Gavallér János

Kormalac


Gyalog, járják-e földed meztelen talppal, Hazám, fajtalan gazok?
Szennytermő csecsen hízott fajtalan fajok, sosem borulnak lábad elé, lemosni az út porát?
Kába moslékkal fertőzött dogmamagolók, ideák posvány valóságlovagjai,
küldetéstudattal hempergőző szajhák, hüllők, állatok, férgek, vagy emberek küldöttei
vagytok? S akarjátok-e arcotokról levakarni a szarupikkelyeket?
Az ördög örök szemlesütő bélyegét, lelketek boldogsággátját, örökre öröklitek?

Cipelnek bűntitkot, ciripelő cinkéknek festett varjak – s a halálindulót dúdolóinak bőre alatt
fekete hús van. Egyen puffadtság öli meg a humánmorált!
Baj, s jaj zászlót hordoz körbe a földön a kalóz-angyalok hada.
Miért borult a földig virító virágok virágzó angyalhadserege?

Nyikorgó hangok fojtogatják, a megtermelt javak keserű valóságát s nyalják Kánaán nektárját,
- vihar előtti porfelhőben fürdik az elit-, varázsszőnyeg talajukon sámán táncukat járják,
háttal a tükörben vergődő léleksikolyoknak, szájukból áfium-kámfor illan az agyig
s minden-minden egyre nagyobbra fújt gagyi.

Meneküljön, aki teheti; mezőre, rétre ki,
emberek lélegzetét a struktúra megeszi!

2009.10.01.