Gavallér János

Port hord a szél


Nyűg-kacs húz s poliptudat, szorít,
magyaráz belsőm, s tűr a hit, tűr,
megalázottak géneim,
- gerlék turbékolnak a fákon-
szárnyam törött, vágyam Ikarus,
s port hord a szél szemembe, könnyeket.
Nem kaptam semmit – sót, korbácsot
benőtt a bőröm-, serceg fájdalom,
vesztett vérem festette kéj-arcok
mögött, tor-vigaszság a gazság,
törvényes trend a legnagyobb gazság,
dideregnek bennem álarcok.

Emlékek hasadékában vak,
béna űr repül, vágyálmokba
tombol a vihar, s tűr a hit, tűr,
megalázottak géneim,
- gerlék turbékolnak a fákon-,
halál utáni gyermekálmok
szívében a fuldokló ember,
ez az út, ez az élet, s jőnek
lelkembe fényes-csudás hitek.
Legmélyebb magányomban rend van,
csend figyel rám, élet s a lázat,
de nincs társ és nincs ember, csend van.

Tudat-ajtómon böllér-tölcsér,
zuhan rám bűn-kód, özönadat,
bűntudat hurka, kín fojtogat,
szív nélküli, jelen-öntudat.
Távol s közel hazugdélibáb
úszik felém, gyilkos imádat
karmában fetreng nappal s éjjel,
s port hord a szél szemembe, könnyeket.
- gerlék turbékolnak a fákon,
levelek suhintnak végig arcodon,
fészkekben félelem csicsereg,
s az égen szállnak ártatlan fellegek.

2010. 05. 31.