Tegyük tisztába 1956.októbere Történelmét , 2.rész, 

 

Mielőtt végleg elferdítik, ahogy ez mindig szokásos volt Magyarországon !

 

Az 1. rész végén sokakat meglephetett az állításom, mert Nagy Imrét is hazaárulónak neveztem. Ez szükségel magyarázatokat, hogy ne sértsem meg azokat akik rajta keresztül teszik tiszteletüket 1956 emlékének minden év október 23-án. Miért ez a nem várt jelölés? Először is hangsúlyoznom kell hogy nem az én személyes jelölésem ez, hanem nagyszámú külföldön élő volt 56-osoktol eredő, mert van benne logika is.

 

1.- Nagy Imrét a Minisztertanács Elnökéül nem a nép választotta , ez egyszerűen a saját önjelölése volt , mert a megfelelő időben jó helyen volt, így a kommunista szokások szerint magához ragadta a hatalmat.

 

2.- Ha igazán a Forradalmat támogatta volna, akkor nem ö lett volna az aki elsődlegesen nevezte publikusan a felkelőket ellenforradalmi bandáknak és banditáknak és nem parancsolta volna meg számukra a rögtön ítélő bíróságok felállítását amiknek kötelessége volt halállal büntetni azt akit elkaptak fegyverrel. Lásd a Kossuth Rádió 1956. október 24. Szerda 8.45 kezdetű és folytatólagos közvetítéseit a Parlamenti Stúdióból ,majd Nagy Imre beszédét 12.10kor ugyanezen a napon.

 

3.- Nem adhatott volna szabad kezet  a szovjet beavatkozásnak a varsói egyezményre hivatkozva. Már maga ez a tény hogy ö hívta a szovjet hadsereget  a magyar forradalom leverésére elegendő hogy hazaárulónak legyen nevezve.

 

4.- Az október 25-i mészárlást a Kossuth téren megakadályozhatta volna, mert benn tartózkodott a Parlamentben, és valószínű előzetes tudomása is lehetett arról ami ott fog történni. Mozgósíthatta volna a magyar hadsereg erőit azonnal a tömeget órákon át mészároló ÁVH-s, partizán és szovjet egységek ellen. De nem tett semmit . Páholyból szemlélte a mészárlását a fegyvertelen tömegnek.

 

5.- Ha már 23.-án mozgósította volna a Magyar Hadsereget az ÁVH azonnali felszámolására és szovjet támadások kivédésére, felmondva a varsói szerződést is, akkor a nyugati hatalmaknak is más pozíciót kellett volna felvennie a Magyar Felkeléssel kapcsolatban, a süket duma helyett.

 

6.- Az hogy később a bitófán végezte az életét az minden kommunista nagyfőnöknek a kinevezése mellé tartozó kellék volt,mint lehetőség, ha nem volt eléggé ügyes kivédeni, hogy bármikor egy másik „erősebb kutya” elmarja a hatalmát. Ahogy ezt Kádár is tette vele. Hogy az elitélésében az 56-os események adták az indítékot? Az csak a szokásos kommunista falazása volt az igazi oknak, hogy eltüntessék őt a politikai színpadról. Elveszítette Moszkva kegyeit...Kaputt!

 

Hogy folytassam 56 tisztába tevését egy brazil egyetemista 2005-beli  kérésére leírt eredeti portugál nyelvű visszaemlékezéseimen át fogom az olvasók elé tárni most magyarul.

 

1. Az 56-os forradalomnak nem volt kezdeti szervezése és ideológiai alapja sem, hogy belőle fegyveres felkelés legyen.

 

2. A Bem szoborhoz összehívott tüntetés az egyetemi hallgatók kezdeményezése volt a lengyel eseményekkel kapcsolatos magyar szimpátia kimutatására és az ebből eredő példa hatására egy Nemzeti Kiáltvány elfogadására, amit szándékoztak Rákosi-Gerő kormánya elé terjeszteni, a Petőfi Köri értelmiségiek támogatásával. Ez a tüntetés majdnem az utolsó pillanatban lett engedélyezve a Belügy Miniszter által, de így is képes volt egyesíteni több mint 200 ezer személyt a lakosság minden rétegéből.

 

3. A fegyveres harcot maga a kommunista kormány provokálta ki, amikor ahelyett hogy engedélyezte volna a Nemzeti Kiáltvány felolvasását a Kossuth Rádióban, parancsot adott a Rádió stúdióit őrző ÁVH egységnek tüzet nyitni a fegyvertelen tömegbe, ami csupán hangoskodott. Ez ma egyértelmű azok között akik ott voltak és azok közt is akik tanulmányozták az eseményeket.

