyam

?
1945
1945
1949
1951
1956
1959

1963
1966
1977
1979

 

Rendfokozatok:

próbarendőr
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes
r. vezérőrnagy

1946 - ?
1949 - 1951
1951 - 1952
1952 - 1956
1956 - 1962
1962 - 1974
1974 - 1978
1978 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Magyar Magtenyésztési RT Monor, gyári munkás
- Szabó és Mátéffy Gépgyár, ipari tanuló, segéd
- MADISZ Monori Járási Szervezete, ifjúsági vezető
- Karhatalmi Zászlóalj, Radetzky-laktanya, próbarendőr
- Budapesti Politikai Rendőrség Karhatalmi Parancsnoksága, próbarendőr
- BM Rendőrakadémia, hallgató
- (BM) Államvédelmi Karhatalmi Parancsnokság Tiszthelyettesi Iskola, tanulmányi csoportvezető
- Államvédelmi Karhatalmi Parancsnokság Kiképzési Osztály, főelőadó
- ÁVH Belső Karhatalmi Zászlóalj Parancsnoki Iskola, hallgató
- ÁVH Belső Karhatalom Szombathelyi Zászlóalj Parancsnokság, zászlóaljparancsnok
- ÁVH Belső Karhatalom Szombathelyi Zászlóalj Parancsnokság Szervezési Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM Belső Karhatalom Parancsnokság Szervezési Osztály, osztályvezető
- BM I. Osztály, főoperatív beosztott
- BM II/2 Osztály, kutató alosztály, főoperatív beosztott
- Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Főiskolája, hallgató
- BM III/II-A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-5 Osztály, alosztályvezető-helyettes
- BM III/II-2/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-1/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-7 Osztály, mb. osztályvezető
- BM III/II-7 Osztály, osztályvezető
- BM III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök-helyettes
- BM III. Főcsoportfőnökség, főcsoportfőnök-helyettes, egyben III/II.csoportfőnök
- Nyugállományba helyezve

1942. július
1942 - 1946
1946
1946 - 1947
1947 - 1948
1948 - 1949

1949 - 1950
1950 - 1951
1951
1952. január-május

1952. május-október
1954-1955
1955
1955 - 1959

1959 - 1963
1963. augusztus
1963. augusztus
1963 - 1971
1971 - 1972
1972 - 1973
1973 - 1974
1974 - 1977
1977 - 1988
1988.08.30.

 

Egyéb:

1956. október 30-ig a BM központi épületében tartózkodott, majd csatlakozott a szovjet csapatokhoz.

 

 

Forrás:

2.8.1 - 13475
2.8.1- 50/1954. 01.18. BM I.h. parancs
2.8.1-1709/1955. 11.17. BM h. parancs
4.2 - 45-65/2/1975 BM "M" és Szervezési csoportfőnökének 2. sz. tájékoztatója
4.2. - 45-68/5/1977.07.06. BM "M" és Szervezési és IV/II. csoportfőnökének 5. sz. tájékoztatója

 

ugrás a lap tetejére

RÉVÉSZ IMRE, Paulik (1956-ig)

Anyja neve:
Született:

Fejős Irén
Szeged, 1928.01.12.

   

Végzettség(ek):

Szegedi Tanítóképző Intézet
BM Dzerzsinszkij Tiszti Iskola
Állambiztonsági Hírszerző Iskola, Szovjetunió
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító
Rendőrtiszti Főiskola, vezető-továbbképző tanfolyam
Rendőrtiszti Főiskola ÁB szak 2 hónapos vezető-továbbképző tanfolyam

1946
1948
1955
1976
1976

1981

 

Rendfokozatok:

áv. főhadnagy
áv. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1948 - 1951
1951 - 1954
1954 - 1960
1960 - 1976
1976 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- MADISZ Csongrád Megyei titkára, Szeged
- Magyar Államrendőrség, Szegedi Kapitánysága, próbarendőr
- BM Dzerzsinszkij Tiszti Iskola, hallgató
- BM Dzerzsinszkij Tiszti Iskola, előadó
- ÁVH Dzerzsinszkij Tiszti Iskola Tanulmányi Osztály, alosztályvezető
- ÁVH/BM VI. (Vizsgálati) Főosztály Felügyeleti Osztály, ?
- BM VI. (Vizsgálati) Főosztály felügyeleti csoport, csoportvezető
- ÁVH II. Főosztály, alosztályvezető-helyettes
- Állambiztonsági Hírszerző Iskola, Szovjetunió, hallgató
- Külügyminisztérium, ? (BM II/3 Osztály "SZT" állományában)
- Közben: Párizsi rezidentúra (BM II/3 Osztály" SZT" állományában), rezidens
- Közben: Párizsi rezidentúra (BM II/3 Osztály "SZT" állományában), id. mb. vezető
- Közben: Párizsi rezidentúra (BM II/3 Osztály "SZT" állományában), rezidentúra-vezető
- BM II/3-C alosztály, csoportvezető
- BM II/2 Osztály, csoportvezető
- BM III/II-D alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-1/C alosztály, alosztályvezető
- BM III/II Értékelő és Tájékoztató Alosztály, (1966.05.01-től) BM III/II Értékelő és Tájékoztató Osztály, alosztályvezető
- BM III/II-8 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-9 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-1 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1946 - 1947
1947 - 1947
1948 - 1948
1949 - ?
? - 1951
1951 - 1953
1953 - 1954
1954 - 1955
1955 - 1956
1956 - 1961
1956 - 1957
1957 - 1959
1959 - 1961
1961 - 1962
1962. május - szeptember
1962 - ?
? - 1964

1964 - 1966
1966 - 1971
1971 - 1974
1974 - 1983
1983.01.31.

