TISZTELT FIDESZ, KDNP és MDF FRAKCIÓ VEZETŐSÉG, ELNÖKSÉG!

 

A tegnapi napon Gyurcsány Ferenc köztörvényes bűnöző, skizofrén-paranoid elmebeteg, elérte azt. amit Orbán Viktor miniszterelnök úrtól hiába vártak sokan. megvalósította azt. amit néhai Antall József miniszterelnök elmulasztott: forradalmat csinált. Bár a rendvédelmi szervek vezetősége egyértelműen tájékoztatta, hogy a rendelkezésükre álló erőkkel képtelenség szembeszállni a népakarattal, és tanácsadói is azt javasolták neki: jobb lenne a tüntetők petícióját békésen beolvasni, ő hajthatatlan volt. Utasította a rendőrséget, hogy mindenáron akadályozzák meg a petíció beolvasását, „védjék meg” az MIV épületét. Ez az utasítás — a szakértők figyelmeztetéseinek. és természetesen a kiváltott eredménynek az ismeretében — „népellenes parancsnak” minősül, aminek kiadásáért Gyurcsány Ferencet bíróság elé kell állítani. és a kirendelt igazságügyi elmeszakértő véleményétől függően börtönbe, vagy elmegyógyintézetbe kell zárni.

Láthatjuk — és a történelmi tapasztalatok alapján nem is lepődhetünk meg rajta -. hogy a liberálbolsevik koalíció minden realitásérzékét elveszítette, ha kell, az egész országot lángba borítják. de a hatalmat és a rablott vagyont önként nem adják. Olyanok, mint a degenerált pitbull. amikor el akarják tőle venni a csontot, a zsákmányt.

Felhívjuk Önöket. hogy álljanak a tüntetők mellé, és támogassák a békés forradalmat. Ennek első lépéseként azonnali hatállyal szüntessék be a parlamenti látszattevékenységet, vonuljanak ki a Parlamentből. és esetleg annak lépcsőin, vagy más alkalmas helyen alakítsanak árnyékkormányt. Mindaddig ne tegyék be a lábukat a Parlament üléstermébe, amíg Gyurcsány Ferenc le nem mond, vagy le nem mondatják (A hazai parlamenti gyakorlat amúgy is teljesen feleslegessé tette idáig az ellenzék létét, hiszen az elmúlt ciklusban 5 fős többség is elegendő volt ahhoz, hogy egyetlen ellenzéki indítványt se fogadjon el az országgyűlés.) Ma is teljesen mindegy, hogy van-e ellenzék az ülésteremben. vagy nincs: a d ez semmit nem változtat. A görnyedt hátú púpos kandúr — Kovács László — nem győzte ismételgetni Orbán Viktor miniszterelnök Úr egykori kijelentését. miszerint ellenzék nélkül is lehet kormányozni. Nos. akkor most lássuk: mit mondanak, ha egyáltalán nem lesz ellenzék az ülésteremben. Mára már a külföld előtt is nyilvánvaló. hogy a magyarországi miniszterelnök pszichopata elmebeteg. amennyiben az ellenzék kollektív távozásával „csonka Parlament” alakul ki, várhatóan komoly nemzetközi nyomás várható Gyurcsány Ferenc eltávolítása vonatkozásában.

Az ellenzéket egyre többen vádolják azzal, hogy a kiemelt képviselői fizetések. bizottsági tisztelet díjak birtokában kényelmesen ülnek a babérjaikon, és valójában egyáltalán nem érdekli őket a nemzet sorsa. Eljött az igazság pillanata: most bizonyságot adhatnak arról, hogy az Önök számára mit jelent képviselőnek lenni. Kényelmes, biztos megélhetést, vagy a sorsközösség vállalását a választóikkal, a magyar néppel, amelynek fia már baloldali érzelmű része is elsöprő többségben helyesli Gyurcsánv Ferenc menesztését.

 

2006-09-19