Gavallér János

Káin testvér!

Már minek is kéne sírni?
Minden elmúlt. Fogom az adást,
- kár, sírni, nyalni, leborulni-,
áldozatként várni a halált.

Jutalmat, jussot, ünnepelni,
de kár, de kár – vágyat öltök-,
ünneplő zsivaj! Ünnepelni,
de kár, de kár! – Meghalt a vágy.

Zúg a jelen, gyerekek bőgnek-,
Minek? Minek? Minek öltök
meg néma csecsemőket?
Minek, szabályok, összetörtek?

Se zsír, se hús, se fű, se érzés
sziken nekem nem terem,
mocsokban, sárban, az érzés
csendben, búsan eltemet.

Hányjátok hát rám! Hányjátok,
minden bűnötök! - Káinok!
Nem én üldözlek, s nem századok,
a lelketek tükrében nincsenek holnapok!

2009.07.09.