 

Forrás:

2.8.1- 9353
2.8.1- 208/1964. 05.04. BM h. parancs
2.8.1- 340/1966. 06.10. BM h. parancs
2.8.1- 392/1969. 04.11. BM h. parancs
2.8.1- 362/1971. 06.29. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

ROGÁN GYULA

Anyja neve:
Született:

Závori Mária
Újpest, 1938.07.17.

   

Végzettség(ek):

Landler Jenő Gépipari Technikum (nem fejezte be)
Gimnáziumi érettségi
BM Idegen Nyelvi Főiskola
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító

?
1965
1968
1984

 

Rendfokozatok:

r. őrmester
r. alhadnagy (s.k.)
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes (s.k.)
r. ezredes

1963 - ?
1965 - 1967
1967 - 1969
1969 - 1974
1974 - 1980
1980 - 1983
1983 - 1989
1989 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Egyesült Izzó, betanított munkás
- Bőrdíszműgyár, betanított munkás
- Újpesti Gyapjúszövőgyár, festő
- BM Anyagi és Technikai Főosztály Gazdasági Hivatal, előadó
- BM Sportosztály, polgári alkalmazott
- BM III/V-1/A alosztály, operatív beosztott
- BM III/6 Osztály, ?
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM III/II-2/A alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-2/A alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-1/B alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-1/B alosztály, kiemelt főoperatív beosztott
- BM III/II-2/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-2 Osztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-2 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-1 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1955 - 1956
1956 - 1957
1957 - 1958
1958 - 1961
1961 - 1963
1963 - 1965
1965 - 1965
1965 - 1968
1968 - 1970
1970 - 1972
1972 - [1981]
[1981] - 1983
1983. február - október
1983. október
1983 - 1989
1989 - 1990
1990.03.31.

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint az Újpesti Dózsa Sportegyesület sportolója volt, ezért került a BM állományába.

 

 

Forrás:

2.8.1- 15156
2.8.1- 048/1963. 02.15. BM III. fcsf.h. parancs
2.8.1- 038/1964. 02.29. BM III. fcsf.h. parancs
2.8.1- 00128/1965. 07.16. BM parancs
2.8.1- 656/1968. 07.05. BM h. parancs
2.8.1- 938/1969. 08.15. BM h. parancs
2.8.1- 124/1970. 08.26. BM III/II. csf.h. parancs
2.8.1- 133/1972. 09.27. BM III. fcsf. I. h. parancs
2.8.1- 002/211/1981. 09.10. BM h. parancs
2.8.1- 005/895/1983. 10.27. BM h. parancs
2.8.1- 001/748/1990. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

RUHA JÁNOS, dr.

Anyja neve:
Született:

Tóth Veronika
1949.08.27.

   

Végzettség(ek):

Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító
Rendőrtiszti Főiskola
Jogi egyetem

1971

1977
1978
1984

 

Rendfokozatok:

r. alezredes

1988 - ?

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM III. Főcsoportfőnökség, kiemelt főoperatív tiszt
- MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály, politikai munkatárs
- BM III/II. Csoportfőnökség, csoportfőnök-helyettes

? - 1985
1985 - [1988]
1989 - ?

 

Forrás:

2.8.1- 005/1463/1988. 12.30. BM h. parancs
1.11.1-53-6/7/1989.

 

vissza a lap tetejére

SKRABÁK PÁL

Anyja neve:
Született:

Kovács Ilona
Endrefalva, 1931.10.12.

   

Végzettség(ek):

Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)
Rendőrtiszti Főiskola, 2 hónapos vezető-továbbképző tanfolyam
Rendőrtiszti Főiskola, 2 hónapos vezető-továbbképző tanfolyam

1954
1975

1977

1981

 

Rendfokozatok:

r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes

1963 - 1967
1967 - 1973
1973 - 1980
1980 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Salgótarjáni Építési Vállalat, könyvelő
- Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, hallgató
- Országos Tervhivatal, előadó
- Elektroimpex Vállalat, piackutató csoportvezető
- BM III/II-3 Osztály, operatív beosztott
- BM III/II-10/A alosztály, csoportvezető
- BM III/II-10/C alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-7/C alosztály, alosztályvezető
- Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió, hallgató
- BM III/II-A Önálló Alosztály, alosztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1949 - 1949
1949 - 1954
1954 - 1957
1957 - 1963
1963 - 1967
1967 - 1969
1969 - 1971
1971 - 1975
1975 - 1977
1977 - 1984
1984.03.31.

 

Egyéb:

A Munkásőrség V. kerületi Rudas László zászlóalj parancsnoka által kiadott igazolás szerint 1960 - 1963 között társadalmi állományú munkásőr volt.

 

 

Forrás:

2.8.1- 7155
2.8.1- 64/1963. 01.25. BM parancs
2.8.1- 179/1967. 12.13. BM III/II. csf. parancs
2.8.1- 391/1969. 04.11. BM h. parancs
2.8.1- 420/1971. 07.03. BM III. fcsf. h. parancs

 

vissza a lap tetejére

SULYÁN JÁNOSNÉ, dr. Kovács Margit

Anyja neve:
Született:

?
?

   

Végzettség(ek):

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, esti tagozat

1987

 

Rendfokozatok:

r. őrnagy

1986 - [1988]

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM III/II-A Önálló Alosztály, alosztályvezető

1987 - [1989]

 

Forrás:

1.11.5- 40/11-1-6/1986.
1.11.1- 45-17/22/1988. (22. sz. tájékoztató)
1.11.5- 40/11-1-11/1989.
1.11.10. - sz.n. - Vezetői névsor (1988.06.01. állapot)

 

vissza a lap tetejére

SZABÓ FERENC

Anyja neve:
Született:

Szepesi Jolán
Kispest, 1940.08.30.