 

4.- Hogy a forradalom egy felkészítetlen nem várt esemény volt bizonyítja a tény hogy a fegyverhez jutott népi csoportok október 24. hajnalán már egymástól elkülönítve vették fel a harcot a támadást indító ÁVH-val. Vagyis egymástól kapcsolatmentesen ezek a csoportok városi partizánharcot folytattak különböző vezetők irányításai szerint.

 

5. A biztos hírek a fegyveres forradalomról csak október 27.-én jutottak el a szabad világba, addig minden hír nem biztos forrásokból eredőknek voltak jelölve.

 

6. Diplomáciai forrásoknak már előbb volt ismerete a helyzetről a budapesti amerikai követségtől, ami akkor az egyedüli volt Budapesten ( a szovjet nagykövetségen kívül) aminek saját rádió adója volt, bár ez is állandóan zavarva volt a szovjetek által és lövések alá is került amikor a közelében történő harcból és a 25.-én a Kossuth téri mészárlásból a túlélők odamentek segítséget kérni, de nem kaptak..

 

7. A Kommunista Állam Biztonsági erői (ÁVH) csak csökkentett állománnyal vették fel a harcot a felkelőkkel amikor erre provokáltak voltak a feletteseik által, de nagyszámban szétfutottak mint a csatorna patkányok már a harcok kezdetén, valamint nagyszámban a szomszéd országokba is szöktek. A szovjet csapatok amik Magyarországon állomásoztak, nem igen nagy kedvvel siettek a talpnyalóik segítségére, és miután a szovjet hadvezetőség nem igen bízott a már négy éve magyarokhoz szokott szovjet gyalogságban, tankokat küldött a gyengén fegyverzett magyar szabadságharcosok ellen.

 

8. A magyar szabadságharcosoknak nem volt megfelelő fegyverzetük a tankok elleni harcra, ami több zseniális találmányt eredményezett ezek helyettesítésére. Többen is állították később hogy egy szovjet tank oszlopot ami Székesfehérvárról érkezett a budai egyetemekhez vezető úton sikerült leállítani a kövezetre helyezett tányérokkal, amiket a szovjetek taposó aknáknak véltek. Máshol vastag folyékony szappant öntöttek az útra amin a tankok képtelenek voltak haladni, csupán csúszkáltak egy helyben. A vegyészeti tanszéken hallgatók és tanárok, amíg volt nyersanyag nitroglicerint állítottak elő, amiből egy ujjnyi mennyiség lett vigyázattal üvegekbe töltve és feltöltve utána benzinnel légmentesen a dugóig. Ez egy hibátlan konzervnyitója volt a T-34 es páncélosoknak. Később rájöttek hogy elegendő volt ezeknek a tankoknak a hátulján levő levegő beszívó csőbe benzint dobni ami által a diesel motorjaik felrobbantak, ami a legtöbb esetben tüzet eredményezett a tankon belül, kényszerítve a benne levőket a menekülésre. Ezt a hősies munkát a legtöbb esetben fiatal srácok csinálták, akik közül sokan az életüket adták ezért.

 

A fegyveres felkelés tovább fejlődött és az önmagát jelölt, a Nagy Imre forradalmi kormány próbálkozott többször is megállítani a fegyveres ellenállást, mert úgy vélte hogy ez által Moszkva mérgét képes lesz csitítani, de ö is abban a tévhitben volt, hogy az ellenállás egyetlen vezetés alatt volt, amiért semmire se jutott, mert még a legerősebb ellenállási szervezet a Corvin köziek, akikkel volt Nagy Imrének kapcsolata, is megtagadta erre az engedelmességet. Tehát ma tisztán láthatjuk, hogy létezett egy gócokban levő fegyveres ellenállás ami egyéni vezetések alatt működött, egy kormány ami magát a forradalom kormányának jelölte, de ami a valóságban ezt a forradalmat lefegyverezni szándékozta. (lásd Pongrátz emlékiratait). Talán azért mert abban a tévhitben volt ez a kormány, hogy ezáltal nagyobb bizalomra tehet szert Moszkva felé, ami által megkönnyítheti a szovjetek kivonását az ország területéről , ami forradalom legerősebb követelése volt, megmentve egy rezsimet, ami már előbb az általa gyakorolt módszerek miatt a csődre volt ítélve, hogy hatalomban maradva folytathassa a nép szisztematikus átverését. De október 29.én Nagy Imre a Szabad Magyar Kossuth Rádióban mondott szónoklatában elfogadta a 14 pont véghezvitelét, az ÁVH azonnali feloszlatását és bejelentette hogy egy delegációt menesztett az ENSZ-be kormánya, valamint az ország semlegességének az elismerésére. 

