Orrunknál fogva vezet a tőke

 

A valutaalap-unió-világbank hitelcsomag a pénzügyi intézményeket szolgálja, nem az államháztartásnak volt rá szüksége. Így érveltem az „Átvertek minket” című riportban június 1-én. Irina Ivasenko, az IMF irodavezetője a hitelt elengedhetetlennek tekintette a csőd elkerüléséhez a „Magyarországot kizárták a pénzpiacról” című riportban 18-án. Az IMF érvelése komoly kérdéseket és kételyeket vet fel.

 

A pénzvilágban megdőlt az, ahol az erő, ott a bölcsesség hittétel, csak mi még nem vontunk le belőle konzekvenciát. Egy volt jegybankelnök szerint nem a pénz, a közgazdasági tudás tűnt el, szerinte bármi és az ellenkezőjét is bizonyítható. Soros György a kongresszusi vizsgálaton rendszerhibáról és megtévesztésről tanúskodott: „A pénzügyi válságot nem az olajár, vagy valamely ország okozta. A krízis a pénzügyi rendszer lényegéből fakad, az igazolt hibája kétségtelenül megcáfolja az aktuális elméleteket. A piac nem szabályoz megfelelően. Ahhoz, hogy megértsük, mi történt, és történik majd a várható katasztrófával, másként kell a piac működését látnunk. Legnagyobb tévedésünk, ha úgy véljük, hogy a piac szabályozza magát. Ezt rosszul tudjuk, sőt tudatosan rosszul állítjuk.“ A magyar pénzügyminisztérium a válságról így oktatott: „a szakértők egybehangzó véleménye szerint a pénzügyi világ felelőtlensége okozta a válságot.“ Majd e körből érkezik az új miniszter.

 

Az IMF irodavezetőjével készült riport – melyre itt gyakran hivatkozunk – menteni igyekezett felelősségüket, de épp elmélyítette, mondván „a globális válság jeleit senki sem ismerte fel időben.“ A valutaalap köteles a nemzetközi monetáris rendszer hatékony működését felügyelni az alapokmánya IV. cikk, 3. szakasz a) pontja szerint. Az irodavezető még rá is erősít a felelősségre: „nagyon nehéz volt megjósolni, hogy a pénzpiacok válsága hogyan és mikor válik gazdasági válsággá és ez miként érinti majd a feltörekvő piacokat.“ Vajon az IMF sok ezer szakértője a világ összes pénzügyi adatával, és e témában tengernyi közzétett tanulmányával nem látott előre? Vessünk egy pillantást a keretes írásra, egy tíz évvel ezelőtti közgyűlési megnyitóbeszéd kivonatára.

 

Szükség volt-e az IMF hitelre? – hangzott a riporter kérdése. Az irodavezető szerint igen, tavaly Magyarország borzasztóan rossz helyzetbe került eladósodottsága és a befektetői környezet romlása miatt. „Hazájukat kizárták a pénzpiacokról“ – mondta. Félő volt, hogy az ország nem tudja adósságát törleszteni. Így az EU és a valutaalap kölcsöne segített ki abban, hogy stabilizálják helyzetüket – évelt. Ezeket a gondolatokat raktárról kapjuk, már szinte beépült tudatunkba, holott könnyen belátható, hogy téves kommunikációs stratégia része. (l. Soros fent).

 

Az első tévedés fel sem tűnik, mindenki elhiszi: Magyarország eladósodott.