   

Végzettség(ek):

Budapest Fővárosi Tanács Helyi Ipari Tanintézet, műszerész iparitanuló
Landler Jenő Dolgozók Esti Gimnáziuma
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem
Rendőrtiszti Főiskola ÁB szak
BM nyelvelőkészítő tanfolyam
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)
MSZMP KB Politikai Főiskola nappali tagozat


1957
1967
1969
1975
1978
1979
1984

 

Rendfokozatok:

r. alhadnagy
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados (s.k.)
r. őrnagy
r. alezredes (s.k.)

1969 - 1971
1971 - 1975
1975. február - augusztus
1975 - 1981
1981 - 1984
1984 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Budapest Fővárosi Tanács Felvonójavító Vállalat, műszerész
- Budapesti Távbeszélő Igazgatóság Erzsébet Távbeszélő Üzem, műszerész
- Elektronika KTSZ, műszerész
- Egyesült Villamosgépgyár, műszerész
- BM III/II-1/B alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-6 Osztály, operatív beosztott
- Közben: Rendőrtiszti Főiskola, hallgató
- BM III/II-6 Osztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-6 Osztály, kiemelt főoperatív beosztott
- BM nyelvelőkészítő tanfolyam, hallgató
- Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió, hallgató
- BM III/II-6/D alosztály, alosztályvezető-helyettes
- BM III/II-6/D alosztály, alosztályvezető
- Közben: MSZMP KB Politikai Főiskola nappali tagozat, hallgató
- BM III/II-7/B alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-7 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-8 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1958 - 1962

1962 - 1963
1963 - 1966
1966 - 1969
1969 - 1971
1971 - 1976
1972 - 1975
1976 - 1977
1977 - 1978
1978. május - szeptember
1978 - 1979
1980. május - október
1980 - 1984
1981 - 1984

1983 - 1984
1984 - 1985
1985 - 1990
1990.03.31

 

Forrás:

2.8.1-15186

 

vissza a lap tetejére

SZABÓ PÁL

Anyja neve:
Született:

Nagy Piroska
Kunhegyes, 1937.03.26.

   

Végzettség(ek):

Kölcsey Ferenc Általános Gimnázium, Budapest
Munkaerő Tartalékok Hivatala 9. sz. Intézete, autószerelő szakmunkás tanuló
BM Idegen Nyelvi Főiskola
Rendőrtiszti Főiskola vezetőképző tanfolyam
(2 hónapos)
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító

1955

1957
1967

1978
1980

 

Rendfokozatok:

r. őrmester
r. alhadnagy (s.k.)
r. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes (s.k.)

1960 - ?
1963 - 1965
1965 - 1968
1968 - 1973
1973 - 1979
1979 - 1984
1984 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Fővárosi Autóbusz Üzem, autószerelő
- BRFK VII. Kerületi Kapitánysága, Bűnügyi Osztály, nyomozó, majd operatív beosztott
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM III/II-6/C alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-6/C alosztály, kiemelt főoperatív beosztott
- BM III/II-6/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-11/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-11/A alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-6/B alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-7 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1957 - 1960

1960 - 1964
1964 - 1967
1967 - 1971
1971 - 1977
1977 - 1980
1980 - 1982

1982 - 1984

1984 - 1985
1985. január - október
1985.10.31.

 

Forrás:

2.8.1-11858

 

vissza a lap tetejére

SZALMA JÓZSEF, dr.

Anyja neve:
Született:

Hajdú Róza
Monor, 1925.04.08.

   

Végzettség(ek):

négy polgári, Monor
Budapesti Autószolgálat Kft., autószerelő tanonc
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)
Állam- és Jogtudományi Egyetem

1941
1944
1950
1965

 

Rendfokozatok:

r. ny. őrvezető
r. ny. őrmester
áv. alhadnagy
áv. hadnagy
áv. főhadnagy
áv. százados
áv./rny. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes (s.k.)
lefokozva

1947 - 1948
1948 - 1949
1949 - 1950
1950 - 1951
1951 - 1952
1952 - 1954
1954 - 1958
1958 - 1975
1975 -
1975.12.15.

 

Foglalkozások, beosztások:

- Kispesti Traktorgyár, szerelő
- Szűcs Ferenc műhelye, autószerelő
- BM ÁVO XIV. kerületi csoport, nyomozó próbarendőr
- BM ÁVH III. Osztály, nyomozó
- ÁVH IV. Osztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- ÁVH Borsod Megyei Osztály, osztályvezető
- BM VI. (Vizsgálati) Főosztály, főosztályvezető-helyettes
- Belügyminisztérium, miniszterhelyettesi operatív titkár
- BM Vizsgálati Főosztály, főosztályvezető
- BM ORFK Politikai Nyomozó Főosztály VIII. (Vizsgálati) Osztály, osztályvezető
- BM Politikai Nyomozó Főosztály VIII. (Vizsgálati) Osztály, osztályvezető
- BM II/8 (Vizsgálati) Osztály, osztályvezető
- Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztály, osztályvezető-helyettes
- Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság III/III. Osztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság III/III. Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/II-1/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-1/A alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-3/B alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM III/II-2/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-2 Osztály, osztályvezető
- BRFK III/II/A alosztály, főoperatív beosztott
- Nyugállományba helyezve

1945 - 1945
1945 - 1947
1947 - 1948
1948 - 1950
1950 - 1952
1952 - 1953
1953 - 1954
1954 - 1955
1955 - 1956

1957. február - május
1957 - 1958
1958 - 1959

1959 - 1965

1965 - 1966

1966 - 1967
1967. október - december
1967 - 1969
1969 - 1971
1971 - 1973
1973 - 1975
1975. október - december
1975. 12.15.