 

Az én történetem: "Ezen a napon én már Bécsben voltam az amerikai követségen, ahol segítettem az információs osztályuknak a kapott magyar nyelvű adások angolra való fordításában és ezek elemzésében, amikor kijelentettem: „Durva politikusi hiba, ami csak egy szovjetek neveltjétől eredhet, elképzelni azt, hogy az ország semlegesévé nyilvánítása önmagában elegendő lenne hogy a szovjet csapatok elhagyják az országot! És hogy ennek az elfogadása az ENSZ által elegendő lenne hogy ez elküldje a kék sisakos csapatait ezt a semlegességet biztosítani, amikor a közgyűlésében és a Biztonsági tanácsában is a szovjet delegációnak vétó joga van!?”  Valójában ez egy rendkívülien gyerekes elgondolás volt.

 

A bécsi amerikai követség sokkal több egymáshoz kapcsolódó vagy kapcsolható információval bírt, mint maga a magyar forradalmi kormány vagy az egymásról alig tudó elszigetelt fegyveres forradalmárok vezetői. Tehát számomra eléggé tág globális képet adott a helyzetről egy és más részlet hiánya ellenére is. Ezért, az amerikai intelligencia kelet-európai részleg vezetőjével együtt, egy Amerikában született, de magyar szülőktől származó nyugalmazott tábornokkal, naponta küldtünk beszámolókat az amerikai Elnöknek, a Pentagonnak, a CIA-nak és az amerikai Kongresszusnak, sürgetve az amerikai segítség nyújtás azonnaliságát miután a magyarok legalább 200-szor erősebb ellenféllel álltak harcban. Emlékeztetve őket az annyiszor megígért szabad világtól eredő segítségre amit megállás nélkül dumáltak a fülünkbe az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió adásain keresztül, hogy a szabadság lángját ébren tartsák Európa szovjetek által elnyomott népei között.

Október 28.-án, vasárnap a bécsi amerikai Követség nagy része, kiváltan az információs részlege dolgozott a magyar események jóvoltából. Reggel mindjárt kezdésül egy Csepelről sugárzott nagyon gyenge potenciájú adást fordítottam. Az adót a Csepeli Munkások Szabad Szakszervezete működtette. Ennek az adásnak a tartalma tisztán mutatta hogy a magyar forradalom nem volt jobboldalú irányzatú, de baloldali sem. Csupán nemzeti volt! Ebben az adásban észlelhető volt egy teljes ideológiai káosz. Mert ugyanakkor amikor kérték a kapitalista nyugat segítségét, védték a gyárak munkások által történő önkormányzatát, ami a marxista tézisekben szerepel. De azt is tisztán az értésre adta, hogy az egykor Vörös Csepel a végkimerülésig fog harcolni a szabadságért és egy jobb életért, erős szavakat használva a szovjet mintájú szocializmus elitélésére is.

 

Egy másik adásban ami Tatabányáról eredt beszámoltak szovjet csapat mozgásokról Székesfehérvár irányából, felhívva mindenki figyelmét egy újabb lehetséges szovjet támadásra a fellázadt bányászok ellen. Elmondta hogy a szénbányászok a végletekig fognak ellenállni, és ha szükséges egyik bányát a másik után fogják elárasztani. Reklamálták a tiszta nyugati információk hiányát az útban levő csapatokról akiknek jönniük kell, hogy a magyarokat segítsék a szabadságuk eléréséért folytatott harcukban. Érdekes megjegyezni hogy ezekben a rádióadásokban egyetlen szó említés sem történt Nagy Imre kormányáról, mintha ez nem is létezett volna számukra.

 

Ezután egy erős potenciájú állomást kellett volna fordítanom, ami úgy adott mintha a hivatalos Kossuth Rádió volna, de a méréseink szerint vagy Kelet Szlovákiából vagy a szovjet Ungvárról közvetített és a szövege a szokásos megszokott kommunista ugatás volt, minden érdemi tartalom nélkül.

 

Rögtön ezután hívtak a nagykövet irodája melletti gyűlés terembe. Jelen voltak itt a nagykövet, a nagyfőnököm és két igen jól öltözött ember és az értekezleteken szokásos titkárnők. A két jól öltözött úriember Washingtonból jött hogy közelebbről vegyenek tudomást a magyar helyzetről. Ők a Kongresszus Külügyi Bizottságához tartozó Szenátorok voltak. Egy bevezető beszéd után képek vetítése történt, amiket előző nap délután osztályoztam és a számaik egy nagyméretű budapesti térképen jelezték a képek helyeit. Ezeket a képeket a Life Magazin fényképésze csinálta, aki az események hevében, egyedül dolgozva, több géppel is, a kész filmeket rendezetlenül dobálta a táskájába, majd velük Bécsbe érkezett 27.hajnalán. Ez a vetítés feltárta a jelenlevők előtt azt a borzalmas képet, amitől meghökkentek. Halott magyarok mindenfelé és a harcok hevességét is tisztán mutatták, sőt azt a szovjet barbárizmust is, hogy a nemzetközi emberi segély jelével, a vörös kereszttel ellátott ápolónőkre , orvosokra és mentőautókra is tüzet nyitottak.

