Gavallér János
Kormalac
Gyalog, járják-e földed meztelen talppal, Hazám,
fajtalan gazok?
Szennytermő csecsen hízott fajtalan fajok, sosem borulnak lábad elé, lemosni
az út porát?
Kába moslékkal fertőzött dogmamagolók, ideák posvány valóságlovagjai,
küldetéstudattal hempergőző szajhák, hüllők, állatok, férgek, vagy emberek
küldöttei
vagytok? S akarjátok-e arcotokról levakarni a szarupikkelyeket?
Az ördög örök szemlesütő bélyegét, lelketek boldogsággátját, örökre
öröklitek?
Cipelnek bűntitkot, ciripelő cinkéknek festett varjak – s a halálindulót
dúdolóinak bőre alatt
fekete hús van. Egyen puffadtság öli meg a humánmorált!
Baj, s jaj zászlót hordoz körbe a földön a kalóz-angyalok hada.
Miért borult a földig virító virágok virágzó angyalhadserege?
Nyikorgó hangok fojtogatják, a megtermelt javak keserű valóságát s nyalják
Kánaán nektárját,
- vihar előtti porfelhőben fürdik az elit-, varázsszőnyeg talajukon sámán
táncukat járják,
háttal a tükörben vergődő léleksikolyoknak, szájukból áfium-kámfor illan az
agyig
s minden-minden egyre nagyobbra fújt gagyi.
Meneküljön, aki teheti; mezőre, rétre ki,
emberek lélegzetét a struktúra megeszi!
2009.10.01.