 

Egyéb:

1956. október 23. és 30. között a BM Fő utcai objektumának parancsnoka volt. 1975-ben fegyelmi büntetésként alacsonyabb beosztásba helyezték, kizárták a pártból és nyugdíjazták.

 

 

Forrás:

2.8.1- 8076
2.8.1- 64/1954.10.23. BM parancs
2.8.1- 1144/1955.08.01. BM h. parancs
2.8.1- 13/1/1957.05.03. BM parancs
2.8.1- 391/1969.04.11. BM h. parancs
2.8.1- 420/1971.07.03. BM III. fcsf. parancs

 

vissza a lap tetejére

SZOMBATH JENŐ

Anyja neve:
Született:

Kolonits Margit
Budapest, 1935.09.14.

   

Végzettség(ek):

Gépipari Technikum
A Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Dzerzsinszkij Főiskolája
Jogi egyetem, Szovjetunió
Rendőrtiszti Főiskola, vezetőképző tanfolyam

1953

1964
1964
1976

 

Rendfokozatok:

r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1962 - 1966
1966 - 1972
1972 - 1978
1978 - 1987
1987 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Irodagépipari Vállalat, gépésztechnikus,
- Hegesztőkészülékek Gyára, gépésztechnikus, szerszámszerkesztő
- Kilián György Repülő Hajózó Tiszti Iskola, Szolnok, DISZ-titkár
- BRFK Politikai Nyomozó Főosztály, operatív beosztott
- BM IV. Főcsoportfőnökség állományában
- Közben: Állambiztonsági Főiskola és jogi egyetem, Szovjetunió, hallgató
- BM III/III-1/B alosztály, főoperatív beosztott
- Állományból törölték
- BM III/II-9 Osztály ("SZT" állományban), főoperatív beosztott
- BM III/II-10/A alosztály ("SZT" állományban), főoperatív tiszt
- BM III/II-11 Osztály ("SZT" állományban), főoperatív beosztott
- Közben: fedőmunkahelyen
- BM III/II-10 Osztály "SZT" állományából törölték
- BM III/II-10/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-10 Osztály, osztályvezető
- "SZT" állományba helyezték
- BM III/II-10 Osztály "SZT" állományában, osztályvezető
- Közben: Prágai Magyar Konzulátus, konzul (rezidens)
- BM III/II-10 Osztály ("SZT" állományban), rezidens fedőmunkahelyen
- Varsói Nagykövetség, I. beosztott ("SZT"-tiszt a Külügyminisztérium állományában)
- BM III/II-12 Osztály "SZT" osztályvezető
- Közben: külügyminisztériumi átvezénylését megszüntették
- BM III/II-12 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1953 - ?
? - 1956
1956. augusztus - december
1957 - 1960
1960 - 1964
1960 - 1964
1964 - 1966
1966. 07.01.
1966 - 1966
1966 - 1967
1967 - 1972
1967 - 1972
1972. 06.30.
1972 - 1974
1974 - 1976
1976. 04.01.
1976 - 1980
1976 - 1980
1980 - 1982

1982 - 1986
1985 - 1988
1986. 09.01.
1988 - 1990
1990.08.31.

 

Egyéb:

Szolgálati lapja szerint az 1956-os forradalom alatt a Szolnoki Kilián György Repülő Hajózó Tiszti Iskolában teljesített katonai szolgálat, majd önkéntesként szolgált a kormányőrségben a "Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány" szolnoki tartózkodása idején. 1956. decembertől karhatalmista volt a Forradalmi Karhatalmi Ezredben (Hunyadi laktanya, 4. század), szentendrei és alsódabasi akciókban vett részt. "SZT"-fedőszáma: 95, "D-37"

 

 

Forrás:

2.8.1- 17596
2.8.2.2- "D-37" illetményügyek
2.8.1- 00158/1957.02.01. BM h. parancs
2.8.1- 570/1964.07.30. IV. fcsf. parancs
2.8.1- 627/1972.07.01. BM parancs
2.8.1- 3/1974.01.04. BM h. parancs
2.8.2.6- 00052/1976.03.31. BM h. parancs
2.8.2.6- 009/6/1982.01.18. BM parancs
2.8.1- 009/396/1986.11.26. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

THOMANN FERENC

Anyja neve:
Született:

Kaszt Mária
Győr, 1913.08.25.

   

Végzettség(ek):

2 polgári
Gimnázium (1 év)
Központi öthónapos pártiskola

?
1951
1958

 

Rendfokozatok:

főhadnagy
áv. százados
áv. őrnagy
r. alezredes

1945 - 1951
1951 - 1954
1954 - 1960
1960 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Alkalmi munkás, napszámos, borbély-segéd,
- Grab-féle Szövőipari RT, Győr, szövőgyári munkás, filmnyomó mester
- Pitlel-Brausewetter Építési Vállalkozás, Győr, raktáros
- Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztály/BM ÁVO Győri Politikai Osztály, rendőr, csoportvezető
- BM ÁVH Szombathelyi Osztály II. kémelhárító alosztály, alosztályvezető
- BM ÁVH Szombathelyi Osztály Soproni Kirendeltsége, kirendeltség-vezető, operatív csoportvezető
- ÁVH Zalaegerszegi/Zala Megyei Osztálya, osztályvezető
- BM Szabolcs-Szatmár Megyei Politikai Osztálya, mb. osztályvezető
- BM I. Osztály, alosztályvezető
- BM I/1-C alosztály, alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes
- BM II/2 Osztály, alosztályvezető
- BM II/2 Osztály, csoportvezető
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, operatív csoportvezető, majd vezető tanár
- BM III/II-3/A (külkereskedelmi) alosztály, alosztályvezető
- Nyugállományba helyezve
- BM III/II-3/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-1/C alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-10 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1928 - 1937
1937 - 1942
1943 - 1944

1945 - 1948
1948 - 1949

1949 - 1950
1950 - 1953
1953. július - július
1953 - 1955
1955 - 1956
1956 - 1958
1958 - 1961
1961 - 1963
1963 - 1964
1964.03.30.
1964 - 1966
1966 - 1967
1967 - 1970
1970.07.31.