 

Ezután a kérdések következtek, ahol a kezdetben teljesen hülye kérdések történtek, mint például hogy miért csak a fővárosban vannak harcok, és ott is csak a belvárosban amire a képek bemutatása késztette őket, de amit indokoltam, hogy egyetlen fényképész nem lehetett más helyeken is ugyanabban az időben.

Ezután bemutattam nekik egy elfogadható, és gyakorolható megoldást aminek a segítségével az amerikaiak küldhetnének fegyvereket és csapatokat is Magyarországra, miután a jelenlevő nagyemberek fennakadtak Ausztria nagyra becsült semlegességével. Az én beszédemben kimutattam egy gyors üzletkötés lehetőségét a jugoszláv Titóval, aki biztosan adhatna engedélyt régóta nélkülözött nyersanyagok szolgáltatása ellenében egy 100 kilométeres sávot használni az olasz határtól a mai Horvátországon keresztül a magyar Zala megyéig, amit tudtam, mert onnét mentem Bécsbe, hogy az teljesen szabad a szovjet csapatoktól, az ÁVH-tól és az ottani magyar hadsereg átállt a forradalom oldalára és ahol már működött egy megyei forradalmi közigazgatási tanács is a demokratikus vívmányok vigyázatára. Tehát az volt a szabad Magyarország első teljesen szabad része.

Ennél a pontnál az amerikai urak tudni akarták, hogy Tito engedélyt adna? A válaszom diplomáciai értelemben nem is lehetett volna durvább: „Hát az még az anyját is eladná, hogy megkapja azokat a nélkülözhetetlen javakat amikre már régóta szüksége lehet, mert 1950 óta elszigetelve van a nemzete és a rezsimje.”

 

Ezután tudakoztak a várható szemben álló erőviszonyokról és én egy magyar térképen megjelöltem nekik az ÁVH egységeinek főbb laktanyáit, az összes szovjet laktanyák és létesítmények helyeit és fegyverzetük típusát, és a magyar néphadsereg egységeit amik nagy része már átállt a forradalom mellé. Ezután egy újabb sorozat kérdést tettek fel a Szenátorok. Mennyi ideig képesek a magyarok ellenállni úgy ahogy vannak? És ha volna megfelelő fegyver ellátásuk?

 

Hát ezek rendkívül vigyázatosak voltak a felmérésükben. Befejezésül a főnököm engedélyt adott hogy elmondjam az én szilárdan és élménnyel fogalmazott kérésemet és a hozzáfűzött politikai okolást is, ami az előző napon írásban is el lett küldve több amerikai kongresszusi küldöttnek a magán címére. Kezdtem avval hogy az amerikai segítség rendkívül sürgős, mert a szovjet hadsereg ha szükséges, négy napon belül képes akár 20 ezred harckocsit is küldeni Magyarországra. Majd feltettem befejezésül a kérdést: „ Miért fontosabb az amerikai külpolitikának egy Dél Korea ami három oldalról tengerrel körülvett félsziget, ahol ti harcoltatok 1951-ben, és miért nem fontos nektek egy szabad Magyarország ami egy ezeréves állam Európa szívében, ahol mindig vezető szerepet töltött be? Az a Magyarország aminek a népe hősiesen szembe szállt és még mindig harcban van azért a szabadságért ami nektek is oly fontos, és amit éveken át az amerikaiak által pénzelt rádiók nem álltak meg egy nap sem hangoztatni?” - Kértem őket hogy győzzék meg a Kongresszusukat az engedély adásra, hogy Eisenhower elnökük mozgósítást jelenthessen be. Ezután talán udvariasságból, de inkább talán pofátlanságból, felőlem kérdeztek, aminek a válaszait a főnököm magasra értékelő szavai megerősítettek. Ennek ellenére én úgy éreztem, hogy engemet és a magyarokat is valahogy úgy szemlélték ezek mintha valami egzotikus állatok lennének. Én elkeseredve éreztem, hogy ezek az urak, nem valami nagy készséggel voltak a segítésre és sokkal több félelemmel bírtak mint a kommunista rendszer nagyfőnökei, akikből egyet személyesen is jól ismertem, akik mindig a fal tetején egyensúlyoztak hogy a testi épségüket és az életüket megtarthassák.