 

Magyarország a nyitott gazdaságban nem adósodik el, nem is vesz fel hitelt, mert az ország csupán statisztikai fogalom. Az állam az államháztartás terhére vesz fel hitelt, de az eladósodása megállapításához legalább mérleggel kellene rendelkezni. A magyar állam nem oly gondos gazdája a közjavaknak, hogy egyáltalán készítene államháztartási mérleget. (Érdekes, ez sohasem kifogás tárgya az oly akkurátus hitelezőknél). Az országnak – helyesen a nemzetgazdaságnak– csak egy része a közösségi javak és kötelezettségek összessége, ott még élnek emberek a háztartásaikkal, működnek a vállalatok és a bankok is. Félrevezető, tehát, ha az országról beszélünk, meg kell mondanunk, mely alanyok adósodnak és kikkel szemben. Ilyen statisztika természetesen létezik. Egy itt bejegyzett leánybank a külföldi anyabanktól hitelt vesz fel, vagy egy külföldi összeszerelő tartozik a szintén külföldi saját üzemének, az akkor a cégcsoporton belül egészen extrém kondíciókat is használhatnak például nyereség elvitelre. Az adófizetők terhére számított államkölcsön egészen másként értékelendő, de mindkét eset az országos összevonásban szerepel. Tehát nyitott gazdaságban nem értelmezhető kijelentés az ország eladósodása, az a közvéleményt befolyásolja csupán.

 

Az elmúlt években elsősorban nem a magyar állam adósodott el a külfölddel szemben, hanem spekulatív céllal a pénzügyi intézmények, mert a kölcsönbe vett forrást nem vezették rá a gazdaságra. A válság előtti hetekben az államháztartás külföldi adóssága és a kockázat szempontjából fontos MNB tartalék figyelembe vételével 16,48 milliárd euró nettó adósság volt, ez év végére 13,48 milliárdra csökkent, míg a bankok majd háromszor több, 35,2 milliárd euróval tartoztak külföldnek, és az év végére – a válság alatt! – ötmilliárd euróval gyarapították eladósodásukat, 40,5 milliárd euróra tornázták fel – magyar zászló alatt. Tehát a nettó külföldi adósság háromnegyede magán és csak egynegyede állami. A nagy magánadósság 80-90 százalékban külföldi tulajdonú és érdekű bankok, társaságok kötelezettsége, melyek nagy arányban bankcsoporton belüli tőkemozgatást végeznek. Azért vesznek fel sok és drága hitelt, hogy költségként, adómentesen vigyék el ki az extra nagy nyereséget – és az ne is látsszon. Nem a belföldi érdekű háztartások és vállalkozások gerjesztik az eladósodást, mert a forintban lévő megtakarításaiknál is kevesebb hitelt kapnak. A kölcsönök valutában történő elszámolása csak trükk, hogy a spekulatív okból érkező bankcsoporton belüli deviza távozásakor fellépő esetleges árfolyamveszteséget ellensúlyozza a lakósságtól a forint értékvesztése címén szerzett többlet. A bankok valójában forintot használnak a kölcsönökhöz, a deviza elszámolással azt is érzékeltetik, mintha tényleg az ország polgárai adósítanák el az országot. A magyar vállalkozások sem adósodtak el, alig kaptak kölcsönt – szemben a nemzetköziekkel akik külföldről finanszírozzák magukat és azt a benyomást keltik, mintha megint az ország adósodna. Az IMF mindezzel tisztában van, 2008. júniusban üdvözölte a költségvetési és a folyó fizetési mérleghiány csökkenését, szeptemberben a javuló tendenciát, mégis a kommunikációs céljai szerint a saját irataival ellentétes álláspontjával traktálja a közvéleményt. A valutaalap minden más szereplővel egyezően azt is tudta, hogy múlt novembertől nem kellett államadósságot törleszteni, a költségvetési hiányt a belföldi megtakarítások a kincstárjegyekkel finanszírozták. Tehát az államháztartásban nem volt csődhelyzet – az ellentétes állítás kommunikációs célú lehet.