 

Forrás:

2.8.1- 5710
2.8.1- 22/1953. 07.31. BM parancs
2.8.1- 93/1955. 10.20. BM parancs
2.8.1- 1226/1958. 04.29. BM h. parancs
2.8.1- 253/1960. 05.21. BM parancs
2.8.1- 0003/1961. 03.03. BM Szem. főov. parancs
2.8.1- 00013/1962. 04.21. BM Szem. főov. parancs
2.8.1- 218/1963. 05.22. BM Szem. főov. parancs
2.8.1- 300/1964. 03.14. BM parancs
2.8.1- 1197/1964. 10.13. BM parancs
2.8.1- 1289/1967. 12.13. BM h. parancs
2.8.1- 391/1969. 04. 11. BM h. parancs
2.8.1- 903/1969. 09.30. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

TOMPA MIHÁLY

Anyja neve:
Született:

Csecsődy Mária
Tiszafüred, 1933.08.29.

   

Végzettség(ek):

Oleg Kosevoj Iskola, érettségi
Műszaki Egyetem, Szovjetunió
Építőipari és Műszaki Egyetem Mérnök-közgazdász Kar
Felsőfokú Külkereskedelmi Szakiskola külkereskedelmi tanfolyam
OVK Vezetőképző Intézete, marketing tanfolyam
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem Szocialista árelmélet-árképzés speciális kollégium

1951
1956
1964
1968
1969

1971

 

Rendfokozatok:

r. százados
r. őrnagy
r. alezredes

1974 - 1980
1980 - 1987
1987 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Ipari Épülettervező Vállalat (IPARTERV), statikus, tervezőmérnök
- ÉVM Műszaki Fejlesztési Főosztály, főmérnök
- Beton- és Vasbetonipari Művek, osztályvezető, igazgató-helyettes
- ÉVM Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya, főosztályvezető-helyettes
- BM III/II-6 Osztály, ("SZT"-állományban) kiemelt főoperatív beosztott
- BM III/II-6 Osztály ("SZT"-állományban), alosztályvezető, rezidens
- BM III/II-10 Osztály "SZT"-állományában, alosztályvezető
- Közben: MNK Varsói Nagykövetsége,?
- BM III/II-6/A alosztály "SZT"-állományában, alosztályvezető ( fedőbeosztásban)
- BM III/II-6 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1956 - 1960
1960 - 1966
1966 - 1970
1970 - 1974
1974 - 1977
1977 - 1980
1980 - 1987
1980 - 1987
1987 - 1989
1989. március - szeptember
1989. 09. 30.

 

Egyéb:

"SZT"-fedőszáma: "D-128"

 

 

Forrás:

2.8.2.2- 1062, III/II SZT-tisztek személyi gyűjtő
2.8.2.1- 00088/1974.08.07. BM parancs
2.8.2.1- 009/101/1977.04.28. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

TÓTH JÓZSEF

Anyja neve:
Született:

Cseh Ida
Poroszló, 1927.09.03.

   

Végzettség(ek):

kovácstanonc
MDP négyhetes pátiskolája
Külügyi Akadémia
Tartalékos politikai tiszti tanfolyam (3 hónapos)
MDP Pártiskola (1 éves)
BM idegen nyelvű levelezőiskola

1947
1949
1951
1952
1956
1958

 

Rendfokozatok:

hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes

1952 - 1956
1956 - 1960
1960 - 1965
1965 - 1972
1972 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- MÁVAG, kovács-segéd
- Külügyminisztérium, ?
- MDP Országos Központ Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, ?
- BM I. Főosztály, ?
- BM II/2 Osztály, titkárságvezető
- BM III/II Csoportfőnökség Titkárság, titkárságvezető (operatív titkár)
- BM III/II-6 Osztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-11/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-10/A alosztály, alosztályvezető
- Nyugállományba helyezve, majd szolgálatban visszatartva
- BM III/II-10 Osztály "SZT" állományában alosztályvezető (fedőmunkahelyen)
- BM III/II-10 Osztály "SZT" állományában, főoperatív beosztott (külföldi állomáshelyen)
- BM III/II-10 Osztály "SZT" állományában, alosztályvezető
- BM III/II-10 Osztály "SZT" állományában, alosztályvezető (fedőmunkahelyen)
- BM III/II-10 Osztály "SZT" állományában, alosztályvezető (külföldi állomáshelyen)
- Nyugállományba helyezve

1947 - 1950
1951 - 1952
1952 - ?
1956 - ?
? - 1963
1963 - 1965
1965 - 1970
1970 - 1971
1971 - 1972
1972. 05. 31.
1972 - 1972
1972 - 1976
1976 - 1977
1977 - 1978
1978 - 1983
1983.12.31.

 

Egyéb:

"SZT"- fedőszáma: "D-55" Önéletrajza szerint 1956-ban a szovjet csapatok Budapestről történő kivonulása után osztályával "az erdőbe távozott a szovjet egységekhez".

 

 

Forrás:

2.8.2.2- 518 SZT-tisztek személyi gyűjtő
2.8.2.2 - "D-55", illetmény ügyek
2.8.1- 420/1960. 08.01. BM parancs
2.8.1- 38/1963. 01.15. BM III. fcsf. h. parancs
2.8.1- 104/1965. 06.28. BM III/II. csf. parancs
2.8.1- 00075/1972. 05.22. BM parancs
2.8.1- 000118/1972. 07.17. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

TÓTL LÁSZLÓ, dr.