 

Az urak elmentek ebédelni és én a főnököm titkárnőjével mentem ebédelni. Közben tudakozódtam tőle a két Szenátorról akik Washingtonból jöttek. Elmondta, hogy a hosszabb az Texas legnagyobb marhatenyésztője, míg a kövérkés és szimpatikusabb az egy mezőgazdasági gépek nagy üzlethálózatának a tulajdonosa. Ez elgondolkoztatott. Mit is érthet két luxus paraszt világpolitikához és diplomáciai kapcsolatokhoz? Faggattam a lányt újabb kérdésekkel. Amíg végül felfedeztem hogy az amerikaiak ismeretei más országokról, azok történelméről és szokásairól majdnem a nullánál jártak. Vagyis mi rólunk is a teljes sötétségben éltek és a világ általános kulturális ismereteiből teljesen tudatlanok voltak, rendkívülien nagy többségben! Tehát mindazt amit mondtam nekik, talán egy prédikáció volt az üres sivatagnak!

 

Ebéd után a főnököm is visszatérve az urakkal folyatott ebédről hivatott, hogy Wiesbadenba történő utazása előtt beszéljen velem és elbúcsúzzon. Láttam rajta hogy valami nem tetszett neki az ebédnél, de nem tartozott a jogaimhoz ezt kérdezni tőle. Ez alkalommal értésére adtam, hogyha az amerikaiak nem küldik az oly sokszor ígért segítséget és a hazámat a szovjet csizmák újra eltapossák vegye tudomásul az elbocsátásomat a számukra végzett hírszolgálati munkákból, amivel egyetértett és hozzátette hogy irigyel, mert az ö ereiben is magyar vér folyik de a beosztásánál fogva kötve van hogy a velem azonos nyíltsággal és szenvedéllyel fejezhesse ki magát.

A rádió lehallgatási központban naponta kapott hírekből amiket fordítottam tudomásom volt a dolgok menetéről és tudtam hogy a szovjet alakulatok visszavonásban voltak és október 30.-án a harcok majdnem teljesen megszűntek. Beállt egy bizonyos nyugalom pár napig, de ezalatt sem szűntek meg a hazai segítség kérések, mert már ekkor még gyógyszerek is hiányoztak a korházakat dugulásig megtöltő sebesülteknek. Hallottam Mindszenthy hercegprímás beszédét akit hat éves bebörtönzéséből szabadítottak ki. Megtört hangon ugyan, de beszéde tartalma ugyanaz a hazafias buzdítás volt a nemzet szabadságáért amit 1949-ben hallottam a Gellérthegy oldalában levő Lourdesi Szűz kápolnájában, amikor az ÁVH megtámadta az ott levő hívőket.


Eljött a halottak napja. Sokszor könnyekkel a szememben hallgattam a leírásokat a budapesti képekről, egy szomorú ünnepnapról, de ami mégis a reménnyel volt telítve. A hősi halottak a terek gyepágyaiban lettek eltemetve amik közelében oltotta ki fiatal életüket a gyilkos golyó, a nép gyertyákat gyújtott ezek sírjain és virágokat helyezett el rajtuk, a most már szabad budapesti rádión minden vallás képviselői imákat mondtak a halottakért. De én tudtam a kapott hírekből és a történelmi ismereteimből az oroszok szokásos eljárásairól, hogy ez a látszólagos nyugalom a nagy viharok előtti szokásos szélcsend volt csupán.

 

November 3-án hajnalban a főnököm titkárnőjével aludtam amikor hajnalban felvert minket a telefon csöngése. A követség lehallgató központja volt. Egy adást fogtak amit hangszalagra vettek , de nem voltak képesek meghatározni az eredetét. Viszont a befejezése miatt fontosnak tartották azonnali ismeretre. A telefonba játszották a felvételt. A bemondó tájszólásos beszédéből azonnal tudtam hogy az adás Szegedről vagy a környékéről eredt. Leírta hogy a várost már elfoglalták a szovjet csapatok akik vadonatúj tankokkal érkeztek amiket ő T-54-nek említett. Mondta hogy a velük érkező gyalogosok az ázsiai szovjet köztársaságokból származó katonák voltak. Mondta hogy a forradalom vezetőit mind elfogták és már az ÁVH is visszatért, többen közülük egyenruhát is viseltek már. Az adását egy géppisztoly sorozat állította meg kioltva az életet belőle, és amit egy robbanás kezdeti zaja, majd az adó süketté válása végzett be.