 

Hamisan beszélünk tehát Magyarország eladósodásáról? Bizony hamisan, hogy bűntudat alakuljon ki bennünk, azért, mert állítólag lehetőségünk felett élünk. Ezért belénk ívódik, és elfogadjuk a megszorítást. Míg a GDP ötszöröse fordult meg a bankszámlákon 1995-ben, addig 2008-ban már 43-szorosa. Inflációval korrigáltan is nyolcszor jobban élnénk bő évtized múltán? Nem, kevesebb reálértékű pénzünk van, csupán kevesek nagy spekulációját tűrjük – a máshol már lelepleződöttekkel együtt. Az IMF irataiból kitűnik, pontosan tudják, hogy a bankrendszer adósodik el, erre figyelmeztettek az amerikai válság kitörésének napján: „A gazdasági lassulás ellenére a magánszektor hitelnövekménye erőteljesen növelte az adósságterhet, többsége külföldi valutában, így nőtt a magánszektor nettó külföldi eladósodása“. Az IMF a közvéleménynek azonban mást mond – az elvárt költségvetési beavatkozás érdekében.

 

Egy mese segíti a megértést. Szép Sziget luxus szállodájába, ahol örömmel várják egy pénzügyi konferencia vendégeit, brókerek érkeznek, nem költenek, ki sem lépnek a teremből, hogy tisztázzák összekuszált horribilis tartozásaikat. Az unatkozó, szenzációra éhes újságírók azonban felfedezik, a Szép Szigeten a legnagyobb az egy főre eső adósság, így telekürtölik a világot, és a sajtó egyszerűsít: Szép Sziget eladósodott. Sokat hallja ezt a portás, takarító, taxis, elgondolkodnak, nem értik. Az igazgató pedig felismeri a lehetőséget – csökkenti a bérüket és emeli a tarifát.

 

Magyarországon a világ bármely sarkából bejegyezhető társaság az interneten, ide küldhető bármennyi deviza, el sem kell, hogy hagyja a bankrendszert, gyártja a hasznot a magyar statisztikai adatok terhelésével. Mi köze ehhez az országnak? Az, hogy a bankokat szolgáló jegybank csinos forint-kamatlábakkal csábítja a pénzt befektetőket a nekik ismerős pénzügyi alapokba, vagy saját leányintézményeikbe. A nemzetközi hitelminősítők pedig ország-kockázatról beszélve üzennek a monetáris tanácsnak, fel a kamatlábakkal. Mi köze mindehhez a magyar embernek? Az, hogy elszenvedi a magas kamatlábat, elszenvedi, hogy fizetőeszköze ellen spekuláljanak, végigszenvedi, míg a szép idegen befektet, őt éppen kifektetik ugyanazok, a hitele deviza alapú elszámolásával, vagy a vállalkozása finanszírozásának felmondásával. Mi köze mindehhez a kormánynak? Mindezt tűri, sőt a jegybanknál számlát vezetni jogosult vip ügyfelek kamathozamát maga állja azzal, hogy megtéríti a jegybank kamatveszteségét. (A kormány csökkenti a szociális kiadásokat, a költségvetés ún. elsődleges egyenleg pozitívuma növelésével, hogy több jusson az adósságszolgálatba csomagolt ilyen kamattámogatásra). Az állam és az IMF tökéletesen látja, amint nagy zsákban hordják el az ország pénzzé tett javait, csak azzal van elfoglalva, hogy a ‚raktárt‘ folyamatosan feltöltse – pl. IMF hitelével. Mi több, a kormány nemcsak tűr, maga is zengi: eladósodott az ország. A szép hosszú kamatláb élvezetére érkezett, főként off shore szereplő, ki sem lépve a bankrendszerből – mint játékos a kaszinó szállodájából – csak megrendeli a sajtótól, hogy most keseregve húzza el az ország nótáját, vagy máskor éppen dicsérje az egekbe – és kaszálja a spekulatív hasznot. A bankszövetség elnöke nyilatkozta az IMF hitel tárgyalásának idején: „A piaci szereplő folyamatosan arról beszél az elemzőknek, hogy a magyar gazdaság a tönk szélén van. Ezt számokkal, plauzibilis, vagy annak látszó érvekkel alá lehet támasztani, ráadásul ezzel az általános piaci hangulatra is lehet hatni.” A naiv belföldiek pedig az irányított spekulációt piaci jelenségnek hiszik, mert ezt hitetik el velük. Ezért igen előnyös, ha az off shore dialektust beszélik a jegybankban, a pénzügyben – és minő elegancia – a miniszterelnöki szinten.