Anyja neve:
Született:

Szabó Eszter
Vásárosnamény, 1939.08.10.

   

Végzettség(ek):

Nyíregyházi Általános Gimnázium
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
BM Idegen Nyelvi Főiskola
A Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Főiskolája, továbbképző tanfolyam (1 éves)

1957
1963
1967


1974

 

Rendfokozatok:

r. alhadnagy
r. hadnagy (s.k.)
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes (s.k.)

1963 - 1964
1964 - 1967
1967 - 1972
1972 - 1978
1978 - 1985
1985 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Nyíregyházi Járási Tanács VB Pénzügyi Osztály, ?
- Magtermeltető Vállalat, Nyíregyháza, ?
- BM III/1Osztály, vizsgáló
- BM III/II-2/B alosztály, operatív beosztott
- BM III/II-2/B alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-3/A alosztály, kiemelt főoperatív beosztott
- Közben: Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Főiskolája, továbbképző tanfolyam, hallgató
- BM III/II-3/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/I-2 Osztály ("SZT"- állományban) kiemelt főoperatív beosztott,
- BM III/I-2 Osztály ("SZT"- állományban) alosztályvezető
- BM III/II-8 Osztály ("SZT"-állományban), alosztályvezető
- BM III/II-9 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve

1957 - 1957
1957 - 1958
1963 - 1967
1967 - 1970
1970 - 1972
1972 - 1980

1973 - 1974
1980 - 1983
1983. június - október
1983. november - december
1984 - 1985
1985 - 1989
1989.11.30.

 

Egyéb:

1985-ben az Európai Kulturális Fórum lebonyolításáért Kiváló Szolgálatért Érdemrendet kapott. "SZT"-fedőszáma: "K-730"

 

 

Forrás:

2.8.1- 14506
2.8.1- 124/1970.08.26. BM III/II. csf. parancs
2.8.1- 009/298/1983.12.21. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

TÓTH LÁSZLÓ

Anyja neve:
Született:
Meghalt:

Kácsor Erzsébet
Eger, 1919.09.28.
1987.

   

Végzettség(ek):

Négy polgári
Pénzügyőri tanfolyam
MKP hathetes pártiskola
Hathetes operatív iskola
ELTE BTK Lenin Intézet
Öthónapos pártiskola
BM Idegen Nyelvi Főiskola

1933
?
1945
1948
1954
1958
1963

 

Rendfokozatok:

r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1956 - 1962
1962 - 1966
1966 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- Fűszerkereskedő tanonc, segéd
- Molnár & Pálos Papíráru Nagykereskedés, raktári munkás
- Dohánybeváltó Hivatal, ?
- Diósgyőri Papírgyár, ?
- Miskolci Sóhivatal, mázsáló
- Szolgaegyházi Szeszgyár, raktáros, bérszámfejtő
- Magyar Államrendőrség Vidéki Kapitánysága Politikai Osztály, Eger, nyomozó
- Magyar Államrendőrség Vidéki Kapitánysága Hatvani Járási Politikai Osztály, osztályvezető
- BM ÁVO Egri Politikai Osztály, operatív csoportvezető
- BM ÁVO Székesfehérvári Politikai Osztály, I. vonal vezetője
- BM ÁVH Budapesti Főosztálya Kémelhárító Osztály, operatív beosztott
- elbocsátották
- Budapesti V. Autójavító Vállalat, anyagbeszerző, majd gondnok
- BM BRFK Kémelhárítási Osztály, alosztályvezető
- BM II/2 Osztály, alosztályvezető
- BM II/2 Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/II-1 Osztály, osztályvezető, egyben csoportfőnök-helyettes
- BM III/II Csoportfőnökség, mb. csoportfőnök
- BM III/II Csoportfőnökség, csoportfőnök
- Nyugállományba helyezve, majd szolgálatban visszatartva
- BM III/II-10 Osztály ("SZT"-állományban), osztályvezető (konspirált munkahelyen)
- BM III/II-10 Osztály ("SZT"-állományban), osztályvezető (külföldi állomáshelyen)
- BM III/II-10 Osztály ("SZT"-állományban), főoperatív beosztott
- Szolgálatban visszatartva, "SZT"-állományban
- BM III/II-10 Osztály ("SZT"-állományban), osztályvezető
- Közben: Külföldi állomáshelyen
- Nyugállományba helyezve

1937 - ?
?
?
?
? - 1943
1943 - 1944
1944. december - 1945. július

1945 - 1946
1946 - 1947
1947 - 1948
1948 - 1950
1950. december 8.
1950 - 1954
1954 - 1957
1957 - 1961
1961 - 1962
1962 - 1966
1966 - 1968
1968 - 1971
1971.06.30.
1971. július - október
1971 - 1973
1973 - 1974
1974 - 1976
1974 - 1976
? - 1976
1976.09.30.

 

Egyéb:

"SZT"- fedőszáma: "D-53" Önéletrajza szerint 1950-ben elbocsátották és kizárták az MDP-ből, mert 1950. december 2-án - volt főnöke, az elbocsátott Dékán István vezérőrnagy (miniszterhelyettes) védelmében - Péter Gábornak személyesen szóvá tette, hogy "tudatos ellenséges tevékenység folyik az ÁVH-n belül, amelynek a felső vezetés, így Péter Gábor is részese". Azonnal őrizetbe vették, 6 napig kihallgatták (Péter Gábor is), kínozták, majd kiengedték. 1956. október 30. és november 4. között Budaörsön a szovjet csapatoknál tartózkodott.