 

Ahogy kezdtem mondani a telefonba az angol szöveg fordításomat az amerikai lány két kezébe temette az arcát és amikor az adás végén megjegyeztem, hogy még egy hősi halott lett a szovjetek számlájára írva, egy keserves és ellenőrizhetetlen sírásban tört ki. Amikor sikerült lecsitítanom a sírását mondta, szégyelli magát mert ö egy amerikai, szégyelli hogy a kormánya ily aljas módón magára hagyta a magyarokat.

 

Ekkor mondtam neki egy meglátásomat, amit később a történelem bebizonyított: „Tedd el jól az agyadba kedves Betsy! A kormányotok ezen baromságáért az amerikai nép sok éven keresztül fog fizetni igen magas adókat, hogy fenntartani tudjatok egy teljesen ostoba fegyverkezési programot és tűrnötök kell a szovjeteket, akik utcakölyköket utánozva a ti udvarotokba fogják ordítani a fenyegetéseiket ocsmány szavak kíséretében, és ti nektek is ugyan ez lesz a sorsotok velük tenni ezt. Mert most amikor az egyedüli lehetőség kínálkozott hogy bizonyos egyszerűséggel visszaszorítsátok ezeket az új mongolokat a határaik mögé nem tettétek hülyeségből és gyávaságból, félve tán a szovjet atombombákat? Azt hiszitek hogy ők nem félnek az amerikai atombombáktól, amiből nektek sokkal több és nagyobbak is vannak? De egy nap ott vagy itt, amikor már minden baromság elfogyott, nem lesz már mit kitalálni, valami hülye Istennek képzeli majd magát és megnyomja a végleges tönkretevés indító gombját. És sikeresen fogja megszüntetni az ostoba emberi fajt és vele együtt minden élő lényt a Földön, a skorpióknak és a svábbogaraknak hagyva a földet, mert ezek lesznek az egyedüli túlélői egy nukleáris holokausztnak!” -  Ez a lány ír anyától származott és az írek hasonlóan nyíltak és szenvedélyes lények mint a magyarok.

 

Délelőtt már délhez közeledve a nagykövet hivatott az irodájába. Információkra volt szüksége az amerikai Elnök kérésére, hogy milyen fordulat fog most történni a magyar eseményekben? Behozattam Magyarország térképét és rajta felvázoltam a valószínű új szovjet csapatok mozdulatait a következő 24-36 órában, amik visszatértek hazámba Románián keresztül, hogy eltiporják véglegesen a magyar forradalmat. Kérdezte mennyi időbe fog telni amíg elérik az ellenállás központját, a fővárost? Miután nem ismertem a T-54 esek technikai adatait nem tudtam pontosan válaszolni, de ö telefonon kérte ezt, majd mondta hogy ezek képesek órákon keresztül 100 kilométeres sebességgel is járni országutakon vagy akár sík terepeken.

 

Ekkor mondtam neki: „Tisztelt nagykövet úr megmondhatja az ön Elnökének, hogy a budapesti nép mészárlása holnap, negyedikén, budapesti idő szerint, körülbelül hajnali négykor veszi kezdetét. De még volna idő és lehetőség hogy légi szállítású katonaság és fegyverek érkezzenek a budapesti repülőtérre ami a forradalom kezében van és ugyanakkor az általam már vázolt lehetőség használatával az Olaszországban állomásozó amerikai csapatok...”

 

 Itt a kezével adott jelt a megállásomra. Majd válaszolt: „Köszönöm a közreműködésedet, a többit már tudom Betsytől aki előbb már beszélt velem félórán keresztül. Te egy értelmes fiatalember vagy és a meglátásaidat a jövővel kapcsolatban én magam is aláírom. Még egyszer köszönöm a segítségedet!”

Szabad délutánunk lett mert a nagykövet kérésére én rám és Betsyre volt ruházva a keserű feladat hogy este 22 órai kezdettel kövessük az eseményeket és utána egy sűrített leírás legyen telefonon elmondva neki Betsy által. De ezt az éjjelt a mai napig sem vagyok képes elfelejteni és nagyon sokszor visszatért azóta az álmaimban is. A lehallgató teremben minden idegesített, leginkább a budapesti rádió ami éjfélig mindenféle típusú zenét játszott. Nem voltam képes megérteni mire ez a nagy zenélés, ha a pofa a teremben akinek a feladata volt az Európában állomásozó amerikai csapatok rádió adásait figyelni, az unalomtól ásítozott és néha a fejét verte majdnem a rádió készülékbe a bóbiskolásában. Vagyis nem volt mozgósítás, így semmiféle csapat szállítás sem. Hát akkor mi a francra kellett ennyire muzsikálni Budapesten?