 

Második téves állítás: „hazájukat kizárták a pénzpiacról”.

 

Először, a haza nem jár a piacra, nem vállalkozás, melyet ma alapítunk, holnap felszámolunk. A haza közösség, otthon, ezeréves tölgyfa, belőle nem lesz parketta. Nem a haza, az állam van jelen kötvény jellegű hiteleivel a pénzpiacon, ha lenne piac, de nincs. Az államkötvények értékesítése – a hitel egy formája – éves ütemben meghirdetett aukciókon történik, de kizárólag 11 kiválasztott vevő részére. Ők a legnagyobb kötvénykereskedők, bankok, pénzalapok, ők maguk a „pénzpiac“. Pl. Deutsche, Citi, CIB, Erste és a többi ismert kereskedelmi bank, de a takarékszövetkezeti bank is. Ha 11 kiválasztott külföldi és belföldi egyszerre, összehangoltan nem vesz államkötvényt, amikor erre leszerződött, akkor az botrány, kartell, épp a piac ellentéte. A joviális magyar állam pedig elszalad, hogy számukra hitelt szerezzen? Beengedi az idegen pénzügyi közvetítőket, átadja a bankipar közel kilencven százalékát, az államháztartás finanszírozását kiemelkedő haszonnal honorálja, átadja a magyar emberek, vállalkozások finanszírozásának lehetőségét, biztosítja a folyamatos spekuláció extraprofitját, és akkor az elsődleges vevői jogokkal rendelkezők összebeszélve felrúgják szerződéseiket, hogy az őket ily szívességgel látó állam finanszírozását leállítsák? Szép, de nem igaz, csak arra kellett a propaganda, hogy az ismert eseményeket alátámassza. A médiákból és egyes pártoktól zúgott a válságpropaganda. Az állam pánikba esett, mert a spekulánsok durcáskodnak. A bankrendszerrel összenőtt jegybank gyorsan háromszáz bázisponttal több vajat ken a kiflijükre, miközben a világon mindenhol kamatot csökkentettek. Ezzel még jobban megnövelt kamatkülönbséggel még nagyobb extra hasznot ígért a költségvetés. És lássunk csodát, már mindent megkaptak az elkényeztetettek, de továbbra sem vették az új állampapírt - mert az állam nem adott el, nem kellett. A közvélemény pedig azt hallja, nem lett volna vevő az államkötvényekre, mert túl kockázatos, de azt nem hallja, hogy a februári próba kibocsátáson a meghirdetett mennyiség háromszorosára, április vége felé már majd négyszeresére érkezett ajánlat. Az IMF miért nem így, a valóságnak megfelelően mutatja be az eseményeket?

 

Harmadik téves állítás, „országukat az államadósság igen magas szintje teszi sebezhetővé, amit a lehető leghamarabb csökkenteni kell”.

 

Látjuk az IMF irataiból is, az államadósság nem volt túlzott és megelégedésükre csökkenő tendenciát mutatott. Az állam nemzetközi összehasonlításban sincs nagyon eladósodva, az uniós középmezőnyben volt, de most javul ez a pozíció is. A konvergencia kritériumok lényegtelenné váltak, fel vannak függesztette, mert egyetlen ország sem tudja tartani. Azt látjuk, a bankrendszer visszafogja a hitelezést, ezzel a teljesítményt, tehát maga csökkenti a GDP-t, de így ennek arányában nő az adósságráta. Ugyanígy hat a forint gyengülése is. Tehát a bankrendszer az állásvesztésekkel, a fogyasztás mérséklésével leszorítja az emberek munkavégzését, fogyasztását, és az állam adóbevételt. Így a költségvetés helyzete romlik, az adósság törlesztése kockázatosabb, e címen lehet növelni a kamatokat. Az IMF bizonyára mindezzel nemcsak tisztában van, de nagyszerű szimulációs modelljeivel előre számítja a hatásokat – akár azt is, hol, mikor tör ki valami olyan baj, mely fegyelmező eszközök beszerzését igényli. A közvélemény pedig azt hallja, a költségek visszafogásával lábal ki a bajból. Miért nem teszi közzé ellenőrizhetően az IMF az előreszámításait?