 

 

Forrás:

2.8.2.2- 166, III/II SZT-anyagok
2.8.2.2 - "D-53" illetmény ügyek
2.8.1- 01092/1957. 05.24. BM h. parancs
2.8.1-12/1960. 01.03. BM h. parancs
4.2- 0030/1962. 08.18. BM parancs
4.2- 0016/1966. 03.22. BM parancs
2.8.2.2- 434/1968.04.30. BM parancs ("D-53" illetmény ügyek)

 

vissza a lap tetejére

VARGA JÓZSEF, dr.

Anyja neve:
Született:

Szipina Erzsébet
Vámosladány, 1932.05.27.

   

Végzettség(ek):

Budapesti Református Gimnázium
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
Egyéves pártiskola
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, szakosító
Rendőrtiszti Főiskola ÁB szak vezető-továbbképző tanfolyam (2 hónapos)

1950
1956
1959
1978

1982

 

Rendfokozatok:

áv. hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1956 - 1959
1959 - 1963
1963 - 1968
1968 - 1975
1975 - 1982
1982 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM Vizsgálati Főosztály kémelhárítási alosztály (majd II/8 Osztály), segédvizsgáló
- BM Vizsgálati Főosztály kémelhárítási alosztály (majd II/8 Osztály), vizsgáló
- BM II/8. (Vizsgálati), majd III/1 Osztály, fővizsgáló
- BM III/1-B alosztály, alosztályvezető-helyettes
- BM III/III-4/B alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-8 Osztály, osztályvezető
- BM III/II-10 Osztály, osztályvezető
- Nyugállományba helyezve


1956 - 1958

1958 - 1960
1960 - 1967
1967 - 1970
1970 - 1975
1975 - 1985
1985 - 1989
1989.05.31.

 

Egyéb:

A személyi lapon olvasható1981-es bejegyzés szerint a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.

 

 

Forrás:

2.8.1- 13888

 

vissza a lap tetejére

VERES ISTVÁN

Anyja neve:
Született:

Holló Margit
Kőtelek, 1917.10.01.

   

Végzettség(ek):

cipész-tanonc
ÁVH Dzerzsinszkij operatív tanfolyam (8 hónapos)
Gimnáziumi érettségi (levelező)
MDP Öthónapos Pártiskola
Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem

1930
1950
1955
1955
1961

 

Rendfokozatok:

r.ny. hadnagy
r. főhadnagy
áv. százados
áv. őrnagy
r. alezredes

1945 - ?
?
? - 1954
1954 - 1960
1960 -

 

Egyéb:

Önéletrajza szerint 1956. október 23. és november 4. között a BM József Attila utcai épületében tartózkodott, majd a Fő utcai börtönben tartották fogva. 1956. november 5-től egységparancsnokként tisztogató akciókban vett részt a szovjet csapatokkal. A forradalom leverése után a vidéki állambiztonsági szervek megszervezését kapta feladatul.

 

 

Forrás:

2.8.1- 6167
2.8.1- 193/1954. BM I. h. parancs
2.8.1- 0043/1957. 01.01. FEM parancs
2.8.1- 786/1965. 07.16. BM parancs
2.8.1- 338/1966. 06.10. BM h. parancs
2.8.1- 448/1967. 05.10. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

VERESS JÁNOS, dr.

Anyja neve:
Született:

Pásztor Erzsébet
Berettyóújfalu, 1932.09.10.

   

Végzettség(ek):

MDP pártiskola, Debrecen (1 éves)
Lenin Intézet, orosz szak
BM Idegen Nyelvi Főiskola
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (esti tagozat)
MSZMP Budapesti Bizottsága "Fekete Afrika" speciális kollégium

1951
1955
1958
1965

1967

 

Rendfokozatok:

hadnagy
r. főhadnagy
r. százados
r. főhadnagy (1 évre visszavetve)
r. százados
r. őrnagy
r. alezredes
r. ezredes

1953 - 1957
1957 - 1961
1961 - 1962
1962 - 1963
1963 - 1968
1968 - 1974
1974 - 1984
1984 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM II/5 és BM II/6 Osztály, tolmács és fordító
- BM Hajdú-Bihar Megyei Főosztály, tolmács és fordító
- BM Idegen Nyelvi Főiskola, hallgató
- BM II/2-C alosztály, operatív beosztott
- BM II/2-K, majd III/II-3 Osztály (KEOKH), főoperatív beosztott
- BM III/II-1/A alosztály, főoperatív beosztott
- BM III/II-4/B alosztály, alosztályvezető-helyettes
- BM III/II-4/B alosztály, alosztályvezető
- "SZT" állományba helyezték
- BM III/II-10/A alosztály ("SZT" állományban), főoperatív beosztott
- BM III/II-10 Osztály ("SZT" állományban), alosztályvezető
- Közben: Berlini rezidentúra, rezidentúra-vezető
- BM III/II-10 Osztály, osztályvezető
- BM III/I-3 Osztály ("SZT" állományban), osztályvezető
- Külügyminisztérium XI. Területi Főosztály, főelőadó, (BM III/I-3 Osztály "SZT" állományában)
- Közben: MNK Párizsi Nagykövetsége,? (Párizsi rezidentúra, beosztott)
- Közben: MNK Párizsi Nagykövetsége, tanácsos (Párizsi rezidentúra, rezidentúra-vezető)
- BM III/I. Csoportfőnökség Műszaki Tanfolyam, kiemelt főtanár
- Nyugállományba helyezve

1953 július - november
1953 - 1955
1955 - 1958
1958 - 1961
1961 - 1964
1964 - 1966
1966 - 1967
1967 - 1972
1972.10.24.
1972 - 1974
1974 - 1976
1972 - 1976
1976 - 1980
1980 - 1981

1981 - 1988
1982. január - május

1982 - 1988
1988 - 1989
1989.12.31.
 