 

Kevéssel éjfél után az ostoba zenélés megállt és Nagy Imre beszédet mondott, amiben bejelentette hogy Maléter Pál vezetésével kormánya küldöttsége a szovjet főhadiszállás meghívására ment a tűzszünetet megtárgyalni és a kezdeti tárgyalásokat megtenni a szovjet csapatok kivonására. A lehallgató egység főnökének mondtam: „Tőrbe csalták őket, mindnyájuk a rabjuk lesz!”

 

Körülbelül félkettő felé az állomás egy automatikus üzenetet küldött a világba még három nyelven a magyaron kívül, kérve a világ segítségét a magyaroknak. Amit ismételt megállás nélkül. Hajnali háromhoz közel ez félbe lett szakítva és egy ismeretlen hangú bemondó értesítette azokat akik nem aludtak:

„Szovjet csapatoknak sikerült átkelni a Dunán a csepeli sziget déli részén és már támadják Csepel ipari negyedeit. Szovjet nehéztüzérség Budafok környékéről és keletről Tököl irányából lövések alatt tartja a város nagy részét! Kérjük a Szabad Világ elitélését ezért a gyaláz, ármányos szovjet támadásért! Ne hagyjatok minket egyedül összeroppanni ! Mi az utolsó csepp erőnkig fogunk harcolni!”

 

Utána visszatért az automata szövege a segélykérésnek, amit egy ideges hang megszakított 15 perc múlva bejelentve, hogy a szovjetek foglyul ejtették a hozzájuk érkező kormány delegáció tagjait nem tartva tiszteletben a nemzetközi szokásokat sem a fehér zászló védelme alatt történő béke tárgyalásoknál. Majd meg ismételte újra ezt, de másodszor már cifra magyar káromkodásokkal tarkítva ugyanezt. Idegességében nyitva hagyta a mikrofont is, így a visszatérő automatikus segélykérést most már a közeli robbanások hangjai is aláfestették. Pár perccel reggel hat óra előtt minden megállt. A kommunikáció halála is gyors volt!

 

Diktáltam Betsynek hogy mit mondjon a nagykövetnek, amit így fejeztem be:”...és mondjad meg neki hogy gratulálhat a gyáva Kongresszusotoknak ezért a szemérmetlen magunkra hagyásért! De mond meg neki azt is, hogy a következő napokban jönni fog az elnyomástól menekülő emberáradat. Most fognak jönni a megtört harcosok, a nemzeti értelmiség java, a szakmunkások akik megelégelték a szocialista ígérgetéseket, és majdnem az összese az egyetemi hallgatóinknak! Szeretném ha legalább ezeknek, a gyáva szabad világ szolidaritást és emberi fogadást adna! Tedd még hozzá azt, hogy négy napon belül a szovjet csapatok az egész nemzeti területen uralkodni fognak és bármely fegyveres ellenállás azután nem fog létezni!... Aztán gyere értem, mert teli vagyok mindevvel, és kedvem volna okádni is!”

 

Amíg ö tette amit tennie kellett, kimentem a teraszra cigarettázni mert ez a lehallgatási teremben tilos volt. Már a második cigarettára akartam gyújtani, amikor hívtak a terembe, mert egy erős potenciájú rádiót fogtak ami a budapesti szokásos sávja felett kicsivel közvetített.

 

Nagy Imre mondott beszédet. Mondta hogy a forradalom kormánya még a helyén van és a szovjet főhadiszálláson már folynak a megbeszélések és Moszkvával is a kormánya kapcsolatban van. Én furcsálltam ezt a logikátlan beszédet az előzmények kapcsán. Amikor másodszor hallgattam meg a felvételről mielőtt fordítani kezdtem volna, hangos hahotába kezdtem. A személyzet meglepetve nézett. Mert számomra azonnal világossá vált ennek a beszédnek a miértje és az is, hogy ez egy hamisított szöveg volt, ami vigyázattal kiválasztott Nagy Imre szövegekből lett szavanként összeállítva. Ezt a feltételezésemet alátámasztotta a szavak közti nagyobb távolságok, amiket a technikusok képesek voltak összehasonlítani más Nagy Imre beszédek felvételei szavak közti szünetével, és igazat adtak nekem. De ez Budapest népe és az ország félrevezetésére sikeres volt, és sok menekült később veszekedett is velem amikor említettem hogy ez a november 5.i reggeli beszéde Nagy Imrének hamisított volt.

 

Mi is volt ennek a teljesen logikus szándéka? Hogy azt az érzést keltse hogy minden nyugalomban volt még, hasonlókép mint az előbbi napok nyugalma. Így a nép otthon maradt semmit sem sejtve, amíg a szovjet csapatok pedig minimális ellenállás és veszteségek mellett elfoglaltak mindent, és a mögöttük járó ÁVH-s gazemberek akik már a Júdássá vált jellemtelen Kádár parancsait követték, a legnagyobb nyugalommal foghatták el és tehették a kötelet a nyakába sokaknak akiknek valami részük volt a forradalomban. Ilyenképp a szocialista zsarnokság visszatért sokkal kegyetlenebbül mint az a Rákosi rendszer alatt működött.