 

Negyedik tévedés: „Magyarországnak jelenleg nincs nagy pénzügyi mozgástere. Mindenképpen növelni kell az ország iránti bizalmat”.

 

Az állítás nincs szinkronban a tényekkel. Az államkötvényeket háromszor, négyszer jegyzik túl, hatalmas az itt spekuláló pénz, ez nem a bizalom jele? Másról van szó. Az IMF irodavezetője szerint „A Magyar Nemzeti Banknak óvatos kamatpolitikát kell folytatnia”. Azaz magasba a kamatlábakkal. Vajon kinek az érdekében? Amikor máshol egy százalék körüli az alapkamat, nálunk közel tíz, amikor a kereskedelmi bankok sorra lökik csődbe a hitelmegvonással a jól működő, de e kamatot kitermelni képtelen cégeket. Ez lenne az IMF ajánlotta “óvatos” kamatpolitika? Vajon nem épp ez a válság fő oka? Nem látná ezt az IMF?

 

Látja. Irina Ivasenko a riport végén így nyilatkozik: „Tavaly októberben, amikor Magyarország hitelért fordult hozzánk, a magyar célkitűzések egyik legfontosabbika az volt, hogy fennmaradjon a magyar bankrendszer stabilitása.... A magyar bankokat a devizaszükségletük miatt kellett megsegíteni. Az IMF biztonsági hálója bizalmi célokat szolgál a bankok számára”. Akkor miért beszéltünk eddig Magyarország eladósodásáról? Vagy miért az államadóssággal bajlódunk? Miért állítjuk, hogy „hazánkat kizárták a pénzpiacról“, amikor az állítólag kizáró bankok maguk a pénzpiac, ami nem is piac? És tényleg rászorulnak azok a bankok az állam segítségére, melyek az állam ellen spekulálva egészségesek, nagy a nyereségük, megfelelő a tőke ellátottságuk – amint ezt az IMF minden jelentésében olvashatjuk?

 

Úgy tűnik a tények alapján, sem az állam, sem a bankok nem voltak csődveszélyben, a bankok spekulatív okból hatalmas pénzbőséget temetettek maguknak és épp nagy jövedelmükkel “bajlódtak“. A 20 milliárd eurós készenléti hitel háromegyedét mégis fél év alatt lehívtuk. Miért? Nem ezt kellene az IMF új irodájának bemutatnia a nyilvánosságnak, pl. az ok-okozati láncolatokon végighaladva a számlaforgalmat közétenni, ha már közhitelről, közpénzről van szó? Nem kellene bemutatni, milyen szerződéssel adunk forrást a bankoknak? (A látható szerződésből a pénz felhasználása éppen ki van emelve, miért?) Kitől vásárolja vissza az állam a több év múlva lejáró államkötvényeket előtörlesztésként, csak nem így juttatunk olcsó forrást „hátulról“, nem elszámoltatható módon a hitelintézeteknek, hogy visszavegyük tőlük a jegybankba drága forintkamatért – a költségvetés terhére? Csak nem az előre jobban látók menekülnek a viharos jövőtől? Ugyanis a nagy vihart most programozzuk be: az EU-IMF-Világbank hitelcsomaggal úgy segélyezzük a bankokat, hogy nyugodtan dobják ki azokat az embereket a munkából, kergessék el otthonaikból, akik adózóként majd visszafizetik az államnak a bankmentő hitelét! És itt a szó megszakad...