Egyéb:

"SZT"-fedőszáma: "D-56", "K-628" Önéletrajza szerint 1956. november 6. után jelentkezett a karhatalomhoz, majd a Vizsgálati Osztályon a szovjet vizsgálóknak tolmácsolt.

 

 

Forrás:

2.8.2.1-779
2.8.1- 65/1964.10.05. BM III/II. csf. parancs
2.8.2.1- 973/94-476 "K-628" pénzügyi iratok
2.8.1- 50/1967. 01.16. BM h. parancs
2.8.1 - 009/182/1980.09.09. BM h. parancs
2.8.1- 009/258/1984.09.26. BM parancs
2.8.1- 009/363/1989.11.20. BM parancs

 

vissza a lap tetejére

VINCZE ISTVÁN, dr.

Anyja neve:
Született:

Boroznaki Róza
Szentlőrinckáta, 1927.05.15.

   

Végzettség(ek):

Kossuth Tüzér Tiszti Iskola
Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió (1 éves)
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
Rendőrtiszti Főiskola vezető-továbbképző tanfolyam
Rendőrtiszti Főiskola vezető-továbbképző tanfolyam
(2 hónapos)

1950
1953
1959
1976

1981

 

Rendfokozatok:

alhadnagy
főhadnagy
százados
őrnagy
alezredes
r. ezredes

1950 - 1950
1950 - 1951
1951 - 1956
1956 - 1962
1962 - 1979
1979 -

 

Foglalkozások, beosztások:

- ÁVH II. (Katonai Elhárító) Főosztály, operatív beosztott
- MN 32. lövész hadosztály, hadosztály elhárító- osztályvezető
- Közben: Kossuth Tüzér Tiszti Iskola, hallgató
- MN 6. hadtest, Debrecen, elhárító osztályvezető
- MN Műszaki Parancsnokság Elhelyezési Osztály, elhárító osztályvezető
- Állambiztonsági Operatív Iskola, Szovjetunió, hallgató
- BM III/2-A alosztály, alosztályvezető
- Dzerzsinszkij Tiszti Iskola, operatív tanár
- Moszkvai nagykövetség, ?
- HM Katonai Elhárító Törzs, osztályvezető-helyettes
- HM Katonai Elhárító Törzs, alosztályvezető-helyettes
- BM II/1 Osztály, alosztályvezető
- BM II/1 Osztály kutató-köröző alosztály, alosztályvezető-helyettes
- BM II/1 Osztály kutató-köröző alosztály, alosztályvezető
- BM II. Főosztály Felügyeleti alosztály,?
- BM III/II-2/B alosztály, alosztályvezető
- BM Ellenőrzési Csoportfőnökség, főellenőr
- BM Információ-feldolgozó és Felügyeleti Csoportfőnökség Felügyeleti Osztály, osztályvezető-helyettes
- BM III/II-11 (Titkársági) Osztály, osztályvezető
- nyugállományba helyezve

1950. június - szeptember
1950 - 1951
1951. május - december
1951 - 1952
1952 - 1952
1952 - 1953
1953 - 1954
1954 - 1955
1955 - 1956
1956 - 1956
1956 - 1957
1957. április - május
1957 - 1960
1960 - 1961
1961 - 1964
1964 - 1967
1967 - 1971

1971 - 1972
1972 - 1982
1982.05.31.

 

Egyéb:

Szolgálati lapja szerint 1956. október 23-30. között a katonai elhárítás Izabella utcai épületét védte, október 30-tól pedig a Honvédelmi Minisztériumban tartózkodott, majd a Fő utcai börtönben tartották fogva. 1956. november 6-tól különböző tisztogató akciókban vett részt.

 

 

Forrás:

2.8.1- 8915
2.81- 243/1953. 11.19. BM h. parancs
2.8.1- 49/1954. BM I. h. parancs
2.8.1- 01174/1957. 05. 29. BM h. parancs
2.8.1- 296/1960. 06. 24. BM II. főov. parancsa
2.8.1- 205/1964. 05.04. BM h. parancs

 

vissza a lap tetejére

ZARÁNDI ÁKOS

Anyja neve:
Született:

Roszkovetz Mária
1940.

   

Végzettség(ek):

?

?

 

Rendfokozatok:

r. főtörzsőrmester
r. hadnagy (s.k.)
r. százados
r. alezredes

1967 - 1968
1968 - ?
[1982] - ?
[1988] - ?

 

Foglalkozások, beosztások:

- BM III/3 Osztály, II. o. segédtiszt, géptávírász
- BM III/3 Osztály, I. o. segédtiszt, géptávírász
- BM III/3-D alosztály, előadó
- BM III/3 Osztály, ?
- BM III/II-6/A alosztály, alosztályvezető
- BM III/II-6 Osztály, osztályvezető

1963 - 1965
1965 - 1966
1966 - [1968]
[1968] - ?
[1970] - 1983
1983 - [1989]

 

Forrás:

2.8.1- 15186 (aláírása)
2.8.2.2 - 1062, III/II. SZT-tisztek személyi gyűjtője (aláírása)
2.8.1- 40/1963. 02.04. BM h. parancs
2.8.1- 39/1964. 01.30.BM h. parancs
2.8.1- 18/1965. 01.15. BM h. parancs
2.8.1- 769/1965. 12.29. BM h. parancs
2.8.1- 240/1967. 03. 09. BM h. parancs
2.8.1- 701/1968. 07.18. BM parancs
4.2- 45/68/3/1983. BM IV/I. és "M" és Szervezési csf. 3. sz. közleménye
1.11.5- 40-13-264/1988.
1.11.5- 40-6/349/1982. ill. BRFK 221-879/1982.
1.11.10 - sz.n. Vezetői névsor,1988.06.01. (99. d.)

 

vissza a lap tetejére


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Utolsó módosítás: 2009. március 10. kedd
Copyright © 2003 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

^ föl