A SUKORÓI  JOGI BARBARITÁS SZÉLJEGYZETÉÜL....

Ámulva, bámulva hallgattam Bencze Ibolya, jogász technikai beszámolóját Bayer Zsolt programjában minden kommentár nélkül, a legújabb és legaljasabb magyar nemzet kiárúsításáról.  A sukorói “panamáról”. Nem ok nélkül egy Blumen nevű “úr” kettős állampolgárságú alak a mozgatója ennek az állami katyvaszhalmaznak, amely a magyar fél zsidó triumvirátus (Gurcsány-Veress-Gordon) áldásával halad a maga törvénytelenséget törvénytelenségre halmozó útján a megvalósítás felé, mert a blumen ugyan virágot jelent, de lehet büdöske is, mert az is virág.

Valószínű valakinek bűzlött is, és eltüntették, ezért most már nem ő a King City beruházás mozgatója. Gondolom ezért senki sem fog sírva fakadni.

Én inkább sírnék azon hogy a magyar állam amúgy is a csőd szélén, még egy kis vagyont is be kell hogy fektessen ebbe az abszolút felesleges üzletbe, ahelyett hogy a tönkretett magyar egészségügy szükségleteit fedezné evvel az összeggel.

Na de különös aggodalmat támasztott a tény hogy  egy 1991 es törvény értelmében Magyarország egy Kasszinó állam lehet, egy gigantikus Las Vegas, mert a törvény szerint minden magyar statisztikai régióban létre jöhet egy luxus kaszinó város. Ilyen HÉT darab van. IGEN 7!!!  Ez minimum 24-25.000 idegen forgalmát jelentené.

Hű de JÓ! - mondanák az esztelen mindig csodákban reménykedők. Az minimum 75 ezer direkt munka helyet jelenthet, nem beszélve a beszállítókról és egyéb turizmushoz kapcsolandó ellátásokról.

IGEN : Hozzá értve a prostituáltakat is természetesen, Meg a kábítószereseket és a banditákat.

MAJD HOZZUK A BIZTONSÁGI EMBEREINKET  - mondják az izraeli befektetők, (Természetesen állig felfegyverezve és igen jól kiképezve).

IGEN ÉS MÁR EL IS JUTOTTAM MINDAHHOZ AMI AZ ÖNZETLEN JÓ SZÁNDÉKÚNAK VÉLHETŐ  BEFEKTETŐK MÖGÖTT VAN:

Hát kérem emlékezzenek csak mit is mondott Simon Perez, Israeli köztársasági elnök derűs arccal  egy interjún : “...egy olyan kicsi ország nem jelent problémát nekünk, nekünk akik megvettük Manhattant (persze előbb egy kis árleszállitást csináltunk felrobbantva az iker tornyokat oly ügyesen, hogy a hülye amerikaiak és a sok hülyével teli világ is elhitték, hogy a rohadt palesztinok voltak repülővel), majd megvettük Romániát, aztán Lengyelországot, mert a mi kapcsolataink mindig nagyon jók mindenütt a világon , és mi egy rendkívüli képességekkel megáldott nép vagyunk...”

(a zárójelben levő szöveg ami valószinü Simon Perez fejében motoszkált, azért volt oly derűs az arca)

Igen, csak az a baj, hogy a jelenlegi lakóhelyünk, Israel, megosztott az “átkozott” palesztinokkal  akik sokkal jobban szaporodnak mint mi zsidók és nem sokára a tengerbe fognak minket szorítani. És miattuk állandó félelemben kell élnünk. Ideje lesz új tájat keresni Israel államnak, de palesztinok és sivatagok nélkül !

A magyarok mindig vendégszeretőek voltak, szeretik úgyis a mulatságot, a kommunizmus alatt végleg kiverték a virtust is belőlük, hát majd lesznek első osztályú kiszolgálóink, és ellátóink az új Israelben, ami a mai Magyarország !!!

HÁT IGEN ERRE BIZTOS KEVESEN FIGYELTEK ODA AZ ÉN HAZÁMBAN !!!

Auslander56