Gavallér János

Kényszerkenyér


Ma kenyéren veszik a bűnt.
Holnap átkozott sóhaját
hordják, nihilben fürdőzők,
s tükörben remegő halvány
tekintetüket árulják!

Vidd, kéjes kényelem, zúgó
vad viharokon át, - szolgád
szurokban hempereg!- vidd őt,
jajgatás viaszcsarnokába,
vidd a parttalan magányba!

Zúg agyában bűn-cunami.
Ne csak a kéj-mersz visongjon!
Zúg agyában bűn-cunami.
Lelkének útja visszhangzon,
tizediziglen visszhangzon!

Ha már az öntudat halott,
űzd viháncoló prostit,
űzd, űzd világgá magadból
jenkik reménytelen magját,
ne tápláld a bűn virágait!

Jaj! Mennyi pokol bugyrait
idéző fekete fene
ette a sutba szennyesünk!
Mennyi álmatlan éj leple
árnyékolt spicli életet!

Mennyi kámfort nyelt a gége,
s kapkodott levegő után,
mérgezett lég-légkört pipálva,
mosott, rongy tüdőből a vér
megmérgezte lágy, bús szívünk.

Ma kenyéren veszik a bűnt.
Szeleteit rátukmálva
minden őszinte éhező
kis-emberállat szájára;
kényszerkenyér bűnt-bőrt mára!

Bűn-bőrt nyúz, emberről az állat!

2008.11.19.