Kedves Barátom, Teddy,

Csak abból eredően írom e levelem, mert Vukics Feri svájci előadása mintha a visszhangja lenne annak, amiről én már több éve prédikálok Hazám fiainak. Csak az egyedüli hiba az, hogy ahogy viszik előre ezt, megint csak széthúzás fog származni belőle. Ez lehetne egy kiegészítő program az után, hogy OV és hívei az egyenesbe lökték a Nemzetet és az alapvetőket működésbe indították.

Mert ez, így ahogy levonható a Feri előadásából egy gyönyörű, de utópisztikus gondolat majdnem. Tömör ellenállást eredményezhet, mert a magyarok mindig egy széthúzó fajta volt, és a hosszú évtizedeken át húzódó gengszterizmus alatt elszokott a nép a rendtől, és a becsülettől is mondhatnám, és hacsak nem akarják ezt úgy indítani be, hogy tűzzel-vassal irtják az ellenállókat, csak fél eredményeken bukdácsolva előre, nem fognak túl jutni egy utópisztikus elméleten sem.

De egyben igazat adnak nekem, tán valahol már tudomást szereztek a Vukics hívek is, hogy kell egy új Alkotmány, arról is szólt a duma, hogy két kamarás Országgyűlés szükséges, de az előadáson bemutatott számok a képviselők és szenátorok számáról máris elrontott túlzás. Ekkora méretű Parlamentje még Brazilnak sincs. A két ország mérete közti különbség szemmel látható.

Végül is ki kell mondanom, hogy mindez megint magyarán mondva semmit nem fog eredményezni, mert valamilyen érdekcsoportnak a kétségbeesett próbálkozása is lehet mögötte. És kicsit rosszindulatúan lehetne azt is állítanom, hogy ez a kitaláció az, amivel az erősödő OV - Fidesz-KDNP támogatottságot szándékoznak gyengíteni. Hasonlókép, ahogyan a kommunisták is egykor 47-ben megkaparintották a hatalmat átverve a hiszékeny és tudatlan népet, amiért a jó szándékúakat most is csak óvatosságra kell intenem. Mert nem minden arany, ami fénylik, mondja a közmondás is.

Gyurikám, ha lehet, tedd közzé ezt az írást.

Baráti Üdvözlettel,
András avagy Auslander

Brazil, 2009.junius 10