 

A lakásra érve egy vastag reggeli ködben, két liter whyskit öntöttünk magunkba bánatunkban. Mi mást is tehettünk volna még? Később december közepe felé segítettem James A.Michener újságírót a magyar forradalomról írandó könyve: Az andaui híd, megírásában, a menekültektől származó több mint 8 ezer történet leírásai válogatásában és elemzésében, majd az azokból eredő azonos történetek összegezésével. Ilyenképp kiegészítettem az ismereteimet a részletekről is a magyar forradalommal kapcsolatban, bár előbb már sok mindent hallottam a menekültektől, mert november 6.-tól egypár napos megszakítással 56 karácsonyáig minden éjjel segítettem a menekülteket, értük menve 10 kilométer mélyen a magyar területbe egészen a soproni vasútvonalig, azokért akik egy általam tervezett és szervezet szökési útvonalat követtek a magyar vasutasok segítségével. Emlékszem hogy az egyik éjjelén novembernek már a vége felé, két menetben hoztam egyszerre 1286 menekültet akiket a pamhageni polgármester számolt meg kétségbeesett bámulattal. Mindez idő alatt a Nemzetközi Vöröskereszttel is közreműködtem.

 

A forradalom leverését követő két hónap alatt 211 ezer magyar volt kényszerítve hátrahagyni a lakását, mindenét, a rokonokat és barátokat és a hazáját is. Azok akik maradtak, mert hittek Kádár szemfényvesztő amnesztiájában sokan fizettek a jóhiszeműségükért az életükkel vagy több évet töltve a zsarnokság börtöneiben. Tehát meg volt adva nekem az előny sokkal többet tudni a magyar forradalomról mint a legtöbb személy aki benne részt vett.

Az idő alatt amit a határon töltöttem Budapesten is jártam november 12 és 13.án és még egyszer egy baleset folytán december 30-tól január 7-ig, így talán én és a társaim voltunk az utolsók egyike, akiknek sikerült a Vasfüggönyt még kereszteznie.

 

Befejezésül szükséges lenne az akkori nemzetközi helyzetről szólni ami nagyban nehezítette a szabad világ szándékát a magyarok jogos harca segítésére. Október 29.én Israel megtámadta Egyiptomot és Sziriát egy megelőző hadjáratban, mert fenyegetve érezte magát a két ország egyesítéséből származható helyzetből. Kevéssel előbb Nasser aki a hatalomra került Egyiptomban államosította a Szuezi Csatornát ami által kivívta maga ellen Franciaország és Anglia haragját, mert ennek a két hatalomnak volt a használati érdeke és a nemzetközi működtetési engedélye a csatornának. De ezek egyenlőre a diplomácia fenyegetőzéseivel próbálták a dolgot megoldani Nasserral. Az izraeli támadás eredményeképp az egyiptomiak eldugították a csatornát elsüllyesztett hajókkal, ami kiváltotta november 3-án az angol és francia beavatkozást is ebbe a háborúba. Ezek a cselekmények semlegesítették az amerikai törekvéseket vagy szándékokat Magyarországgal kapcsolatban is, talán félve attól is, hogy az események világkonfliktussá váljanak.

 

De volt ennek egy röhejt kiváltó mozzanata is. Ugyanis a szovjet politikai komiszárusok az Ázsiából hozott írástudatlan szovjet katonákat avval az utasítással készítették fel hogy harcolniuk kell majd az imperialistákkal a Szuezi Csatornánál. És elküldték őket Magyarországra! Amikor a Dunát meglátták, több magyar menekült állítása szerint is, ezek kérdezték a magyarokat, a Dunára mutatva, hogy az a Szuezi csatorna? A Csatorna háború semlegesítette az ENSZ törekvéseit is hogy elítélje a szovjet támadást Magyarországon, amire a szovjetek hosszú időn keresztül válaszul felhozták az izraeli-francia-angol támadást Egyiptom és Szíria ellen, úgy az ENSZ plenáris ülésein, mint a Biztonsági Tanácsban. Így a diplomácia területén patt helyzet állt be a két világ között és az amerikai Kongresszus gyáva emberei nyugodtan alhattak ezután minden lelkiismeret furdalás nélkül a magukra hagyott magyarokkal kapcsolatban.

 

 =:=

 

******* IN MEMORIAM -1956¨**********"